Békés Megyei Népújság, 1962. február (17. évfolyam, 26-49. szám)

1962-02-27 / 48. szám

4

HÉPÚJSAa

1962. február 27., kedd

Középiskolás évkönyveink nevelő tartalmáról

„Minden házba egy olvasót”

Könyvektől zsúfolt kis könyvAz utóbbi években egyre többi Békés megyei középiskolánk jelentette meg évkönyvét. Követésre méltó, örvendetes jelenség ez. örvendetes nemcsak azért, mert így a külvilág is tudomást szerez az iskolákban végzett munkáról, hiszen az évkönyv ablak, amelyen át az iskoláik kifelé, a szülök, érdeklődök, hozzátartozók, tehát a kívülállók az Intézetek belső életébe tekinthetnek, hanem azért is, mert ezen túlmenően a nevelés egységesítésének hathatós fórumai is, s ez sem lekicsinylendő feladat. Különösen ma nem, amikor még erős harcot kell vívnunk a régi eszmék, a félfeudálisburzsoá nézetek, pedagógiai elvek erősen ható és munkáló jelenségeivel.

Éppen ezért nem lehet és nem Szabad új évkönyveink megjelenéséből olyan következtetéseket levonni, mintha népi demokráciánk iskolapolitikája vissza kívánna térni a múlt század és az ,,űri Magyarország” arisztokratikus szemléletéből származó szokásaihoz. A ma iskolájának nem lehet azonos célja az elnyomó társadalmak iskoláinak pedagógiai célkitűzéseivel. Nem törekedhet arra, hogy a származás és Iskolai végzettség különbséget tegyen emberi jog és társadalmi megbecsülés szempontjából ember és ember között, hogy ugyanúgy éket verjen á dólgozó tömegek közé, mint ahogyan a Horthy-korszak szemlélete éket vert a maga burzsoá-nacional izmusával, soviniszta uszításával, vallási ellentéteivel, antiszemitizmusával, nemzetiségi politikájával, egész elnyomó rendszerével. Ebből következik, hogy nem Is lehetnek azonos irányzatúak mai évkönyveink a múlt iskoláinak közös értesítőivel még akkor sem, ha külső formájukban, szerkesztési elvükben bizonyos mértékig meg Is egyeznek velük. Ebben az azonosságban. amely különben egyáltalán nem kötelező erejű, nincs másról szó, mint egy eléggé időtálló, jól kitaposott formának megváltozott körülmények közötti olyan továbbéléséről, amelynek egyes-egyedül az ad létjogosultságot, hogy tartalma, célja, eszmeisége új, mondanivalója friss, erőteljesen tapad az élethez, magában hordva a szocialista jövő boldogságénak ígéretét.

Ebből az aspektusból nézve még inkább kedvesek számunkra ezek a kezdeti nehézségekkel küzdő, bátortalan próbálkozások, szocialista iskolapolitikánk gyermekkorának szerény dokumentumai. S milyen sokat beszélnek, milyen hathatósan nevelnek pusztán egyszerű adataikkal is! Lehetetlen, hogy legyen valaki, aki például a tanulót, létszámának ugrásszerű fejlődését látva ne gondolkozzék el azon, hogy a középiskola demokratizálódásának milyen nagyszerű folyamatát éltük át a felszabadulástól kezdődően, míg következetes elvi harccal felszámoltuk az uralkodó osztályok műveltségi monopóliumát, s a kultúra áldásait szétosztottuk a művelődni, tanulni vágyó dolgozó tömegek között ifjaknak és meglett korunknak. gyermekeknek és szülőknek, apáknál-; és anyáknak egyaránt. Olyan tények ezek. amelyekhez kommentárokat fűzni szükségtelen, hiszen a puszta adatok, a mindenki által tapasztalt szép emberi tettek örmagukért beszélnek s ró

Nagy fába vágták a fejszét

A kondoros! Dolgozók Tsz ifjúságában mindig égett a vágy a sző vetkezeti kulturális élet fellendítése iránt. Igaz, eddig is volt ott klubélet: TV-nézés, társas szórakozás meg előadások, azonban olyan aktív mozgolódást szeretnének, melyben mennél többen részt vennének, nemcsak mint hallgatóság, hanem mint közvetlen szereplők is. Nos, ennek a biztató tervnek egyik első eredménye születik most. Színjátszó csoportot alakítottak. Elég nagy fába vágták a fejszéjüket, mert Tóth Miklós Boldogságfelelős című zenés vígjátékának a betanulására vállalkoztak. A színjátszó-gárda húsv-étra tervezi a bemutatót.

gi dölog, hogy minden Demosthenesnél szebben beszél a tett.

Népi demokratikus rendszerünk magasrendű kulturális igényét dokumentálják aztán egyéb adataik és megállapításaik is. Vagy nem azt tükrözik pl. azok a számszerű adatok, amelyek a korszerű általános műveltség megszerzésének elősegítését szolgáló könyvtárak és szertárak álladókénak fokozatos fejlesztését mutatják meg? Azt, hogy iskolapolitikánk szervesen épül pártunk művelődéspolitikai irányelveire, azt, hogy népi demokráciánk nem fél, sőt igényli a kiművelt fők sokaságát, mert velük és általuk könnyebben és gyorsabban lehet felépíteni az egészségesebb, emberségesebb, igazabb szocialista jövőt. Vajon nem ezért küzd-e áz iskolai reformért, az iskolák életszerűbbé tételéért, a politechnikai képzés minél teljesebb megvalósításáért, amelynek lelkes, buzgó munkájáról mindegyik évkönyvünk a lelkesedés hangján tud csak szólni?

Nem lehet célom, hogy évkönyveink minden fejezetének új nézőpontú pedagógiai nevelő hatását külön-külön elemezzem. (Még a tanulók . tanulmányi eredményének egyszerű közreadása is jelentős nevelési tényező!) Feltétlenül szükségesnek érzem azonban, hogy a dicsérendő kezdetet konstatálva, az újszerű mondanivalót, az ,,árulkodó” adatok kellemes beszédességét elismerve felhívjam egy jelentős hibára, hiányosságra a figyelmet.

Az iskola a szülőföld, a hazai

szeretetének egyik legjelentősebb komponense. A benne eltöltött idő az élet legszebb, legélményszerűbb darabja, amelyre kellemesen gondol mindenki vissza. Erőforrás, melyhez örömmel tér vissza bárki öregedő fejjel is, ahonnan eltávozva megiíjúi erejében, igazságos küzdelmének hitében, megacélosodik kitartásában. Ady Endre például egykori iskolájában átélt „csodás emlékeire" visszaemlékezve hálás szívvel köszönte meg, hagy az „eljött élet-csaták között" a zilahi gimnáziumnak mindig volt hozzá „víg üzenete”, s táplálta benne az iskolai élet után is az erőt, hogy szeresse az embert, s legyen hite az érte való küzdelemben.

Az iskolák „üzenetét” elsősorban a közös értesítők, az évkönyvek tolmácsolják nemcsak a tanulóknak, hanem a már végzett öreg diákoknak is. Arra vannak hivatva, hogy ők is erőforrásokká legyenek, s táplálják az emberért, a közösségért, a hazáért vívott küzdelem győze'mes hitét.

Nemrégiben mesélte az egyik ismerősöm — hallgatóinak nagy derültsége közepette —, hogy ő legény korában — jó húsz évvel ezelőtt — búzából csinált magának zsebpénzt. Saját kamrájukból vitt el 20—30 kilót a kocsmárosnak, amíg az apja rajta nem kapta, s jól fel nem pofozta.

] Abban az időben gyakran, sóit I parasztcsalád házában megesett, (hogy az ilyen saját lopásért vasl villára kapott legényfiával az apa. Hány meg hány bírósági per tárgyát képezte a határban lévő kukorica, széna és más termény megdézsmálása is... j Manapság már... nehéz arra | igennel is meg nemmel is válaszolni, hogy manapság hogy’ van. Inkább egy, a napokban lezajlott tsz-közgyűlésről adok képet úgy, ahogy megtörtént, csalt a szövetkezet nevét nem írom le, |s a szereplőket is elkeresztelem, imert már kétszer megbűnhődtek 1 tettükért. Először: meg kellett fiizessék az eltulajdonított értéket, I ezenfelül jó néhány, jó pénzt érő «munkaegységet vontak le tőlük. "Másodszor: ugyancsak pirultak, a

Ezt a hitet és ezt a harcot sokrétűen kell megalapozni. Ahhoz, hogy az iskolák üzenetei csakugyan a szocialista hazaszeretet tudatos jellem- és emberformáló erejévé tudjanak nőni, s ne csak a volt iskolához fűződő kellemes élmények nosztalgikus érzéseire alapozódjanak, s változékony érzelmi hozzáállások legyenek, többet kell adniuk az iskoláknak.

Az értelmileg és érzelmileg fejlett, szocialista hazaszeretetében megalapozott teljes ember kiformálása érdekében — a műit tapasztalataihoz hasonlóan — több alkalmat kell nyújtani a tanárok tudományos, pedagógiai és szaktárgyi dolgozatainak közreadására. Ma, amikor a kettős nevelés számos jelensége zavarja tanulóink egységes szemléletének kialakítását, amikora szocialista hazaszeretet történelmünk, kultúránk újfajta átértékelését kívánja meg, amikor a helytörténeti kutatások közreadásával éppen a minden irányban művelődni kívánó emberben kellene tudatosítani a szülőföld, a haza szeretetét, sokkal nagyobb teret kellene biztosítani pedagógiai, erkölcsi, világnézeti kérdések taglalására, haladó hagyományaink ápolására, mint eddig bármikor. Különösen fontosnak látszik itt. a mi megyénkben, ahol ma egyetlen folyóirat sincs, amely tudományos igényű vizsgálódások szócsöve lenne, s ahol a kutatók szinte önmaguk örömére, saját maguk munkájának tökéletesítésére kutatgatnak. Mennyivel lendületesebb lenne vizsgálódásuk, ha azt is tudhatnák, hogy kutatási eredményeik, pedagógiai tapasztalataik eljuthatnak szaktársaikhoz is, sőt a közön séghez is, s megtermékenyíthetik, érzelmileg dúsíthatják, árnyaltabbá tehetik az oktató-nevelőmunkát, tudatosabbá az otthoni nevelést.

Első évkönyveinknek 15 év történelmi múltját kellett összefoglalniuk, s erre a fentebb vázolt igen fontos feladatra a szerkesztők most talán nem gondolhattak. Reméljük, ez sem várat sokáig magára.

Hisszük, hogy a ma még szórványosnak tűnő jelenségek általános jelleget öltenek, s hamarosan minden megyei középiskolánk népünk elé tárja oktató-nevelőmunkájának eredményeit. Legyenek évkönyveink ugyanúgy erőforrásai szocialista társadalmunknak, mint nagyszerű eszményeket megvalósító iskoláink!

Elek László

a szarvasi Felsőfokú Övónő képző Intézet tanára.

csaknem az egész falut képviselő közgyűlés előtt, amikor a fejükre olvasták, amit elkövettek. És ez a nagyobbik büntetés, hiszen a halálra ítélt cigánynak is az volt az utolsó kívánsága, hogy ne a falu szemeláttára akasszák fel, mert akikor ő szégyenében hal neg.

No, de térjünk a dolog velejére.

A közgyűlést megnyitó Gáspár Balázs azt mondta, hogy most a fegyelmi bizottság elnökének a beszámolója következik. De helyette Imre József, a tsz elnöke emelkedett fel egy hosszabb listával, amelyen a vádlottak, a vád és a javasolt ítélet volt felsorakoztatva. Ki tudná megmondani, hogy miért viszolygott mindennek a felolvasásától a fegyelmi bizottság elnöke, talán még ő sem. Bizonyára azt gondolta, elég neki bírónak lennie, legyen más a hóhér.

— Tagtársaik! — emelkedett szólásra az elnök. — Engedjék meg, hogy én olvassam fel a fegyelmi bizottság javaslatait. Azt hiszem,

túri irodájában kerestem fel Nemedi Endrét, a gyulai járási könyvtár vezetőjét, hogy a könyvterjesztésről s a mezőgazdasági könyvhónap eredményeiről érdeklődjem.

— Hogy mit jelent a könyvterjesztés, azt igazán napjainkban értékeljük — mondotta —, amikor falun, városon egyaránt egyre nélkülözhetetlenebbé válnak a könyvek. Lelkes szavakkal sorolta a könyvtár munkáját tükröző eredményeket.

Ma már csupán Gyulán 16 könyvtári egység működik, s a járás kilenc községében összesen 24. Gyors számvetést csinálva, kellemes meglepetésként ért a könyvtárnak az a számadata, amely szerint egy-egy községben minden olvasó legalább húsz könyvet olvasott el a múlt évben. Szép szám ez, különösen, ha azt is figyelembe vesszük, hogy az olvasók nagy része a tsz-ek dolgozói, akiknek azelőtt csak nagyon ritkán kerülhetett könyv a kezükbe. Természetesen nem volt könnyű olyan olvasótáborokat kialakítani, mint például Eleken, ahol a község 15 százaléka állandó olvasója a könyvtárnak. Ehhez nagyban hoz-A napokban Fabulya Balázs elvtárssal, a békéscsabai KISZ-bizottság munkatársával beszélgettünk, mert úgy hallottuk, hogy megkezdődtek a Kulich Gyula Kulturális Szemle városi döntői.

— Igen — válaszolta Fabulya elvtárs —, a városi KISZ-bizattság megkezdte a városi művelődési osztállyal közösen a kulturális szemle bemutatóinak lebonyolítását. Vasárnap már az első bemutató sikerrel zárult a Nagy Sándor-laktanya színháztermében, ahol a Békéscsabai MÁV színjátszó csoportja Rozov Jobb mint otthon című háromfelvonásos vígjátékát mutatta be.

— Mikor kezdték a Kulich Gyula Kulturális Szemle szervezését?

— Még a múlt év novemberében létrehoztuk a kulturális bizottságot, amely alapszervi kulűgy lesz a legjobb, ha egy-egy eset ismertetése után mindjárt megszavazzák, enyhítik vagy súlyosbítják a javasolt büntetést..

Néhány fej lekókadt, néhány ember arca pedig olyan harciassá vált, mintha kártékony egeret látott volna a kamrában, s azt agyoncsapni készülne. Egy jókora testű és hangú asszonyság fel is ugrott izgalmában és harsogta: — Inkább súlyosbítsák, elnök elvtársi Ideje véget vetni annak a nézetnek, hogy ha a miénk a közt» vagyon, akkor hordhatjuk, akár a Csáki szalmáját!

— Ügy van, ideje véget vetni! — visszhangozták többen.

— Előbb engedjék legalább az első esetet felolvasnom — robbant bele a nagy zajba az elnök hangja —, aztán szóljanak hozzá. Tehát azt mondja: A fegyelmi bizottság három munkaegység-levonást javasol Jónás Jánostól, mert a közös góréból 15 kiló kukoricát vitt el...

— Ez túl enyhe büntetés! — kiáltották innen is, onnan is.

— Senkit sem akarunk mi agyonütni, hanem nevelni — vetette ellen az elnök.

— Az a kérdés, hogy a csirkéjének vagy a közös lovaknak vitte a kukoricát?

— Igen, a közösbe vitt két

zájárult nemcsak a helyi könyvtáros s a községi tanács munkája, de a sok népszerű ismeretterjesztő előadás és író—olvasó-találkozó. Olyan kitűnő szakkönyvírók látogattak el a járásba, s fognak a könyvhónapban még, mint Nyékes István, J. Horváth László. Előadásaik nyomán igen sok tsz-dolgozó barátkozott meg a mezőgazdasági szakirodalommal

— Nagy jelentőségű az a mozgalom, amelyet a gyulai Hazafias Népfront, a nőtanács és a földművesszövetkezet szervez — mondotta Némedi elvtárs. „Legyen mindenki barátja a könyvnek.” Ezekkel a szavakkal lehetne öszszefoglalni nagyszerű kezdeményezésüket. Elhatározták, hogy az év végére — „minden házba egy olvasót” — szerveznek be. A járási könyvtár ötletes, főleg eredményes kezdeményezése volt, hogy eddig is szerződést kötöttek a Gyulai Vasipari Ktsz szocialista brigádjával, a jövőben a járásban is minden tsz-ben szerződéseket kötnek a könyvesére biztosítására.

— Minden lehetőséget kihasználunk a könyvterjesztésre, s az olvasás megszerettetésére — fejezte be Némedi elvtárs tájékoztatóját. Wegroszta Sándor

! tűrfelelősökből, KISZ-titkárokből és népművelési szakemberekből áll. Ez a bizottság szervezte a bemutatókat, segítette a csoportokat a felkészülésben, s talán ennek köszönhetjük, hogy sokkal több, mint ahogy ezt előre elképzeltük — kilenc bemutatót kell tartanunk a városban.

— Milyen műsorszámok szerepelnek a tervben?

— A Kulich Gyula Kulturális Szemle alapelveinek megfelelően három- és egyfelvonásos színdarabok, jeleneteik, versek, ének- és táncszámök szerepelnék a műsorban. A különböző művészeti ágaik első három helyezettjei részt vesznek a megyei szemlén, s ha ott sikeresen szerepelnék — reméljük

* nem egy közülük —, a területi szemlén is bebizonyíthatja tudását. —kis—

lovának — nyugtatta meg a kérdezőt az elnök.

— Akkor elég a három munkaegységet, meg a 15 kiló kukoricát levonni tőle. Elég hát — zúgták.

— Lovas László, Gulyás Gábor és még négy társuk a lucerna-kaszálásból hazafelé menet hat-hatkiló zöldherét kötöttek biciklijükre, s haza vitték a malacoknak.

— Legalább máskor nem tesznek ilyet — hangzott úgy, hogy meg vannak elégedve az ítélettel.

— Pusztai Pál disznai 350 forint értékű kárt csináltak a közös kukoricában. Mivelhogy először büntetjük, ezért az a javaslat, hogy öt munkaegységét és a kukoricajárandóságát tartsuk vissza.

— Helyes! De be kellene költöztetni az ilyen embert a tanyáról is.

— Sándor István és Demeter Mihály több alkalommal szárastól vittek haza a közös kukoricából. Azt mondják, azért, mert sűrűnek találták és ritkítani akarták egy kicsit. Büntetésük a kukoricajáramdóság visszatartása és öt-öt munkaegység levonása.

— Ezért termett hát holdanként csak 19 mázsát a tanyájuk közelében lévő tábla kukorica — kiáltotta valaki.

— Péter Pál, amikor a háztáji kukoricájába kórót vágni meat,

|Ha mienk a közös vagyon, J akkor hurcoljuk széjjel?

A ü 20—35 = kérdezi ......:

A kulturális szemle városi döntőiről