Békés Megyei Népújság, 1962. június (17. évfolyam, 126-151. szám)
1962-06-15 / 138. szám
f962. június 15. 4 Pántéi: -— Szép ez a város, de van rajta több sötét folt is — jegyezte meg egy más városból idevetődött ide_ gén. Valóban szép és sokat fejlődött az elmúlt 17 év alatt, de... Induljunk él egy körsétára: ko. ra reggel van. A vasútállomás re. pülőhídja előtt nők és férfiak álldogálnak. — Ugyan, kedves, segítsen már — szól kérő hangon egy idősebb asszony —, egyedül nem bírom fel a gyerekkocsit a hidra. A kérésre ketten is ugranak. Szuszogva cipelik a gyermekkocsit, az asszony pedig a kisbabát viszi. Lassan elfogynak az emberek. Fél 8 előtt néhány perccel egy fiatalasszony sietve tapossa a pedált. A híd lépcsőjénél megáll, s riadtan tekint széjjel. Neki málnám jutott segítség. A másféléves forma kislányt leteszi a híd mellé, félcipeli a kerékpárt, majd visszajön és ölbekapja a síró kislányt. Így megy ez minden reggel és minden este, amióta hozzáfogtak a vasúti híd és a sínek javításához. — Nem lehetne megoldást találni? Tovább megyünk. A városban mindenütt építkezések. Egymás után nőnek ki a hatalmas bórházak, a Szabadság téren virágerdő pompázik. A locsolóatutóból sisteregve zuhog a víz. A Bartók Béla úton szorgos munkások készítik élő az alapot az új bitumenútnak. A Körös-parti bérházak előtt piros, fehér rózsa árasztja a hódító illatot. A Szt. István téren már régebben elkészült az új, ízléses hírlaipáirusító pavilon. Elkészült ugyan, de még mindig üresen ásít. Vajon miért nem nyitják meg? Gyerünk a postára. — Mi árusítanánk, de sajnos, a villanyt még nem kapcsolta be a DÁV — tárja szét a kezét Szatmári András vezető-helyettee. — Nem sok időbe kerülne, dehét a DÁV-nak is ezer a dolga. Rövid séta, s máris a DÁV-nál vagyunk. — A posta valóban megrendelte a munkát — mondja Csuba Károly igazgató. — Az is igaz, hogy rengeteg a tennivalónk, de ha az időnk engedi, a héten bekapcsoljuk az áramot. A Békési úton haladva, baloldalt, a PamutszoVővel szemben egy. holdnyi erdős, bokros, nádas, mocsaras rész terül el. Nehezen kapaszkodunk fel a körgátra, de még nehezebben tudunk közlekedni az erdőben. A fák elhanyagoltak, a sűrű bozót össze-vissza karcol bennünket. A nádas felől ezernyi szúnyog zümmög. A mocsaras rész mellett a befedetlen szennyvízcsatorna tátong. Vajon mi lesz a sorsía ennek az elhanyagolt területnek? Meddig árasztja még magából a bűzt és tenyészti a baeilusokat? A Kossuth téren szökőkút „díszeleg”. Valamikor a halat tartó női szoborból zubogott a víz. Most azonban a medencét telehordták földdel, egyedül a virág hiányzik belőle. Szép a város, de még szebb lenne, ha a sötét foltokat eltüntet, nék. Jantyik Tibor tett úttestekre gondolok most, ez hozzátartozik Gyula fejlődő városképéhez. A vízvezetékek, az elektromos és telefonkábelek még összeszántva tartják a belváros néhány útvonalát, de ez — ha átmeneti —> nem fest csúnya képet. A virágok után azonban kellemetlen volt Mini, hogy az Ajtóssy utcán szinte bozótos fejlődött ki. Az építkezések körüli összevisszaság, az alkotó munka rendje — vagy rendetlensége —■■ nem zavarhat egy szemlélődőt, de a befejezett építkezések után ottmaradt épületelemek és építkezési kellékek már inkább. Nem számoltam meg, hány kőcsomó pihen a város utcáin, de a Kossuth téri kápolna mögött, a Karácsony János utcában, a Szí. István úton és másutt, lehet ilyet találni. A Groza-park sétányai mellett is szinte egyenlő távolságra hevernek a téglacsomók. Tagadhatatlan, hogy a városról alkotott összkép kellemes, szép. Egy szép arcot sem csúfíthat el néhány szeplő..., de szeplő nélkül mégiscsak szebb az arc. Ha teljes képet akarnánk mutatni, akkor látni kell, hogy a város rendezettsége évről évre előremutató. Vajon ki emlékszik már a Béke sugárúti bérházak helyén a deszkakerítésekre, vagy az új színt öltött, befejezés előtt álló pártház mennyivel jobban szépíti a városképet, mint a miatta lebontott földszintes épületek. Az új zeneiskola is egy romépületből bontakozik ki, a most épülő Kossuth téri bérházak pedig gazdagabbá teszik a nemrég még helyükön terpeszkedő macskaköves teret. A jövő a még szebb Gyula felé mutat. Es ha ma még találunk is szeplőt néhány helyen, azt is látnunk kell, hogy ezek mind kevesebbek és mind halványabbak lesznek a város egyre szépülő arcán. ÍZ" erekes János párttitkár feljegyzéseit tanulmányozta, amikor kopogtak az iroda ajtaján. Zömök termetű, Seizes halántékú gazda lépett be. A titkár azonnal felismerte benne a tegnapi taggyűlésen aiz első sorban ülők egyikét, de a név nem Jutott eszébe. Hiába, két hét alatt mindenkit nem ismerhet meg az ember, az ilyesmihez idő kell — gondolta magában, miközben vendége elé sietett. A kézfogás után hellyel kínálta. — Azért jöttem én a titkár elvtárshoz — kezdte a gazda —, mert úgy hallottam, hogy igazságot akar a községben teremteni... — Az elvtárs ugye a Dózsában gazdálkodik? — érdeklődött Kerekes. — Ott — bólintott a vendég. — Igaz, talán a nevemet sem tudhatja. Bödör Imre vagyok . . . — Negyvenötben lépett a pártba — szólt közbe a titkár, mert már emlékezett az elvtárs nevére a nyilvántartásból is. — Igen, negyvenötben... — kapta fel a fejét Bödör meglepetten, hogy »yen részletet ismer a titkár. — Az ellenforradalom alatt sem bújtam kamrába — jegyezte meg büszkén. — Na de nem is ez a baj — folytatta. — Tudja, titkár elviére, én már sóikat dolgoztam. Beteg ember vagyok. Aztán mi, kommunisták arra vagyunk hivatva, hogy vezessünk. Mi vagyunk itt a hatalmon. Nekünk kell ezt csinálni — magyarázta széles kézmozdulatokkal kísérve szavait. — Régóta harcolok én ezért ez eszméért. Szóval most úgy gondoltam, hogy ott van az a fiatal tsz-könyveiő nálunk ... Én is ki tudnám rakni a papírt az asztalra, este meg visz-Furcsa kérelem asszony-ka meg többet tehetne a mezőn. Szóval az igazság szerint nekem kellene a helyében lenni. . . Eddig jutott a mondanivalójával a vendég, amikor Kerekes János, a párttitkár úgy érezte, hogy a bensőjében kerekedett indulat felnyomja a vért a fejébe. Az első pillanatban arra gondolt, hogy most még meleglbe elküldi. Elküldi ezt az embert, aki magát kommunistának mondja, de szavai éppen az ellenkezőt bizonyítják. Ez a gondölat néhány pillanatig tartott, csupán, aztán megbízatására gondolt, a községre, az emberekre. Arra, hogy hol van. Hajdan urasági béresek voltak az itteniek. A termelőszövetkezetekben még ma is dolgoznak analfabéták. Legtöbbjük a Dózsában. Sokan vannak, akik a múlt bűne miatt csak egy-két osztályt végeztek__ — Tudok én írni — folytatta kérelmét Bödör Imre, mintha csak kitalálta volna a titkár gondolatait — három elemim van. Az a jó erőben lévő asszonyka meg többet tudna dolgozni a mezőn... — bizonygatta, miközben várakozóan nézett a párttitkárra. A párttitkár napbarnított arcáról lassan eltűnt az előbb keletkezett pirosság. Még tüzelt a homloka, de már higgadtan szólalt meg: — Bödör elvtárs! Tudja maga, mit csinál egy termelőszövetkezet! könyvelő? Tudja maga, mi múlik a könyvelő munkáján?! — Hát azokkal az iratokkal én is el tudnék bíbelődni... vonta meg a vállát Bödör. — Azok az iratok, Bödör elvtárs, milliókat jelentenek. Gondolja el, háromezer hold nem gyerekjáték. Tudni kell mit, mennyit és hová ír, miért ír. A könyvelés alapján irányítja a gazdálkodást a vezetőség. Annak alapján döntenek arról, hegy mennyit fordítanak a gazdaság különböző ágazatainak fejlesztésére. Ismerni kell a bankügyleteket, a pénzügyi rendeleteket, a gazdálkodással kapcsolatos rendelkezéseket, és még sok-sok mindent, amit csak az tudhat, aki éveken keresztül ta-Kollárik János szatvúznám. Az a jó erőben lévő rf(,<cen(,t az élőknek A Jókai Színház KISZ-szervezetének stúdió-előadása Fény és árnyék Orosházán Sok szépet írtunk már Orosházáról. Megírtuk, hogy itt épül az ország legnagyobb és legkorszerűbb üveggyára, s ezzel párhuzamosan gyorsul a lakásépítés üteme. Szemet gyönyörködtető a városi tanács új épülete is. Kívül-belül modern stílusban készült, különösen szép a tanácsterem. Hatalmas üvegfalai igazán pompás látványt nyújtanak, s ha egy idegen arra jár, megakad a szeme a szép épületen. De ha egy kicsit jobban körülnéz a látogató, mást is felfedez. Nem is kell messzire mennie. Éppen a tanács gyönyörű épülete előtt tekintélyes törmclékkupac éktelenkedik, csúfítja az utca — egyébként virágos — képét. A taxiálomásnál, az Alföld-szálloda előtt is lát hasonló törmelékmaradványt. Közvetlen a tanács épülete mellett csúf, romos, omladozó épület áll. S a Szabadság téren sem szebb a kép. Betongyűrűk, ócska lámpaoszlopok „díszítik” a környezetet, nem beszélve arról, hogy míg a főutcán ragyogó — fővárosi jellegű — áruházak vannak, itt apró „maszek”-boltok, műhelyek csúnya, gondozatlan portáljai sorakoznak egymás mellett. Szép, hogy sok új bolt is épült a városban. Az egyik téren egy fűszer és csemege-, mellette a maradék- és a főutcán az ékszerbolt éppen átalakítás alatt van. Bizonyára igen szép és korszerű berendezésük lesz. Csak azt nem tudhatja meg senki, aki Orosházán jár és nem ismeri a várost, hogy hol épülnek ezek. Ha csak meg nem kérdezi valakitől, mert az utcanév-táblákról ugyan nem olvashat le semmit. Vagy nincsenek, vagy annyira rozsdásak, hogy olvashatatlanok, így van a házszámtáblákkal is. No, de menjünk végig a Kossuth utcán. Mit látunk itt? A kultúra „palotája” az első, ami szembeötlik. Rendeltetéséhez igazán nem méltó a külseje. Olyan, mint a szép hölgy, ócska ruhában. Mert szép, hogy sok jó előadás, rendezvény zajlott már le itt, és jól működnek a szakkörök is, de az már igazán nem jó, hogy az épület ilyen elhanyagolt. Még egy csúfság. A Kossuth és az Október 6 utca sarkán áll a Békés megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat 89-es számú bódéja. Másnak nem lehet nevezni ezt az ócska tákolmányt, habár a vállalat az „áruda” nevet adta. Ideje lenne eltüntetni az ilyen árudákat, amikor szebbnél szebb, korszerűbbnél korszerűbb boltok nyílnak egymás után. Befejezésül azért meg kell jegyezni, hogy mindemellett tovább fejlődik, szépül a város. A Táncsics Mihály utca közepén éppen munkásokat láthat az idegen, akik helyet jelölnek ki az ostornyeles kandelábereknek. Néhány hónap múlva bizonyára jgen szép látványt nyújtanak majd a széles utcában ezek a modern világító eszközök. Kasnyik Judit Gyula sem szeplőtelen még...! Gyulát a parkok városának ismerik, és lakosai, valamint a Kertészeti Vállalat dolgozói valóban megpróbálták a virágos Gyulát megteremteni. Bármerre járunk a városban, tereken vagy főútvonalakon, de még a mellékutcákban is, ez a kép fogad. Nem tudom mennyi virág lehet a városban, de ha százezer tőt említenék talán keveset is mondtam volna. A terek már nem terek többé, hanem kisebb ligetek, parkok, még a külvárosban is. Az utcák virág színfoltjai sem korlátozódnak a belvárosra, hanem egyre inkább kiterjed a „virágárádatn a mellékutcák gömbakácokkal szegélyezett újtaira. Magáról a Várfürdőről felesleges külön megemlékezni, hiszen ezt a gyulaiak tényleg gyönyörűvé varázsolták. Ha eddig rózsaszín szemüvegen át láttam is, egy-két helyen mégis sötétnek tűnt a kép. Nem a felbon-Már a szándék is becsülendő, az, hogy a Jókai Színház KlSZ-szervezetének tagjai elhatározták: szakmai tudásuk fokozása érdekében valami érdekes, izgalmas drámát hoznak színre stúdió-előadás formájában. Régi tervük ez már a fiatal művészeknek, de az 1961/62-es évadnak kellett eljönnie ahhoz, hogy ez a terv meg is valósuljon. A színház igazgatósága örömmel üdvözölte a fiatalos, és nagyon sok szempontból elismerésre méltó kezdeményezést, és sokféle nehézséget leküzdve június 10-én felmehetett a függöny, és a fiatalok bemutathatták a Julius Fucik naplójából dramatizált Üzenet az élőknek című háromfelvonásos színművet. Ez a színmű a mártírhalált halt csehszlovák nemzeti hősnek állít emléket. Fucifc, Riport az akasztófa alól című naplójából Jurij Burjakovszkij szovjet író dramatizálta, Magyarországon először 1951-ben a Belvárosi Színház mutatta be, majd 1954-ben az Állami Faluszínház játszotta. A színmű a náci megszállás alatt gyötrődő Csehszlovákia életét, és az illegalitásba vonult kommunisták harcát mutatja be, és ma is megrázó erejű intelem az emberiség felé: legyünk éberek, és minden erőnkkel harcoljunk az újjáéledő fasizmus ellen. Fucik figyelmeztetése napjainkban aktuálisabb, mint valaha. Nem véletlen tehát, hogy a színház fiatal művészei ezt a darabot választották — bár a mondanivaló megformálásának módszere ma már kissé sematikusnak, és túlságosan diréktnek tűnik —, előadásuk sok tekintetben elismerést érdemel. A rendező, Máté Lajos minden igyekezete arra irányul, hogy egyrészt: élőbbé tegye a darabot, a dramatizálás több alakjáról lehámozza a túlzott egysíkúságot, másrészt: a nagy feladatokkal birkózó fiatalokat szakmai tudásával, rutinjával és jó meglátásaival segítse abban, hogy jól jellemzett figurákat alkothassanak. Stúdióelőadásban nyilván ez a legfontosabb cél, és a rendező helyesen tette, hogy így gondolkozott. Neki köszönhető elsősorban, hogy a fiatal művészek erejét kisebb-nagyobb mértékben meghaladó szerepekben többen jól megállták a helyüket. Az előadás két kiemelkedő színészi teljesítménye Borhy Gergely (Július Fucik) és Zeke László (Böhm, Gestapo-tiszt) nevéhez fűződik. Mindkettőjük jó néhány olyan pillanatot teremtett, melyek intenzív hatással voltak a közönségre, és magukkal ragadták gyengébb társaikat is. A népes szereplőgárdából kitűnt még Marinkovics Zsuzsa, Vaszy Bori, Várnagy Katalin, Gyurcsek Sándor, Környei Oszkár, Bende Attila, Hámori József, Béres Károly és Sándor Imre, de a többiek is heiylyel-közzel sikerrel birkóztak meg feladataikkal. Jó lenne, ha az elkövetkező évadban a színház KISZ-szervezete nem is egy, hanem a lehetőséghez mérten több stúdió-előadást szervezne, mert ezek nagyon jó alkalmak arra, hogy fiatal művészeink „oroszlánkörmeiket” próbálgathassák. Értesülésünk szerint a stúdió a megye több községében is bemutatja Burjakovszkij színművét, bizonyára sikerrel. Sass Ervin nulla.. D ödör Imre tágra nyílt szeme•*-* két meresztett, aztán lassan elfordította tekintetét a párttitkár arcáról. Maga elé meredt. A titkár pedig folytatta. Bödör Imre egyre zavartabbam forgatta a kalapját: „Bankügyletek ... Milliók ... A termelőszövetkezet sorsa...” A szavak összekavarogtak a fejében, a szakkifejezések pedig szinte megrémisztettek. Ezekre nem gondolt, csak önmagára. Látta, hogy a könyvelőnő reggel kiteszi az asztalra azokat a papírokat, és este berakja őket. Egyszer meg, amikor éppen benézett az irodába, az asszony csak falatozott valamit. Azt gondolta, hogy nem csinál semmit... — Amíg valaki jó könyvelő lehet, évekig megfeszítve tanul... — hallotta. Forrázták, égették a titkár szavai. Nem szólt. Még mélyebbre húzta magát, amikor a titkár a pártról beszélt, a párttag,Ságról, arról, hogy a társadalom egészséges fejlődése követeli, hogy minden poszton hozzáértő emberek dolgozzanak, és ezt éppen a párt tagjainak kell elősegíteni... — Értem én már, titkár elvtárs — emelte fel hirtelen a fejét Bödör Imre, és Kerekes szemébe nézett. A titkár meglepetten elhallgatott. Mást várt. Ellenállást, méltatlankodiást, hogy majd megvádolják azzal, hogy ő is az Irodaiakkal tart. De nem. Bödör Imre nem vádolt, nem méltatlankodott, megértette a dolgot. — Ne haragudjon, titkár elvtárs, én azt hittem ... — kezdte, de abbahagyta, nem mondta tovább, nyújtotta a kezét, és erősen megszorította a másikét. ár régen beosukódott az ajtó. A titkár még mindig az íróasztal mögött állt. A furcsa kérelmen gondolkodott. Boda Z. Antal Riportereink jelentik megyénk három városából Siitéí foltok Békéscsabán Az utóbbi években megyénk városaiban és községeiben több új létesítmény született, ami széppé teszi őket. Az építkezés, a parkosítás, az utcák és terek rendezése mellett azonban mindhárom városban van bőven tennivaló. Riportereink körsétát tettek a három városban.