Békés Megyei Népújság, 1962. július (17. évfolyam, 152-177. szám)

1962-07-12 / 161. szám

MCS. július 12. 2 Csfit»rt»k A párttagság aktivizálásáról II leszerelés korunk parancsoló szükségessége — Hruscsov beszédének visszhangja — Otthon 3 családban, amikor na. gyobb „házi feladatok” megoldá­sáról van szó, és a hétköznapo­kon is, mindenki sorompóba áll. Az anya végzi a „szak”-munkát, ha az nehéz, az apa segítségével. De segítenek a gyerekek is a ki­­sebb-nagyobb tennivalók elvégzé­sében. Általában aszerint osztód­nak el a feladatok, hogy ki mihez ért jobban. Hogyan is festene az (uram bocsa, mintha sajnos nem lenne ez sok helyen még így), hogy az édesanya csinál mindent, s munkáját a fotelekből, díványról együttérzőn figyelik a családtagok. Minden hasonlat sántít valahol. De azért sok igazság van abban, hogy párton belül is némely he­lyen vannak még hibák a tagság aktivizálásában. Sok alapszervezet hasonlít olyan családhoz, ame­lyikben a tagok egy része csak né­zi, hogy a többi mit csinál. Ilyen helyen szívükre tehetik kezüket a párttitkárok, vezetőségi tagok, s elmondhatják így van-e ez, vagy sem. De ha már megállapították a tényeket, nyomban megkérdezhe­tik önmaguktól is: vajon miért van így? Maradjunk az előbbi hasonlat­nál. A gyerek beleszületik a csa­ládba, tréfásan szólva: nem adhat borravalót a gólyának, hogy kí­vánsága szerint valami „jobb” házba kerüljön. De ha akárhova is „csöppen”, olyan lesz, amilyenre környezete, édesanyja, édesapja neveli. Ez a nevelés határozza az­tán meg, hogy később, mikor már felnő, segít-e otthon a házi munká­ban vagy nézi majd a fotelből szü­lei fáradozását. A felnőtt nem saját akaratától függetlenül kerül a pártba. Ellenkezőleg: A felnőtt lát és szemlélődik. Leszűri magában az élet kis és nagy igazságait, tapo­­gatódzik, hol a helye ebben a for­gatagban és észreveszi azt a tuda­tosan célratörő erőt, amelyet a ■párt testesít meg mindannyiunk, így az ö életének jobbá tételéért is. Sokáig „birkózik” magával (bár érzi, hogy ott lenne már a he. lye), de nem tudja még eldönteni: bírja-e majd a plusz-munkát, amelyet megkövetelnek a pártta­goktól, képes lesz-e tanulni, ma­gasabb képesítést szerezni eszmei, politikai vonalon és szakterületen is, mert mindezt megköveteli a párt a kommunistáktól. S ha min­den kérdést tisztáz magában, oda­áll tudatosan a taggyűlés elé: — Elvtársak, párttag akarok lenni, vállalom a kötelezettségeket. Döntsetek a kérésemről._ fl taggyűlés dönt s a titkár megállapítja magában: ismét erő­södött a párt egy jó elvtárssal. Valóban, szám szerint erősödött. De erősödött-e ténylegesen, ha az újonnan felvett elvtárs csupán azoknak a százalékát növeli, akik ugyan rendszeresen fizetik a tag­díjat, részt vesznek a taggyűlése­ken, egyetértenek a párt politi­kájával, csak éppen nem tesznek sokat a megvalósulásáért. Vulgárisán mondhatjuk, hogy egy alapszervezetben a pártde­mokráciát nem sértve a titkár a „családfő”. Az ő irányítására bíz­ták magukat önkéntesen az alap­szerv tagjai, amikor megvá­lasztották titkárnak. Tőle, s a vezetőségtől várják a pártmegbi­­zatások kiadását, bár ettől füg­getlenül is munkaterületeiken. szomszédaik körében vagy akár az utcán, s a ház előtti kispadon hirdetik a párt politikáját. Ez elemi kötelesség. De ennél nem­csak többre képesek a párttagok, hanem szükségeltetik is, hogy többet tegyenek. Ám hogyan, mi­képpen? Talán a „saját szakál­lukra”? Az alapszervezetek jelentős ré­szében bizonyos „zártság” figyel­hető meg a pártmunkában. Nyolc-tíz elvtársra hárul minden megbízatás. Ha brigádvizsgálatra van szükség valamilyen munkate­rületen — ezekre az elvtársakra támaszkodnak; ha taggyűlésre, pártnapra kell mozgósítani a tag­ságot — ezeket az embereket „veszik elő”; ha kisgyűléseket kell tartani, akkor is őket bízzák meg. Dicséret és elismerés illeti ezeket az elvtársakat fáradhatat­lanságukért, de az ilyen pártszer­vezetben még nincs minden rendben. Míg ugyanis ez a 8—10 elvtárs tevékenykedik, addig a többiek tétlenkednek. De mindjárt hozzá kell ehhez tenni, hogy nemcsak saját hibá­jukból tétlenek a többiek sem. A pártvezetőségek sokszor há­rítják el maguktól a felelősséget, mondván: csak ezt a nyolc—tíz elvtársat tudjuk aktivizálni, a töb­bieknek hiába szólunk — nem jönnek. Ez fából vaskarika-csiná­­lás. Hány, de hány alkalommal hallottunk olyan szavakat a párt­tagság köréből, hogy szívesen vál­lalnánk a megbízatást, de „parti­zán-módra” ezt nem tehetjük. És hányszor hallottuk azt a pártonkí­­vüliektől: jobban is dolgozhatna a pártszervezet, ha minden tagja te­vékenykedne, nem húznák ki ma­gukat a munkából azok, akik ép­pen a párt bizalmából kerültek magasabb beosztásba... A „szó­lás” helyett tehát kézzelfogható pártmunkával kell megbízni azo­kat, akik eddig gyakorlatilag nem vettek részt a pártfeladatok meg­bákelengyét. Szerelme másé, gyengédsége a születendő gyerme­ké ... Az élet rohan tovább, az élet átlép rajtunk. Kihullottunk min­denből. Család, otthon, haza: volt, nincs. Amikor olyan végzetesen, olyan jóvátehetetlenül megrémültem, mert halált kiáltottak ránk, mert keresték a „zöldávósókat”, s a mo­sonmagyaróvári utcán társaimat ölték, emlékszem, egy vérvörös röpcédula került a kezembe. Re­pülőgépről szórták, csehszlovákiai munkások küldték: „Magyar mun­kás, ne hagyd megsemmisíteni a proletárdáiktatúrát!” A bátorítástól csupán egy percre forrósodott fel ereimben a vér, aztán újra hatal­mába kerített a 'kishitűség. Mindent elfelejtettem. „Sem érő, sem fortély meg nem félem­lít, sem pénz, sem ígéret meg nem tántorít...” Feledtem a honvédesküt is. Nagy a bűnöm. Jóvátehetetlen-e, vagy jóvátehető? Nem tudom. Nem kísérlem meg jóvátenni. De innen elmegyek. Ha elfognak, becsuknak. Nem vitás. Akkor is megyek. Vissza oldásában. Aki valóban magáévá teszi a párt politikáját, ismeri a szervezeti szabályzatot, nem uta­síthat vissza pártmegbízatást. A párt közelgő VIII. kongresz­­szusára készülődünk, sok a tenni­való. Megnőtt a pártszervezetek felelőssége, feladata az iparban, mezőgazdaságban, s az élet min­den területén egyaránt. Ez megkö­veteli, hogy a pártvezetőségek az egész párttagságot moz­gósítsák a feladatok végrehajtásá­ra. A pártmunka új vonásaként társadalmi bizottságok alakultak, vagy vannak alakulóban a párt­­bizottságok osztályainak kereté­ben. E kezdeményezés fő törekvé­se, hogy-tár sad aim ásítsuk a pártmunkát. Ezt megvalósítani azonban csak egyes párttagok ké­pességei, szak- és politikai isme­retei, s a pártszervezet előtt álló feladatok közti összhangon ala­puló terv útján lehetséges. Más szóval: gondosan elkészített prog­ram szerint, minden egyes párt­tag képességeit felmérve szüksé­ges beosztani mindenkit pártmun­kára. Ez alapos körültekintést, jó szervezőképességet, a párttagság aktivizálásának szinte művészetét igénylő feladat. Ezt megvalósítva levehetjük a nyolc—tíz elvtárs vállára rakott túlzott terheket, egyenlően oszthatjuk el a párt­megbízatásokat. A jó kezdeményezéssel életre hívott társadalmi bizottságokba ilyen módon zömmel olyan elv­társak kerülhetnek, akik nem vet­tek részt korábban pártmun'kában, bár ehhez is megvolt minden ké­pességük. Az egész párttagság ak­tivizálásával végül — és ez a fő cél — még mélyebb, bensősége­sebb állandó kapcsolatot terem­tünk a dolgozókkal, s jobban, tel­jesebben szolgálhatjuk mindany­­nyiunk ügyét, a szocializmus épí­tését. nem hoznak, önként jöttem, erő­szak itt semmit se ér. Egyheti szabadságot kérek, és nem jövök vissza. Elmegyek olyan messzire, amilyen messzire csak tudok. Ha elérek újra az Egyesült Államok­ba, elmegyek dolgozni egy gép­gyárba. Könnyen nem bukkannak rám. Ha mégis? Nem baj. Akkor se maradok. Nem leszek vérengző malompatkány. Ember akarók maradni. * Igen vagy nem? öregfiú, hagyjuk a falazást, ön­magadat jó negyedszázada isme­red. Ne bolondozz, mert magadra haragítasz. Már úgyis unlak, te feslett életű, te ... Legalább ma­gadhoz légy őszinte. Harmincötben születtem, de — mit mondjak — valamiféle pokoli csillagzat alatt. Amikor jól ment a sorom, akkor is bemagyaráztam magamnak, hogy nekem semmi se sikerül. Addig elégedetlenkedtem, mígnem ... Most aztán tényleg egyenesben vagyok. Miért is haltál meg olyan ko­rán Édesanyám? Ha élsz, minden másképpen alakul. Igen, Ilyés Antal szövetkezeti könyvelő megbízható, pontos em-New York (MTI) Az amerikai hírügynökségek a szó szoros értelmében a TASZSZ telex-gépek szalagjairól kezdték meg a leszerelési és béke-világ­­kongresszus keddi ülésén elhang­zott Hruscsov-beszéd közvetítését. A hírügynökségek nagy figyelmet szentelnek a beszéd ama részei­nek, amelyekben a szovjet kor­mányfő a nukleáris háború -eális veszélyével, az atomfegyverek és a szállításukra szolgáló eszközök megsemmisítésének szükségessé­gével foglalkozik. A washingtoni kormányhoz kö­zel álló körök hangsúlyozzák a szovjet kormányfő felszólalásának higgadt hangját és rámutatnak, hogy nyitva áll az ajtó a Nyugat- Berlinről folyó tárgyalások előtt. Berlin A Német Demokratikus Köztár­saság közvéleménye Hruscsov be­szédét olyan eseményként érté­keli, amely rendkívüli jelentőségű az új háború veszélye elten vívott harcban. Szófia Bulgária dolgozói nagy érdeklő­déssel fogadták Hruscsovnak a moszkvai leszerelési és béke-vi­lágkongresszuson elhangzott nyi­latkozatát. A BTA hírügynökség kommentárjában rámutat, Hrus­csov nyugodt hangja eloszlatta azt a nyugtalanságot, amelyet az Egyesült Államok nukleáris pro­vokációja keltet. Párizs A polgári lapok bő kivonatok­ban ismertetik a szovjet kormány­fő felszólalását. Az a javaslat, hogy Nyugat-Berlinben az ENSZ pai-ancsnoksága alatt álló norvég és dán, vagy belga és holland, va­lamint lengyel és csehszlovák egy­ségek váltsák fel a nagyhatalmak megszálló csapatait, feltűnést kel­tett. Hivatalos körökben azonban Washingtonhoz és Londonhoz ha­sonlóan siettek kijelenteni: a ja­vaslat elfogadhatatlan, mert meg­valósítása esetén „megbomlana a jelenlegi egyensúly”, miután a szovjet katonai erők a nyugati bér. Szorgalmas és kötelességtudó. Dehogy. Még egyáltalán nem öreg. Gitta szereti őt a maga módján. A maga módján. Az ón utam most már végképp elkanyarodott a tiétektől. Olyan nehéz ezt megérteni? Hát értsé­tek meg végre. Semmi közötök hozzá. Tudni se akarok rólatok. Lehúztok, bizonytalanná tesz, két­­ségbeejt minden emlék. Nem vagyok semmi, nem va­gyok senki, legkevésbé az, akinek ti gondoltok. Minden csak vol­tam. Voltam. Megértitek? No, akkor alászol­­gája, végeztünk. Hagyjatok. Katona Sándor kecskeméti szár­mazású. Budapesten tanult elekt­rotechnikus vagyok. Ez — azt hi­szem — végképpen és örökérvé­nyűen tisztázódott. Hagyjatok, szétrobban a fejem. Senkinek nem döntheti el a sorsát egy véletlen, hogy hol szü­letett, ki az apja, hol nevelkedett, kik nevelték. Önmagámmal én rendelkezem. Ott étek, ahol ne­kem tetszik —a föld minden élő­lényé — az vagyok, aki tenni aka­rok, oda megyek és akkor, ahova és amikor nekem tetszik. A hangyának ki parancsol? A fecske is oda repül, ahová akar. A halnak senki se jelöli ki az útját. Tartóztasd fel a szelet, te sze­gény, esendő, bolond ember. A hegy feltartóztatja? Lehet. Megkerüli a hegyet. nagyhatalmak távozása után is Nyugat-Berlin közelében marad­nának. Pierre Courtade a l’Humanité hasábjain rámutat: A nyugati nagyhatalmak vezetőinek éppúgy meg tett volna a tehetőségük, hogy kifejtsék véleményüket a moszk­vai kongresszus küldöttei előtt, mint Hruscsovnak. Ha Kennedy elnök valóban olyan „igazságos” álláspontot képvisel, mint aho­gyan azt híved hangoztatják, va­jon miért nem intézett üzenetet a kongresszushoz, amely bizonyára figyelemmel meghallgatta volna szavait. Hruscsovot meghallgatták és megtapsolták azok is, akik nem értenek mindenben egyet a szovjet külpolitikával, mert senki sem vonhatja kétségbe sza­vainak őszinteségét és azt a tényt, hogy a Szovjetunió fennállása óta az általános leszerelés szüksé­gességét hangoztatta. Hruscsov beszédének lényegét most is azok a békés elvek képezték, amelye­ket a szovjet diplomácia évek óta következetesen védelmez — han­goztatja cikkében Pierre Cour­tade. Bonn A bonni kormánykörök közvet­lenül Hruscsov nyilatkozatának elhangzása után siettek kijelente­ni, hogy a Német Szövetségi Köz­társaság kormánya elutasítja a szovjet kormányfőnek azt a javas­latát, hogy a Nyugat-Berlinben állomásozó nyugati csapatokat a NATO és a varsói szerződés ala­kulataival váltsák fel. Hozzáfűz­ték, hogy „a szövetséges haderők berlini jelenléte nem tehet sem­miféle vita tárgya”. Elutasította a második világhá­ború maradványainak felszámo­lását célzó Hruscsov-javaslatot Willy Brandt, Nyugat-Berlin pol­gármestere is. Kijelentette: min­den olyan indítvány, amely fi­gyelmen kívül hagyja a szövetsé­ges erőknek Nyugat-Berlinben va­ló maradását, nélkülözi a realitást. Hogy az ember nem szél? Az igaz. Hogy törékeny a feje? Nekikergetik a hegynek? Egyszer úgyis meg kell halni. Szüleim nincsenek. Gitta sincs. Mária, az az asszony sincs, aki ha létezett volna egyáltalán, most már csaknem harminc éves lenne. S Margit is csak a képzeletemben élt. Sose láttam, sose ismertem. Semmi se volna, semmi sincs. Nincs egyetem, nincs anatómia, se szövettan-gyakorlat. Nincs Austin és A 99-es kocsi, nincs lakás, a falon nincsenek képek ... De félelem sincs. Egyszer úgyis meg kell halni. Nem félek. Van-e a soproni hattyúnak feje? Ha eljutok odáig, majd megnézem. Majd elsétálok a várostoronyhoz.. Ott írták Sopronban a legré­gibb virágéneket. Yirar, tudjad, tőled el kell mennem Es te érted kell gyászba ölteznem... Hagyjatok. Gittácska, hagyj te is, szépen kérlek. Engedd, hogy elfelejtselek. Nem hallod? A „kis dóktorkám” az egy... Tudod mi vagyok én? Egy diverzáns, egy egészen közönséges diverzáns. Ügy ám. A zsebemben mérget, tőrt és hangfogós pisztolyt viszek. A hallgatást, a kopogtatást, a tapintást kúszás közben gyako­rolom. A kórisme: akna. Téged, Gitta nem akarlak látni többé. Se Máriát, se apámat. Margitot? öt igen. Ö az enyém lesz. Ha elevenen megúszom, el­veszem bárkitől. Elragadom bár­hova . . Nem érdekel. forró a homlokom. Vadász Ferenc: Varga Dezső 34 Ak öwéyHf .cuxíi A malompatkány Erzsi már asszony, készíti aba-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents