Békés Megyei Népújság, 1962. február (17. évfolyam, 26-49. szám)
1962-02-27 / 48. szám
BÉKÉS MEGYEI * Ara SO fillér * Világ proletárjai, egyesüljetek! 1962. FEBRUAR 27., KEDD AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVII. ÉVFOLYAM, 48. SZÄM Alkotó emberek A tanácsok határozzák meg az üzletek általános nyitvatartási rendjét — Tervek a késő délutáni és esti bevásárlási gondok enyhítésére — tek és kereskedelmi szervek be-Múlnak az évek. Egy kislány, akit 1945 tavaszán köszöntött az élet, a napokban igent rebegett az anyakönyvvezető előtt. Azt sem lehet mondani, hogy korai még a házasság, mert 17 éves kislány bizony már eladósorba került. Felnőttünk. Lassan 17 évet tudunk a hátunk mögött, s a mi társadalmunk is kijárta már az első iskolákat — s annyiszor mondtuk —, most mondhatjuk tiszta lelkiismerettel: jelesen vizsgázott. Amíg idáig elértünk, sok buktatót kellett legyőznünk, de megérte a fáradság, van eredmény, legtöbb talán az emberi tulajdonság formálásában. Ez az eredmény a legszebbek közé tartozik, mert mutatja, szeizmográfja a szocialista társadalom igazságának, nagyszerűségének. Persze hajlamosak vagyunk apró kis dolgok mellett szemlesütve elmenni, vagy kevésbé feltűnő dolgokat apró dolognak gondolni. Igaz, az emberi tulajdonságok, a gondolkodás ilyen átalakulása éppen halkszavúságában nagyszerű. Munkások, alkotó emberek élnek közöttünk, s amíg a nagy dolgokat keressük körülöttünk, elmegyünk a legnagyobbak mellett, A napokban Gyulán jártam, s ott a gépállomás szerelőműhelyében találkoztam két traktorossal. Nem róluk akartam írni, nevüket sem kértem, annyira hétköznapi dolgokról beszéltünk. Csak amikor itthon jegyzeteimet rendezgetve felidéztem az emléket, jöttem rá, hogy egyre több dolgot mi már természetesnek veszünk. Miről is beszélgettünk? A két traktoros egy hatalmas Sz 100-as lánctalpas masina gépháza fölé hajolt éppen, mikor rájuk köszöntöttem. Szívesen beszélnek az emberek, ha szívesen hallgatják őket. Először arról esett szó, hogy mit bír ki a masina. Egyikőjük 45 év körül lehetett, hátra tolta fején a kucsmát. — Csodálatos egy jószág ez — mondotta. — Megéri a pénzét. Csalt okosan kell bánni vele. Ezzel nem lehet megállni egy órára sem, mert csak úgy hozza be az árát, ha állandóan üzemben van. Mi azután ketten a komámmal hajtottuk is egész idáig. Most se romlott le, csak kell, hogy egy kicsit tisztába rakjuk. Ölelő szemekkel simította végig a mozdonynyi gépet, s mint a kedvenc lovat szokták, megtapogatta az acéltestet. •— Nem maradtunk mi ezzel a a géppel még akkor sem a sárban, mikor a ventillátor csapkodta a kotut Hanem van egy hibája, sokat gondolkodtunk már azon, hogy írni kellene a Szovjetunióba, ahol gyártják. A lánccal van a baj. Tudp» 150 csavar is van ebben »■ részben, s a fordulásnál, amikor megfeszülnek, sorra elpattannak. Azután pótolni kell, 30 forintért darabját. A magyar csavarok meg nyúlnak, nincs bennük megfelelő anyag. Pedig egyszerű megoldása lenne. Vasperemet kéne végigépíteni a lánc közepén, hogy arra támaszkodjon a teher. Akkor;.. no hát akkor még engem is túlélne ez a jószág. Egyszerűen, józanul beszélt, úgy, mint aki a gépet sajnálja, meg az üzem 30 forintjait, s arra talán nem is gondol, hogy az ötletben milliók vannak. Hát nem így nagyszerű ez? De igen. Ö már túljutott a fizetési boríték vastagságán — bár ez sem lényegtelen —, a társadalom javára gondolkodik. Az ember bármerre megy, ehhez hasonló esetek, s ilyen emberek fogadják. Égyre több van belőlük. Egy részük maguktól, más részük a párt hívó szavára kezd így élni. Ahol szervezettebb, okosabb a pártvezetés, szembetűnőbb ez az eredmény. A Békéscsabai Pamutszövőben nemrégiben azon kezdtek gondolkodni a vezetők és a munkások is, hogy az ötéves terv rájuk eső részét hogy tudnák pontosan végrehajtani. A sok ötlet, gondolat között szerepelt az is, hogy fel kell lendíteni az újítómozgalmai. A pártvezetőség, a szakszervezet és az üzem vezetőségének javaslatára létrehozták az újítók körét. Egyszerű munkások, vezető és beosztott mérnökök jötték össze egy vasárnap, hogy elmondják ötleteiket, milyen új gépet lehetne használni vagy a tégi gépeken milyen új konstrukciót lehetne végrehajtani, hogy többet és jobban termeljenek. Volt ötlet, javaslat annyi, hogy jegyezni is alig győzték. Azok az emberek, akik idáig csak úgy végezték a munkájukat, ahogy megtanulták, vagy ahogy a „főnök” utasította őket, most gondolkodni kezdenek, gyakorlatukat, hatalmas tapasztalatukat adják a szocializmusnak, mert tudják, hogy szükség van elképzeléseikre. Máshol fiatal KISZ-tagok, akik — míg a KISZ nem szervezte őket —. a táncnak, s a szórakozásnak éltek, ma már ezenkívül szakmai tudásukat akarják bővíteni, többet és jobbat akarnak adni a társadalomnak. Már ez is nagy szó, hogy akarnák, pedig csinálnak is. A Békéscsabai Kötöttárugyárban KISZ- tagok és nem KISZ-tagok A szakma ifjú mestere címért versenyeznek, s amíg talán csak arra gondolnak, hogy elsők legyenek a versenyben, az utolsók is kiválóbb és jobb szakmunkások lesznek. Alkotó emberek között élünk. Legtöbbjük elképzelése csak egy új csavarig terjed, mégsem lehet pénzben kifejezni az ebben rejlő értékekeit. Évek óta napirenden szereplő téma az üzletek nyitvatartási rendjének rendezése. A javaslatok, kérések és elgondolások ezrei alapján az illetékes szervek kidolgozták a nyitvatartási idő hoszszabb „távra” szóló rendezésének irányelveit. Egyik fontos alapelv, hogy a jövőben fokozottabb szerepet biztosítsanak a nyitvatartási idő megállapításában a tanácsoknak, amelyek legjobban ismerik a helyi igényeket, körülményeket. A megyei jogú városokban, továbbá a megyében az általános nyitvatartási rendet a városi, illetve a megyei tanács; az egyes üzletek nyitvatartási idejét pedig a kerületi vagy járási tanács határozza meg — az illetékes szakszerveze-Be fejeződtek a választások Bulgáriában Szófia (TASZSZ) Nemzetgyűlési képviselőket, helyi tanácstagokat, népbírókat és ülnököket választott vasárnap Bulgária népe. A központi választási bizottság vasárnap közzétett jelentése hangsúlyozza, hogy az egész országban a nagy lelkesedés és a magasfokú politikai aktivitás jellemezte a választások légkörét Egyetlen törvénysértés sem fordult elő. A központi választási bizottság elnöke közölte, hogy a szavazatok számlálása most folyik (MTI) i februári győzelem 14. évfordulóját ünnepelte Csehszlovákia Vasárnap ünnepelték Csehszlovákiában az 1948. februári győzelem 14. évfordulóját. 1948-ban ezen a napon a Csehszlovák Kommunista Párt irányításával leplezték le a jobboldali pártok összeesküvését és hozták létre az új kormányt, amely célul tűzte ki a szocialista társadalom felépítését az országban. Az elmúlt 14 év igazolta az 1948-ban meghirdetett eszmék helyességét: 1960-ban megszületett a Csehszlovák Szocialista Köztársaság, mélynek alkotmánya büszkén hirdeti: a szocializmus győzött Csehszlovákiában. Az évforduló ünnepségei már szombaton az egész országban megkezdődtek. Az üzemekben, állami gazdaságokban, termelőszövetkezetekben, hivatalokban és iskolákban röpgyűléseken és egyéb rendezvényeken emlékeztek meg az 1948. februári győzelemről. A csehszlovák főváros szombaton már a kora délutáni órákban zászlódíszbe öltözve ünnepi hangulatban készült az évfordulóra. Az ünnepségek keretében a prágai Nemzeti Színházban a párt és kormány vezetőinek jelenlétében dísz. előadáson mutatták be Smetana Libuee című operáját, vonásával. Az irányelvek között szerepel az is, hogy figyelembe kell venni: sok olyan egyműszakos élelmiszerbolt van, amelyeknek egy: részét könnyen — és gazdaságosan — át lehet másfél, vagy kétműszakosra szervezni; más részénéi viszont helyesebb és indokoltabb az osztott műszakra történő áttérés. Az iparcikk-üzletek hétköznap a szükségletnek megfelelően vidéken hat, illetve hét óráig tarthatnak nyitva. Az atom- és hidrogénbombaellenes nemzeti bizottság kezdeményezésére Japánban március elsején nagyszabású tüntetéseket, gyűléseket tartanak, hogy ismét hangot adjanak a japán nép követeléseinek: tiltsák be a nukleáris fegyvereket. A demonstrációra a külföldi békemozgalmak képviselőit is meghívták. A magyar békemozgalom ez alkalommal nem küld delegációt Japánba, ezért az Országos Béketanács táviratban tolmácsolta népünk szolidaritását a japán atom- és hid-Tervezik az illetékesek azt isj hogy a vendéglátó egységek hétköznap délutáni, továbbá szombat-vasárnapi nyitvatartását meghosszabbítják — a kisebb forgalmú délelőtti időszak rovására. Gondoskodni kívánnak arról is, hogy a szállodák és a vasárnap nyitva tartó dohányboltok az eddiginél nagyobb választékban árusíthassanak különböző ajándéktárgyakat, képes- és levelezőlapokat, apróbb népművészeti cikkeket. (MTI) rogén bombaellenes nemzeti bizottságnak. Ebben hangsúlyozza: — Mi is a nukleáris fegyverekkel folytatott kísérletek azonnali betiltása, a nukleáris fegyverek megsemmisítése, az általános és teljes leszerelés mellett foglalunk állást. Támogatjuk a japán nép harcát az atom- és hidrogénfegyverek gyártásának betiltásáért, s azt valljuk, hogy népeink összefogásával meg kell akadályoznunk egy minden eddiginél pusztítóbb világháború kirobbantását. (MTI) üzembe helyezték a Barátság-olajvezeték csehszlovákiai szakaszát 1962. február 22-én üzembe hely ezték a Barátság-olajvezeték csehszlovákiai szakaszát, amelyet két és fél esztendeig építettek. A képen: Novotny elnök átadja az olajvezeték elkészült szakaszát a Pozsony melletti Slovnaft vegyi kombinátban. Novotny (jobb szélen), mellette R. Pilar, a Slovnaft Müvek igazgatója, bal szélen J. Pucik vegyipari miniszter. Az Országos Béketanács távirata a japán atom- és hidrogénbombaellenes nemzeti bizottsághoz Kiss Máté