Békés Megyei Népújság, 1962. május (17. évfolyam, 101-125. szám)

1962-05-25 / 120. szám

4

1962. május 23., péntek

Visszament oda, ahol kisdiák volt

— Itt Tan például Juhászné, Cséman Mária, aki a csabai nyolcas számú általánosban tanít. Egy ő a sok közül, akiket mi bocsátottunk szárnyra — mondta Hankó György, országgyűlési képviselő, a megyei művelődésügyi osztály nemzetiségi instruktora, mikor olyan szlovák pedagógus felől érdeklődtünk, aki oda fért vissza tanítani, ahonnan kisdiákként indult el. A „mi bocsátottuk” alatt Hankó elvtárs mindazokat értette, akiknek felelősségteljes feladatai közé tartozik a nemzetiségi oktatás pedagógus-utánpótlásának a biztosítása a megyében. Hogy miért éppen Juhásznét említette? Mert egyike volt annak idején azoknak a szlovák nemzetiségű gyermekeknek, akik szinte szenvedélyesen vágyódtak a tanulásra és akik — szociális helyzetük miatt — leginkább rászorultak az oktatási szervek támogatására. Mindezt magától a „riportalanytól” tudtuk meg, mikor felkerestük iskolájában.

— Szlovák-, ének- és zeneszakos vagyok, külön engedéllyel. Ugyanis Magyarországon — tudtommal — még egy tanártársam akad, akinek lehetővé tették, hogy ilyen egymással nem éppen rokon szakágakból váljék tanárrá. Szlovák nemzetiségű községből, Tótkomlósról származom. Édesanyám 1945-ben három gyermekkel özvegyen maradt. Nem volt könnyű életünk. A négy általános osztály elvégzése után felkarolt a közösség. Békéscsabán, kollégistaként tanulhattam tovább, s 1955-ben érettségiztem a szlovák gimnáziumban. Szenvedélyesen szerettem a zenét, annyira, hogy hegedűt, zongorát és 13 éves koromban magánéneket tanulhattam. A szegedi pedagógiai főiskolára iratkozva, szlovák nyelvismeretem és zeneszaktudásom alapján képesítettek ének-, zene- és szlovák-szakosként. Noha Pestre helyeztek tanítani, a békéscsabaiak első hívására szinte repültem ide. mert nagyon megszerettem a várost és ifjúságát.

És szép sorjában elmesélte Juhászné, Cséman Mária, hogy a négyes számú általános iskolában kezdte és egyben a ze-A piactéren vagy hatvan ember szorongott. A kegyetlen hideg északi szél pirosra marta arcukat. Volt aki fel s alá járkált, hogy a szellős bakancsába bujtatott lábát némileg felmelegítse. Mások a kezüket lóbálták. Kovács János megpödörte bajuszát, majd ócska újságpapírt húzott elő zsebéből.

— Na — nyújtotta a papírt a mellette álló szomszédjának — csavarj.

Komótosan nyálazta a papír szélét, majd az öngyújtóból tüzet csiholt. Miközben a füst után nézett, melyet pillanatok alatt elkapott a szél, mintha csak magának mondta volna, csendesen megjegyezte:

— Ügy látszik, ma rossz napunk lesz, megint nem lesz munka.

— Háború van — rándította meg a vállát a szomszédja. — Ilyenkor lehetne munka. Bár igaz, a hadimunkáért nem fizetnek. A múltkor is voltam kint az állomáson, lőszert raktunk be a vagonba, még egy falat kenyeret se vehettem azért, amit kaptam.

— Majd csak jön valamelyik gazda, hátha kell gallyazni, vagy trágyát hordani — nézett biztatóan Kovács János a szomszédjára.

Alig mondta ki, a templom felől egy bőrkabátos férfi tűnt fel. Komótosan ballagott, majd végignaustrálta az ottlévőket. Amikor

neiskolaban is tanított. A második tanítási évben került jelenlegi helyére, a „nyolcasba”, ahol nyomban énekkart szervezett. Kórusa — ezt már mások mondták — a szép, tiszta éneklésben az elsők közt van és már dicséretben is részesült.

A kedves, szerény megjelenésű pedagógusnő két esztendővel ezelőtt ment férjhez. Élettársa, hozzá hasonlóan, félárva volt. A Miskolc melletti Gönc községbe való. Édesanyja a háború végén bombázás áldozata lett, ott maradt a sok gyerek anyátlanul, apátlanul, mert az apa mit sem törődött családja sorsával. A kis közösség széthullt, s ily módon került a legkisebbiik Juhász-gyerek Csabára, ahol lakatosságot tanult. Tíz esztendeje dolgozik a szakmában, a magasépítőknél. Az egymást szerető, szorgalmas emberpár életét egyedül az árnyékolja még be, hogy messze laknak a várostól, olyan lakásban, melyben villany sincs. Egyasztendős gyermekükkel nem a legkellemesebb a kora reggeli és késő esti utazgatás. Kulturális szórakozási lehetőségeik is gyengék. Mondja is Juhászné, hogy irigyli növendékeit, akik többször láthatnak mozit, színházat, hangversenyt, mint ő. E kényelmetlenségek ellenére, mindketten követendő módon látják el munkájukat.

Juhásznénak szép számmal akadnak követői. A szlovák gimnázium eddig érettségizettéi közül már ötvennél is többen választották a pedagógus-pályát, s belőlük huszonheten tértek viszsza megyénkbe tanítani, önként és örömmel.

Huszár Rezső

A

R

A

N

V

L

A

K

O

D

A

L

O

M

Kurilla András és családja az aranylakodalmon.

Huszonnégy unoka és kilenc gyermek köszöntötte sok-sok szeretettel, kedves szóval szombaton Kurilla Andrást és feleségét. A. idős házaspár a családdal együtt ünnepelte ötvenéves házassági évfordulóját Csabaszabadiban. Budapestről és a megye községeiből jöttek el a gyerekek, unokák és az egyetlen dédunoka, hogy együtt örüljenek a ritka eseménynek. A nagy családban sok szakma és hivatás találkozott. A gyerekek és unokák között van rend-Új bábjátékot mutatnak be

Oj bábjáték a gyermeknapra. Május 26-án, szombaton délelőtt 10 órakor az orosházi Petőfi művelődési ház bábjátszó csoportja, a művelődési házban bemutatja Szilágyi Dezső: Mackó mukik hadakoznak című kacagtató bábjátékát. Rendező: Institorisz Gy-né.

Rollerverseny a gyermeknapon

Május 27-én a nemzetközi gyermeknapon, mint mór lapunkban közöltük, n,agyszabású program várja a gyermekeket. A hagyományokhoz híven az idén is megrendezik a roller-versenyeket. Békéscsabán május 27-én, délelőtt 10—12 óráig a Deák és a Bajza utca között a Körösparton kerül sor a

roller verseny re, melyet a Békés megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat rendez a gyermekeknek.

Az első díj egy Pajtás fényképezőgép, a második egy fémroller, a harmadik pedig egy társasjáték. A benevezés a játékboltban és a helyszínen történik.

t»UUUUiW%%iUUU%%UU%UWU%UU%WiU%%%UHU%UW iWUUHHVHUUHUHUHUW

Kegyetlen tréfa

meglátta a foltozott nagykabátokat, s az összedrótozott bakancsokat, gúnyosan elhúzta a szájaszélét.

— Mi az emberek, pihenünkpihenünk?

— Nem pihennénk mi, gazduram, csak lenne munka — szólt ki valaki a tömegből.

— Öt ember kellene. Trágyát hordani.

A tömeg egyszerre mozdult. Mindenki előre akart furakodni. Általános zsivaj támadt.

— Csak sorjában. Mondtam, hogy csak öt ember kell, se több, se kevesebb. Majd én kiválasztom — szólt a gazda, és elvegyült az emberek közt. Mint amikor valaki lovat vagy más állatot vásárol, úgy mustrálgatta a leendő napszámosait. Végre megtörtént az alku. Az öt kiválasztott boldog mosollyal lódult a gazda után. A többiek irigykedve nézték társaikat, majd beszélgetni kezdtek.

*

A községháza egyik ii'odájában négy férfi ült. A kis asztalon borosüveg, mellette poharak teletöltve.

— No, egészségünkre — emelte fel a poharat a főjegyző.

— Isten-isten...

— Nézzétek csak — lépett a főjegyző az ablakhoz —, mennyi ember tolong a piactéren. Ügy látszik, ma megint nincs munkájuk.

— Adni kellene nekik — húzta szélesre száját a községi bíró.

— Igen ám, de mit? — nevetett a főjegyző. — Tudjátok, hogy nincs.

— Várjatok csak — ütött homlokára a segédjegyző. — Van egy jó ötletem ...

A főjegyző, a segédjegyző, a bíró meg az ügyvéd megállt az emberek előtt.

— No, emberek, akarnak munkát?

— Igenis nagyságos úr. Nincs otthon kenyér. Éheznek a gyex'ekek, hideg a lakás. — A panasz úgy ömlött az emberek szájából, mint a megáradt folyó. A szemekben remény csillogott. Többen már látták magukat meleg szobában ülni, és érezték az étel kellemes ízét.

A főjegyző rákacsintott a bíróra, majd feljebb emelte a hangját:

— Számolja meg valaki, hogy hányán vannak. Ma mindenki dolgozni fog. Ezt én garantálom.

Gyorsan akadt vállalkozó.

— Majd a bíró elvezeti magukat a munkahelyre.

őr, vasutas, óvónő, földművesszövetkezeti ellenőr, termelőszövetkezeti elnök és tag. A sok ajándék az elegáns ruha, a vidámság, a jókedv azt bizonyította, hogy jól élnek a család tagjai, biztos, megalapozott a jövőjük.

Kurilla Andrásnak és feleségének is más az élete, mint házasságuk nagyobb felében. Ahol tizenkét éhes gyermekről kell gondoskodni, ott nem kicsi a gond még ma sem, s ha ehhez hozzátesszük, hogy a múltban csak a

cselédsors jutott osztályrészül Kitrilláéknak, akkor elképzelhető, hogyan élt a család, a tizenkét gyermek: melyből ma kilenc él.

Az idős házaspár talán erre gondolt, amikor elhatározta, hogy a családdal együtt ünnepli meg az 50. házassági évfordulót. Lássa, érezze minden gyermek, más lett a sorsuk, szebb az életük. Igazi nagy lakodalmat, aranylakodalmat tartottak május 19-én.

K. J.

Qlyái'L J zereuád

Békéscsabán

Paraguayi énekes nagy sikere a Sörkertben —

Paraguay. Talán sokan nem is ismerik, pedig háromszor akkora területű, mint a mi hazánk és csak három és fél millió lakosa van. Lakosai a hatalmas területen — melynek nagy részét oázisok és őserdők borítják — kőolaj-kitermeléssel foglalkoznak, és gumifaültetvényeken dolgoznak.

Valahogy így mutatta be a békéscsabai közönségnek Rónai Egon, a Magyar Rádió és Televízió munkatársa Jósé Arsanendia

A tömeg megindult. Elöl a bíró. Az emberek találgatták, vajon hova mennek. Már jó sokáig gyalogoltak, amikor feltűnt a Körös nagy hídja. A bíró megállt a parton. Végignézett az embereken.

— Mit csinálunk itt, bíró úr? — lépett közelebb hozzá egy kucsmás paraszt.

— Mindjárt meglátják — nevetett a bíró. Amikor minden ember felért a hídra, a bíró megállt előttük szétterpesztett lábbal. — Most pedig kiadom a munkát — mondotta, és szája széles vigyorra húzódott. — A feladat az, hogy minden ember hajtson át egy pillangót a hídon. Akinek sikerül, az egy hónapi napszámnak megfelelő pénzt kap. De igyekezzenek. — Harsányan elnevette magát, és indult vissza a községházára.

Az emberek némán s mozdulatlanul álltak. A kezek ökölbeszorultak. Az egyik Hatalmas szál férfi a bíró után ugrott. Megfogta a vállát, s maga felé fordította. Az ütés keményen csattant. A bíró szemhéja felrepedt, s a vér lassú patakokban folyt végig az arcán.

— Emberek, segítsenek, megöl ez a vadállat — nyöszörögte. — Senki sem mozdult. A nagydarab férfi pedig ellökte magától a remegő bírót, és a többiekkel együtt megindult a városháza felé.

Jantyik Tibor

paraguayi énekest május 33-án este a Sörkex’fcben.

A Békés megyei Vendéglátóipari Vállalat meghívására látogattak el hozzánk. Jósé Arsanendia, Földvári Gizi és Rónai Egon.

Kedves volt a Békéscsabán mái' ismert Földvári Gizi magyarnóiéival, operettdalaival és sanzonjával. A közönség hálás tapssal jutalmazta a művésznő sokoldal úsá_ gát.

Rónai Egon — akit a Moszkvai Világifjúsági Találkozón aranykoszorús VIT-éremmel tüntettek ki — konferált. Köszöntötte özv. Kulich Mihályné elvtársnőt, a mártírhalált hált Kulich Gyula édesanyját, és igen nagy örömét fejezte ki, hogy Kulich néni is megjelent az előadáson. Rónai Egon megmutatta azt, hogy lehet a Vendéglátóipari Vállalat rendezvényein is úgy konferálni, hogy az a közönséget ne csak szórakoztassa, hanem nevelje is a k> ízlésre, kultúrára.

Jósé Arsanendia 4 éve él Magyarországon, kisebb-nagyobb megszakításokkal. Elmondotta, r: agyon boldog, hogy megismerhette a békéscsabai közönséget.

A jövő héten utazik Párizsba, onnan Brüsszelbe és Helsinkibe, a Világifjúsági Találkozóra, mint Paraguay egyik küldötte.

— Szeretném elvinni hazámba azt, amit itt, az önök hazájában tanultam, s mint zeneszerző akarok dolgozni odahaza. A magyar közönség előtt nem vagyok egészen ismeretlen, hiszen a Pesti háztetők című filmben játszottam és énekeltem is.

Amikor játszott, énekelt, hangjában ott csengett elnyomott népének bánata, szabadságvágya,

életszeretete.

Ml, akik itt, Békéscsabán hallottuk és megismertük őt, mélyen a szívünkbe zártuk művésztársaival

együtt.

U—ka.