Békés Megyei Népújság, 1962. augusztus (17. évfolyam, 178-203. szám)

1962-08-19 / 194. szám

1962. augusztus 19. 12 Vasárnap Megnyílt a mezőgazdasági újítók kiállítása Békéscsabán — Szeptember az újítók hónapja — Tegnap délelőtt 9 órakor, a Szakszervezetek Megyei Tanácsa székházának nagytermében jöttek össze az állami gazdaságok, gép­állomások, erdő- és vízügyi gaz­daságok legjobb újítói. Az ünnep­ségen — mely a mezőgazdasági újítók kiállításának megnyitóját előzte meg — jelen volt György János, a MEDOSZ Országos El­nökségének munkatársa, Rubin­stein Lajos, az állami gazdaságok területi bizottságának tagja, Ba­­dár Bálint, a Gépállomások Terü­leti Igazgatóságának főmérnöke és Szabó Ferenc, Bács-Kiskun MEDOSZ titkára. Nagybánhegyesen hosszú évek óta a községi könyvtárnak igen mostoha sorsa volt. Hol itt, hol amott „tűrték” egy ideig. Volt eset, hogy azért kellett valamelyik helyiségből kiköltöznie, mert he­lyébe raktárt telepítettek. Végre most elérkezett az idő, amikor az olvasómozgalom nagybánhegyesi követe maradandó helyre költö­zik. A község szívében kölcsönzőt és olvasótermet adott a tanács, örömmel fogadta a hírt a lakos­ság. Végegyházán hasonlóképpen méltó helyre kerül a közművelődési könyvtár. Az alkotmány ünnepén avatják a község impozáns új mű­velődési házát, melyben a mozi mellett megnyugtató hely jut en-A korszerű ismeretterjesztő elő­adások elengedhetetlen feltétele a megfelelő, színvonalas szemlélte­tés. A szemléltető eszközök és anyagok bővítése érdekében a TIT Országos Titkársága, a TIT Békés megyei szervezete, a megyei tanács művelődésügyi osztálya és a mezőgazdasági osztály pályáza­tot hirdetett. A pályázat határide­jét a napokban meghosszabbítot­ták, eszerint szeptember 10-ig le­het a TIT Békés megyei szerve­zetéhez eljuttatni a pályázatra ké-Samyai Ferenc elvtársnak, a MEDOSZ Békés megyei titkárá­nak megnyitó szavai után Pla­­vecz János elvtárs tartott beszá­molót a megye mezőgazdasági újí­tóinak eddigi tevékenységéről, eredményes munkájáról. Plavecz elvtárs sokoldalúan bizonygatta beszámolójában, hogy az utóbbi évékben a mezőgazdasági nagy­üzemek újítói mit tettek a gazda­ságosabb termelésért. Majd rész­letesen elemezte, hogy állami gaz­daságaink, gépállomásaink, erdő- és vízügyi gazdaságaink újítói a múlt évben is mennyire eredmé­nyesen segítették a termelést, a nek a művelődési forrásnak is. A mezőkovácsházi járási könyvtár a végegyházinak polccal és 3000 forint értékű könyvanjándékkal sietett a segítségére, és teszi ez­által még bensőségesebbé az ava­tó ünnepet. A kereskedelem augusztus 6-tól 18-ig rendezte meg a szezon végi kiárusítást. A megyei tanács ke­reskedelmi osztálya időben kije­lölte azokat az állami és földmű­vesszövetkezeti boltokat, amelyek­ben a vásárlók megfelelő mennyi­szített szemléltető anyagokat, esz­közöket Ismeretes, hogy minden olyan szemléltetési anyag beküldhető, melyet a TIT tematikájához tar­tozó ismeretterjesztő előadások­hoz fel lehet használni. Az orszá­gos pályázat díjai 1500, 1000 és 700 forint, a megyei pályázaté pe­dig 500, 350, 250 és 150 forint. A kiírás szerint a benyújtott szem­léltető eszközökkel az országos és a megyei pályázaton egyaránt részt vehetnek készítőik. terméshozamok növelését. S ezt követően arról szólt, hogy a VIII. pártkongresszus tiszteletére tett felajánlások teljesítése milyen sokrétű cselekvést követel mező­­gazdasági nagyüzemeink újítóitól. Plavecz elvtárs beszámolója után került sor a megye mezőgaz­dasági nagyüzemeiben dolgozó újítók megjutalmazására. Samyai elvtárs, a MEDOSZ megyei titká­ra kilenc újítónak adott át öklévé, let, és pénzjutalmat, valamint nyolcán kaptak oklevelet és tárgy­­jutalmat. S a kedves megvendé­­gelés után kollektiven mentek át a MEDOSZ békéscsabai szerveze­tének helyiségébe, ahol Sarnyai elvtárs megnyitotta a mezőgazda­­sági nagyüzemek újítóinak kiállí­tását, ahol mintegy negyven újító munkáját tekinthetik meg me­gyénk lakosai az elkövetkező egy hét alatt. A megye mezőgazdasági nagy­üzemeinek újítói elfogadták a MEDOSZ Országos Elnökségének azt a javaslatát, hogy minden év szeptembere legyen az újítók hó­napja. ségű és minőségű áru között váló. gathattak. A tapasztalatok szerint a méteráruk közül a legkereset­tebb cikk a pamut- és selyemáru volt. A leszállított áru kötöttholmi közül elsősorban a női kardigánok, kuligánok iránt volt a legnagyobb kereslet. Nagy volt a keletje a habselyem és a nylon fehérnemű­nek is. Az olcsóbban kapható férfi- és női szandál szinte mind elfo­gyott a szezon végi kiárusítás alatt. Tavaly az idény végi kiárusí­tás idején mintegy 8 millió forint értékű árut adtak el a megye üz­leteiben. Az idei szezon végi ki­árusítás sokkal jobban sikerült. Augusztus 6-tól szombaton zár­óráig mintegy 12 és fél millió fo­rint értékű áru kelt el. Az állami és földművesszövetkezeti boltok dolgozói jól felkészültek a na­gyobb forgalom lebonyolítására. A kereskedelmi dolgozók minden el­ismerést megérdemelnek, hiszen az elmúlt hetekben — a legmele­gebb napokon is — megállás nél­kül a vásárlók százait szolgál­ták ki. A nagybánhegyesi könyvtár új helyiségbe költözött Meghosszabbították a TIT szemléltető eszközökre, anyagokra kiírt pályázatát Tizenkét és fél millió forint értékű áru kelt el a megyében a szezon végi kiárusításon Termelőszövetkezeti gazdák! Háztáji gazdaságok részére kiváló minőségű vemhes tenyészSszfit adunk természetbeni törlesztésre. A kapott üszőt a szaporulatából kell termé­szetben letörleszteni kamatmentesen. Az üsző­igényléssel kapcsolatos részletes felvilágosí­tást ad és igénylést elfogad a TENYÉSZŰLLRTF0RG9LMI GHZDQSfiGI IRODA Békés megyei Kirendeltsége Békéscsaba, Sailai u. 40. — Telefon: 22—48 463 HÍREK Egy tsz-banketten — Mai bankettünkön a takarékossági mozgalomban élenjáró tagjainkat ünnepeljük...---------------ffl — AUGUSZTUS 20-ÁN ünnepli fennállásának 10. évfordulóját az endrődi Vegyesipari Ktsz. Ez al­kalomból ünnepséget rendeznek, az alapító tagoknak oklevelet ad­nak át. Az ünnepség után együtt szórakoznak a gyűlés résztvevői. — A KARDOSKÜTI Kossuth Tsz 254 holdas silókukoricájának holdankénti átlagtermése 260 má­zsa. — ÜNNEPSÉGET rendez au­gusztus 19-én este a muronyi Le­nin Termelőszövetkezet alkotmá­nyunk születésének évfordulója alkalmából .Az ünnepséget közös vacsora követi. — JÁRÁSI tanácsülésen tár­gyalja szeptember 7-én Mezőko­­vácsházán a nők termelésben való részvételét, tanulásukat és fejlő­désüket a járási tanács. Eső, zivafar Felhőátvonulások, több helyen eső, zivatar. mérséklődő északnyugati, északi szél. Várható legalacsonyabb éj­szakai hőmérséklet keleten 15—17, nyu­gaton 12—16. Legmagasabb nappali hő­mérséklet 22—26 fok között. műsora Aug. 19-én este 8-kor, Fábiáneebes­­ty énben: FÜREDI KOMÉDIÁSOK Aug. 19-én este ÍHkor Hódmezővásár­helyein: APJA LANYA Aug. 20-án este 8-kor Mezöberény­­ben FÜREDI KOMÉDIÁSOK Aug. 20-án este 8-kor végegyházán: APJA LÄNYA Aug. 21-én este 8-kor Nagyszénáson: FÜREDI KOMÉDIÁSOK Aug. 22-én este 8-kor Kondoroson: FÜREDI KOMÉDIÁSOK — HAT FORINTTAL csökken­tették a betervezett összeggel szemben 1 kilogramm baromfihús előállítási költségét a Felsőnyo­mási Állami Gazdaság telepének dolgozói. A baromfi-tenyésztők el­nyerték a szocialista brigád címet. — A DOBOSTORTA készítésé­nek 75. évfordulója alkalmából ki­állítást és vásárt rendez a külön­böző tésztakülönlegességekböl Bé­késcsabán augusztus 18—19 és 20- án a Vendéglátóipari Vállalat. — NEMZETKÖZI tájékoztatót tart augusztus 22-én Békéscsabán a Fegyveres Erők Klubjában a Magyar Honvédelmi Sportszövet­ség tartalékos tiszti tagozatának tagjai részére a klub vezetősége. — KÖZÖS kirándulást rendez­nek augusztus 26-án Szanazugba a békéscsabai Ruhagyár MHS- szervezetének fiataljai és a hon­védségi kiszesek. — INGYENES jogi tanácsadást tart augusztus 25-én, szombaton délelőtt a Békés megyei Népújság jogtanácsosa. (Békéscsaba, Sza­badság tér 17. III. e. 20.) — köszönetnyilvánítás. Mindazoknak a rokonoknak, isme­rősöknek és jóbarátoknak, akik Filipinyi György postatiszt teme­tésén megjelentek és fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek, ezúton mond köszönetét a gyászoló csa­lád. 1867 BÉKÉS MEGYEI NEPÜJSAG Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17., UL em. Telefon: 21—96, 22—96 Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba, Szt. István tér 3, Telelőn: 10—21 Felelős kiadd: Lehoczky Mihály Békés megyei Nyomdaipari Vállalat Békéscsaba Felelős nyomdavezető: Kendra György Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél A Békés megyei Jókai Színház gondnokot felvesz« lakást biztosít, cserével — a színház dolgozói számára üres és bútorozott szobákat keres Békéscsabán, lehetőleg a vá­ros központjában —, felajánl selejtezett díszleteket és dísz­letfalakat kultúrotthonoknak, kultúrcsoportoknak — térítés ellenében. 50459

Next

/
Thumbnails
Contents