Békés Megyei Népújság, 1962. február (17. évfolyam, 26-49. szám)

1962-02-14 / 37. szám

19ÖÍ5! február 14., szerda NÉPÚJSÁG 5 A játékvezetők sem „aludtak“ a télen Nap mint nap közelebb kerü­lünk a labdarúgó-bajnokság tava­szi nyitányához. Érthető, hogy ta­lálgatásokkal vannak tele a druk­kerek, tippelgetnek, hogy melyik csapat nyeri a bajnokságot, me­lyek esnek ki. Valóban, régen volt olyan bajnokság, ahol a ta­vaszi forduló megkezdésékor a je­lenlegihez hasonló küzdelemre volt kilátás. A tavaszi bajnokság­ban az NB III. és a megyei I. osz­tályú csapatok nehéz mérkőzés előtt állnak, ami nagy felelősséget jelént valamennyiük számára, s hasonló felelősséget a játékveze­tők részére. Labdarúgó játékvezetőink érzik Is ezt a felelősséget, ennek tudha­tó be, hogy az eddigi szokástól el­térően nem „aludtak” a télén, ha­­nein hasznosan használták ki a holtszezont. Ä télen szervezetten vettek részt elméleti továbbképző előadásokon, ahol a szabályok felelevenítése mellett szerepelt a múlt év mér­lege, az elkövetett hibákból való tanulás, következtetés. Nagyon he­lyes kezdeményezés volt a játék­vezetők tanácsa részéről, hogy ezekre a szabályt vitató estékre a sportkörök edzőit is meghívta. E helyes kezdeményezés azonban nem járt sikerrel. Megyénkből egyedül a Sarkadi Kinizsi edzője tartotta feladatának, hogy meg­hallgassa ezeket a vitaesteket Egyetlén csabai edző sem jelent meg az előadásokon, pedig kis íze­lítőt kaptak volna: hogyan kell nevelni a játékost, hogy az sport­emberhez méltóan viselkedjen a pályán. Az elméleti továbbképzésen kí­vül a játékvezetők megkezdték az erőnléti felkészülést is. Kollektí­ván róják a köröket a labdarúgó­­pályák körül minden héten szer­dán délután. A felkészülésnek új formája ez is, s minden bizonnyal a mérkőzések során fog gyümöl­csözni, követni tudják majd a „labda útját”. A téli oktatás záró előadása február 17-én, szomba­ton délután 3 órakor lesz a vá­rosi tanácsnál, ahol az Országos Já­tékvezető Testület képviselője ér­tékeli a téli munkát. Az előadás után dr. Terpitkó András, az MLSZ elnökhelyettese élménybe­számolót tart labdarúgó-válogatot­tunk chilei útjáról. Torna verseny Békésszentandráson A békésszentandrási Zrínyi Ilo­na és II. Rákóczi Ferenc úttörő­­csapat február 17-én, szombaton este 6 órakor őrsök közötti torna­­versenyt rendez. A versenyen 8 leány- és fiúőrs vesz részt, amely­nek tagjai szabadgyakorlatokban, talaj gyakorlatban és szekrényug­­rásban mérik össze tudásukat. A versenyt a művelődési otthonban rendezik. Egy mondáiban Szeghalom: A járásban 1994 fel­nőtt és diák vett részt az elmúlt év­ben a Kilián Testnevelési Mozga­lomban. Gyoma: Az egyesületeknél még nem sportoló ipari tanuló fiatalok sportolási lehetőségeinek biztosítá­sára ebben a hónapban önálló MTH- iskola-sportkört alakítanak. Dévaványa: Járási egyesületi kö­töttfogású birkozóbajnokságot ren­deznék február 25-én. Akinek értékét távollétében érzik Közismert ember Ott István. Kü­lönösen a labdarúgó-berkekben. A 45 év körüli, cipész foglalkozású, magános ember a 20-as évektől ösz­­szenött Orosháza labdarúgásával. Sokan „komolytalan, bolondos” em­bernek tartják, mert mindenütt ott van,, ahol a labdarúgásról beszélnek, ahol a labdarúgókkal foglalkoznak. Nem „bolondos” ő, csak a labda­rúgás szerelmese. Amikor már min­denkin kifogott a Kinizsi II. és az ifi csapat vezetése, Ott István vál-Rádió- és televízió-műsor SZERDA, 1962. FEBRUAR 14. KOSSUTH RADIO: 4.30 Hírek, 4.40 Vidáman, frissen. 8.10 Könnyűzene. 9.00 Pistike. 9.20 Zenekari muzsika. 10.0« Híreit 10.10 Uttörö-hiradó. 10,30 Az eg­ri honvéd helyőrség központi fúvósze­nekarit játszik. 11.00 Napirenden. 11.05 Enrico Caruso énekel. 11.25 A Szabó család, 12.00 Hírek. 12.15 Szórakoztató magyar muzsika. 13.50 Válaszolunk hallgatóinknak. 13.40 Csupa ritmus ... 14.00 Bicegő próféta. . 14.20 Operarész­letek. 15.00. Hírek. 15.10 Golyóstoll. 15.30 Szív küldi... 16-20 Kolozsvártól Bukares­tig. 16.30 David Ójsztráh hegedűi. 17.00 Hírek. 17.15 Verbunkosok. 17.30 Ki van az álarc mögött? 18.35 Közvetítés Lon­donból. 19.20 Viharzenék operákból. 19.50 Jó éjszakát, gyerekek. 20.00 Esti króni­ka. 20.25 A műsort összeállította: Ar­­kagyij Rajkin. 21.10 Egy készülő műsor elé ..; 21.25 A Magyar Rádió és Téle­­vfzió szimfonikus zenekarának häng-' — Kéthetes üdülési« javasol­tunk Galyatetőre. Kimondhatatlanul boldog volt Ujjongott örömében. Nevetett, csacsogott egész nap. Mondta is valaki: — Te még sírni fogsz ma, Zsu­zsi ... t— Ugyan, mi okom lenne rá? Rendes kerékvágásba zökkent az élete. Keserves külföldi há­­nyódtatásának csatk a rossz emlé­ke maradt meg, s ezt is halványí­tani kezdte már az idő, és annak a fiúnak ... Kerékgyártó János­nak- a barátsága. Minden olyan szép, mindennek úgy örül tegnap este óta. Találkoztak. János késett, el­nézését kérte, hivatali elfoglalt­ságára hivatkozott és egy feketére hívta. Boldogan ment vele és oda­bent a cukrászdában, amikor a po­hárért nyúltak, véletlenül össze­ért a kezük. Mindketten megrez­zentek. Valami kifej ezhetetlen meleg, élgyengítő bizsergés futott át rajta, a fejebúbjától a lábujjá­ig megrémegett tőle. Jánosban ugyanez ment végbe. Suttogja be­széltek, mintha attól féltek volna, hogy valaki a szomszéd asztalnál versenye. 23.15 Operettrészletek. 24.00 Hírek. PETŐFI RADIO: 5.50 Hírek. 6.00 Reg­ien zene. 8.00 Hírek. 14.1» Tánczene. 14.40 Orosz nyelvlecke a VII. osztályo­toknak. 15.00 Oláh Kálmán népi zene­kara játszik. 15.30 Kórusok, hangszer­­szólók. 16.00 Hírek. 16.05 Falusi napló. 16.20 klasszikus operettekből. 17.15 A fekete arany története. 17.35 Zenekari muzsika. 18.35 Lehetséges-« gondolat­­átvitel? 19,00; Néger dalok. 19.35 Orvosi tanácsok. 19.40 Falurádió. 20.00 Nagy énekesek életregénye. 20.45 Sporthír­­adó. 21.00 Hírek. 21.10 Cigándi lakodal­mas képek. 21.54 Lírai önéletrajz. 22.00 Tánczene. 23.00 Hírek. TELEVÍZIÓ: 18.00 Lányok-asszonyok. 18.30 TV Világhiradő. 18.45 Tanuljunk oroszuk 19.00 Közvetítés a Nemzeti Színházból: Elő holttest. 22.00 Hírek. A TV Világhíradó ismétlése. kihallgatja őket. De egy idő múl­tán Zsuzsi arcán ismét megjelent’ az a fáradt, szomorú mosoly, ame­lyet annyiszor észrevett már a fiú és amikor hazafelé mentek, meg­fogta a kezét. Erős tenyerébe fog­ta, megsimogatta és azt mondta: — Zsuzsa! Nincs jogom ahhoz, hogy beleavatkozzam az életébe, de... de én mégis szeretném tud­ni, mi az oka annak, hogy időn­ként váratlanul összerezzen, elko­­morodik és ... és olyankor alig le­het magára ismerni. — Öh l — mondta és akarata el­lenére félénken simult a nyomozó­tiszthez. — Nincs nekeni semmi bajom... Pedig dehogy nincs! Hányszor végiggondolta már ezt a kapcso­latot, hányszor kereste, kutatta magában ennek az érzésnek igazi értelmét s tette fel a kérdést: „ér­demes-e randevúkra elmenni? Va­jon Kerékgyártó János nem, ugyanazt akarja, mint a másik?” Sokszor támadt olyan gondolata, hogy jó lenne elfutni valahová messzire, elmenekülni és bezár­kózni mindaddig, awiíg el nem fe­lejti. (Folytatjuk) lalta. Minden erejét, gondolatát a tartalékcsapat és ifjúsági labdarú­gók vasárnapi összeállítása és annak szereplése kötötte le. Lakására, munkahelyére ment játékosainak, beszélt velük munkájáról, a labda­rúgásról, s minden vasárnap teljes létszámmal rendelkezésére állt a csapat. Sok esetben felborította ter­vét az első csapot összeállítása. Leg­jobb erőit vitték el az ifiből, a II- ből, de 5 ment tovább, vitatkozott, szervezett. És most mi történt? Ott István hónapok óta a szegedi klinika lakó­ja. A sportoló fiatalokért örökmoz­gó egészsége megromlott, trombó­zis miatt bal karját amputálni kel­lett, hogy megmentsék az életét. Tá­volléte óta viszont nem hallani a Kinizsi II-röl, az ifikről. Most veszi észre mindenki, hogy ki volt Ott István, milyen érték a munkája. El­vesztette fél karját, de nem szerel­mét a labdarúgás iránt és úgy van, mint a kisgyerek, ki az ünnepet vár­ja, ha betegen is, de számolgatja a napokat, rhikor jöhet vissza fiaihoz, hogy továbbra is a labdarúgó sport, az egyesület megbecsülésére, szere­­tetóre kérje őket. Sokan vannak, akik visszavárják. O. F. Száztizenegy Kilián-jelvényes A múlt évben 1100 Kilián-könyvest tartottak nyilván a gyomai járásban. Az idén januárban újabb 68 pontgyűj­tővel szaporodott a mozgalomban részt vevők szánna Örvendetes, a nők rész­vétele csaknem felearányú. Eddig 111 jelvényt már ki is adtaik, amelyből 81 előkészítő. 30 pedig vasfokozatú volt. Miért szükséges a nagy termőképessegü őszi búzák téli fejtrágyázása? Hazánkban 1959 óta évről évre növekszik az intenzív, nagy termő­képességű őszi búzák termesztése. Jelenleg köztermesiztésben főleg a szovjet Bezosztája, Szkoroszpelka és az olasz San Pastore fajták ter­jedtek él. Az elkövetkezendő évek­ben terveink szerint a nagy termő­­kép>ességű búzák termesztését még nagyobb mértékben kell növel­nünk. Az intenzív, nagy termőké­pességű búzák nagyobb szemter­méséhez feltétlen jobb tápanyag­­ellátottságot kell biztosítani. Most nem kívánok foglalkozni a vetés előtti Istállótrágyázás, il­letve a műtrágyázás szakmai kér­déseivel, csak annyit jegyzek meg, hogy az ősszel vagy nyár végén a szántással bedolgozott, valamint a vetés előtt adott tápanyagokat feltétlen ki kell egészíteni téli— tél végi fej trágyázással ahhoz, hogy az intenzív búzák, termőké­­p>ességét a maximális mértékig nö­velhessük. Ezek után szeretném ismertetni részletesebben, hogy miért szük­séges az intenzív, nagy termőké­pességű őszi búzák téli—tél végi fej trágyázása, a hagyományt® ko­ra tavaszi fej trágyázás helyett. Mint ismeretes, az intenzív búzák magjarovizációs ideje, valamint fontos stádiumos igénye lényege­sen kevesebb, mint a hazái bú­záké. Miután az őszi időjárástól függően az intenzív búzák általá­ban a tél közepéi-e jaroviziílódnak, majd a kedvező hó_ és fényviszo­nyok hatására pnegindul a szerv­­képződés, kezdetét veszi a szár­­tenyészőcsúcs, valamint a kalász kialakulása, differenciálódása, vagyis ekkor dől el, hogy a kalász mekkora lesz. Ha ekkor a táp­­anyagellátotitság az optimális szin­ten van, úgy nagyobb lesz a ka­lász, nagyobb lesz a termés, ha pe­dig a tápanyagéllátottság elégte­len, úgy csak kevés termést ara­tunk majd le. Éppen ezért a íej­­trágyázást, illetve annak idejét úgy kell megválasztani, hogy az előbb említett időre, ami általá­ban a tél végére, illetve a tavasz kezdetére következik be, elegendő tápanyag álljon a növény rendel­kezésére. A szükséges tápanyagot a nö­vény a téli hideg miatt nem tudja gyökérrendszerén keresztül fel­venni, mert a nitrogént feltáró mikroorganizmusok csak 10—12 Celsius feletti talajhőmérséklet' nél kezdik meg működésüket. Ezért Az Orosházi Üveggyár szakmunkás-szükségletének biztosítására felmérést végez Írásban jelentkezzenek a járás területén lakó és 1963/64 évben az üveggyárban dolgozni szándékozó lakatos, samott-kőműves, kemence-kőműves, esztergá­lyos, gyalus, marós, köszörűs, vésős, fúrós, sajtológép­kezelő, fűrészes, villanyhegesztő, autogénhegesztő, for­mavésnök, villanyszerelő, szerelőlakatos, műszerész, Die­selvontató kezelő, markolódarus SZAKMUNKASOK 1962. FEBRUAR 20-IG AZ OROSHÁZI ÜVEGGYÁR PF. 90. CÍMEN. 13308 a termelő üzemekben kell gondos, kodniuk fej trágyázással a búza téli nitrogónigényének kielégíté­séről. A fejtrágyázáshoz, amennyi­ben lehetséges, olyan műtrágyákat használjunk, melyek nagyobb részt főleg nitrá] alakban tartal­mazzák a nitrogént. Amennyiben ilyen műtrágya nem áll rendelke­zésre, úgy minden körülmények között jól megfelel a pétisó is. (A pétisó fele hatóanyaga könnyen felvehető, míg másik fele későb­ben érvényesülhető nitrogén). A téli fej trágyázásnál feltétlen kerülni kell perzselő hatású szul­fát tartalmú nitrogén-műtrágyá­kat. Ezek használata csak vetés előtt 2—3 héttel lehetséges. Az intenzív búzák a tél ideje alatt is aíktív életműködést fejte­nek ki. Ezen életműködés egyes je­leit szabad szemmel is könnyen megfigyelhetjük az őszi búzák téli levélváltásában. Az aktív életmű­ködés fokozott tápanyag-igénnyel jár. Mivel a növény a talajból a tél folyamán a már előbb említett okok miatt nem tudja felvenni a nitrogént, így saját testéből pó­tolja azt, s ezzel együtt jár a nö­vény tél végi, tavasz eleji legyen­­gülése, az állomány kiritkulása. A megmaradt növényeknél pedig a kisebb kalászok, a kalászokon lévő kisebb kalászkáfc és a gyengébb megtermékenyülés a velejárója. A nagy termőképességű búzák nem szeretik a taposást, ezért a műtiágyaszórást három műtrágya­szóró egybekapcsolásával végez­zük el, hogy ezzel is csökkentsük a taposást. Természetesen azoknál , a termelőszövetkezeteknél, ahol Hármas kombináció nem áll ren­delkezésre, egyes műtrágyaszóró« val végezzék el a műtrágya kiszó­rását. Legcélszerűbb a műtrágyát fagyos területre szórni, kiszórhat­juk a nitrogén fejtrágyát hóval borított területre is, de vigyáz­nunk kell, hogy az 5—6 centimé­ternél vastagabb hórétegre ne szórjunk műtrágyát, mert a hirte­len olvadás következtében a mű­trágya elosztása egyenlőtlenné vá­lik. Tekintettel az idő előrehalaV dottságára, használjunk ki min­den lehetőséget, de ennek ellenére csak akkor is mű trágyázzunk ha fagyos a területünk. Lucskos, sá­ros talajon fejtrágyázni nem sza­bad. Egy kh. fejtrágyázásához 150— 300 kg pétisó szükséges. Legcélsze­rűbb a kívánt adag kétszeri kiszó­rása. Az első fele adag kiszórását január végéig végezzük el, míg a műtrágya másik felét február kö­zepéig, esetleg február végéig szórhatjuk ki a területre. Ameny­­nyiben az első januári fejtrágyá­zást elmulasztottuk volna, úgy most már rövidesen szórjuk ki egyszerre a telj« fejtrágya-ada­­got. Janecskó János főagronómus, Szarvas, ÖRKI FEBRUAR 14: Békéscsaba Brigád: A törvény az törvény. Békéscsaba Szabadság: A vád tanúja. Békéscsaba Terv: Szomjúság. Gyoma: F.gy katona meg egy fel: Gyula Erkel: Fel a fejjél. Mezökovács­­báza: A holtak bolygója. Orosháza Bé­ke: A fehér csat. Sarkad Petőfi: Az imok és az írógép. Szarvas Táncsics: A Fekete-tenger lánya. Szeghalom: Don Juan:

Next

/
Thumbnails
Contents