Békés Megyei Népújság, 1962. június (17. évfolyam, 126-151. szám)
1962-06-12 / 135. szám
1962, június 12. 4 Kedd A második kitüntetés 1 imus 3-án,' vasárnapi seámunkban közöltük, hogy a pedagógusnap alkalmából több Békés megyei nevelő különböző magas kitüntetésben részesült. Kö. zöttük volt olvasható dr. Fejérvári Gézáné gyulai napköziotthonos nevelő neve is. Dr. Fejérvármé a II. számú általános iskola egyik felső tagozatú napközis csoportját gondozza, tanítja hosszú évék óta. — Pontosan 15 éve élek Gyulán, 1947-ben jöttem Hódmezővásárhelyről. 1955-ben kértem, hogy napközis nevelőnek osszanak be. Ügy éreztem, ez az a terület, ahol különösképpen sok újat, nem ismertet dolgozhat ki az ember, már ami a gyerekek nevelését, tanulásra ösztönzését, és egyáltalán: az egész napközis foglalkozást illeti. A beszélgetés szabályszerű interjúvá változott. Első feltett kérdésem után (Mit gondol, mivel érdemelte ki a miniszteri dicsérő oklevelet?) rendszerezetten, megragadó közvetlenséggel mondja el pedagógus-pályájának egész eddigi történetét. U ét éve csodálkoztak rajtam. * * Akik jól ismertek nem, de akik csak futólag, azok nemegyszer megjegyezték, nem értik, hogy kérheti valaki azt, hogy napközis nevelő legyen? Egyszóval: lebecsült, nem egyenrangú pedagógiai feladatnak, munkakörnek tartották jó néhányan a napközi vezetését. Most? Gyökeresen megváltozott a helyzet. A napközi vezetője tagja az iskola vezetőségének. És ami mindennél fontosabb: a szülő helyettese, öt órán keresztül, minden délután a szülő helyettese vagyok, és — ha már a céljaim is érdeklik — azt kívánom elérni, hogy a gyerekeim őszinték legyenek hozzám, megnyerjem a bizalmukat. Ez a kiindulópontja a hasznos napközis foglalkozásoknak. — Ha már itt tartunk, kérem, mondja el: mi minden történik délutánonként egy iskolai napköziben? — Ebéd előtt fél órát beszélgetünk a délelőtti tanítás eseményeiről, közben a felelősök már terítenek. Ebéd után 1 óra szórakoztató foglalkozás vaji „műsoron”, utána két óra a tanulási idő, ékkor készítik el a gyerekek az írás. beli feladatokat, megtanulják a szóbelit. Ezt ellenőrzőm. Osztálycsoportokat alakítottunk ki, és mindnek van egy tanulmányi felelőse. Tanulópárok is vannak. Milyen volt félévkor a napközisek átlaga? Négyes. Természetesen, csak a felsősökről van szó. Remélem, most év végén sem lesz gyengébb. — Ha a legelső kérdésre lehetne... leiért kaptam az oklevelet? 1 * Nézze, kívülről szemlélve a dolgot, olybá tűnhet a mi munkánk, hogy vigyázunk délután a gyerekekre, és kész. Korántsincs így! A programom? Érdekes. Minden héten hospitálok egy-egy nap. közis osztályban, hogy lássam, a gyerekeim hogy tanulnak. A családlátogatás is fontos, többször is egy iskolai évben. Délutánonként egy-egy tanulócsoporttal közösen tanulunk, hogy közvetlenül segíthessek nekik, megmagyarázhassam, amit nem értenek. Ebben a tanévben kéthavonként szakmai továbbképzésen vettünk részt, két esetben én tartottam előadást. Az előadásokat, bemutató munkafoglalkozásokat élénken megvitatjuk, kicseréljük elgondolásainkat, tapasztalatainkat... ^Továbbképzéseink célja, hogy a napköziben is megerősítsük a közösségi nevelés jellemzőit. Azt hiszem, amit felsoroltam, nem is kevés. Az oklevél? Miért kaptam? Valószínű, sok mindent sikerült megvalósítanom ... Nagyon örülök neki. De a legjobban annak, hogy hétfőn hatalmas virágcsokorral fogadtak a gyerekeim ... — Nyári tervek? — Azt tervezzük, hogy egyhetes tábort verünk Szanazugban. Júliusban, ha minden sikerül. Valahol, még Gyulán hallot~ tam később, néhány órával e beszélgetés után, hogy dr. Fejérvári Gézáné két évvel ezelőtt mint az iskola-egészségügy agilis, odaadó művelője megkapta Az egész, ségügy kiváló dolgozója kitüntetést. Nincs más hátra tehát, mint az újhoz és a régihez egyszerre gratulálni, Sass Ervin ÜNNEPÉLYES ZÁRÓ TAGGYŰLÉS A KÖZGAZDASÁGI TECHNIKUMBAN A napokban tartotta meg a közgazdasági technikum KISZ- szervezete nyilvános záró taggyűlését, melyen számot adott egy iskolai év alatt végzett KISZ-munkájáról. Matrózblúzos diáklányok, ünneplőbe öltözött fiúk jöttek a Szabadság filmszínházba. Az ünnepi gyűlést a Himnusz nyitotta meg, majd Baukó Dóra elvtársnő ismertette a napirendi pontokat.. Az első napirendi pontban az úttörők fogadalomtétele, majd a tagkönyvek kiosztása szerepelt. — Fogadom, hogy minden erőmmel, ha kell, fegyverrel is megvédem hazámat, a Magyar Népköztársaságot — hangzottak el a fogadalom utolsó szavai is, bátorságot öntve új kiszistáinkba. Most már ők is közénk tartozónak érezték magukat, és érdeklődve hallgatták Gál Erzsébet KISZ-titkár beszámolóját. — A jelenlegi 426 KISZ-tag az iskola létszámához viszonyítva 92 százalékot tesz ki, ebből nyolcvanan dolgoznak megbízólevéllel vidéki KISZ-szervezeteknél — mondta Gál elvtársnő, majd az Ifjúság a szocializmusért mozgalom négy fő követelménye szerint csoportosítva értékelte a szervezet egész évi munkáját. A politikai nevelés eredményességét mi sem bizonyítja jobban, Négy zenekar hangversenye Békéscsabán 100 éves a szarvasi Erkel Ferenc-kórus, a csorvási fensz Liszt Ferenc-énekkara pedig 60 éves. Jubileumi hangversenyüket a közelmúltban rendezték. Öröm, hogy koncertjüket nagy társadalmi érdeklődés kísérte. Hangversenyeik tanúsítják, hogy a viharsarki munkás daloshagyomány ma is elevenen él. Sajnálatos, hogy a dalosünnepségek árnyékában szinte a nyilvánosság teljes kizárásával zajlott le a megye zenekarainak első szemléje (VI. 3-án a Balassi művelődési otthonban) — pedig ez az esemény új hagyomány születését, a hangszeres mozgalom gazdag kibontakozását jelzi. Fiatalok a zenekarok (a legidősebb is csak 3 éve alakult!) és a muzsikusok többsége is: zeneiskolások, akik az idősebb zenészek mellett új honfoglalóként kérnek részt a közös muzsikálás öröméből. Szerepük reményt keltő, hiszen a zenekarok ma még „kezdő” tagjaira vár a jövő esztendő magasabb színvonalú zenekari kultúrájának kialakítása. Gyula város hangverseny-közönsége együtt nőtt a zeneiskola kis szimfonikus zenekarával (a felnőttek és a fiatalság számára rendezett hangversenyeik ma is telt ház előtt zajlanak). Az együttes kiegyenlített hangzása, dinamikus muzikalitása vezetőjének, Kalotaszegi Andrásnak munkáját dicséri. Boccerini Menüettje kissé zaklatott intonációja mellett figyelmet érdemel Händel Xerxes c. operája szoprán áriájának simulóan alkalmazkodó kísérete. A szólót Szabó Erzsébet énekelte. Méltán aratott nagy sikert Händel Sámson c. oratóriuma zárórészének megszólaltatása, melyben a gyulai Erkel Ferenc vegyeskar egészségesen bontakozó oratorikus hangzásával tűnt ki. (A szólórészt a jó felkészültségű Papp Jolán énekelte.) További fejlődésüket serkentené, ha a hivatalosak több alkalmat teremtenének városukon kívüli vendégszereplésükhöz, zenei népművelői tevékenységük kibontakozásához. Igény van — ezt mutatja, hogy Eleken 600 főnyi közönség hallgatta őket az elmúlt esztendőben. Az orosházi kamarazenekart kitűnő hangolása, szép vonós hangzása dicséri. Farkas' Régi magyar táncok és Händel’ Larghetto előadása (a hegedűszólót Papp János játszotta szép tónussal) kedves. bensőséges muzsikálásukról tanúskodott. Az együttest Szokolai Bálint vezeti. Az orosházi szimfonikus zenekar csak néhány hónapja alakult (eddig négy hangversenyük volt) —, összefogja városuk valamenyi muzsikusát (a kamarazenekar is beolvadt!). A sokat ígérő, jó adottságokkal rendelkező fiatal együttes műsora változatos: Haydn Gyermekszimfőnia, Verdi Álarcosbál c. operájából Oszkár áriájának kísérete (szólista: Hajdú Rózsi) és Schubert: A- dur valcer. A kultúrált zenékari hangzás terén, a változatos dinamikai hatások kialakításában szép kezdeti eredményeket értek el fiatal karnagyuk, Kovács József vezetésével. Zenei problémájuk mellett kérdésük, hogyan tegyék közüggyé a zeneiskola falain túl saját városukban a hangszeres muzsika megszerettetését. (Talán a A = 20—35 he kérdezi Fogyasztható-e az újkígyósi víz? A közelmúltban többen panaszkodtak, hogy az újkígyósi víz íze nem a legjobb. A lakosság körében olyan hír is elterjedt, hogy az utóbbi időben a sok dizentériás megbetegedést a víz okozta. Ezzel kapcsolatban a Békés megyei Tanács tervosztályát, valamint a Közegészségügyi Járványügyi Állomást hívtuk fel. A Békés megyed Tanács tervosztályán Vitaszek Lászlómé beruházási főelőadó válaszolt kérdésünkre. — Az újkígyósi víz bekapcsolásakor a minőséget — mint az természetes — ellenőriztük. Az igaz, hogy mivel a hárommilliós beruházással épülő tisztítóberendezés még nem készült el, a víz kemény, és a vastartalma 1,11 miligramm literenként. Amíg a tisztítóberendezés el nem készül, ez így is marad. — Egészségügyi szempontból ártalmas-e a víz? — A Közegészségügyi Járványügyi Állomás minden héten vizsgálja a vizet — mondotta dr. Fejes Albert. Az eddigi vizsgálatok eredménye az, hogy a víz egészségügyileg jó, és ebből betegség nem származhat. Nyugodtan merem mondani, hogy a lakosság minden további nélkül fogyaszthatja a vizet. Az eddigi dizentériás megbetegedéshez a víznek semmi.köze. —tyik. városban épülő üveggyárral már kialakulóban lévő kapcsolataik új utat nyitnak e téren?!) Tanárok, diákok, műkedvelő zenészek ülnek egymás mellett a békéscsabai városi szimfonikus zenekar pultjai mellett. Három év óta nagy utat jártak be, amíg a zenekari szervezéssel egy időben a nagyzenekari hangzás színvonalát elérték Sárhelyi Jenő karnagy vezetésével. Változatos, igényes műsoruk sok zenekari problémát ad fel. Gluck Iphigenia Aulisban c. nyitányban elért tömör, vonós hangzás mellett a zenekari szólamok és egyes tagok kitűnő szólisztikus készségéről tanúskodott Muszorgszkij Hovanscsina c. opera előjátékának előadása. A zenekar műsorában új színt jelent Kodály Minuetto serió-ja, melynek világosabb értelmezésével s benne a szólamok érettebb összjátékával a zenekar még adós maradt. A hangverseny Sibelius Finnlandia c. szimfonikus költeménye bemutatásával ért véget, melynek nagy sikere mutatja, hogy a város zenei életében és a 350 főt számláló bérlettulajdonosok igényének serkentésében és kielégítésében a vendég hivatásos együttesek mellett jelentős szerep hárul a békéscsabai szimfonikus zenekarra is. •Lénárth Elek mint a materialista kör működése, és a jól sikerült prótoázások, melyek eredményeképpen 250-en első és 176-an második fokozatú jelvényt jogosultak hordani. A XXII.\ pártkongresszusi anyag feldolgozásában nagy segítséget nyújtottak Skrabák Mihályné KISZ-tanácsadó tanárnő és Thuri Sándor tanár elvtárs. A kultúrmunkában sem volt lemaradás, igazolja ezt a Tánya c. dráma, valamint az Egy kis bécsi kávéház című színdarabok bemutatása, az olvasómozgalomba való bekapcsolódás és a klubdélutánok rendezése. Külön kiemelte itt a vidéki KISZ- szervezetekkel való kapcsolatot. A társadalmi munkában mindenki elérte a húsz órát, sőt igen sokan bekapcsolódtak a 100 órás mozgalomba is. Felmérve tehát az egész évet, végeredményben pozitívnak értékelhetjük az eredményt. A titkári beszámoló után Fabulya Balázs elvtárs kért szót, majd Gál elvtársnő átadta kultúrmunkájukért az iskola irodalmi színpadának és a Il/a alapszervezet színjátszó csoportjának az okleveleket, továbbá a nemrégiben megrendezett kézimunka-kiállítás első négy helyezettjének jutalmát: egy-egy értékes könyvet. Urban András elvtárs a városi tanács köszönetét tolmácsolta a város építésében, fejlesztésében nyújtott segítségért, majd átadta a társadalmi munkában élen járó kiszistáknak a jelvényeket. Arany fokozatú jelvényt kaptak: Nagy Ilona, Véreb Anna, Csók Piroska, Gál Erzsébet, Szilágyi Ilona és Csonka Mária elvtársnők. Ezüst fokozatú jelvényt hárman, bronz fokozatú jelvényt pedig negyvenen kaptak. Az ünnepséget a DlVSZ-induló felcsendülő hangjaival fejezték be. Balogh Gizella Békés megyei Jókai MAI MŰSORA Békésen, es.fce 8 órakor: MINDENT A MAMAÉRT A szünidőre is érvényes a tanuló-balesetbiztosítás Az .Állami Biztosító a tanulóbalesetbiztosítást kiszélesítette a nyári szünidőre is. Az idei tanévben egymillió 300 ezer gyermek fizette be a tanuló-balesetbiztosítási összeget. E)bből megyénkben 53 654 iskolág volt biztosítva. A tanulók 75 százaléka biztosított hazánkban. Igen sokat jelent ez, mert nemcsak az iskolákban, az órákon, vagy a politechnikai foglalkozáson történt balesetek után kapnak segítséget a tanulók, hanem érvényes a biztosítás az otthon, .az utcán, a játszótéren, vagy a sportpályán történő balesetekre is. Az Állami Biztosító az elmúlt évben 30 ezer esetben összesen 7,5 millió forintot fizetett ki a szülőknek a gyermekeket ért balesetek kártérítéseként. Most az iskolaév végén különösen időszerű a tanuló-balesetbiztosítás megújítása, mert a nyári szünidő alatt történő balesetek után is kapnak térítést a biztosítottak A tanulók az iskolában fizethetik be a biztosítás díját. Dél-magyarországi Vegyianyagnagykereskedelmi Vállalat 2. számú telepén, Békéscsabán, 196i. július 2—6-ig leltározást tart, mely idő alatt az áru- és göngyöleg-kiadás és átvétel szünetel. Dél-magyarországi Vegyianyagnagykereskedelmi Vállalat Békéscsaba 285