Békés Megyei Népújság, 1962. április (17. évfolyam, 77-100. szám)
1962-04-08 / 82. szám
b NÉPÚJSÁG 1962. április 8., vasárnap ■■ Ötszázötven termelőszövetkezeti tag Budapesten Különvonat mozdonya pöfög a harmadik vágányon. Indításra vár az 550 termelőszövetkezeti gazdát Budapestre vivő szerelvény. Egy kissé jelképesnek érzi az ember ezt a háromnapos budapesti „városnézést”. Valahogy érzi belül a kérdést: szó lehetett volna-e egy ilyen jutalom-kirándulásról, ha * 7 Burján György bácsi a vonaton. nincs 1945 április 4-e? Mint Szobák András mondotta a fogadási estén: „A parasztember a múltban csak akkor ment el falujából, amikor a vágóhídra vitték. Máskor sem lehetősége, sem kedve nem volt hozzá...” A föld rabja volt a parasztember, nem tudott elmozdulni a mezsgyéről. Nem látott, nem hallott, nem élt — mert nem élhetett. Nem hagyták élni, látni a rend urai, gúzsba kötötték, mert féltek a parasztember okoskodásától. Most meg — mint e jelképes kirándulás is kiáltja — nincs a mi társadalmunknak olyan intézménye, mely ne azzal törődne, hogy örömet, boldogságot, szépet adjon az ország kérgeskezű dolgozóinak. Ezt tette az Állami Biztosító is most, amikor a Biztosítási és Önsegélyezési Csoport tagjaiból 550 termelőszövetkezeti tagot okosodni vitt Budapestre. A háromnapos, teljesen ingyenes kirándulás résztvevőinek érzi kirándulók egy csoportja a Hősök terén. zéseit visszaadni nagyon nehéz. Mindenki szemében öröm, elismerés, kifezönés csillog. Hát hogyne! Itt van például a vonaton az eleki tenin Termelőszövetkezet egyik növénytermesztője, Burján Gyuri bácsi. Hatvannégy éves, s most látja először a fővárost. — Nem voltam én fiam még soha Pesten. Egyszer, azt hiszem 16-ban, mint katona átszállítottak rajta, de akkor sem láttam semmit, csak a mundérba bújtatott embereket, meg a katonai szerelvényeket... Elkapja a fejét, mert látni akar. Az ablakon keresztül ismerkedik a tájjal, szívja magába azt, amitől a múltban elzárták. Az ő szemében ugyanis nemcsak a főváros ismeretlen, hanem a táj is, s nemcsak ismeretlen, hanem egy kissé idegen is. Idegenné tette az országot az ő szemében is a múlt. Most az övé — hát simogatja tekintetével a mezőket, a fákat és Murok János bácsi a csikóbőrös kulaccsal. a településeket, melyek el-elsuhannak a vonat ablakai előtt. ... Az első nap ismerkedtek a Békés megyei parasztemberek a fővárossal. Látták a Hősök terét, Öbuda római-kori műemlékeit, a Várat, s a Szabadság-szobor talpazatáról az egész fővárost. Este a Gundel étteremben üdvözölte a Békés megyeieket Szobek András elvtárs, az Elnöki Tanács tagja, majd az Állami Biztosító és az IBUSZ vezetője, és ott találkoztak Klaukó Mátyás elvtárssal is, a párt Békés megyei bizottságának első titkárával. A kedves ünnepségen adta át az IBUSZ Igazgatósága a tízezredik parasztutazónak a jutalmat. A szerencse Murok János bácsit, a mezőgyáni Magyar—Bolgár Barátság Termelőszövetkezet éjjelőrét érte. Könnyet csalt az ember szemébe, amikor a 66 éves, megtört ember megköszönte az ötnapos prágai utat és a csikóbőrös kulacsot. — Amit én már eddig is láttam a mai napon, az olyan sok volt, hogy soha nem tudom elfelejteni — mondotta meghatottan Murok bácsi. — Nem is gondoltam én ilyenre... tetszenek tudni, amikor én feljöttem... — s kicsordultak az örömkönnyek, elcsuklott a hang. Murok bácsi meghatottságában benne volt mindaz, ami az 550 termelőszövetkezeti tag gondolatában élt: A parasztembernek is csak ez a társadalom tud igazi, boldog életet nyújtani. ... Az érkezés másnapján a főváros üzemeit látogatták meg a Békés megyeiek, s megismerkedtek fővárosunk munkásaival, azok életével. Csoportonként más-más üzemet tekintettek meg a kirándulóik. Mi az újpesti Hazai Pamutszövő üzemet látogató csoporttal mentünk, ahol igazán nagyszerű élményben volt részük megyénk tsz-tagjainak. Szita József üzemvezető elvtárs üdvözölt bennünket, s elmondotta, mit termel az üzem, milyen életük volt azelőtt, és hogyan élnek ma a munkások, mennyit keresnek, s mennyit fejlődött a Hazai Pamutszövő. — ötszörösét termeljük annak, amit a múltban termelt ez az üzem — mondotta. — Azelőtt nem volt mosdó, nem volt öltöző, ma meg szinte a legkényelmesebb berendezések állnak a munkások rendelkezésére. Nagyszerűen sikerült az üzem megtekintése is. Amíg végignézték az emberek, hogyan lesz a gyapjúból és a pamutból gyönyörű-Nagy Éva, a medgyesegyházi cigány-kislány. szép méteráru, addig meggyőződtek arról is, hogy a munkásosztály nagyon lelkiismeretesen végzi munkáját. Meg is jegyezték többen: „Bizony nem henyélnek a munkások.” Kedves jelenet volt, amikor elköszöntünk az üzemtől, és Daróczi János, a battonyai Aranykalász Termelőszövetkezet tagja odaállt Szita elvtárs elé: — Engedje meg elvtárs, hogy szívemből mondjam meg hálámat. Adja át köszönetünket és megbecsülésünket az üzem minden dolgozójának. ... A fővárosban 13 autóbusz bonyolította le a jutalom-kirándulás részvevőinek szállítását. Az egyik autóbuszon találkoztunk a medgyesegyházi cigány-kislánnyal is, Nagy Évával. Tizenhat esztendős. Ezt mondta: — Ha nem lennénk termelőszövetkezeti tagok, s ha nem léptünk volna be az Önsegélyezési Csoportba, nem is tudom, hogy mikor láttam volna meg Pestet. Nagyon jól érzem magamat itt. Otthon el is mondom azt, amit láttam ... Különben Nagy Éviék három évvel ezelőtt léptek be a termelőszövetkezetbe. Édesapjával együtt dolgoznak az Aranykalászban. Minden elismerést megérdemelnek az út szervezői: Az Állami Biztosító Békés megyei Igazgatósága és az IBUSZ. Még arra is kiterjedt a figyelmük, hogy a három nap alatt mindig más-más étteremben étkeztessék a kirándulókat. Hogy minél többet tapasztaljanak, lássanak. így ismerkedtek meg a Békés megyei tsz-tagok a Hungária Étteremmel, a híres margitszigeti Nagyszálló éttermével, és a Palace Étteremmel. Az utolsó nap látogattuk meg az ország legfőbb épületét, a Parlamentet. Talán soha nem feledik el ezek az emberek, hogy beülhettek az országgyűlés képviselőinek székeibe. Látták azt a termet, ahol hazánk dolgait, problémáit megbeszélik képviselőink. Többen fel is álltak a képviselőszékben és elmondották gondola^ taikat. Gazda János csárdaszállási tsz-tag arról beszélt, hogy a múltban munkásembert nem engedtek volna az országgyűlés üléstermébe. Rábai János, a sarkadi Kossuth Termelőszövetkezet tagja ezeket mondta: — Most, hogy láttuk a fővárost, találkoztunk a munkásokkal, éreznünk kell nekünk, parasztembereknek, hogy a jövőben még többet kell tennünk, még nagyobb íe-Kirándulók a Mezőgazdasági Múzeumban. lelősséget kell vállalnunk az ország sorsáért. Amint látjuk, a munkások megtesznek mindent* hogy jó élete legyen az ország lakosságának, hát ami azt illeti, mi, termelőszövetkezeti tagok is tehetnénk még egy kicsit többet... A nagyobb felelősségről beszélt Bozsó Mihály is, a kaszaperi Lenin Tsz tagja. ... Minden frázis nélkül mondhatjuk: A háromnapos budapesti kirándulás valóban gazdag volt élményekben. A Biztosítási és az önsegélyezési Csoport által szervezett budapesti út szinte minden perce igazolta, hogy a mi rendszerünk alapelve az, hogy örömöt adjon a dolgozó embereknek. S az öröm a munkában gyümölcsözik is, mint ahogy Klaukó elvtárs mondotta, amikor találkoztunk vele: — Biztos vagyok benne, hogy ezek a termelőszövetkezeti elvtársak amikor visszamennek falujukba, még egyszer akkora lelkesedéssel látnak hozzá a tavaszi munkákhoz. Most láttáit, hallottak, tanultak, s ,— nagyőn jól ismerem megyénk parasztságát — ezzel megnőtt a munkalendületük is... Varga Tibor Soto: Kocziszki László Klaukó Mátyás elvtárs a fogadáson beszélget Józsa elvtárssal, az Állami Biztosító Békés megyei Igazgatóságának vezetőjével. A Hazai Pamutszövő ügyes kezű munkásasszonyait nézik a battonyai tsz-p arasztok. Az almáskamarást Sallai Termelőszövetkezet asszonyai a Nagyszáló éttermében.
