Békés Megyei Népújság, 1962. május (17. évfolyam, 101-125. szám)

1962-05-13 / 110. szám

1962. május 13., vasárnap 3 Készpénzfizetésre tértek át — növelik az öntözéses gazdálkodást - 214 holdas öntözötelepet létesítenek — Igazgatósági ülés a gerlai Magvető Tsz-ben — Huszonhatezer hízott sertés, 1930 hízott szarvasmarha, 1400 mázsa baromfi a mezőkovácsházi járás első félévi tervében — Itt maradhatok? — kérdez­tem Szilágyi Ferenc elvtárstól, a gerlai Magvető elnökétől, mi­után véletlenül benyitottam a tsz igazgatósági ülésére. — Tudtad, hogy ülésezünk? — kérdezte mosolyogva. — Nem ón, csak erre jártam ... — Itt maradhatsz, ha nem mon­dod el senkinek, amit hallasz. — Nem én, egy szót sem szó­lok, csak éppen megírom — az új­ságba. — Akkor foglalj helyet. Az elnök tréfálkozó kedvéből arra következtettem, hogy a Magvető Tsz-nek j rendben van a szénája, s az igazgatóság nem „szőrös” problémák, napirendi pontok megvitatására gyűlt össze. Nem is tévedtem. A nyolc napirendi pont közül az első az volt, hogy május 13-án vagy 14-én hajtsák-e ki le­gelőre a háztáji teheneket. Elég Másfél héttel ezelőtt kezdte meg a próbaüzemelést az 5,5 millió fo­rint költséggel épült és modern gépekkel berendezett lucernaliszt­­üzam a Felsőnyomási Állami Gaz­daságban. A három napig tartó próbaüzemelés után naponta most már 800 mázsa zöldlucernát szál-A fiatal Megyénkben a sok híresség mellett a fodrászok sem marad­nak le. Közöttük olyanok vannak, mint Perdi Béla, aki évek óta az országos fodrászversenyek első díjait szerzi meg, vagy Hobel Jó­zsef, aki a békéscsabai asszonyok kedvence. A napokban a jövő mesterei mutatkoztak be a közön­ség előtt. Új vonalú frizurákra ki­váncsi asszonyok és lányok és a modellekre nemkevésbé kiváncsi férfiak százai mentek el a békés­csabai Iparosok Házába, ahol va­lóban szemet gyönyörködtető lát­ványban volt részük. A krónikás hallgatózott. Hóbei Modern vonalú nappali frizura. Hóbei József elégedett tanítvá­nya sikerével. (Frikk Mária első helyezést ért el.) József és Perdi Béla valahogy így nyilatkoztak: — Nem kell félnünk öregem, lesz utánpótlás. — Ügy mozognak, mint a bűvé­szek. Rodolfó is megirigyelné őket. szép számú, mintegy 130—140 te­hén és növendék-szarvasmarha van a gazdák háztájijában. Az ál­latorvos megkérdezése után, aki csak hétfőn ér rá az ilyenkor szo­kásos oltást elvégezni, úgy döntöt­tek, hogy vasárnap hajtják ki a csordát, mert akkor ráérnek a férfiak vigyázná, nehogy a kipi­hent, jó húsban lévő, játékos ked­vű tehenek kárt tegyenek egy­másban a legelőn. A következő téma az volt, hogy Gerlán mintegy 6—7 hold parlag­­veszélyes földre figyelt fel a köz­ségi tanács. Gyorsan megszületett a határozat: a szövetkezetnek megéri, hogy átvegye ezeket a földeket, s haszonbért fizessen ér­te, mert be tudja vetni silókuko­ricával, vagy borsós csaiamádéval. Minél több a takarmány, annál jobb, hiszen nemcsak a közös, ha­nem a háztáji-állományról is gon­doskodni kell. Jó néhány szövet­kezeti gazda akad Gerlán, aki fe­jőstehén tartása mellett egy-két Irtanak az üzembe, amelyből 270—300 mázsa lisztet állíta­nak elő. A teljes ütemben dol­gozó üzem, a terv szerint, ebben az évben 300 vagon lucemalisztet készít, s ebből mintegy 100 vagon­nal a szentesi erőtakarmány­üzemnek ad át. Figarók A krónikás nem mondhat el mindent a helyszűke miatt, csu­pán annyit, hogy a tanulók és a fiatal mesterek nappali és esti női Perdi Jóska második lett a ta­nulók versenyében. Édesapja, Perdi Béla „bűvész” fiát figyeli. frizurái, a férfiak borotvával vá­gott ,,frizurái” sok tehetség kibon­takozását sejtették. Képeink a női fodrász-tanulók első három helyezettjéről adnak híreket. * Ide kívánkozik a fodrászverseny után hallott csattanós kis történet is. Hadd mondjuk el: — No és sokan kaptak díjat ezen a versenyen? — A legügyesebbek oklevelet kaptak. — És ki kapott közülük „Hóbel­­díjat?” (Végre magyar Nobel-dí­­jások is lennének?) —kis­bikát, vagy továbbtenyésztésre nem alkalmas üszőt hizlal meg minden évben szerződésre. Ezért határozott úgy az igazgatóság most is, hogy a tavalyihoz hason­lóan harmad- és negyedrészében kiadja a lucerna első kaszálását a szövetkezeti gazdáknak. Ezenfelül munkaegységre. egyáltalán nem adnak szénát. Nem azért, mintha félnének, hogy nem lesz elegen­dő takarmány a 64 tehén számára, és az ez évben tervezett 64 marha meghizlalásához. Lesz, hiszen a Magvető Tsz tavaly is öntözött 11 hold lucernát, 100 hold cukorré­pát, 87 hold kukorica és 30 hold kertészet mellett. Az idén mái* 60 holdas a kertészet, s emellett 84 hold kapáslucernát, 100 hold cukorrépát és annyi ku­koricát öntöznek, amennyit csak tudnak, mert tavaly az öntözött kukorica 42 és 64 mázsa közti csö­ves terméssel fizetett. Az öntözési lehetőség egyébként lényegesen megnövekszik az idén. Még ebben a hónapban kapnak egy nagy tel­jesítményű öntözőmotort (percen­ként 2400 liter vizet továbbító Mannesmannt), s ez év végéig el­készül egy 214 holdas öntözőtelep is. Mindez azért került szóba, mert az igazgatóságnak döntenie kel­lett, kit küldjenek el egyhetes ön­tözőmotor-kezei ö tanfolyamra Kiskunfélegyházára. Az igazgató­ság már kiszemelte Makra Lajost, aki évek óta dolgozik Diesel-mo­torral, s vállalta is a tanfolyamot. Mindjárt eldöntötték azt is, hogy hat forint órabért fizetnek majd Makra Lajosnak, ha visszatér. Egyébként bármennyire furcsán hangzik is, itt óra- és teljesít­ménybért számolnak el a trakto­rosoknak, a tehergépkocsivezetők­nek. a szerelőknek és a tagoknak is. A Magvető Tsz ugyanis aközé a kevés szövetkezet közé tartozik az országban, amelyek készpénzfizetésre tértek át. A szövetkezet gazdái közül néhá­­nyan eleinte nehezen értették meg ennek a lényegét, s ezért egy kicsit húzódoztak a munkától. Most már ugyancsak résen kell lenniük a brigádrezetőknek. hogy állandóan munkát tudjanak biztosítani a családtagjaikkal együtt dolgozó szövetkezeti gaz­dáknak. Persze az általános mel­lett akadnak egyedi esetek is. Az igazgatósági ülésnek most is fog­lalkoznia kellett például Balázs­­házi György ügyével, aki panaszt tett amiatt, hogy bár május eleje óta állandóan dolgozik, mégis csak fél hold háztájit kap. Ez azért történt, mert a háztáji oda­ítélésekor még nem dolgozott, de ha vállalja, hogy megmunkál any­­nyi területet, mint mások, akkor kikerekítik a háztájiját. A háztáji föld csak azoknak jár. akik rend­szeresen dolgoznak, s az ilyenek tartós betegség esetén — az első két hét eltelte után — mindennap megkapják az előző évben elért napi átlagkeresetük 50 százalékát. Ezek szerint igaza volt Szilágyi Ferenc elvtársnaik: mindazt, amit hallottam, jobb újságban megírni, mert élőszóval nagyon kevés em­bernek tudnám elmondani. Kukk Imre Az idén jelentős mennyiségű húst és állati terméket vár a nép­gazdaság a mezőkovácsházi járás­tól. Az első félévben 26 ezer hízott sertés szerepel a tanácsi tervben. Ebből az első negyedévben a ter­melőszövetkezetek 5767, az egyéni és háztáji gazdaságok 2498 hízott sertést adtak át az állatforgalmi vállalatnak. Hízó marhából az első félévi terv szerint 1930-at ad a já­rás. Az év első három hónapjában ebből a tsz-ek 825-öt. az egyéni és háztáji gazdaságok pedig 363-at szállítottak le. Vagyis az előirány­zott nagyobbik felét. A 23 025 hek­toliter első félévre tervezett tejből a tsz-ek 10 456, az egyéni és ház­táji gazdaságok 3151 litert értéke-A városi és járási tanácsok a Békés megyei Iparcikk Kiskeres­kedelmi Vállalattal egyetértésben megállapították az üzletek nyári nyitvatartási rendjét, amely má­jus 14-én, hétfőn lép életbe. Az új nyitvatartási rendnél fi­gyelembe vették azokat a jogos kívánságokat, amelyeket a fo­gyasztók javasoltak, másrészt azo­kat a követelményeket, amelyek­kel a zavartalan ellátás biztosít­ható. Eddig például a bútorbolt Békéscsabán és Gyulán délután 4 óráig egyfolytában volt nyitva. Mivel ez nem felelt meg a vásár­lóknak, az új nyitvatartási rend szerint a bútorüzletek a déli órák. ban zárva lesznek, ugyanakkor délután 6 óráig tartanak nyitva, így azok a vásárlók is könnyebben kielégíthetik igényeiket, akiknek munkaideje korábban egybevágott a bútorboltok nyitvatartási idejé­vel. Módosították a műszaki bol­tok nyitvatartását is, tekintve, sítettek az év első három hónap­jában. Árubaromfiból is jóval többet ad a mezőkovácsházi járás az idén, mint a múlt évben. Az év első fe­lében 1400 mázsa a terv, amiből a szövetkezetek az első negyed­évben 129, az egyéni és háztáji gazdaságok pedig 394 mázsát ad­tak át felvásárlásra. Jelentősen növekedett a tojásértékesítési terv is. Az első félév végéig hatmillió 900 ezer tojást várnak a kelteto­­álüomások, illetve az állami és földművesszövetkezeti felvásárló egységek a járástól. Március vé­géig a tsz-ek 97 ezer, az egyéni és háztáji gazdaságok kétmillió 183 ezer tojást adtak a népgazda­ságnak. hogy a vásárlók este szeretnek in­kább televízió-készüléket venni. Ezért a nyitvatartási időt ezeknél az üzleteknél is meghosszabbítot­ták. Vannak olyan árucikkek, ame­lyeket a vásárlók a munka utáni séta után szoktak megvenni, mint például a játék, ajándék, de ugyanígy a késő délutáni órákban nagyobb a forgalom a hangszer­boltban is. Éppen ezért az új nyit­vatartási rend megállapításánál erre is figyelemmel voltak. A vi­déki szokásoknak megfelelően a háztartási boltokat korábban kell nyitni. Ez a kívánság is jogos volt, és az új nyitvatartási idő megál­lapításánál ezt a körülményt is fi­gyelembe vették. Az új nyitvatartási renden be­lül meghosszabbították a szombat délutáni vásárlási lehetőségeket is, A megyében valamennyi iparcikk, bolt május 14 után szombatonként délután 3 óráig lesz nyitva. A mezőgazdasági lakosság figyelmébe! A mezőgazdasági lakosság 1962. évi általános jöve­delemadó II. negyedéves részletének befizetése 1962. április 1-én esedékessé vált. Mindenkinek saját érdeke, hogy adóját legkésőbb a kamatmentes fizetési határnapig, 1962. május 16-ig rendezze, mert az addig ki nem fizetett adórészlet után — visszamenőleg április hó 1-től kezdve 3 ezrelékes adópótlékot számítanak fel pénzügyi szerveink. Megyei Tanács VB Pénzügyi Osztálya 232 Teljes ütemben dolgozik a felsőnyomási lucernaliszt-előállító üzem A járásban elsőnek fejezték be a tavasziak vetését A sarkadi Dózsa Tsz május 5-én végzett a tavaszi vetésekkel, el­vetettek: 510 hold kukoricát, 230 hold cukorrépát, 12 hold takar­mányrépát, 15 hold fűmagot, 300 holdon végezték el a lucerna, 40 holdon pedig a vöröshere-felül­­vetést. Földbe került 64 hold tava­szi árpa, 70 hold zab, 30 hold ta­vaszi keverék. Megíögasolták a 210 hold pillangósnövényt. Fel­szedték és lehordták a kór ótövet 350 holdról és 240 holdon végez­ték el a rotációs kapálást. A fej­trágyázást pedig 428 holdon alkal­mazták. A Dózsa Tsz az ősszel a járás­ban elsőként végezte el az őszi be­takarítási, valamint vetési mun­kálatokat, ugyanúgy elsőként vég­zett a tavaszi vetésekkel is. Megállapították az iparcikk-boltok nyári nyitvatartási rendjét — Hétfőn lép életbe —

Next

/
Thumbnails
Contents