Békés Megyei Népújság, 1962. június (17. évfolyam, 126-151. szám)

1962-06-10 / 134. szám

19<RÍ. Június 10. 7 Vasárnap SPORT SPORT SPORT Mit hős a mai nap Rancaguában? — Sikerek után, nehéz pereek előtt — Bejutottunk hát a Labdarúgó-Világ­bajnokság során a legjobb nyolc közé! Eljutottunk addig a pontig, amelynél többet — idehaza, a világbajnokság megkezdése előtt — senki sem köve­telt a csapattól. Nagyszerű és kellemesen meglepő teljesítmény, hogy csoportelsőként, ve­retlenül harcoltuk meg az eddigi mér­kőzéseinket. A csak nehezen talpra állított magyar labdarúgás már erre is büszke lehet. Ugyan minek köszönhettük eddigi sikereinket? A szurkolók szinte már közhely­­humorként emlegetik erre a minden­kori edzők, mindenkori válaszait. Ha győzött a csapat, ez a válasz: ,,Betartották az utasításokat!”, ha vesztenek a fiúk: „Nem 1 ártották ma­gukat az utasításaimhoz!” Bármennyire is állandó derültséget keltenek ezek a szabvány-válaszok, kivételesen és éppen a mostani hely­zetben el kell fogadni ezt a magyará­zatot. Csakhát a taktikai fegyelme­zettség egymagában kevés! Az edzői utasításnak, a csapat stratégiájának és az egyes részlet-feladatok megoldá­sának, tehát a taktikának — jónak is kell lenni! És a játékosok egyéniségé­hez „idomított” tervhez az is kell, hogy a játékosok se nyújtsanak keve­sebbet, mint amennyit tőlük joggal el lehet várni. Ugyanilyen szempontok lehettek irányadók az első három mérkőzésün­kön? Az angolok tudvalévőén félnek tő­lünk. Újabban ugyanis sorozatosan A sportszerűségről A bajnoki labdarúgó-mérkőzé­sekből még három forduló van hátra. Ahogy közeledik a bajnok­ság-befejezése, úgy élesedik a küz­delem. A kiesés és a feljebb jót ás kérdése három hét múlva eldől, s ea rányomja a bélyegét minden egyes találkozóra. A játékosok ide­gesebbek, die ugyanúgy a nézők is. Az utóbbi időben sajnos több sportszerűtlenség történt. Ügy lát­szik, még mindig nem értik meg a játékosok és a nézők, hogy a sport nemes vetélkedés, ahol minidig a jobbik és a lelkiismeretesebben felkészült csapat vagy éppen atlé­ta győz. Nincs annál csúnytálbb, mint amikor egy labdarúgó a testi erejével és sokszor a durvaságával akar érvényesülni. Az utóbbi idő­ben a közönség magatartása sem kielégítő. Több esetben szinte em­bertelenül viselkednek a játékveze­tővel és a vendégcsapat játékosai­val. A Kaszaper! FSK és az Orosházi Honvéd: járási II. osztályú labdarú­gó-mérkőzésen botrány tört ki. A kaszaperi játékosok közül négyen sportszerűtlenül, durván viselked­tek a pályán. Liker András, Valacz­­kái László, Papp Lajos, Zámboly István játékosok többször nem is a labdára, hanem emberre mentek. Joggal vetődik fel a kérdés, va­jon ezek a pedagógusok hogyan tanítják a gyerekeket udvariasság­ra, sportszerűségre, ha ők maguk nem azt teszik. Kaszaperen Molnár László játékvezetőt tettlegesen is bántalmazták, a rend őrs égnek és a Utcák közötti mezítlábas-bajnokság Békéscsabán győzünk ellenük, s játékosaiknak bevallottan gátlásaik vannak, ha ve­lünk kerülnek szembe. Ezt ki Is hasz­náltuk. Csapatunkat teletűzdeltük olyan játékosokkal, akik — meglepeté­sekre épített taktikájukkal csak még fokozhatták az angolok bizonytalan­ságát. Nemcsak Sándor és csatártársai, ha­nem Solymosi, sőt Mátrai is alkalmas arra, hogy váratlan rohamokat intéz­zen az ellenfél kapujára, s szinte el­képzelhetetlen megoldásokkal lepjen meg mindenkit. Éppen ezzel a pilla­natnyi ötletességére bízott, lényegében vaktában vezetett játékmodorral za­varnak meg minden védelmet. Külö­nösen az olyant, mint az angol, amely csupa tervszerűség, csupa realitás, szinte a valószinűség-számitás alapján mozog. A bolgárok ellen számbelileg nem sok változás történt az összeállításon, ám ami történt, sokáig emlegetik a nézők, szakemberek egyaránt. Az an­golok ellen bizonyos biztonságra is szükség volt, kellett valaki, aki véde­lemben, támadásban egyaránt ott van, robotol, s akire egy különlegesen ki­emelkedő tudású ellenfél — játékos őrzését rá lehet bízni. Erre a feladat­ra kiválóan alkalmas volt Rákosi. A bolgárok ellen ilyen feladat szüksé­gessége nem merült fel. Minden erő­vel támadni lehetett és kellett. Itt volt az alkalom arra, hogy a gőlarányun­­kat Is megjavítsuk, hiszen ez esetleg döntő fontosságú is lehetett volna, ha netán egyforma pontszámmal, 4—4 ponttal végez két, esetleg három csa-I honvédségnek köszönhető, hogy a I játékvezető kórházba nem került. Ugyanez volt a helyzet Béké&szent­­andiráson is. A Békés megyei Labdarúgó Szö­vetség fegyelmi bizottsága kivizs­gálta az ügyeket. A négy .kaszaperi játékost eltiltották, valamint elvet­ték a csapat pályaválasztó jogát. Vajon a közönség és a játékosok nem gondoltak erre a következ­ményre? Ügy látszik, nem. A szo­cialista sport nem tűr semmiféle durvaságot, sportszerűtlenséget. Brtsők meg végre a játékosok és a nézők, hogy e nemes vetélkedés­ben egyetlen sportolónak sincs joga fheg nem engedett eszközökkel él­ni. Ezt úgy, mint eddig, a jövőben is elítéljük és a sportszerűtlenkedők megkapják méltó büntetésüket. Még három mérkőzés van hátra. Ilyenkor, amikor eldől a kiesés vagy a feljebbjutás sorsa, nem vi tás, hogy izzóbb légkörben foly­nak a mérkőzések. A rendező csa­pat vezetőin és játékosain múlik az, hogy a találkozó sportszerűen vég­ződjön. De nagy felelősség hárul a játékvezetőkre Is. A durvaság első megnyilvánulását csírájában el kell fojtani és az elkövetőket szigorúan megbüntetni, s ha kell, kiállítani. A fegyelmi bizottság is lépjen fel eré­lyesen a vétkezők ellen. Egyik csa­patnak sem hiányzik az, hogy el­vegyék pályaválasztó jogát, vagy' több játékosát egy évre, vagy eset­leg örökre eltiltsák a labdarúgás­tól. Jantyik Tibor Jégművészek Orosházán! CSAK HÁROM NAPIG Budapest, Moszkva, Tbiliszi, Kijev, Prága, Bratislava, Ostrava, Bukarest, Varsó, Lodz, Isztambul után, az 500-ik el iád ás felé közélteivé június 12-én este 7 órakor Orosházán az új vásártéren tartja díszbemutatóját a Magyar Jégrevű „Jégmelódiák" című műsorával. Június 13-án és 14-én délután 4 és este 7 órakor lesz előadás. Az előadások előtt és után különjáratokat indít a MÁVAUT az Alföld szálló elől. Jegyek igényelhetők és válthatók Orosházán a művelő­dési házban, Kossuth u. 9. (Tel.: 107.) 29147 A közelmúltban helyes kezde­ményezés született Békéscsabán. Békészki György és Simon János kiírták az utcák közötti mezítlá­bas-bajnokságot. Ilyen bajnokság Békéscsabán 1946-ban volt utoljá­ra. A mérkőzések azt bizonyítot­ták, hogy érdemes ezt a bajnoksá­got megrendezni, hiszen akkor több tehetséges fiatal tűnt fel. A bajnokságot június 15-e után rendezik meg. Az eddigi jelentke­zések azt bizonyítják, hogy a gye­rekeket érdekli ez a bajnokság és előreláthatólag mintegy tíz csapat nevezését várják. Az I. kerületből Fabulya András már bejelentette, hogy indítja csapatát. A bajnok­ság célja az utánpótlás nevelése és az esetleges tehetségek kiválo­gatása. pat is. Amire ekkor még volt lehetőség! Most mutatkozott szükség Göröcsre, aki a védekezésben nem sokat tud ugyan segíteni, de annál bátrabban támad, gyors, lendületes, nyílegyene­sen tör előre. Persze azért neki sem a góllövés volt a fő feladata, mert lö­vései pontossága tekintetében Göröcs nem áll túl magas szinten. De az el­lenfelet le tudja rohanni, be tudja csapni, tud helyzetet teremteni, A gól­lövés azután már a nagy bombázók dolga, Tichyé, Fenyvesié, Solymosié, no meg a kapurahúzás és kapuralövés kellő pillanatát mindig oly ösztönösen eltaláló Alberté. A terv jó volt, végre­hajtása sikerült. Következett az új, a még nehezebb feladat: gólt nem kapni Argentina csa­patától. Az érzékeny vagy fáradt csa­tárokat pihentetni lehetett, erőteljes és a védekezésben is hasznos csatárok­kal ki lehetett cserélni őket. A har­madik elképzelés. is helyesnek bizo­nyult. Engedtük támadni az argenti­nokat. de úgy lezártuk az utat, hogy az egyébként is remek formát mutató Grosicsnak olyan lövéseket kellett fognia, amelyeket már megszűrt a vé­delem, s amelyeket látványosan hárí­tani tudott. A csapatvezetők ócska és sokszor kinevetett magyarázata tehát — ez­úttal valósággá''vált. Győztünk, mert a csapat fegyelmezetten viselkedett. Hogy ez a fegyelmezettség elegendő lesz-e a további diadalokhoz is, azt persze nem lehet tudni. Következnek a csehszlovákok, aztán, ha netán győ­zünk ellenük, a rettegett németek vagy a szolid, megbízható jugoszlá­­vok... S ha netán ezen az akadályon is túljutunk, következik a döntő, valószínűleg a Szovjetunió vagy Ang­lia, de esetleg Brazília vagy Chile el­len..., de hagyjuk ezt a találgatást. Egyelőre legfőbb feladat — Csehszlo­vákia legyőzése. Jó csapat, igazi együttés, egységes, nagy sztárok és gyenge pont nélkül. Ne tévesszen meg senkit, hogy utolsó mérkőzésüket Mexikó ellen elvesztették. Ekkor már biztos yplt, hogy mégis ők jutnak to­vább, s az is valószínű volt már, hogy a következőkben, vasárnap — éppen ellenünk kell pályára lépniük. Hogy vasárnap után ki jut tovább, csak reméljük, de nem tudjuk. R. L. a Béllés megyei Tanács Bánya-és Építőanyagipari Egyesülés Békéscsaba szeretettel üdvözli és köszönti az építők napja alkalmával a vállalat összes dolgozóját és további munkájukhoz sok si­kert, erőt és egészséget kíván a Bánya ES vezetősége, párta lapszervezete és üzemi bizottsága 320 1962. JÜNIUS 11., HÉTFŐ KOSSUTH RÁDIÓ: 4.26 Rákóczi in­duló. 4.30 Hírek. 4.35 Vidáman — fris­sen! 6.20 Sport és totó. 8.10 Hunyadi László. 9.00 Lányok, asszonyok. 9.20 Tánczene. 10.00 Hírek. 10.30 Weiner: Csongor és Tünde. 11.00 Beszélgetés a modern művészetről. 11.30 Spielhaus: Emlékezés Prágára. 12.00 Déli harang­­szó. hírek.* 12.10 Könnyűzene délidőben. 13.00 Napirenden . . . 13.05 Heti zenés kalendárium. 14.00 Liu eivtárs. 14.20 Színes népi muzsika. 15.00 Hírek. 15.08 Időjárásjelentés. 15.10 Úttörő-híradó. 15.30 A Magyar Rádió és Televízió gyer­mekkórusa énekel. 15.45 Válaszolunk hallgatóinknak. 16.00 Szív küldi szív­nek . . . liO.ő^ Műsorismertetés. 17.00 Hí­rek- 17*15 ötórai tea. 17.55 Magazin. 18.20 Zenekari muzsika. 19.10 Szóljon hozzá! 19.30 Híres prímások lemezeiből. 19.54 Jó éjszakát, gyerekek! 20.00 Könnyűze­ne. 21.00 a Brettheimi ítélet. 22.00 Hí­rek. 22.15 Sporthírek. 22.20 Bartók-mű­vek. 23.10 Operettrészletek. 24.00 Hírek. 0.10 Csárdások. 0.30 Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ: 5.00 Reggeli zené-3.00 Hírek. 14.00 Időjárás. 14.15 Liszt­­dalok. 14.40 Töhötöm. 15.00 Mikádó. 16.00 Hírek. 16.05 A világ minden tá­járól. 16.15 Kórusok József Attila költe­ményeire. 16.40 Részlet a brigád-napló­ból. 16.50 Könnyűzene. 17.15 Hogyan is történt? 17.20 Csorba Mária és Antal Imre hangversenye a stúdióban. 18.00 Hírek. 18.05 Virágénekek. 18.20 Az ó­­kóri misztériumok. 18.40 Rámán könnyűzene. 19.00 Hírek. 19.10 Táncze­ne. 19.30 Édes anyanyelvűnk. 19.35 Köz­vetítés a Magyar Állami Operaházból. 21.25 Verbunkosok, népdalok. 21.45 A zene világa. 22.10 Esti dal. 23.00 Hírek. 23.15 Műsorzárás. TELEVÍZIÓ: 19.00 Irány: Helsinki! 22.00 Hírek. 1962. JÜNIUS 12., KEDD. KOSSUTH RÁDIÓ: 4.30 Hírek. 4.40 Vidáman — frissen. 8.10 Tánczene. 9.00 Mi történt a IV./b-ben? 9.20 „Ábécé­dé . . .” 9.40 Verbunkosok. 10.00 Hírek. 10.10 Zongoramuzsika. 11.00 A magyar irodalom kincsesháza. 11.42 Dalol az if­júság! 12.00 Hírek. 12.15 Egy falu — egy nóta. 13.00 Vers a szovjet útlevél­ről. 13.05 Opera részletek. 14.00 Könnyű­zene. 15.00 Hírek. 15.10 Katonadalok. 15.25 Törvénykönyv. 15.40 Tánczene. 16.05 Megtudtuk —- elmondjuk . . . 16.25 Händel: Két concerto grosso. 1*7.00 Hí­rek. 17.15 Vidám melódiák. 18.10 Hori­zont. 18.30 Népdalcsokor. 19.05 A Sza­bó család. 19.35 Broniszlav Hubermann hegedűi. 10.54 Jó éjszakát, gyerekek! 20.00 Esti krónika. 20.20 Dalida énekel. 20.30 Kopjások. 21.05 A Magyar Rádió és Televízió szimfonkus zenekarának hangversenye a stúdióban. 22.00 Hí­rek. 22.25 Sporthírek. 22.30 Táncdalok. 23.02 Cilea, Jamácsek és Debussy ope­ráiból. 24.00 Hírek. PETŐFI RÁDIÓ: 5.00 Reggeli zene. 8.00 Hírek. 14.15 Zenekan muzsika. 15.10 Trópusi madarak Magyarországon. 15.25 Sándo-r Judit és Réti József énekel. 16.00 Hírek. 16.05 Farkas András népi zenekara játszik. 16.35 Az élet vidám dolog. 16.55 A budapesti Koncert fúvós­­zenekar játszik. 17.15 Tíz perc világ­­gazdaság. 17.25 Pierrette Alarie és Leo­pold Simonneau énekel. 18.00 Hírek. 18.10 Tánczene. 18.30 Rádióegyetem. 19.00 Hírek. 19.05 Reger: Böcklin-képek. 19.35 Boldog szigetek. 19.50 Szívesen hallgattuk . . , 23.00 Hírek. TELEVÍZIÓ: 17.45 Iskolások műsora. 18.45 Tiltott játék. 19.10 Chopin. 19.30 TV-Híradó. 19.45 Amiről beszélnek . . . 20.05 A Magyar Hirdető műsora. 20.15 Talpalatnyi föld (magyar film). 22.00 Hírek. TV-Hiradó ism. JÜNIUS 10. Békési Bástya: . Halászlegény frakk­ban. Békéscsabai Brigád: A lelkiisme­ret lázadása III. rész. Békéscsabai Szabadság: Ilyen hosszú távoliét. Bé­késcsabai Terv: Két félidő a pokol­ban. Gyomai Szabadság: A fehér csat. Gyulai Erkel: A lelkiismeret lázadása I. rész. Gyulai Petőfi: A világ minden aranya. Mezőkovácsházi Vörös Októ­ber: Pesti háztetők. Orosházi Béke: Nevessünk. Orosházi Partizán: A rend­őr. Sarkadi Petőfi: Én és a tábornok. Szarvasi Táncsics: A bosszú. Szeghal­mi Ady: Házasságból elégséges. Békés megyei Jókai MAI MŰSORA T.irhoson. este 8 órakor FÜREDI KOMÉDIÁSOK Körcsladányfcan, este 8 órakor 'VPJA IANVA Rádió- és televízió-műsor

Next

/
Thumbnails
Contents