Békés Megyei Népújság, 1962. június (17. évfolyam, 126-151. szám)
1962-06-14 / 137. szám
1962. június 14. 4 Csütörtök 3Ó REGGELT fikán köszönnek az em' bemék éjiéi után 2 óraikor „jóreggelt”. Mi sem számítottunk erre, amikor a kisdombegyházi tanácsháza előtt megálltunk. Akkor még nem sokat sejtetett magáiból a hajnal. — Jó reggelt, emberek, de korán keltek — köszöntött bennünket egy bicikliző ember. Pedig azt hittük, az egész faluban mi vagyunk a talpon lévők csupán. De D. Tóth Antal megelőzött bennünket. Állatgondozó a gazdaságban, oda kellett sietnie. Ahogy elment, egymásra néztünk a kollegámmal. Ilyen korán kelnek az emberek falun? Nekem például a legtisztességesebb gondolataim sem mernek az éjfél utáni kétórai ébredés körül kalandozni. Ilyenkor legfeljebb lefekszik az ember. De hát ez a falu. A parasztembernek korán kezdődik a gondja, mert az állatok etetése és más munkák korán kelő embereket kívánnak. Hajnali két órakor már A hivatalsegéd „jó reggelt” köszöntött a kisdombegyházi kakasok kórusa is. Persze, mi arra gondoltunk, hogy az előbbi köszöntő kivételes eset volt, messzire megy, azért kellett korán kelni. A kocsiba akartunk szállni éppen, hogy szundítsunk egyet hajnalig, amikor megint „jó reggelt” ébresztgetett bennünket. Most meg Hurguly Mihály jött, a hivatalsegéd, ö, mint a tanács mindenese, korán kelő ember. Hajnalban már az autóbusz-várótermet kell takarítania. — Muszáj — mondta Hurguly bácsi. — Indul az autóbusz nemsokára, gyünnek az emberek, hót tisztaság várja őket. Kenyérdagasztás Aztán tőle tudtuk meg, hogy bizony ilyenkor már ébred a falu. Mennek a csoportba, az asszonyok meg sütik a kenyeret javában. Arra mentünk, amerre füstölt a kémény. így jutottunk Urban Sándorok portájára. Az ember fűtötte a kemencét, a nagylány a ház előtt locsolt és sepregetett, Urban néni pedig a konyhában dagasztotta a kenyeret HajnaE három óra, s a munkák egy részét már el is végezte a család. A kisebbik gyerek aludt a konyhában, Unbánné éppen a dagasztás végére járt. Mire a városi ember felébred, itt jófajta, madár tej jel készült kenyér illata árad a konyhából. Ez egy kicsit ünnep is a falun. A friss kenyér, a jó házi friss kenyér. Kisdomfoegyiházán meg különösen ünnep volt a kenyér. Nem mostanában. Urbánné kisfia, aki az ágyban fekszik kenyérdagasztáskor, nem tudja, miért ünnep a kenyérsütés, de az idősek tudják. Hej... nagyon tudják.*.! Valamikor régen német zsoldosok dúlták fel a környéket. Elvitelt mindent, ami a kezük ügyébe került. Ha nem volt, megölték az embereket bosszúiból, elkeseredésből, hogy nem tudott mit enni a lerongyolódott, kiéhezett horda. Akkor még nem Kisdombegyházónak hívták a falut. A pár házból álló településnek a németek adtak nevet: „Nixprot” (nichts Brot — nincs kenyér). A dornbegybáaak azután „Niixpnot”-ot csináltak belőle, mert így nem törik bele a magyar nyelv. így ismerték a falut. Erre a nevére mess® vidékeken is emlékeznek. Mikor egyik barátomnak említettem, hogy Kisdombegyházán jártam riportot írni, s kérdeztem tőle, tudja-e merre van, így válaszolt: „Hogyne tudnám. Nixprctot nagyon jól ismerem.” Ne gondolják, hogy reggeli elmélkedés ez. De az ember sokat gondolkodik ilyenkor, ilyesmiin, még hajnalban is. így jegyezte a krónika, így maradt a nép emlékezetében, s a hajdani kenyértelenek most friss kenyeret sütnek, amikor kell, ha elfogyott a múlt heti. Pedig a kisdombegyháziak hajdanán már majdnem leszoktak róla. Most van bőségesen, nincs rá panaszuk. Ma már közös gazdaság az egész falu. A hajdani nagybirtokból szétdarabolt kisparcellák öszszenőttek. eltűntek a mezsgyék«l ók, s az emberek lelkében is átalakult a világról alkotott elképzelés. Nemcsak Tapasztó András bácsi, a községi tanács elnöke mondta ezt el nekünk, hanem mindenki, akivel akkor Kisdombegyházán találkoztunk. Persze gond, az van elég. Utoljára hó esett ebben a faluban, azóta egy szem eső sem volt. Ezzel fogadott a tanácselnök is bennünket. A verandáról lépett le éppen, sapkáját levette, vakarta a tarkóját, így kapta le épp a fényképezőgép lencséje. Engedtessék meg most, hogy ne idézzük szó szerint a tanácselnöknek esőkívánó szavait, mert semmiféleképpen sem férne a riport kereteibe, meg a mostani nyomdafesték se tisztelne bennünket érte. — Hát már ne haragudjanak, hogy így fogadom magukat, de minden reggel kikívánkozik belőlem — a nemjóját —, mikor a derült égre nézek. Nem jön az eső__nem, az istennek sem. Pedig nagyon kéne, higgyék el. Olyan szép lenne a határ, amilyen még sohasem volt. Meg'kapálva minden, csalk hát a kukorica sárgul, eső kellene neki szegénynek, meg a gabonának is. Beterveztük a tsz-ben a kis pénzt, bizony meg kéne, hogy legyen, de ez az esőtlen idő keresztül akarja húzni a számításunkat. így ébredt a tanácselnök, de hát hogyan mások? Mindenki a maga munkáját csinálja, s ha egy-egy fohász el is hagyja ajkukat az eső miatt — becsszó mondom, hogy a pokol felé —, a munka azért adja magát, csinálni kell. Bene Béláné a tehenet fejte éppen, hajnali négy órakor, mikor már versenyt kukorékoltak egymással a rég fennlévő kakasok. Sietett a munkával, mert reggel — Máma sem lesz eső! megkezdődték a lakodalmi előkészületek a szomszédban. Nacsa Vendel lánya ment az anyakönyvvezető élé, és ő a nyoszolyó-aszszony. A napi munkát el kell végezni, hogy aztán zavartalanul folyjék a dínom-dónomi előkészület. Telik a sajtár — friss tejjel A lakodalom nagy szó a faluban. Ezt mondta Erdélyi Péter is, a falu „papja”. Mert hát pap is a tanácstitkár, hogy összeadhassa a fiatalokat. — Szépen kell nálunk egy es küvőnek látszani. Azért mondom hogy látszani, mert az élet is mási mutat. Belülről is más. Más a tar. talma, a lényege, nem a kenyértelenek házassága, hozományvadászat, azért, hogy hátha 1—2 holdat hozzácsatolhatnak a „nmcs”-hez, hanem a tiszta szerelem megpecsételése itt az anyakönyvi szobában. Ezért nagy szó nálunk az esküvő. Egy kislányt láttunk, nyi kis libapásztort, jószágait hajtotta a legelőre. De mert a lakodalmas ház előtt ment el, otthon a mamája kezébe nyomott egy tyúkot: __Vidd el fiam NaesáeJchoe. oszt mondd meg, hogy tiszteltetem őket. Sohasem láttam méf hajnali esküvői előkészületet. Ha tudtam volna, hogy ilyen mozgat mas, a saját lakodalmam napján nem délfelé keltem volna fel, hanem sokkal korábban, így öt óra tájban, műit ahogy Nacsáéknál láttam a vőlegényt, meg a menyaszsaooyt szorgoskodni. Persze a krónikás azt is figyelje meg, hogy a bőség lakodalma lesz Nacsaéknál. De hált mit jelent a bőség Kisdombegyházán? Mibffl teüfe? — engedőimet, hogy hajnalban teszek fel a kérdést — de ilyenkor tisztább az ember feje, jobban tud gondolkodni. Drágán Mihály 1957-ben lett termelőszóvetkezeti tag. S most mondja, hajnalban*. __ Bár hamarább ráébredtem volna, akkor most jobban állnék. Így sem panaszkodhatok, mert megvan mindenünk. S ha a fiam is itthon lenne. ~ Nb jó, ne beszéljünk erről. Drágán Mihály fia, ott idegenben, talán sokat gondol akisdombegyháá napfelkeltére, visszasírja, ha az apja nem is ír levelet neki. Tudja, hogy más itt a hajnal, más itt az élet... de hát a fiatalság, a szertelen kalandvágy ... A bőségről beszélt Batizi Ferenc bácsi is, aki a termelőszövetkezetben tehenész. Nincs bőség, de megvan minden, ami az élethez kell. Jut elég a munkaegységből. És ha a két katona fia itthon lesz, akkor sokkal jobban megy, több lesz az egység, több lesz a pénz. — Nekem meg a havi kétezer : orim*06 jövedelmem is megvan — így Matyelka Mihály. — Az igaz, hogy nem állok lustálkodó ember hírében. — Azelőtt mennyije voít? — Négy és fél hold. Pedig a kérdést a jövedelemre írtettem. Matyelka bácsi meg a négy és fél holdat mondta helyette. Tudom miért. Furcsa realitás négy és fél hold jövedelme. Amit bevett a bugyellárisba, azt kiadta másra. Földre, fuvarra, s ki tudná a kiadásokat végig elsorolni. — Engem agitálni se kellett, 1952-ben beléptem, aztán 1953-ban ki, mert olyan ájer járta. Most meg nem kellett, hogy magyarázzanak, mentem magamtól, tudom én, hogy mi a jó. Hat óra. Ébren volt az egész falu. Benéztünk az italboltba is. Elüldögéltünk ott, meg jólesett a reggeli féldeci. Nemcsak nekünk, de a tsz-be siető embereknek is. Moldovány János brigádvezető felhajtott egy kupicával, hogy legyen étvágya a früstökhöz, aztán sietett, beszélni is alig tudtunk vele. El kell osztani kinn, a termelőszövetkezetben a munkát. Ez a gondja. Utánamentünk. A tsz istállójának ajtajában tízen-tizenöten is összegyűltek. Vége volt az etetésnek, ilyenkor van egy kis idő a beszélgetésre. A gondokról beszélgettek, s a legnagyobbról, az eső-Hajnali féldeci ről. Itt a gond egyébként azt jelenti, hogy több legyen. Mert megélhetés lesz, az állattenyésztés is jövedelmező, a kenyeret megtenni a gabona. A nixprótiak nem a megélhetéstől félnek, az már biztosítva van. Az egyre jobb megélhetést féltik. Erről beszélgetett a kútnál a szövetkezet két vezetője is, Szekeres Ferenc, az elnök, meg Klünk József párttitkár is. — Megy a munka nálunk. Rendjén van az élet, s az eső sohasem <éső. Reméljük, mikor e sorok megjelennek, a kisdomfoegyháziak már egyszer-kétszer jókora esőre ébredtek. Hajnal után a reggel ts elmúlt. Nacsáéknál már öltöztetik a menyasszonyt ... Lesz mulatság itt, holnap hajnalig. Kiss Máté Foto: Kocziszky László. csöpp-A kis líbatisztor
