Békés Megyei Népújság, 1962. július (17. évfolyam, 152-177. szám)

1962-07-26 / 173. szám

1962. július 26. 5 Csütörtök SPORTSPORT Megjegyzések a kispályás labdarúgó-mérkőzésekről Mái* jó néhány hete figyeljük a városi kispályás labdarúgó-baj­nokság mérkőzéseit, s kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy az ér­dekesnek Indult torna lassan-lassan teljesen elveszti sportbeli értékét. A mérkőzések jó része egyre durváb­ba válik. Egymást érik a szikrázó összecsapások, belemenések, még szinte szerencsésnek mondható, hogy csak ketten törték karjukat. Sajnos egyre többen felejtik el hogy a kispályás bajnokság Is csak Játék ás nem az idegek harca, és mérkőzéseik nem presztízs-mérkőzé­sek”. Néhány játékos drasztikus sportszerűtlen magataratása, a sok szóváltás, vitatkozás azt bizonyítja: egy jobb sorsra érdemes kezdemé­nyezés zsákutcába jutott. A kispályás labda,rúgás célja hasznos. Azoknak akar játék­­lehetőséget és Kilián-pontgyűjtóst nyújtani, akik már abbahagyták az aktív labdarúgást, de játék-, moz­gásigényük kielégítetlen. S mi lett ebből a nemes célból? Sajnos jó­részt az, amit fentebb már említet­tünk. Kétségtelen, a kis játéktér sokkal több összecsapásra ad mó­dot. Ezeknek csakis a játékvezetők tompíthatják le hevességét. Sajnos egy-két mórkőzésvezető vagy nem tud, vagy nem akar érvényt szerez­ni a szabályoknak, mondván, hogy ezek a mérkőzések csak „buli­­meccsek''. Például > a hétfői ” Épí­tők—AJ latforga Imi mérkőzés két egymást sértegető játékosát nem­hogy figyelmeztette volna a játék­vezető, hanem a kakasikodóknak egyszerűen hátot fordított. Sokak­kal vitába szállva nem tartjuk helyesnek azt sem, hogy “fegymás el­len 'küzdenek 10 —19 éves, erőtől duzzadó fiatalok és 40—50 év köz­ti szórakozást, felüdülést kereső idősebb sportolók. Jó lenne gondol­kozni, nem volna-e helyes az őszi kiírást némileg módosítaná? Ehhez volna néhány javaslatunk. Elsősor­ban: a kispályás labdarúgást fogja össze komolyan egy megfelelő ren­dező bizottság (Itt nem kellene csakis a városi labdarúgó-szövetség aktíváira támaszkodni, úgy gondol­juk, sokan segítenének). A játékve­zetők sokkal komolyabban vegyék dolgukat, és ne felejtsék el, első­sorban ők a felelősök a Játékosok testi épségéért, és az egész torna komolyságáért. Akárcsak Budapes­ten, határolják el a korcsoportokat. Megközelítőleg egyidős Játékosok játsszanak a különböző csoportok­ban egymással. És most egy me részebb javaslat. Ha már amúgy sem ragaszkodnak a labdarúgás klasszikus szabályaihoz (nincsen les, lecsökkenteti a játékoslétszám etb.) vezessék be a feleselőkkel szemben az időleges kiállítást. Azo­kat pedig, akik szántszándékkal az oldalvonalon kívülre rugdalják a labdát, ezzel a játék érdekességét ássák alá, büntessék szabadrúgással. Addig is, amíg a kispályás­­bajnokság őszi kiírása elkészül, küzdjenek sportszerűbben a játé­kosok, és a játékvezetőik lássák el önként vállalt feladatukat száz szá­zalékosan. — CH — Ezer kép érkezett a II. Interpressz-fotokiállításra Világszerte nagy érdeklődés nyil­vánul meg a II. interpresez-fotoki­­állítás iránt, amelyet július 31-én nyitnak meg Budapesten, a Keres­kedelmi Kamara Váci utcai minta­termében. A zsűri már megkezdte a kép­anyag kiválogatását. A beküldött mintegy ezer kép közül a legjobb 400 felvételt mutatja be a kiállítás. A Nemzetközi Újságíró Szervezet 500 dollárt ajánlott fel első díjként. Sporthír A békéscsabai VTSK július 28- án, szombaton délután fél öt órai kezdette] edzőmérkőzést játszik a Ferencváros labdarúgó-csapata, vai. A plakáttól eltérően a mérkő­zés megtekintésére az MLSZ és a Megyei Testnevelési Sporttanács által kiadott igazolványok érvé­nyesek. „Sok az úszótehetség a csabai gyermekek között...” — Beszélgetés az Építők SC úszóedzőjével — — Ne félj anyukám nem lesz semmi bajom, Lajcsi bácsi úgy vigyáz ránk, mint a saját gyermekeire — így nyugtatja meg édesanyját egyik isme­rősöm 10 éves kisfia, amikor az nem engedi rendszeres úszóedzésre gyerme­két. Ez a mondat indított arra, hogy egy délután kimenjek a strandra megnézni, hogyan is készülnek fel a csabai úszók. Aznap éppen pulóverben kellett a strandra menni és csak a me­leg vízben ázott néhány bátor ember. No meg a gyerekek hancúroztak ed­zőjükre várva. Molnár Lajos, az Építők SC úszó­­szakosztályának edzője nemrégen ér­kezett meg a budapesti kéthetes úszó­­edzői tanfolyamról. A 30-as évek csa­bai jónevű úszója 1950 óta foglalkozik a gyermekek tanításával. Nemrég je­lentkezett a Testnevelési Főiskola szakoktatói levelező tanfolyamára. A medence partján húzódó kőpadra telepedve a régi, jó hírű CSUE-ről beszélgettünk, amely vidéki viszony­latban szép eredményeket matatott fel. Vízipolő-csapata 1939-ben országos vidéki bajnokságot nyert. — Most felnőtt úszóink nincsenek — mondja Molnár Lajos —, de sok re­ménység akad a mai gyermekek kö­zött. Én és a többi sportegyesületek edzői feladatul tűztük ki magunknak a tehetségek felkutatását. Még a Kö­rös-csatorna zsilipjénél hancúrozó gyerekekből is sikerült beszervezni egypárat. Ezenkívül bevettem a prog­ramomba a legifjabbak, az óvodások játékos foglalkoztatását. Megállapod­tunk a Vilim és Micsurin utcai óvo­dák vezetőivel, hogy a mamák fel­ügyeletével délelőttönként kihozzák a kicsinyeket pancsolni, játszani, megszerettetni a vizet. Sajnos ez a rendkívüli időjárás megakadályoz ter­veim ezirányú végrehajtásában. — Lajos bácsi, mikor kezdjük az edzést? A medencéből egy csupaizom, re­mek testű kisfiú bukkan fel. Ö Mik­lós Laci 9 éves tanuló. Ma már szor­galomból 150 métert úszott, amint azt büszkén jelenti. Mint a halak, olyan gyorsan siklanak a beszélő mellé Sza­mosi Jóska és Tímár Karcsi, egy régi, és egy újonnan beszervezett tagja az egyesületnek, bennük is sok tehetsé­get vél felfedezni edzőjük. Persze akadnak nehézségek, bajok, amiről most nem akar nyilatkozni Molnár Lajos, legnagyobb baj a hosszúra nyúló hideg időjárás, amely szinte a nyár felét elrabolta. No meg a szűk strand, a nehezen várt új verseny­­uszoda. Beszélgetésünk végére ér oda Ricza Lajos, az Építők SC úszó-szakosztályá­nak vezetője, régi vízipolős. Ö azért jött ki, hogy megnézze, hogyan ké­szülnek a versenyekre a jövő remény­ségei. Velünk együtt reméli, hogy pár év mülva régi fényében ragyog majd a csabai úszósport, vagy még inkább túlszárnyalja az eddigi eredményeket. H. 1. Ha velem tartanál — NDK-film — Hans-Erich Korbschmítt új filmjében a hősök sorsát döntően befo­lyásolja egy veszedelmes kém gaztette és lelepleződése, ez a film mégsem egyszerűen kémfilm. Alkotóit elsősorban az a probléma foglalkoztatja, hogyan jut el egy becsületes, munkáját szerető tudós odáig, hogy akaratlanul egy gonosztevő támogatója legyen. A bűn­ügyi történet Burghardt professzor belső átalakulásának drámai hátteréül szolgál, olyan események előidézője, amelyek kérlelhe­tetlenül ráébresztik a professzort egész életének alapvető tévedésé­re. (A filmet a békéscsabai Brigád mozi mutatja be 1962. július 26-tól 29-ig.) 0 LVASTU K Apróhirdetések Az É. M. 44. sz. Építőipari Vállalat (Bp., V., Kossuth L. tér 13—15.) buda­pesti munkahelyekre azonnali belépés­re felvesz kubikosokat vegyes mun­kára. Kőműveseket, ácsokat és állvá­nyozókat. Tárná csiga zodás és munkaru­ha szükséges. Munkásszállást biztosí­tunk. 40288 Gyomai Sütőipari Vállalat felvételre keres azonnali belépéssel sütőipari szakmunkásokat. Jelentkezni lehet: Gyoma, Táncsics 35. Útiköltséget felvé­tel estén térítünk. 408 Gépírást vállalok, rádió eladó. Baditz Pál Miskolc, Tass u. 15. 1733 Morzsolt kukorica, rózsaszín kiságy, kombinált szekrény sürgősen eladó. Békéscsaba, Deák u. 10., földszint 1. 1731 650 négyszögöles gyümölcsös és szőlős­ként:, azonnal beköltözhető kétszoba, konyhás házzal eladó. Békéscsaba, I., Felsőkörös sor 63. 1732 ltégi plisszé szoknyájából újat varázsol kifordítva, leengedve is plisszérozza Festőné, Vésztő. Postán szállít. 1728 Békés megyei kisközség körzeti or­vosa keres háztartási alkalmazottat, bentlakással, alti mindent önállóan vé­gez. Dr. Turner, Méhkerék. 50291 Orosházi apróhirdetések Eladó Orosháza, Móricz Zsigmomd utca 50. számú ház beköltözhetően. 29573 Eladó Orosháza, Iglói út 20. számú be­költözhető ház, értekezni Horváth Pa.p utca 20. szám alatt. 29570 Orosháza, Vezér utca 8. számú azon­nal beköltözhető ház eladó. 29557 Eladó Orosháza, Oláh István utca 7. számú beköltözhető ház. 29502 Eladó Orosháza, Szentesi út 46. számú beköltözhető 800 négyszögöles. portájú kis családi ház. 29581 Bogárzó dűlő Plemter István tanyája nagy telekkel eladó. 29580 Eladó házhely Orosháza, Szarvasi kö­­vesút mellett, érdeklődni Szabó Dezső utca 62. 29572 Egy ember, aki nem alszik Olaszországban él Pietro Borto­­zo parasztgazda, aki azzal a kép­telen kijelentésével döbbentette meg az orvosokat, hogy utoljára 1912-ben aludt. Pontosabban azon az éjszakán, amely megelőzte em­lékezetes balesetét: egy öszvér ugyanis úgy belerúgott Bortozoba, hogy az fejjel nekivágódott egy olajfának. Mielőtt a baleset érte, igen jó alvó volt. Azóta karos­­székben ülve tölti az éjszakát és két-három pohánka bort iszik köz­ben. Reggelre frissnek, kipihent­nek érzi magát, napközben renge­teget gyalogol és azt állítja, hogy utcájára 23 évvel ezelőtt volt beteg, akkor is a foga fájt. Nála 30 évvel fiatalabb felesége szerint szeret a lányok körül sür­gölődni, s ezért mindig szemmel kell tartani. Bortozo azt meséli, hogy éjszakánként nyitott szem­mel álmodni szokott néha, ilyen­kor mindig az öszvérrel történt balesete merül fel előtte. (A Schweizer Illustrierteből) Hány emberre jut egy fogorvos Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint Indonéziában 285 riasztócsengő: az ottani vasművek automatikus jelzőberendezése be­törést jelzett. A riadókocsi nyom­ban elindult, a rendőrök lövésre kész pisztollyal leugráltak, s meglepetésükre a főbejárat üveg­ajtaját betörve találták. Amikor a törött ajtón egyenként belopóztak, azt látták, hogy két baikkecske ug­rándozik a folyosón! Megkönnyeb­bülve állapították meg, hogy a két kecske az üvegajtóban meg­látta saját tükörképét, nekiron­tott, s ezáltal kioldotta a jelzőbe­rendezést. (A Frankfurter Runúschauból) A cilinder premierje 1797 január 26-án• eqy nagy londoni újság az alábbi izgalmas hirt közölte: „John Hetherington, az ismert kala­pos, az új kalapköltemények kreátora tegnap este az utcán sétálgatott egy feltűnően ijesztő, selyemből készített, különös fényű, kürtő formájú kalap­ban... Szörnyű hatást keltett a járó­kelőkben... Sok nő elájult, a kisgyer­mekek ijedtükben felsikoltottak, egy férfi összeesett és közben eltörte a karját... Végül a rendőrségre vitték Hetherington urat, ahol a rendőrbíró öt font pénzbüntetésre ítélte...„ Ez volt a cilinder első közszereplésének története. (A Basler Nachrichtenből) _________APAS-VÉTEL________ 1500 kilométert futott 125-ös tokozott piros Danuvia motorkerékpár eladó. Nagyszénás, Mihálytelek, Tanya 426 sz. Fazekas Károly. 29569 Eladó 1 darab 140 kilós hízó, Orosháza, Bajcsy Zsilinszky utca 64. szám 29565 Jó küllemű hasaskoca, elevátoros szecskavágó, triőr, Panni motorkerék­pár eladó. Orosháza, Lehel utca 38. szám alatt._________________ 29570 Tolókocsi új állapotban beteg mozga­tására eladó. Orosháza, Szent István út 6.__________________ 29558 Modern diófa televízió-asztal eladó. Orosháza, Könd utca 34. szám. 29574 Jó állapotban lévő Danuvia motorke­rékpár eladó. Szentetomya, Károlyi Mihály utca 7. 29579 Kis pianínó eladó. Orosháza, Vasvári Pál utca 13. szám alatt. 29583 Üj fehér vaságy és táslcairógóp eladó. Orosháza, Jókai utca 4/1. , 20568 11 méteres tető lebontásra eladó. Oros­háza, Deák Ferenc utca 27. szám. 29578 __________INGATLAN_________ Orosháza, Thék Endre utca 13. számú ház eladó. 29582 Eladó Orosháza, Katona József utca 15. számú ház, beköltözhetően, érdeklődni Tél utca 2A. szám alatt. 29575 Tanyaépületek eladók. Orosháza, Előd utca 11. szám. 29571 15 méteres tanyaépület lebontásra el­adó. Orosháza, H. kér. Mező utca 7. sz. 29577 Bercsényi utca 13. számú háromszobás összkomfortos ház igényesnek eladó, esetleg felerészben is. 91563 Eűadó Kazinczy utca 32. számú kettő­szobás alápincézett azonnal beköltöz­hető ház. 91567 Orosháza, Madách utca 11. sz. (izraelita temetőnél) lévő kettőszobás beköltöz­hető háromnegyed házrész eladó. Érte­kezni a helyszínen. 91565 Orosháza, Sztálingrádi utca 5. számú ház eladó. 29552 ezer főre jut egy fogorvos, Indiá­ban 108 ezer főre, Franciaország­ban 2700 főre, az Egyesült Álla­mokban pedig 1700 főre. Az Egészségügyi Világszervezet szerint legalább 1000 ember szá­mára kell biztosítani egy fogor­vost, hogy a lakosság minden or­szágban megfelelő fogorvosi ellá­tásban részesülhessen. (A Basler Nachrichtenből) „Balc'^lórma... Az Oklahoma állambeli Ardmo­re rendőrfőncikségén megszólalt a Vendéglátóiparunk figyelmébe A texasi Houston egyik, monda­nunk sem kell, hogy igen fontos vendéglőjében a következőkép­pen biztosítják a gyors kiszolgá­lást: mihelyt a vendég leül, aszta­lára egy homokórát állítanak. Amennyiben a homokóra lejárna, még mielőtt a pincér kihozta a megrendelt ételt — akkor a ven­dégnek nem kell megfizetnie a fo­gyasztást! (A Tatból)

Next

/
Thumbnails
Contents