Békés Megyei Népújság, 1962. április (17. évfolyam, 77-100. szám)
1962-04-28 / 98. szám
1962. április 28., szombat 5 NÉPÜJSÁG SPORT SPORT SPORT Négyszáz igazol! versenyzője van a Békés megyei Sportiskolának A Békés megyei Sportiskola atlétáit mindjobban megismerik a megye sportemberei és az atlétikát kedvelő szurkolók. A sportiskolának jelenleg négyszáz igazolt versenyzője van. A fiatalok hat szakosztályban hódolnak kedvenc sportjuknak. Többek között három megyei I. osztályban játszó kézilabda-csapatuk van. Gyulán működik a női röplabda-csapat is, amely szintén a megyei I. osztályban játszik. A sportiskolások közül hat férfi és hat női megyei ifjúsági válogatott kézilabdázó van. A versenyzők közül már több tehetséges sportoló került ki, így Népújság asztalitenisz-kupa lesz május 1-én A Békés megyei Népújság asztalitenisz-kupa versenyét utoljára 1958-ban rendezték meg. Akkora kupát a Gyulai MEDOSZ-csapata nyerte. A szerkesztőség és a városi Testnevelési Sporttanács úgy határozott, hogy az idén is megrendezi az asztalitenisz-kupaversenyt. Ezen a találkozón dől el, hogy melyik csapat l°sz a Népújság-kupa 1962. évi védője. A versenyt május elsején délelőtt 9 órakor a békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnáziumban rendezik meg. A versenyen részt vehetnek mindazok az egyesületek, sportkörök, amelyek csapatukat a nevezési határidő letelte előtt benevezik, s a nevezési díjat befizetik. A találkozón női versenyt nem rendeznek. A férficsapatversenyt DC-rendszerben, körmérkőzés formájában bonyolítják le. A nevezési határidő május 1, 8.30 óra. Ezután a rendező bizottság nevezést nem fogad eL BÉRELJEN AUTÓBUSZT AZ i BÚSZNÁLÍ ♦_______________ Üzemek, vállalatok. intézmények, sport egyesületek stb. részére különjárati autóbuszok bérelhetők! ♦ FORDULJON AZ IBUSZ UTAZÁSI IRODÁKHOZ ! 2218 például Durai, aki a Békéscsabai MÁV NB Il-es kézilabdacsapatának tagja. A torna-szakosztály is jól működik. Ezt bizonyítja, hogy Elek Anna például a megyei válogatott tornászcsapat tagja. Ezenkívül mintegy hatvan versenyző foglalkozik vívással, s Orosházán pedig a közelmúltban alakították meg a háromtusa-csapatot. Legutóbb a női vívócsapat -megnyerte a középiskolások országos bajnokságát. A megyei Labdarúgó Szövetség határozata alapján március 30-án lejátsszák az elmaradt labdarúgómérkőzéseiket. Az NB Ill-ban a Békéscsabai Építők Hódmezővásárhellyel, a Békéscsabai MÁV pedig a Szegedi Spartákusszal mérkőzik. A találkozóra du. 15.30, ill. Szegeden 11 órakor kerül sor Békéscsabán. A megyei I. osztályban a március 18-i fordulót játsszák le. Ezek szerint Végegyháza—Tótkomlós, Sarkadi MEA közelmúltban rendezték meg Orosházán a városi mezei futóversenyt, amelyen 340-en vettek részt. A serdülő fiúk versenyében első Réti (Orosházi Technikum), második Vági, harmadik pedig Dani, mindketten az Orosházi Gimnázium versenyzői. A serdülő lányok küzdelméből Bene Piroska (O. Gimn.) került ki győztesen. A Felsőnyomási Állami Gazdaság férfi-munkaerőt keres azonnali beállással, időszaki mimikára. Jelentkezés a gazdaság központjában. 209 Eladó Orosháza, Tompa Mihály utca 5. számú, azonnal beköltözhető 3 szobás, összkomfortos, vízvezetékes ház. Érdeklődni csütörtöki napokon, vagy Nagyszénás, Szabadság utca 106. sz. 5654 A Zsadányi Állami Gazdaság villanyszerelő szakmunkást azonnali belépéssel felvesz. Útiköltséget felvétel eseténtérítünk. 225 Kis családi ház eladó. Azonnal beköltözhető. Szarvas, II. kér. Katona József u. 16. 6513 Gépírást és német fordítást vállal Baditz, Miskolc, Tass u. 15. 1314 A dombegyházi Petőfi Mtsz megkezdte a darálókalapácsok gyártását a volt Sajben-féle készülékkel. 212 Gyula-Ajtósfalván Hódi u. 35. számú, kettő szoba, konyhás ház beköltözéssel, 11 lánc telekkel eladó. 1159 350-es DKW üzemképes, oldalkocsival vagy külön-külön; kútszivattyú eladó. Békéscsaba V., Jósika 21/1. 156613 Valószínűleg Ulbert, Rákosi és Tichvvel erősít az MTK a Valencia elleni visszavágóra A következő hét legnagyobb érdeklődéssel várt labdarúgó-eseménye a Népstadionban május 2-án sorra kerülő MTK—Valencia vásári városok kupa visszavágó mérkőzés a döntőbe jutásért. A Valencia együttesében kitűnő csapatot láthat a magyar közönség, többek között három brazil és egy uruguayi. játékos is szerepel a csapatban. Javában folyik a visszavágó előkészítése. Az MTK vezetői már tárgyalásokat kezdtek a Ferencvárossal és a Bp. Honvéddel, hogy Albert és Rákosi, illetve Tichy erősítse az MTK csatársorát a visszavágón. (MTI) DOSZ—Mezőhegyes! Kinizsi, Mezőhegyesi MEDOSZ—Gyulavári, Bcs. VTSK—Sarkadi Kinizsi, Elek—Mézőkovácsháza, Gyoma— Békési Spartakusz, Battonya— Csorvás és Mezőhegyes—Békésszentandrás találkozójára kerül sor. Ugyancsak 30-án játsszák le a megyei II. osztályban elmaradt mérkőzéseiket is. A megyei' I. osztályban a mérkőzések a szövetség határozata szerint 16 órakor kezdődnek. Második Prózáik Júlia, harmadik pedig Harangozó Erzsébet, az Orosházi Gimnázium versenyzője lett. Az ifjúsági fiúk közül az első helyre Sárközi, második helyre Kiss, ipíg a harmadik helyre Mészáros (O. Gimn.) került. Az ifjúsági lányok versenyének győztese Kovács Etelka (O. Gimn.), második Sass Aranka, harmadik Zatykó Ida (O. Gimn.) lett. Jó minőségű száraz, vastag rozsé eladó. Érdeklődni: Sagvári. 16. Békéscsaba. 12(0 kg-os hízó eladó. Mezőmegyer, Fő utca 3. 15666 Jó állapotban lévő Skoda llOO-as tartalék-alkatrészekkel eladó. Endrőd, Kossuth L. u. 10 . 47909 4 darab 7—10 m-es épületfa eladó. Gyula, József Attila tér 3. Megtekinthető ugyanott, bármikor. 1167 Vadonatúj Rosier gyártmányú modern zongora, három darabból álló, teljesen új kombinált szekrény eladó. Gyula, Szt. István , út 1. 1165 Eladó reprezentatív íróasztal. Szarvas. Szabadság út 38 . 6514 30 mázsa lucerna eladó. Békésszentaindrás, Kálvin u. 6. 6515 Termelőszövetkezet vagy állami gazdaság részére alkalmas hajtókocsi 4 személyes, eladó. Orosháza Töhötöm utca 27. 5659 Eladó Békéscsabán, ül. kér., Wetter u. 13. sz. ház. Szombat délután és vasárnap megtekinthető. 0226 Békéscsabán, 1962. április 24-én délután 5 órakor, a Jókai utcai kitérőnél a buszra vártam, és a pádon felejtettem a zöld lódenkabátomat. Becsületes megtaláló adja le a rendőrségen, vagy Jókai utca 29 alá, jutalom ellenében. 5661 Új, politúros kombinált szobabútor igényesnek eladó. Békéscsaba ül.. Szent Miklós u. 6/1. 1336 Sportkocsi jó állapotban eladó. Játék babakocsit (mélyet) keresek megvételre. Békéscsaba, Ságvári u. 26, (balra), 1*331 A tótkomlósi Haladás Termelőszövetkezetnél eladó 10 000 kéve jó minőségű idei vágású nád és 2 darab gépi vontatású használt aratógép. 5658 Április 30-án játsszák le az elmaradt labdarúgó-mérkőzéseket — - . ... -1.— ------------------------- - 340-en indultak az orosházi városi mezei futóversenyen FILMHÍRADÓ A torpedó visszalő — Magyarul beszélő angol films2iatíra — Az angol flotta egy új. titkos fegyvert próbál ki, a neve: akusztikai torpedó. A kísérlet sikertelen, mert a torpedó önállósítja magát, és a kilövő hajót találja telibe. Büssworth matróz, a kapitány legénye. aki szerelmese az elektrotechnikának, kezébe keríti a tervrajzot, és ,,korrigálja benne a hibákat”. Ebből aztán kacagtatóbbnál kacagtató bb helyzetek keletkeznek, kémekkel ós szerelmi történettel tarkítva. A filmben lejátszódó temérdek Igyekezet, nyüzsgés, keresztbekasul cselekvés ellenére sem mennek jó irányban a dolgok, s végül az új kísérleti hajó is ..öngólt" lő a torpedóval. (Játssza április 26-tól május 2-ig a békéscsabai Brigád Filmszínház.) Anyák napjára késsülnek a kissesek és as úttörők Igen kedves ünnepre, az anyák napjára készülnek megyénk KISZ-fiaUüjai és az úttörők. Minden évben megünnepeljük ezt a napot, mit felnőttek is, hiszen az édesanyák köszöntése nemcsak a legkisebbek, a fiatalok kötelessége, hanem a felnőtteké, akik maguk is szülők, édesanyák, de a legszebben talán mégis a kicsinyek, az ifjúság ünnepel. Már hetekkel előtte titokban készülnek az ajándékok, meglepetések, s az ünnepségek műsorát is jóval korábban állítják ösize, hogy a legszebbet, a legkedvesebbet nyújtsák az édesanyáknak, akik részt vesznek ezeken az ünnepségeken. A KISZ Békés megyei Bizottsága és az Űttöröszövetség több ezer üdvözlőlapot készíttetett, melyeket a KISZ-fiatalok és az úttörők elküldenek édesanyjuknak anyák napján. Békéscsabán különösen nagy ünnepséget rendeznek a kiszesek. Május 6-án a Balassi művelődési otthonban lesz megtartva a központi ünnepség, melyen Zsilinszky András, a KISZ városi bizottságának titkára mond ünnepi beszédet. Az édesanyákat együttesen köszönti az óvodások, úttörők és KISZ-fiatalok küldöttsége és virágot nyújtanak át a jelenlévőknek. Ezután vidám műszociális otthonok lakóit meglátogatják és virággal, kedves szóval köszöntik az idős, magukra maradt szülőket, nagymamákat. Meglátogatják a kórházban fekvő beteg édesanyákat is, s köszöntik őket anyák napja alkalmából. Hasonló ünnepségeket rendeznek Szarvason, Békésen és más községekbent valámint a két városban: Orosházán és Gyulán is. Békésen az ünnepély után az úttörő kulturális szemle bemutatóján részt vett legjobb kultúrcsoportok adnak műsort. K. J. B n i Április 28. Békési Bástya: Rocco és fivérei. Bé. késcsabai Brigád: A torpedó visszálő. Békéscsabai Szabadság: A három testőr. Békéscsabai Terv: Házasságból elégséges. Gyoma: A bosszú. Gyulai Erkel: Régi idők mozija. Gyulai Petőfi: Naplemente előtt. Mezokovácsházji: Az énekesnő hazatér. Orosházi Béke: A kapu nyitva marad. Orosházi Partizán: A nagyravágyó asszony. Sarkadi Petőfi: Felmegyek a miniszterhez. Szarvasi Táncsics: Halásziogény frakkban. Szeghalom: A levegő kalózai* sort adnak elő a város iskoláinak és a KISZ szervezeteinek csoportjai. Ugyancsak az anyák napja alkalmából az V. kerületi KISZ- szervezet tagjai, szülők és KISZ- fiatalok találkozóját rendezik meg. A kiszesek gondoltak azokra is, akiket elhagytak gyermekeik vagy betegségük miatt nem részesülhetnek a közös ünneplésben. A Békés megyei Jóka! MAI MCSORA Este 7 órakor: LIMONÁDÉ JOE Szelvénybérlet Dobozon este fél 8-tkor: ÉJFÉLI MISE Rádió- és televízió-műsor VASÁRNAP, 1962. ÁPRILIS 29. KOSSUTH RÁDIÓ: 4.30 Hírek. 4.40 Vidáman — frissen! 8.10 Népszerű operettrészletek. 9.09 Miska bácsi lemezesládája. 10.00 Hírek. 10.10 Napirenden. 10.15 Grieg: Peer Gynt. 11.10 Akutagawa japán író két elbeszélése. 11.25 Szórakoztató magyar muzsika. 12.00 Hírek. 12.15 Operarészletek. 13.00 Szív küLdi... 14.00 Üj művével jelentkezik Szabó Pál. 14.20 Basilides Mária énekel. 15.00 Hírek. 15.10 Hét nap a külpolitikában. 15.20 Könnyűzenei híradó. 15.45 Május elseje a történelem lapjain. 16.00 Schubert: Rosamunda. 16.25 Közvetítés a Magyarország—Törökország válogatott labdarúgó-mérkőzésről. 18.25 Gondolat. 19.05 Hanglemezparádé. 19.50 Jó éjszakát, gyerekek! 20.00 Esti krónika. 20.25 Pesti vasárnap. 22.00 Hírek. 22.15 Sporthíradó. 22.30 Ügetőverseny-eredmények. 22.25 Táncoljunk! 24.00 Hírek. PETŐFI RÁDIÓ: 5.00 Reggeli zene. 7.00 A magyar ortodox egyház vallásos órája. 8.00 Hírek. 14.15 Bélyeggyűjtők ötperce. 14.20 Egressy-dalök. 14.45 Válaszolunk hallgatóinknak. 15.00 Operakalauz. 16.00 Hírek. 16.05 A Rádióiskola hallgatóinak: Légy jó mindhalálig. 17.00 Haniglemezgyűjtők húszperce. 17.20 Kamarazene. 18.00 Hírek. 18.05 Szórakoztató zene. 19.05 Látogatás alkotóműhelyekben. 19.24 Mozart-ciklus: Don Juan. 22.20 Táncoló milliók. 23.00 Hírek. * TELEVÍZIÓ: 16.25 Magyarország— Törökország labdarúgó-mérkőzés közvetítése a Népstadionból. 18.20 TVHíradó. 18.45 Hétről hétre ... 19.00 Közvetítés a Katona József Színházból: A nyugati világ bajnoka. (Színmű 3 felvonásban.) 22.00 A csehszlovák jégrevű műsorából. Utána: Hírek. TVHíradó ismétlése.