Békés Megyei Népújság, 1962. március (17. évfolyam, 50-76. szám)
1962-03-22 / 68. szám
4 hépüjsáa 1962. március 22., csütörtök •l Esti látogatás a csabai 6. számú általános iskolában Tombol a tavaszban a tél. Az esti sötétség a szélsivítást még félelmesebbé teszi. A csabai Erzsébet-liget zúgó fái mögül a VI. számú általános iskola ablakszemei világítanak félénk biztató melegséggel. Az udvarom kerékpárok sora. A VU/c-ből kihallatsziik a folyosóra a tanárnő hangja: — Ez a szó tehát ige. Helyes. De mi az ige? — Cselekvést jelentő szó — hallatszik válaszul egy férfi-basszus. Bizony itt nem gyerekek tanulnak, hanem többségükben meglett emberek. Kis idő múlva nyílik az egyik ajtó a sok közül, olajos overálú, nyurga fiú bukkan elő, a csengőhöz lép, s „lecsengeti” az órát, majd. nyugodtan viszik za ballag, A szünetben — tájékozódás oikából — a tanáriba megyünk, ahol három nevelő: Boris Jámosné, Ferencz Sándor és Mikiya János tájékoztat arról, hogy miként, hogyan is fest náluk a dolgozók esti iskolája. A nyolcadikba harmincnégyen, a hetedikbe húszán, s az ötödik osztályba tizennyolcán járnak. A legfiatalabb közülük a „csengető” fiú, név szerint Szakmáry János, a Vasipari Vállalat 16 éves tanulója. A legidősebb — noha még nem olyan nagyon az — az 55 esztendős Bencsik Pál. Honnan valók a tanulók munkahely szerint? Mindenünnen: a téglagyárból, Bameválból, tsz-ből. Például Szlávok Györgyné, Pokmszky Mihály, Szekeres János és a már említett Bencsik Pál is tsztag. Székely Istvánná, a Terv mozi üzemvezetője ugyancsak ide jár és egyike a legszorgalmasabbaknak. Többségüknél a munkájuk követeli, hogy meglegyen a nyolc általánosuk, de nem egy akad, mint például a Karádi-házaspár, akik tudásvágyból, önszorgalomból tanulnak, mások pedig nem akarnak gyermekeik mögött maradni, meg könnyebben is segíthetik őket a tanulásban. Az üzemek, a munkahelyek vezetősége általában segíti az esti iskolás dolgozókat. A téglagyárban úgy osztják be őket munkára, hogy az ne keresztezze iskolaidejüket. Az a tanárok egyöntetű véleménye, hogy a felnőtt diákok szorgalma kifogástalan. Ezt a Művelődésügyi Minisztérium itt járt felnőttoktatási vezetője, Ralis Anna is hangoztatta. Ezt egyébként mi is tapasztalhattuk. Beültünk egy kicsit Mikiya János tanár osztályába, a VII/b-be, s hall. gattuk a tanulást. —1 Az előző órán tehát a kamatszámításnál hagytuk abba. Nos, hol tartunk a kamatszámításban? — kérdezte a tanár, mire hol egyénenként, hol kórusban felelve, sorra megoldották a táblára írt feladatokat. Tapasztalhattuk, hogy egész figyelmük, minden igyekezetük a tanuláson van. Mondták is: — Tudjuk, hogy miért csináljuk, hát ezért csináljuk buzgalommal. Ilyen igyekezet jó bizonyítványt szül, s közülük talán nem egynek támad kedve majd még feljebb lépni az életet szépítő, szélesítő tudás fokain. —húr— Most van nagy sora Szakszervezeti kultúrfeíeiősök tanfolyama Gyopárosfiirdön Március 19-én nyitotta meg Kocsis József eivtárs, az SZMT vezető tátikára Gyopárosfördőn a szakszervezeti kuL- tűrfeáetlősak kéthetes továbbképző tanfolyamát. A tanfolyamon 35 kuitürßelelős vesz részt, akik másnap, kedden délelőtt Borka József eivtáns, a megyei tanács művelődésügyi osztálya népművelési csoportvezetőjének előadását hallgatták meg. Borka elvtárs az általános kultúrpolitikai feladatokról, problémáikról beszélt. A soron következő előadások már a részletkérdéseket, részfeladatokat ismertetik, többek között külön előadás és vita foglalkozik majd a módszertani elgondolásokkal és javasltatokkal, a klubélet megszervezésével és más, hasonló népművelési feladatokkal; Nőnapi bonyodalom Egy járási pedagógusszakszervezet 9 forintot utalt ki tantestületenként a nőnapi ajándékozásra ■ Tudod mit, veszünk stolverkot — szólalt meg a hosszú csöndet törve az igazgató. Körülbelül úgy koppant a hangja, mint mikor feleségem akkurat tányérszéléhez veri a tojást —, reccsent és locscsant a szó. — Elvégre el kell költeni ezt az összeget. Nőnap tesz, meg kell ajándékozni kartársnöinket. Ide van írva — üt a szakszervezeti utasítást és nagylelkűséget tartalmazó lapra. S mi elszakadunk a föW hétköznapiasságátöl. Istenem, milyen szép is! Megbecsüljük nőjeinket. A férfilelkület meleg hullámai tarajoztak bennünket. Lebegtünk térfelettiség boldogságában: Végre ide értünk, a szakszervezet kedveskedni óhajt kártársnőinknek a férfiak nevében. Bizony hol van már a sötét múlt, mikor ők csak részbért kaptak. De ma megbecsüljük őket. E boldog lebegésbe tört durván szavaival az elnök. — Hát lássuk — ceruzát fog, gondol egyet, a táblához megy. Pedagógusnak ott a szokott helye. Fölírja a számot, másik számot, oszt, szoroz, megen oszt. — Eredmény! ;.r— áll félre. — Minden kartársnönk kap 1,75-ad stolverkot, és még maradi 0,3-ed darab. — De nem maradhat, kartársam — vág bele igazgatónk —, mert ha nem osztjuk ki az egész értéket, nem tudjuk visszanyugtázni az ösz-Tél fogadta az első tavaszi üdülőket a SZOT üdülőhajóján. Közel 120 vidéki dolgozó kapott beutalót az idei első csoportban a SZOT üdülőhajójára, mely Pesten a Vigadó téren állomásozik. A váratlan tél nem zavarja a vidám üdülőket, akik a fővárosban töltik pihenőjüket. A képen: Hócsata a bajó fedélzetén. JMTI-ftrtt—Friedmann Endre fete.) szeget. Ha meg kerekítünk, akkor csalunk, s ha ez kisül... — Mert könnyen kisülhet — bólint rá elnökünk. — Akkor sikkasztás vádjával vonjuk fejünkre a törvény haragját — néz körül a félbeszakított beszédét tetéző igazgató. A pártbizalmi megtörli homlokát. Szinte látni a felelősség felhőit, amint onnét elkotorja. — Ez kényes kérdés. Közvagyonnal nem tehet tréfálni. Nem lehet tréfálni... De hát mit tegyünk? * Már március 15.-e van, hogy írom e sorokat, s még fennáll e kérdés. Kérem a pediagógiusszafezervezetünket, adjon instrukciót e fogós kérdéshez — mert hát: csak tudja, hogyan kell megbecsülni női tagjait ... ? Vvncze József Járj csak bármerre, bárhol, ki. sebb községben vagy nagyobban; ritkán találsz olyat, ahol nem kap hatsz hírt arról, hogy a kultúrház színjátszói a szemlére készülnek, a népi táncosok már bejutottak a járásira is, sőt, már a járási bemutatkozások is lezajlottak és irány a megyei! Egyszóval van hevület meg izgalom, amennyi csak kell és ezt olyan jó látni, hallani. De csak jó, és távol sem megnyugtató. Hogy miért nem, arra sem nehéz a válasz. Hát nem megnyugtató azért, mert bizony van olyan községünk, ahol még mindig „kampányszerű” a kulturális munka (ha bejutott a csoport a járásira, megyeire, jó, ha nem, már szét is széledt), aztán a járási műsorterveket böngészve, van olyan községnév — nem is egy —, amely se a színjátszóknál, se a népi tácosoknál, se sehol nem fordul elő. Gondolhatná a buzgó érdeklődő, hogy azokban a községekben ezek szerint nincs is kultúráiét, mert ha lenne, máért is ne neveztek volna be a szemléire, hogy megvillogtassákillogtassák tudásukat, táncratermettségüket, vagy dalolókedvüket?! Ha ilyesmit gondol — már mint a buzgó érdeklődő —, nem is talál túlságosan az igazság mellé. Ne kiáltsunk gyorsan vétót erre a megállapításra oly módon, hogy: „Igaz, hogy nem neveztünk be a szemlére, mert a színjátszó csoport hősnője influenzát kapott, a tánccsoport vezéralakjának a lábára pedig rászaladt egy talicska — de!.. ?És a „de” szócska feiröppentése után jönnek a már évek óta betanult helyi „érvek”, az ellenbírálat, mondván: „Az igaz, hogy nem indulunk a kulturális szemlén, mert... De helytelen csak a hibákról beszélni, mert vannak eredmények is. Itt van például a népkönyvtár, 400 olvasója van, ai kultúrház egészségügyi előadására kétszázan is eljöttek (ha csak „nők részére” hirdetjük, még plusz száz férfi jön el), micsoda kulturális megmozdulás ez kérem! Az igaz, hogy a pedagógiai előadásra csak öten voltak kíváncsiak, de már ez is eredmény és becsülendő, a színjátszók is megalakultak, csak elment a kedvük, mert a Vén bakancsost szerették volna előadni, a járás meg a Bánk bánnal erősfeödött — stb., stb.. Görbe egy kicsit a tükör, persze, hogy az. De lényegében igaz, amit mutat. Sajnos, még mindig akad olyan falusi párt. és tanácsi vezető, vagy a népműveléssel közvetlenül foglalkozó kultúraktíva, aki megelégedik olyasféle évek óta hangoztatott eredményekkel, mint amilyeneket fentebb idéztünk és nem veszi észre, hogy az evek szállnak, hogy régesrég túl kellene már lenniük ezeken és ahol tényleg csak ilyen „eredmények” vannak, azok bizony már nem is eredmények. Tavaly úgy beszéltünk á szén*, lékről, hogy azok a kulturális élet színvonalának fokmérői. Ez az idei sem más! Vizsga is, fokmérő is, eredményt elismerő és lemaradást tükröző. Most van nagy sora mindezeknek, és elsősorban ifjúságunk vizsgázik. Sok helyen ötös az eredmény, de van, kettes is, meg „bukott” falu is* ahol sürgős beavatkozásra vagy stílszerűen szólva, .korrepetálás, ra” van szükség. Mert a jó bizonyítványért meg kell dolgozni, a sikerek nem hullanak égi mannaként, és a népművelés — munka nélkül — sehol sem gyümölcsözik. ... Pedig a betakarítás, ugye; milyen jó dolog?!... Sass Ervin tmtMWHttWWIIMtHIHW •••••••»< Abbahagyja a kopogást a polgári ruhás rendőrtiszt. Felnéz az írógépről. — Mutasd, hogyan rejtetted el. A fiú fésűt vesz el az asztalról, és eljátssza az esetet. Láthatatlanul most ott húzódnak az önkiszolgáló bolt polcai, s rajtuk gazdag áruválaszték kínálja magát.-— Leemeltem és idecsúsztattam. Ügyes mozdulattal zöld műbőrkabátjándk ujjába dugja a fésűt, kezét pedig feltartja. Mutatja: semmi sem látszik. — A kártyát is így? — Igen — mondja halkan. Tekintete kerüli a rendőtisztét, körbekaiandozik a kapitányság hivatali szobájának egyszerű bútorzatán. Megpihen a barnára pácolt nagy iratszekrényen, a tintapecsétes íróasztalon, és a kényelmetlen, merev székeken. — Nézz a szemembe. A tizenhárom év körüli fiú engedelmesen figyel a felnőttre. — Nem vették észre a vásárlók? — Senki sem állt ott. Körülnéztem, mielőtt... — Hány csokoládét vittél el? — Csak egyet. — Csillagszórót? — Azt nem... — Akkor ki osztogatta az osztályban? Hallgat. — És ki kötözte a gyerekek lábához? — Azt nem én. Az apa fáradt és idős ember, szótlanul mered maga elé. Összehúzódva ül a széken, kezében kalapját szorongatja. — Én csak keveset ittam belőle — vall a gyerek. W“ Vétkezett I ,Á — Húsz fillérért sem adtad darabját? Még mindig hallgat, de már kevésbé dacosan. Szeméből könny csordul ki. — Ki mondta azt, hogy az anyukája adta? — Én. — Légy őszinte, mondj el mindent. — Tessék elhinni, nem én gyújtottam meg az óra alatt a csillagszórót. Vittem, az igaz, de a többiek csinálták. — Hány üveg pálinkát vittél el? — Egyet. — És rumot? — Azt is egyet. — Mi történt az itallal? — Odaadtam... — A parkban tehát nem te ittad? Lehajtja fejét. — Mondd csak el, nem baj, ha az apukád is tudja. — Szoktál pénzt kapni szüléidtől? — Igen: kiflire és csokoládéra. — Akkor miért tetted? Beszélj őszintén, mert csak a te szégyened lesz, ha majd a szemedbe kell mondaniuk a tanúknak... És hidd el, senki sem lesz hamis tanú érdekedben. Az igazat mondják, különben ők is bűnt követnének el... Sír a fiú, és töredelmesen vall. Fésűket vitt el, és kártyacsomókat. Csokoládét is, meg cigarettát, és... — Tudod, hogy ennek az árán két pár cipőt vehettek volna szüleid? Édesapád nehezen keresi a pénzt, s mégis kártérítést fizethet belőle ... Most szólal meg, elözör az apa: — Hogy mit kavott már ez a gyerek, de hiába verem.,. «•••* WMMHHMWMMIHWWW — De miért verik? Hiszen csak megfélemlítik, és nem mer elmondani semmit sem otthon. Ki legyen a gyerek legbizalmasabb barátja, htt a szülei sem? Pillanatra szünetet tart a rendőrtiszt, majd hozzáteszi: — A verés nem gyereknevelést módszer. Foglalkozni kell vele. Befejezi a jegyzőkönyvet, és eléjük teszi, hogy olvassák el, s írják alá. Nézem a gyerek írását: szép. — Miért loptál? — kérdem a fiútól. — Mert az egyik fiú is, és ő mondta, hogy csináljam én is. — És szótfogadtál. — Igen. — De miért? Hallgat. Talán maga sem tudja, virtusból, vagy másért tette. — Megbántad? — Igen — mondja, és újra sír. — Soha többet? — Soha. — Azt a fiút is megfogták. — Igen. — Aki bűnös, az mind bűnhődik. — Mind — mondja, és kövér gyöngyök szájadnak végig az arcán Szántó István
