Békés Megyei Népújság, 1962. április (17. évfolyam, 77-100. szám)
1962-04-15 / 88. szám
8 N £ P ÚJ S A B .962. április 13., vasárnap Új sertéstelep épül a medgyesegyházi Béke Tsz-ben Március elején látott hozzá egy hódmezővásárhelyi építőipari vállalat a medgyesegyházi Béke Tszben egy 240 férőhelyes fiaztató és egy 200 férőhelyes süldőszállás építéséhez. A kőművesek keze alatt szinte ég a munka, egymás után fejezik be a fiaztatőkat. De szükség is van rá, mert a termelőszövetkezet jelenleg 220 tenyészkocával rendelkezik. A kocák számát is növelik hússzal, s a szaporulattal együtt év végére mintegy 2500 sertés lesz ezen a telepen, annak ellenére, hogy 1600-at értékesítenek meghízlalva. Juhász Gyula emlékest a Békés megyei könyvtárban A Békés megyei könyvtárban Juhász Gyula halálának 25. évfordulója alkalmából megemlékezést tartottak április 12-én, csütörtökön Békéscsabán. Krupa András, a TIT megyei szervezetének titkára — régebben a szegedi egyetem Juhász Gyula irodalmi munkaközösségének tagja — tartott előadást a nagy költőről, és bemutatta a Juhász Gyula eredeti kéziratairól, valamint a költő barátainak — köztük Móra Ferenc és József Attila — leveleiről készített saját fényképfelvételeit, s más ereklyéit is. Több mint 40 ezer forintos sikkasztás a Jókai Színházban Mészáros László, a Jókai Színház .tervezője, aki a vidéki tájeiődások rtyaigi ügyét intézte, fondorlatos módon, két éven át fosztogatta a :ársaüaltnl tulajdont. Ez idő alatt öbb mint negyvenezer forinttal káosította meg az államot. A lefolytatott rendőrségi vizsgáat szerint Mészáros 1960. óv eleén kezdte meg bűnös tevékenyséét. Elszámoltatta a kultúrházakat a ájelőadások alkalmával befolyt beétellel, a színháznak azonban keesebb összeget fizetett be. Bárllegobbször szabályos elszámolást köeteltek tőle a színháznál, azonban Rádió- és televízió-műsor HÉTFŐ, 1962. ÁPRILIS 16. KOSSUTH RÁDIÓ: 4.39 Hírek. 4.35 Vidáman, frissen! 8.10 Zenekari muzsika. 9.00 Lányok, asszonyok. 9.20 Böbe Gáspár Ernő népi zenekara játszik. 10.00 Hírek. 10.30 Operarészletek. 11.00 Szemlélet—konfliktus—költőiség. 11.35 Fúvószene a Német Rádió műsorából. 12.00 Hírek. 12.10 Mikádó. 13.00 Napirenden. 13.05 Heti zenés kalendárium. 14.00 Primavera.* 14.20 Tánczene. 15.00 Hírek. 15.10 Üttörő-híradó. 15.30 A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa énekel. 15.45 Válaszolunk hallgatóinknak. 16.00 Szív küldi. 17.00 Hírek. 17.15 ötórai tea. 17.40 Magazin. 18.05 A zeneirodalom remekműveiből. 18.40 Szóljon hozzá! 19.00 Magyar nóta-ÁPRILIS 15: Békési Bástya: Matróz a rakétában. Békéscsabai Brigád: Áprilisi riadó. Békéscsabai Szabadság: Zendülő fiatalok. Békéscsabai Terv: Az ígéret földje. Gyoma: A vád tanúja. Gyulai Erkel: A boldogság országa. Gyulai Petőfi: Millióik keringője. Mezőkovács háza: Délibáb minden mennyiségben. Orosházi Béke: A torpedó visszalő, Orosházi Partizán: A bosszú. Sarkadi Petőfi: Házasodni akarunk. Szarvasi Táncsics: Én és a tábornok. Szeghalom: Pesti háztetők. ÁPRILIS 16: Békési Bástya: Veszélyes út. Békéscsabai Brigád: Északi történet. Békéscsabai Szabadság: Lány a viharban. Békéscsabai Terv: A mi édesanyánk. Gyoma: Zendülő fiatalok. Gyulai Erkel: Áprilisi riadó. Gyulai Petőfi: Milliók keringője. Mezöková:sháza: A boldogság országa. Orosházi Béke: A torpedó visszalő. Orosházi Partizán: Leon Garros keresi a barátját. Sarkadi Petőfi: Az utolsó össztűz. Szarvasi Táncsics: Gerolstein! kaland. Szeghalom: Szerencsés Tónii Békés megyei Jókai MAI MŰSORA Este 7 órakor: LIMONADE JOE Csortos-, Gerte Tsz- és szelvényt,. Dombegyházán, este fél 8-kor: éjféli mise és népdalest. 19.50 Jó éjszakái, gyerekek! 20.00 Esti krónika. 20.50 Könnyűzene. 21.25 „A toronyőr visszapillant“ 22.00 Hírek. 22.15 Sporthíradó. 22.32 Két zongoramű. 23.15 Tánczene. 24.00 Hírek. PETŐFI RADIO: 5.00 Reggeli zene. 8.00 Hírek. 14.15 Sehubert-dalok. 14.40 A valóságos tündérország. 15.00 Könynyüzene. 16.00 Hírek. 16.05 A világ minden tájáról. 16.15 Delibes: Coppelia. 16.45 Orgonasor. 17.00 Rózsavölgyi-verbunkosok. 17.15 Első kísérletek — megalapozót eredmények. 17.25 Kürthy Éva és Bodonyi Anikó hangversenye. 18.00 Hírek. 18.05 Vihar a Kordillerákon. 18.25 Esti hangulat... 19.00 Hírek. 19.13 Mozart-ciklus. (Figaró házassága). 22.32 Az Állami Népi Együttes műsorából. 23.00 Hírek. TV: Adásszünet. KEDD, 1962. ÁPRILIS 17. KOSSUTH RADIO: 4.30 Hírek. 4.40 Vidáman, frissen! 8.10 Tánczene. 9.00 Mi történt a IV./b-ben? 9.40 Szórakoztató népi muzsika. 10.00 Hírek. 10.10 Az eltört korsó. 11.40 Szovjet dalok. 12.00 Hírek. 12.15 Könnyűzene — délidőben. 13.00 Balassi Bálint verseiből. 13.05 Egy falu — egy nóta. 13.30 Duettek. 14.00 Üj élet az ősi vái* tövében. 14.20 Részletek Huszka és Lehár operettjeiből. 15.00 Hírek. 15.10 Madrigálok. 15.25 Törvénykönyv. 15.40 Táncfeldolgozások fúvószenekarra. 16.05 Megtudtuk — elmondjuk... 16.25 Zenekari muzsika. 17.00 Hírek. 17.15 Hangszeres népi muzsika. 17.30 Távlataink. 17.45 Orosz Júlia énekel. 18.10 Horizont. 18.30 Közvetítés Londonból. 19.05 A Szabó család. 19.35 A majlandi tornyok. 19.54 Jó éjszakát, gyerekek! 20.00 Esti krónika. 20.20 A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hangversenye a stúdióban. 22.00 Hírek. 22.15 Mai szemmel... 22.25 Koktél kettőnknek ... 23.20 Pellens és Melisande. 24.00 Hírek. PETŐFI RADIO: 5.00 Reggeli zene. 8.00 Hírek. 14.15 Zenekari muzsika. 15.10 Hogyan kutatják az érctelepeket? 15.25 Népszínművek dalaiból. 15.45 Arthur Endréze énekel. 16.00 Hírek. 16.05 Tánczene. 16.35 A névtelen. 16.55 Dénes Vera gordonkázik. 17.20 Tíz perc világgazdaság. 17.39 Colette Benard énekel. 18.00 Hírek. 18.05 Lajtlia László népdalfeldolgozásaiból. 18.30 Rádióegyetem. 19.00 Hírek. 19.05 Zenekarai muzsika. 19.35 Falurádió. 19.55 Szívesen hallgattuk... 21.42 Tanítók, tanárok fóruma. 22.00 Kamarazene. 23.00 Hírek. A TELEVÍZIÓ MŰSORA: 17.30 Ifjúsági műsor. 18.30 Kisfilm. 18.45 TV-hiradó. 19.00 Közvetítés a József Attila Színházból: A világ legszebb szerelme. (Vígjáték három felvonásban). 22,00 Hírek, TV-híradó, nem ellenőrizték, hogy a becsatolt nyugták, bizonylatok a valóságos adatokat tartalmazzák-e. A kultúrott honok általában a bevétel 10 százalékát kapták a színháztól terem bér címén. Mészáros tartozott elszámolni szabályos nyugtával az általa kifizetett teremfoérrel. Csalását úgy követte ei, hogy a nyugtát alacsonyabb összegről állította lei. 6 ezt vallotta az összbevétel 10 százalékának. Az alacsonyabb összegről kiállított 10 százalékos teremtoér-nyugta alapján osa-tolta a jegy-elszámolást is. — Általában közvetlenül az előadások után, s indulás előtt íratta alá a nyugtát, olyankor, amikor már sietni kellett. Emiatt legtöbb esetben a kultúrotithonok vezetőinek nem volt meg a lehetőségük, hogy áttanulmányozzák az eléjük tett nyugtát. Mészáros tehát ezt a lélektani pillanatot használta fel sikkasztásra. Az elszámoláskor a megmaradt jegyeket is le kellett adnia Mészárosnak, azonban a színháznál hanyag módon kezelt jegygam-itúrákból mindig volt „sajátja”. Szinte korlátlan menyfeógben vehetett színházjegyet magához, amiről nem kérték az elszámolást. Az is gyakran előfordult, hogy Mészáros az előadások előtt a „saját” jegyeiből is adott át árusításra. A vidéki kultúrotthono-k vezetőit becsapva, az ilyen jegyekről kü'ön elszámolást készített azzal az indokkal, hogy a szervezői jegyekkel neki külön kell elszámolnia. A befolyt plusz összeget természetesen zsebrevágta. Kevesebb összegben hasonló bűncselekményt követett el Bendiner Brigyes, a színház üzemi igazgatója is, aki felelős még abban is. hogy nem ellenőrizte Mészáros munkáját, bár a színház dolgozói több esetben figyelmeztették a szervező üzelmelre. Elhanyagolta a színházi jegyek elszámoltatását, s több szabálytalan pénzügyi eljárásra maga adott utasítást a szervezőknek. Ugyancsak felelősség terheli a bűnügyben Radó László vezető szervező titkárt is. Hanyagságot követett el a pénzkezelésben, s az ő részéről is mulasztás történt Mészáros ellenőrzésében. A sikkasztási ügy tárgyalását a bíróság április 16-án kezdi meg. hírek Emberiesség ? A busz valósággal nyög a belepréselt tömeg súlya alatt. A bal lábam már nem érzem. Oldalamba könyök döfödik. Jobb lábamra egy testes hölgy helyezi testsúlyának a többszörösét, mivel rá is nehezedik néhány „a közösséget meg nem értő” ember. A megállónál újabb felszállók tetézik kínomat. Ám, felhangzik a magyartalanságában is biztató kiáltás: „Fáradjunk a kocsi belsejébe! Adjunk helyet a felszállóknak!..." A préselődés már sok atmoszférikus nyomással egyenlő ugyan, s arra gondolok, hogy talán a lábamat amputálni kell, mégis boldogító érzéssel tölt el a tudat, hogy a vezető és a kalauz egyaránt lelkiismeretes ember, hiszen a busz továbbra is minden megállónál megáll, felszállhatnak a felszállni kívánók, senki sem kési le a vonatot vagy a találkát. Igen, igen! A vezető és a kalauz az emberiesség mintaképei! Végre itt az én megállóm ... — Leszállók! — kiáltom és keresztülfúrom magam a tömegen. Midenki önmagát múlja felül az összehúzódásban, csakhogy tovább ne vigyen a társasgépkocsi. Annyira elmerengek ezen a nagyfokú emberiességen, hogy szinte az utolsó pillanatban veszem észre a busz után üresen guruló, zárt ajtajú pótkocsit. —marvit—• — MUNKA VERSENYT indítottak a VIII. pártkongresszus tiszteletére a Béikés megyei Építőipari Vállalat orosházi főépítésvezetőségének brigádjai. Az üveggyár építésénél dolgozó brigádok kivétel nélkül mind beneveztek a versenybe. — JOGI TANÁCSADÁST tart április 21-én, Békéscsabán a Békés megyei Népújság jogtanácsosa (Szabadság tér 19. III. e. 20.) — NYOLCVANEZER négyzetméter területet parkosítanák 1965-ig a községfejlesztési alapból a gyomai járás községei. — A TAVASZI mezőgazdasági munkákkal kapcsolatos feladatokat kibővített vezetőségi ülésen vitatták meg a szeghalmi Kossuth Termelőszövetkezetben. A tsz idősebb tagjai is vállaltak munkát, hogy a mag időben a földbe kerüljön. — ÉLENJÁRÓ dolgozókat jutalmaznak és az 1961. évi nyereségrészesedést fizetik ki április 18-án, Békéscsabán ß Csaba télikertjében megtartásra kerülő termelési tanácskozáson a Békés megyei Vendéglátóipari Vállalat vezetői. — SZÁZHÚSZ holdon fejezték be a tavaszi árpa vetését csütörtök estig a bucsai Kossuth Termelőszövetkezetben. — STRANDFÜRDŐ épül a jövő évben Dévaványán a községfejlesztési alapból. 1963-ban egymillió 621200 forintot terveznek be a községfejlesztési tervbe, melynek jelentős részét a fürdő építésére fordítják. — VÁGÓHIDAT építenek 1963- bam a községfejlesztési alapból Ecsegfalván. — KÉTSZÁZÖTVEN holdon fejezték be a tavaszi árpa vetését a szeghalmi Üj Barázda Termelőszövetkezetben. A vetésnél 24 pár lófogat dolgozott. — SZOCIALISTA munkabrigádok megszervezését tervezik a szeghalmi termelőszövetkezetek. A községi tanács felhívással fordult a KISZ, a nőtanács és más tömegszervezetekhez, hogy alakítsanak szocialista brigádokat. — A BÉKÉS MEGYEI Vérkonzerváló Állomás értesíti a kedves véradókat, hogy 1962. április 19- én Körösladónyban és 27-én Dombegyházán lesz ingyenes véradás. Ezeken a napokon Békéscsabán, az állomáson nem veszünk vért. Békés megyei Vérkonzerváló Állomás. 201 — BÉKÉSCSABA Város Tanácsa VB Ipari és Műszaki Osztálya felhívja a járművezetők figyelmét, hogy a békéscsabai Kórház utcai híd felújítási munkái április 12-én megkezdődtek és a híd a forgalom elől le van zárva. A Kórház utca megközelítése a Gyulai úti hídon és az István-malom rakterületén keresztül történik. A gyalogos-forgalom a híd melletti volt kisvasúti hídon át lehetséges: 306 Felhős, esős idő Hűvös, felhős idő, élénk északi, északkeléi! szél. Többfelé, főként délen és keleten eső. Várható legalacsonyabb éjszakai .hőmérséklet keleten plusz 3—plusz 7, nyugaton O—plusz 4* legmagasabb nappali hőmérséklet 8—13 fok között. 7441 hold nagyüzemi öntözés a szarvasi ÖRKI-ben A Körös és a holtágak közelében huszonötezer holdon gazdálkodó szarvasi Öntözési és Rizstermesztési Kutató Intézetben — a Szövetkezetek Békés megyei Értékesítő Központja zöldségboltvezetőt keres, házaspár előnyben. Jelentkezni lehet mindennap a zöldség-főosztályon, Békéscsaba, Sztálin út 44. szám alatt. 15547 ahol az utóbbi években Európa, Közel- és Távol-Kelet országainak mezőgazdasági szakemberei, tudományos kutatói tf# ul mányozták a jól bevált öntözési módokat — ez évben a kisparcellákan hasznosnak bizonyult öntözést 7441 holhon nagyüzemileg alkalmazzák. Öntöznek többek között 1686 hold pillangóstakarmányt, 1355 holdon kukoricafélét, 965 hold ősgyepen egynyári öntözéssel emelik a terméshozamot, rizsből pedig csupán a helyi nemesítésű, bőtermő szarvasi fajtából 1500 holdat vetnek. A kutatóintézet kísérleti gazdaságaiban növényféleségeknek megfelelő esőztetői felületi és árasztásos öntözőmódot alkalmaznak, köszön i-liiyilv;inifá* Mindazoknak, aki]: felejthetetlen, drága jó férjem, édesapánk, nagyapáink és rokonunk, ID. HRICSOVWYI MÍHÁIY temetésén megjeHemtelk, részvétükkel mérhetetlen fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ez úton mond hálás köszönetéit a GYÁSZOLÓ CSALÁD Köszönetnyilvánítás Ügy a Vendéglátó Vállalatnak. ' mint dolgozótársainak, a jóbarátoknak, ismerősöknek és mindazoknak, akik váratlanul elhunyt testvérünket, BAJRA Y JÁNOST utolsó útjára elkísérték, egj’üttérzésükkel és koszorúikkal fájdalmunkat enyhítették, ez úton mondunk hálás köszönetét. BAJKAY TESTVEREK _____ 1293 BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Felelős szerkesztő: Cserei Pál Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 19., III. em. Telefon: 21—96, 22—96 Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba, Szt. István tér t Felelős kiadó: Lehoczky Mihály. Telefon: 10—21. Békés megyei Nyomdaipari Vállalat Békéscsaba. "‘-'lelös nyomdavezető- Kendra György Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél,