Békés Megyei Népújság, 1962. június (17. évfolyam, 126-151. szám)
1962-06-08 / 132. szám
rm. jSnms 8. 5 Péntek SPORT» SPORT'SPORT Sok tehetség int fel az általános iskolás kézilabda-bajnokságon Az általános iák olásolt városi kéziiafoda-bajnoksága a múlt hét végén fejeződött be Békéscsabán. Hat héten át három pályán a városi kéziJabda-szövetsóg rendezésében zajlottak le a mérkőzések. A fiú- és le ány A) csoportban 10—10, A B) csoportban pedig 10—5 együttes szerepelt. Az első ízben kiírt, körmérkőzéses alapon rendezett bajnokság sikeresen zárult. Szinte minden csapatban láthattunk 4—5, az átlagosnál sokkal ügyesebb, sokkal tehetségesebb játékost. A bajnokság befejezésével összegyűjtik az úttörő-válogatottat, és a fiú—lánycsapat június 16-án Orosházán mutatkozik be. Ennek a mérkőzésnek a visszavágója 24-én lesz Békéscsabán. Az egyes csoportokban az erőviszonyoknak megfelelő eredmények születtek. Az idei tapasztalatokat figyelembe véve, úgy tervezik a jövő évi bajnokság megrendezését, hogy a mérkőzéséket nem sűrített fordulókkal, hanem vasárnaponként! mérkőzésekkel bonyolítják le. A városi általános iskolai lánybajnokságot a Szarvasi úti VIII-as számú iskola csapata nyerte meg 15 ponttal, 34:6-os gólaránnyal a szintén 15 pontos, de valamivel rosszabb gólarányű V-ös számú iskola előtt. A további sorrend a következő: 3. IV-es számú iskola, 4. Ií-es számú iskola, 5. III-as számú iskola, 6. I-es számú iskola, 7. VI-os szémú iskola, 8. II/B iskola, 9. VI I-es számú iskola, ÍO. IX-es 6zámú iskola. JÜNIUS 8. Békési Bástya: &alászlegény frakkban. Békéscsabai Brigád: A lelkáismeret lázadása HL rész. Békéscsabai Szabadság: A megszökött falu. Békéscsabai Terv: Szerelem és a másodpilóta. Gyomai Szabadság: A fehér csat. Gyulai Erkel: A lelkiismeret lázadása L rész. Gyulai Petőfi: A világ minden aranya. Mezókovácsházi Vörös Október: Pesti háztetőik. Orosházi Béke: Nevessünk. Orosházi Partizán: A rendőr. Sarkad! Petőfi: Én és a tábornok. Szarvasi Táncsics: A bosszú. Szeghalmi Ady: Házasságból elégséges: A fiú A) csoportban 4 pont előnnyel diadalmaskodott a IV-es iskola csapata. A további sorrend: Vll-es iskola, I-es iskola, VIII-as iskola, VI-os iskola, III-as iskola, Il-es iskola, V-ös iskola, IX-es iskola, Szlovák ált. iskola. A B) csoportban így alakult a táblázat: Bajnok: VII/B iskola. További sorrend: I/B iskola, VIII/B iskola, VI/B iskola, I/C iskola, IV/B iskola, III/B iskola, II/B iskola, I/C iskola, I/D iskola. A lányok B) csoportjában bajnok: VIII/B iskola. Ezután következik a II/C iskola, I/C iskola, IV/B iskola, i/B iskolák csapatai. Két hely sorsa kérdéses már csak a negyeddöntőben A hetedik labdarugó-világbajnokság igen fontos versenynapja zajlott le szerdán. Sok minden eldőlt a négy mérkőzésen, így többek között az eredmények alapján három csoportban megvan az első helyezett: az Aricaiban a Szovjetunió, a Santiagóiban az NSZK, a Rancaguaiban pedig Magyarország. Chilén kívül újabb öt együttes szerezte meg a jogot a negyeddöntőben szerepléshez, mégpedig a Szovjetunió, az NSZK, Brazília, Csehszlovákia és Magyarország, úgyhogy a csütörtöki utolsó csoportbeli forduló már csak két hely sorsáról dönt. Befejeződött a megyei teke-baj'nokság Vasárnap véget értek az 1962. évi Békés megyei teke-bajnokság tavaszi fordulójának küzdelmei. Az elsőséget a jól hajrázó Battonyai MEDOSZ csapata szerezte meg, megelőzve a volt NB Il-es Gyulai MEDOSZ-t. A tavalyi bajnok, a Bcs. Spartakusz a hajrára nagyon visszaesett, s így csak a negyedik helyet tudta- megszerezni. Meglepetés a mezőberényiek előretörése. A bajnokság két utolsó helyezettje azonos pontszámmal az idén igen gyengén szereplő Bcs. Pamutszövő és az újonc Bcs. Spartakusz női csapata. A megyei II. osztályban a Gyulai MEDOSZ és az Orosházi Spartakusz azonos pontszámmal áll az élen, bár egy-egy mérkőzésük még hátra van. Az utolsó forduló eredményei: Orosházi Spartakusz—Mezöberény 2287:2370, 2:6, Gyulai MEDOSZ—Bcsabai Kötöttáru 2433:2252, 7:1, Bcs. Spartakusz—Bcs. MÁV 2201:2210, 3:5, Gyulai Spartakusz—Bcs. Spartakusz (oói) 2341:1675, 7:1, Bcs. Pamutszövő—Battonyal MEDOSZ 2247:2390, 1:7, Gyulai Lendület—Gyulai Kinizsi 2357 3391, 3:5, Bcs. Kötött—Bcs. Spartakusz 22703336, 3:5, Mb. Textil—Gyulai Spartakusz, 2321:2096, 7:1, Gyulai Kinizsi—O. Spartakusz, 28003193, 6:2, Battonyal MEDOSZ—Gyulai Lendület 2492:2396, 63, Bcs. MÁV—Bcs. Pamutszöyő 2327:2193, 6:2, Bcs. Spartakusz (női)—Gyulai MEDOSZ 1336:2274, 2:6. AII. osztály eredményei: Mb. Textil—O. Spartakusz 2188:2146, 5a3, O. MÁV—Bcs. Spartakusz 2150:-----, 8:0, Gy. Lendület—Mb. Textil, 675:2361 1:7, Gy. Lendület—O. MÁV 2370:2173, 6:2. A megyei I. osztály tavaszi végeredménye: 1. Battonyai MED. 11 26 077 67 2. Gyulai MEDOSZ 11 26 376 65 3. Mberényi Textil 11 25 172 54 4. Bcsabai Spartakusz 11 24 453 53 5. Gy. Lendület 11 25 628 47 6. Bcsabai MÁV 11 23 788 46 7. Gyulai Kinizsi 11 23 148 45 8. O. Spartakusz 11 23 759 37 9. Gy. Spartakusz 11 24 556 33 10. Bcsabai Kötöttáru 11 23 907 31 11., j Bcs,, Pamutszövö 11 23 282 25 12. Bes. Spartak, női. 11 18 612 23 n. osztály 1. Gyulai MEDOSZ 9 19 840 47 2. O. Spartakusz 9 19 547 47 3. Mezőberényi Textil 10 21 129 41 4. O. MÁV 1© 20 688 31 5. Bcsabai Spartakusz 10 17 345 30 6. Gy. Lendület 8 15 604 28 A balettkar pedig körbe-körbe jár és az esőtlen tárcsái határ csapadékot kap. A karmester — Mező Tóni — odaáll a gép mellé. Állít az adagolón. Hevülten sípol a motor. A kipufogó hangja egybeolvad, s mint egy magas c-re állított trombita szól. A szórófejekből hosszú síugárban vágódik felfelé a víz, hogy esőként a földre hulljon. Ezernyi szivárvány tűnik fel, majd mind belevesz az ég kék tengerébe. Szívet kápráztató látvány. Lesz termés, jó termés lesz. Továbbmegyünfc. Tóni velünk jön, s magyaráz. — Ide az út mellé egy csatornát csinálunk. Ráksi Gyula „Ivánjával” máris ott van. A traktor után mély árok tátong. Majd nagy rigolirozó ekével megerősítik a partot. Már csaknem elkészülnek, amikor megérkezik Feri bácsi — idős Baxtalus — a rizse» agronórmis. Olajos, kék színű munkaruhát visel. Fején micisapka. Megáll a csatorna partján, és hunyorítva néz a messzeségbe. Lehajol, figyeli, mennyit lejt a föld, majd megszólal: • —- Van tíz .korsó söröm, ha a csatornában így, ahogy most van, négigmegy a víz és ha ez az árok mindkét gépet meggyőzi vízzel — szólal meg ravaszkásan. Egy pillanatra Tóni fejébe vér szökik. Nem csoda, hiszen éppen a nyolcadik éjszakát tölti „kalap” alatt. A szeme egész picire zsugorodott. Úrrá lesz magán. Derűs arccal nézi a csatornát: — Én 30 korsóval fizetek, ha nem megy végig a víz és ha nem győzi meg a két motor. Egymás tenyerébe csapnak. Húsz korsó sör a tét. Az elnök szétvágja a fogadást. Három óra múlva a csatorna végétől futár jön. — Állítsák le a szivattyút, mert a csatorna végén a parttal szintez a víz. Beindítják az esőztető motorokat, s közben a letelepített oldalvezetékeken megindul a víz. A szórófejek vízitündérként körbe-körbe táncolnak. Tóni e pattanásig feszült légkörben Feri bácsi szemébe néz. — Nyertél! — mondja a rizses. Harmadnapra megöntözték a 65 hold cukorrépát. Azóta már a krumplin is túl vannak, most pedig az ártéren kelesztik a kukoricát. * Tónival néhány nap múlva találkoztam. Frissen borotvált arccal állt előttem. Dupsi Károly^ A Békéscsabai Konzervgyár férli seoédmunkásokal azonnal felvesz Jelentkezés a konzervgyár munkaügyi csoportjánál. 314 Olvasó kisdiákok ii. Ua Békés megye általános iskoláiban a tanulók olvasási kedvét vizsgáljuk, két, merőben ellentétes kép tárul elénk. Évről évre nő az olyan iskoláknak a száma, ahol a tanulók könyvéhségét már alig tudják kielégíteni. Viszont még mindig elég sok olyan iskolánk van, ahol a tanulók jelentős részét nem érdeklik a könyvek. Ennek a kétféle helyzetnek természetesen megvan a maga oka. Nyilvánvalóan azok a tanulók olvasnak a legszívesebben, akik könnyedén olvasnak, és meg is értik amit olvasnak, sőt gyönyörködni is tudnak benne. Sajnos, még elég sok olyan felső tagozatos tanuló van megyénkben, akinek teher az olvasás. A tanulók olvasási kedvét növeli, ha könnyen hozzájuthatnak az őket érdeklő könyvekhez. Sajnos, általános iskolai könyvtáraink nagy része még nincs azon a fokon, hogy a tanulók igényeit ki tudná elégíteni. A legtöbb ifjúsági könyvtárban kevés a könyv. így többek között a békési XII. számúban, Békésszentandráson, az orosházi III. számúban, Sarkadkeresztúron két tanulóra jut egy-egy könyv, sőt* Eleken, Köröstarcsán és még sok más helyen csak háromra. Az amúgy is kevés könyvből Tótkomlóson és több más helyen alig akad néhány alsó tagozatosoknak való. Aránylag sok elavult könyv van ifjúsági könyvtárainkban. Viszont meglehetősen kevés a mai tárgyú ifjúsági könyvek száma, és általában kevés az ismeretterjesztő és technikai tárgyú könyv is. A sport, repülőmodellezés, ezermesterkedés, sakk és bélyeggyűjtés iránt érdeklődők igényeit nagyon kevés helyen tudják kielégíteni. Jóformán sehol sem áll a tanulók rendelkezésére lexikon idegen szavak szótára és a Helyesírási Tanácsadó Szótár sem. Vi szont több iskolában, ahová csupa magyar anyanyelvű gyermek jár, a könyvtári szekrényekben pompás kiállítású és tartalmú német és szlovák ifjúsági könyveik porosodnak. Jfjúsági könyvtáraink fejlesztése nem halad olyan ütemben, amint az kívánatos volna. A csanádapácai általános iskola ifjúsági könyvtára például az utolsó öt évben mindössze 26 könyvvel gyarapodott. A könyvbeszerzést, ahány járás és város, annyiféleképpen oldják meg. Ezen a téren is kívánatos volna megyeszerte valamilyen egyöntetűséget teremteni. Leghelyesebb volna a könyvtár fejlesztésére fordítható költségvetési összeget — a rendeleteknek megfelelően — az igazgatók kezéhez juttatni. Hiszen végeredményben az igazgató job-Rádió- és televízió-műsor SZOMBAT, 1962. JÜNIUS 9. KOSSUTH RÁDIÓ: 4.30 Hírek. 4.49 Vidáman, frissen! 8.10 Verbunkosak. 8.50 Lányok, asszonyok. 9.10 Zenekari muzsika. 10.00 Hírek. 10.10 Fürdik a kacsa . .. 10.30 Könnyűzene Varsóból. 10.55 Rádióiskola. 11.40 A XVII. század zenéjéből. 12.00 Híreik. 12.15 Operarészletek. 13.00 Mit olvassunk? 13.15 Szív küldi... 13.50 Ifjúság az Odera partján. 14.20 Chopin: 12 etűd. 15.00 Hírek. 15.10 Élöszóval-muasikávaL 17.45 A Helikon-ünnepségek utam. 18.00 A Szabó—Beamter—Pege-trió játszik. 13.20 Gondolat. 19.00 A XX. század rnesterműveiből. 19.35 Népdalcsokor. 19.50 Jó éjszakát, gyerekek! 20.00 Esti krónika. 20.25 Fejjel a falnak... 22.00 Hírek. 22.15 Sporthírek. 22.20 Ügetőversenyeredmények. 22.25 Táncoljunk! 24.00 Hírek. PETŐFI RÁDIÓ: a.OO Reggeli zene. 8.00 Hírek. 14.15 Horgászok ötperce. 14.20 Mezei 'csokor. 14.45 Válaszolunk hallgatóinknak. 15.00 Operakalauz. 16.00 Hírek. 16.05 Vallomás. 17.30 Hanglemezgyűjtők hűszperce. 17.50 Johamin Strauss: Kirándulás a Bécsi erdőbe. 18.00 Hírek. 18.05 Orvosi .tanácsok. 18.10 Zenés találkozó. 19.00 Hírek. 19.05 Suppé-nyitányok. 19.35 A Rádióiskoda hallgatóinak. 20.00 Kamarazene. 20.40 A vácrétóti botanikus kertben. 21.00 Hírek. 21.05 Brahms: Német rekviem. 22.30 A világirodalom humora. 23.00 Hírek. TV: 17.00 Magyarország—Franciaország röplabdamérkőzés közvetítése. 19.10 Hétről hétre . . . 19.30 TV-hiradó. 19.90 Koppenhága. 20.10 Vizsgázzunk humorból. 21.00 A televízió bemutatja: Kár, hogy bestia . .. (magyarul beszélő olasz film). 22.30 Hírek. TV- hiradó isin, ban ismeri a könyvtár helyzetét és a tanulók igényeit. Örvendetesen nő azoknak az igazgatóknak a száma, akik mindent megtesznek az ifjúsági könyvtár gyarapításáért. A sarkadi II. számú általános iskola igazgatója például 1960-ban 1346 forint, 1961-ben 1967 forint költségvetési és költségvetésen kívüli összeget fordított erre a célra. Két év alatt 147 kötettel gyarapították az ifjúsági könyvtárat. Ebben helyes megoszlással mesekönyvek, magyar és külföldi történelmi és mai tárgyú jfjúsági elbeszélések és regények, kalandos történetek, útleírások, népszerű természettudományos, technikai és sporttörténeti könyvek szerepelnek. Iskoláink más forrásokból is gyarapítják ifjúsági könyvtáraikat. Magyarbánhegyesen 1961 őszén a községfejlesztési alapból 4000 forintot kaptak könyvbeszerzésre. Medgyesegyházán a szülői munkaközösség 1000, a tanács 500 forintot adott erre a célra. A múlt tanévben a mezőberényi II. számú általános iskola 2000, a békési I. számú általános iskola 765 forintot kapott a szülői munkaközösségtől az ifjúsági könyvtár fejlesztésére. általános iskolai könyvolvasó mozgalom fő szervezője és irányítója az ifjúsági könyvtáros. Lényegében az ő vállán nyugszik a könyvtári munka megszervezése, a tanulók olvasásának ellenőrzése és irányítása. Jórészt az ő munkájától függ, hogy hány tanuló köt egész életre szóló barátságot a könyvvel. A könyvtárosi munka nagy elfoglaltságot jelent. A leltározás, katalóguskészítés és a könyvkölcsönzés hetenként három-négy órát is igénybe vesz, minden ellenszolgáltatás nélkül. Talán ez a magyarázata annak, hogy sok iskolában oly sűrűn változnak az ifjúsági könyvtárosok. Az ifjúsági könyvtárosok eddig szakmai irányítás nélkül működtek. Feltétlenül szükség van arra, hogy lehetőleg még az új tanév elején az ifjúsági könyvtárosok részletes szakmai tanácsokat kapjanak a könyvtárosi munkáról. Feladatuk ugyanis évről évre nő. A tanulók olvasásának irányítása és ellenőrzése mellett állandó kapcsolatot kell fenntartaniuk a helyi könyvtárral. Évente legalább egy alkalommal tájékoztatniuk kell a szülőket is a tanulók olvasásáról. Áz ifjúsági könyvtárak életében a most befejeződő tanév fordulatot jelent. A Békés megyei tanács v. b. művelődésügyi osztálya felmérte az ifjúsági könyvtárak helyzetét és tervet készített a könyvtári munka megjavítására. Az új tanév feladata lesz, hogy az ifjúsági könyvtárak jobb elhelyezésének, gyarapításának és kezelésének,' az ifjúsági könyvtárosok továbbképzésének kérdését rendezze. Ezen az úton remélhetőleg, mielőbb sikerül az ifjúsági könyvtárakat olyan színvonalra emelni, hogy az iskolai oktató-nevelő munka számára a tőlük várt segítséget meg tudják súni. Implom József Gyula Békés megyei Jókai MAI MŰSORA Felsőnyomáson, este 8 órakor: FÜREDI KOMÉDIÁSOK Huny an, este 8 órakor: APJA LÁNYA