Békés Megyei Népújság, 1962. április (17. évfolyam, 77-100. szám)

1962-04-18 / 90. szám

1962. április 18., szerda NÉPÚJSÁG 5 SPORT SPORT» SPORT A Karhatalom nyerte a Belügyminisztérium országos kötöttfogású felnőtt birkózó-bajnokságát Szombaton és vasárnap Békés- sodik Sipos (Hat.), harmadik Bo­csabán a Jókai Színházban ren- dór (Hat.) lett. Nagy izgalom elői­dézték meg a Belügyminisztérium te meg a 68 kilósok küzdelmét, 1962. évi országos felnőtt kötött- hiszen olyan jó képességű birkó-Siív. ' . . .. Polgárdi és Szűcs a szőnyegen. fogású birkózó-bajnokságát. A mintegy 200 néző előtt izgalmas küzdelem alakult ki. A verseny­zők színvonalas mérkőzéseket vív­tak egymással. Akik nem jöttek el ezen a két napon a Jókai Szín­házba, igazán bánhatják, hiszen a versenyzők közül több utánpót­lás-válogatott és magyar bajnok is a szőnyegre lépett. Szombaton a selejtezőt rendez­ték meg, majd vasárnap délután 3 órai kezdettel tartották a döntő mérkőzéseket. Először az 52 kilo­grammban dőlt el a bajnoki cím sorsa. Kovács (Karhatalom) végig jól birkózott és ezzel elnyerte a megtisztelő bajnoki címet. Máso­dik helyre Koncs (Rend.) került, míg a harmadik Vies (Karh.) lett. Ezután került sor a 63 kg-os ver­senyzők döntőjére. Amint ezt a szakemberek és a nézők egyaránt várták, a pálmát Piara, a Karha­talom versenyzője vitte el. A má­sodik helyre Dancsik, a harma­dik helyre pedig Vajda került. Mindketten a Karhatalom ver­senyzői. Az 57 kg-sotk versenyéből Lász­ló (Karh.) került ki győztesen. Má­zók kerültek a döntőbe, mint Szűcs (Rend.), Polgárdi (Rend.) és Hajdú (Karh.) Végeredményben a selejtezőben is tussal győző nak (Hat.) kedvezett a szerencse, megelőzve Siller (Karh.) Földesi (Karh.) versenyzőket. Ezután a nehéz emberek léptek a szőnyegre. A 97 kilósók verse­nyéből Gonda (Hat.) lett az első. A második helyre Szamosi (Rend.) a harmadik helyre pedig Györki (Karh.) került. A selejtező mér­kőzésen Matyenszky nehézsúly­ban minden versenyét tussal nyer­te. Ugyanígy volt ez a döntőn is. A jó képességű és óriási erőnlét­tel rendelkező Matyenszky (Karh.) tussal győzött, s így biztosan hó­dította el az első helyet. A má­sodik Likcsiik, a harmadik pedig Pintér lett, mindketten a Határ­őr versenyzői. Végeredményben elmondhatjuk, hogy a Belügymi­nisztérium birkózó-versenye izgal­mas és jó sportcsemegét adott a békéscsabai közönségnek. Talán egyetlen szépséghiba volt az, hogy a pontverseny alakulása miatt több versenyző lefeküdt a másik­nak és néha bizony becsúszott egy­két pontozóbírói tévedés is. A verseny után értékelték a pont­versenyt. Végeredményben a baj­nokságot a Karhatalom csapata Kovács híddal igyekszik menekülni Koncs elől. Szűcs vitte el a pálmát. A máso­dik helyre Polgárdi, a harmadik helyre pedig Hajdú került. A 87 kg-os versenyzők közül Bordács­flz országos mezei futóbajnokság serdülők győztese: Kalász Erzsébet Bcs. MÍV A M ASZ vasárnap rendezte meg az országos ifjúsági és serdülők mezei futóbajnokságát az új ló­­versenytéren. A mintegy 450 indu­ló közül megyénk versenyzői ki­válóan szerepeltek. A női serdülők közül a bajnoki címet Kalász Er­zsébet, a békéscsabai MÁV ver­senyzője nyerte 1:54,4 mp idő­eredményével. Megelőzve olyan jó képességű versenyzőket, mint Prohászka, Tóth és Száraz. A bé­késcsabai futónak ezen a verse­nyen nem volt ellenfele, nagy fö­lénnyel jutott elsőnek a célba. Az ifjúsági versenyzők közül Such Margit, a Bcs. MÁV versenyzője ért el legjobb eredményt és a harmadik helyen végzett. A női ifjúsági csapatok közül ötödik helyen a Bcs. Sportiskola csapata végzett. Gólözön az orosházi járási labdarúgó-bajnokság fordulóján nyerte 70 ponttal, második a Ha tárőr (58), harmadik a Rendőrség (37) és negyedik a BM II. (I) pont­tal. Jantylk Tibor Az orosházi járási labdarúgó­bajnokságban nagy küzdelem ala­kult ki, különösen az Orosházi Spartakusz és Szentetornya csapa­tai között. Az Orosházi Sparta­­kvsz jelenleg két ponttal vezet Szentetornya előtt. Az elmúlt for. dűlőn érdekes eredmények szület­tek. Az Orosházi Spartakusz Tót­komlós II. csapatát látta vendé­gül és 3:l-es félidő után 6:l-re győzött. Meglepő eredmény szüle­tett Szentetornyán. A szentetor­­nyaiak Nagykopáncs csapatát 12:0-ra verték. (Az eredmény kis­sé túlzott) A Pusztaszöllös—Csor­­vás II. mérkőzésen is felhúzták a góllövő cipőt a pusztaszöllősi csa­tárok. hiszen öt góllal terhelték a vendégcsapat hálóját és azok egy­­gyel sem tudtak válaszolni. A Békéssámson—Pusztaföldvár ta­lálkozó 5:2-es bókéssámsoni győ­zelemmel végződött. A bajnokságban jelenleg az Orosházi Spartakusz vezet 20 ponttal, második Szentetornya csapata 18 ponttal, míg harmadik helyen Kardoskút csapató tanyá­zik 16 ponttól. Békéscsabán a háromhónapos pártiskola új hallgatókkal folytatja munkáját A gyulai birkózók sikere A sarkad! járási TST és a Sár kadi MEDOSZ SK felszabadulásunk tiszteletére birkózó-versenyt rende­zett Sarkadon. A versenyen a me­gye majdnem valamennyi birkózó csapata részt vett. Minden súlycso­portban szoros küzdelem alakult ki. A legtöbb első helyezést a Gyulai MEDOSZ SC versenyzői érték el. Eredmények: 50 kg: 1. Németh (Gy. MED.), 2. Nemes (Sarkad! MED.), 3. Szilágyi (Sarkad! MED,), 53 kg: 1. Buda Mi­hály (Gyulai MED.), ellenfél nélkül győzött. 59 kg: 1. Olasz (Gyulai MEDOSZ), 2. Felföldi (Sarkad! ME­DOSZ), 3. Nagy (Mezőberényi Spar­takusz). 62 kg: 1. Erdei (Gyulai ME­DOSZ), 2. Araczki (Bcs. Agyagipar), 3. Kiss (Gyulai MEDOSZ). 66 kg: 1. Gyöngy (Gyulai MEDOSZ), 2. Bakik (Mezőberényi Spart.), 3. Földes! (Gyulai MEDOSZ) 70 kg: 1. Rácz (Gyulai MEDOSZ), 2. Szász (Gy. MEDOSZ). 3. Beliczai (Gyulai ME­DOSZ). 74 kg: 1. Medgyesi (Gyulai MEDOSZ), 2. Pázsit (Mb. Spartak.), 3. Gsatári (Sarkad! MEDOSZ). 79 kg: 1. Zalai (Gyulai MEDOSZ), (el­lenfél nélkül győzött).' 79 kg-n fe­lül: (két induló). 1. Komlód! (Mb. Spartakusz), 2. Juhász (Sarkadi M.) Csapatban: 1. Gyulai MFDOSZ, 46 pont, 2. Mezőberényi Spartakusz 12, 3. Sarkad! MEDOSZ 11 pont. Kéthetes oktatási szünet után az MSZMP Békés megyei bizott­ságának háromhónapo6 pártisko­láján az új hallgatók részére hét­főn délután tartották meg az ün­nepélyes megnyitót. A hallgatók a párt megyei bi­zottságának határozata értelmében valamennyien az alapszervezetek propagandistáinak soraiból kerül­tek ki. Ezen az iskolán szerzik meg a továbbképzésükhöz szüksé­ges ismereteket. Meggyorsult a tanácsoknál a szabálysértési ügyek intézése A megyei tanács igazgatási osz­tálya a közelmúltban értékelte a szabálysértési munkát és megál­lapította, hogy a legtöbb szabály­sértési hatóságnál meggyorsult az ügyék intézése, betartják az eljá­rási szabályokat és a törvényessé­get. Farkas Pál, a megyei tanács igazgatási oszályának vezetője el­mondotta, hogy a szocialista ál­lamigazgatás szerveinek különös szerepe van a dolgozók nevelésé­ben, hiszen működése közben ele­ven kapcsolatba kerül a dolgozó tömegeikkel és számtalan formá­ban közreműködhet abban, hogy segítse a szocialista együttélés sza­bályainak betartását. — Jogrendszerünkben — mon­dotta Farkas elvtárs — a szabály­­sértés elődje a kihágás volt. A kihágási intézményele szabálysér­téssé történő átalakulása azonban nem puszta névcsere. A kihágás bűncselekmény volt, a szabály­­sértés nem az. A szabálysértési cselekmény többnyire az államigazgatás rend­jét sértő, vagy veszélyeztető ma­gatartás formájában nyilvánul meg. A szabálysértés intézmé­nyeinek legfőbb célja ezeknek az engedetlenségeknek megszünteté­se, az államigazgatási aktusok ér­vényesítése, teljest ttetése a szo­cialista törvényesség talaján. A cél mindenkor és mindenütt a ne­velést kell, hogy szolgálja. A megyében megtartott vizsgá­latok azt mutatják, hogy a sza­bálysértések területén komoly ja-ÁPRILIS 18: Békéscsabai Brigád: Kezakn törtemét. Békéscsabai Szabadság: Lány a vihar­ban. Békéscsabai Terv: A mi édes­anyánk. Gyónta: Zend ülő fiatalok. Gyulai Erkel: Áprilisi riadó. Mezöko­­vársháza: A boldogság o-nsíága. Oros­házi Béke: A torpedó viaszoló. Sarkadi Petőfi: Az utolsó össztűz. Szarvasi Táncsics: Gerolstein! kaland. Szegha­lom: Szerencsés Tóni. vuiás tapasztalható, bár koránt sincs minden rendben. Hiányossá* gok vannak a szabálysértési ható* Ságoknál elsősorban az ügykeze­lés területén, továbbá a kiszabott pénzbírságok behajtásánál. így a gyulai, a mezőkovácsházi és a szeghalmi járásnál is. A szabálysértési hatóságaink többsége nem vizsgálja felül a kiskorúak áltól elkövetett — nem súlyos — szabálysértések esetén, hogy nincs-e helye az iskolai fe­gyelmező intézkedéseknek, sőt sok esetben az iskola nem is tud ezekerői az esetekről. A fiatalko­rúak szabálysértési ügyében kitű­zött tárgyalásra nem hívják meg az ügyészséget, a gyámügyi elő­adót, sőt némely esetben a fiatal­korú szülőjét, gondozóját sem. Az utóbbi időben főleg az ön­­kiszolgáló holtokban történő ap­róbb lopások elszaporodásáról sze­reztünk tapasztalatot. Ennek több­ségét általános iskolás korú, sőt nagyrészt 12 éven aluli gyerme­kek követik el, amelyek nem von­hatók felelősségre a szabálysértési eljárás keretén belül. Az ilyen fel­jelentést hatóságaink elutasítják, de sajnos elmulasztják ilyen eset­ben értesíteni az iskolát és a gyámügyi hatóságot. A szabálysértési hatóságok munkájának javitása érdekében több javaslat hangzott el, ame­lyek mindegyike alkalmas arra, hogy még tovább csökkentsék a szabálysértési, a szocialista együtt­élés szabályait megszegő, am úgyis csökkenő esetek számát. Kollárik János Békés megyei Jókai MAI MŰSORA Este 7 órakor: LIMONÁDÉ JOE Vörösmarty-, Ifjúsági beitek Szarvason, este fél Síkor: ÉJFÉLI MISE Rádió- és televízió-műsor CSÜTÖRTÖK, 1962. ÁPRILIS 19. KOSSUTH RADIO: 4.30 Hírek. 4.40 Vidáman, frissen! 8.10 Robert Stloz operettjeiből. 8.40 Édes anyanyelvűnk. 8.45 Mese a bíborszlnü virágról. 10.00 Hírek. 1U.10 Napirenden. 10.45 Kall­­nyikov: II. szinfónia. tl.OO Munkás­­akadémia. 11.35 Tannhäuser. 13.00 Hí­rek 13.15 Tánczene. 13.00 Pogány kö­szöntő. 13.10 Egy falu — egy nóta, 14.00 Tóth Ferenc: Magyar népdalok. 14.15 Gazdasági fórum. 14.35 Aldemaro Ro­mero zenekara játszik. 15.00 Hírek. 15.10 „üj nótát fújjunk”. 15.30 öt évre szóló kézfogás. 16.05 Zenekari muzsika. 17.90 Hírek. 17.10 Moszkvai tudósítónk jegyzete. 17.30 Francia szerzők operett­jeiből. 17.45 Lányok, asszonyok. 18.00 Tánczene. 18,35 Ifjú Figyelő. 18.55 A Magyar Rádió új stúdiófelvételei, Er­kel: Bánit bán. 32.00 Hírek. 22.15 Gyön­gyösi Rácz Géza népi zenekara ját­szik. 23.00 A Tátrai vonósnégyes ját­szik. 23.40 Caterina Valente és a Gri­­goriu énekhármas énekel. 24.00 Hírek. PETŐFI rAdiö: 5.00 Reggeli zene. 8.00 Hírek. 14.15 Gát József cscmöalózik. 14.90 A szekrény. 14.45 Dalok magyar költők verseire. 15.00 Tánrzene. 15.50 A külföldi sajtó hasábjairól. 16.00 Hí­rek. 16.05 Zenés ajándékműsor a tö­rökszentmiklósi Mezőgazdasági Gép­gyár dolgozóinak. 17.00 Daltanulás. 17.30 Gazdasági fórum. 17.30 Rimszkij- Rorsaakov: Három kórusdaá, 17.45 Könnyűzene. 18.00 Hírek. 18.05 Táncoló túzliliomok. 10.30 Sopronyi Mária és Sólymos Péter négykezes hangverse­nye. 18.00 Hírek. 19.05 Mezei csokor. 19.40 Falurádió. 30.00 A zene világa. 30.25 Gondok és remények. 21.35 Elő­szóval — muzsikával. 23.00 Hírek. A TELEVÍZIÓ MŰSORA: 17.30 Kicsi­nyek műsora. 18.00 A IX. kerületi Fáy András gimnáziumban. 18.25 Beszél­gessünk oroszul! 19.05 Telesport. 19.30 TV-híradó. 19.55 Újra egyedül. (Fran­cia film). 21,55 Hírek, a TV-híradó is­métlése,

Next

/
Thumbnails
Contents