Békés Megyei Népújság, 1962. január (17. évfolyam, 1-25. szám)

1962-01-18 / 14. szám

1962. Január 18., csütörtök M £ P O J S A G 3 j A legteljesebb egyenlőség alapján... Nem mindennapi eseménynek Voltunk tanúi a napokban Két­­egyháza termelőszövetkezeti köz­ségben. Ezen a napon jött össze két termelőszövetkezet: a Béke és a Kossuth Tsz tagsága, hogy közös közgyűlésen, egyöntetű vé­lemény alapján a termelőszövet­kezetek élére új vezetőséget vá­lasszanak. Kétegyházán négy termelőszö­vetkezet volt. 1961 második felé­ben, egy közös megbeszélésen az a javaslat hangzott el az egyik termelőszövetkezeti vezető részé, ről, hogy milyen szép dolog lenne, ha Kétegyházán is a kígyósi, ele­­ki, dobozi vagy éppen a gyulavá­ri példa nyomán egyesülnének a termelőszövetkezetek. Voltak, akik helyeselték és azt mondták, hogy a lakosság egyöntetű élet­­színvonalának az emelése és meg­élhetése érdekében ez volna a leg­ideálisabb és legtökéletesebb, de viszont voltak olyanok is, akik más véleményen voltak. Mindenesetre ezzel a javaslattal és felvetéssel kezdett foglalkozni a helyi párt­­bizottság és a tanács végrehajtó bizottsága, a járási szervek is bele­kapcsolódtak és meghányták, vetették. A termelőszövetkezetek párt­­alapszervezetei és kommunistái munkához kezdtek és ennek ered. menyeképpen olyan elhatározás született a Béke és Kossuth Ter­melőszövetkezetekben, hogy 1961. évi január hó 1-től egyesülnek. A másik két termelőszövetkezetben ez az elgondolás nem jutott előre. A Béke Termelőszövetkezet va­lamikor a hármas típusú Kossuth Termelőszövetkezeti csoportból szakadt ki, azzal az elhatározás­sal, hogy egy fejlettebb formá­ját, a termelőszövetkezetet vá­lasztják. 1952 óta külön működött a Kossuth Tsz és külön a Béke Tsz. A Béke Termelőszövetkezet 2000 holdon gazdálkodott és már volt némi alapja, közös szövetke­zeti vagyonuk több mint kétmillió forint volt az egyesüléskor. Van­nak gazdasági épületei, tehénis­tállói, magtárai, erőgépei. Az 1960-as gazdasági évben csaknem huszonöt forintot fizettek gád cím elnyerését, s erre meg is van az erkölcsi alapjuk, mert két hónapja ők az elsők a posztjukon. Ma éppen jó idő van. jobban halad a munka, de a nagy hideg, a hó, a jeges, csúszós föld, a sár sem hátráltatja őket. A vonatok­nak menniök kell hétköznap, va­sárnap, szép és rossz időben egya­ránt. Az ország vérkeringése nem állhat meg! v A forgalmi szolgálat eredmé­nyes munkát csak jó mozdonyok­kal és vezetőkkel képes végezni. Nézzünk tehát be a fűtőházba is, hogyan készülnek és hogyan kap­csolódnak be az állomás munká­jába. A mozdonyfelvigyázó irodá­ban Gulrich Béla vezető-moz­­donyfelvigyázó egy hatalmas nyi­tott könyv fölé hajolva dolgozik. A vezényléseket állítja össze nagy buzgalommal. — Ezerfelé kell gondolni en­nél a munkánál — magyarázza. — Számításba kell venni az emberek képességét ledolgozott munkaide­jét, a gépek állapotát, a javítások sorrendjét, időtartamát és sok más szempontot. A vezénylési terv alapján ad utasításokat a mozdonyvezetők­nek és fűtőknek, akik útjuk meg­kezdése előtt és befejezése után nála jelentkeznek. Igen jó a fű­tőház kollektívája, amely sok ki­tűnő eredménnyel büszkélkedhet. A vezénylési könyv alapján meg­állapítható, hogy az átlagos 10—15 ezer kilométer helyett néhányan 20 ezer kilométernél is többet munkaegységenként, de az 1961- es esztendőben sem kell szégyen­kezniük, dacára az elmúlt évi rendkívüli esztendőnek, így is fe­lülfizetik a tavalyi részesedést. A Kossuth Termelőszövetkezet tagjai agrárproletárok, a felsza­badulás után jutottak földhöz. Földjeik jók, csak 1944 óta nem­igen voltak trágyázva. Vannak olyan táblák, melyeket az intenzív munka hiányában teljesen felvert a nád és más nem terem rajta. Természetesen, mint mindenütt, így a Kossuth Tsz életében is sok kezdeti probléma volt. A vezetési stílus nehezen alakult ki, problé­ma volt a szakvezetéssel, a mun­kához való viszony sem olyan a „mienk”-ben, mint annak idején az „enyóm”-ben volt. Ezek a problémák nagymértékben érez­tették hatásukat az első évben, melynek következtében az 1960- as év zárszámadásakor csak 16,01 forintot osztottak. Az 1961-es gazdasági óv már másként indult, több objektív nehézség és az őszi nagy szárazság ellenére már van­nak eredmények, ami nem nagy, de az 1960-as munkaegység-érték körülbelül 30 százalékkal lesz ma­gasabb. A Kossuth Termelőszö­vetkezet összvagyona egymillió forint körül van. Állandó épület­tel nem rendelkeztek, munkagép­jeik nincsenek, teljesen a gépál­lomási bérmunkára voltak utal­va. így egy erősebb és egy gyen­gébb termelőszövetkezet egyesült, de nem erő és vagyoni alapon, hanem teljes egyenlőségi elv sze­rint. A vezetőségválasztó taggyű­lés beszámolóját mintegy két óra hosszás vita és hozzászólás követ­te, ahol az az egységes álláspont alakult ki, hogy az új termelőszö­vetkezet élére olyan vezetőket kell választani, akik egyetértenek a tagsággal és a tagság érdeke az ő érdekük is. — A lelkes kollek­tíva elnöknek a több éves nagy­üzemi gyakorlattal rendelkező Rotár István elvtársat választotta, aki már ezen a poszton sok tűz­­próbát kiállt. Elnök-helyettessé Emhő András elvtársat. A vezetőségválasztás után a köz­gyűlés úgy határozott, hogy az újonnan alakult termelőszövetke­zet Béke néven fog továbbra is működni. Majd több hasznos hoz­zászólás következett, melyeknek eredményeképpen, alapszabály­­kiegészítés-képpen a 40 éven aluli nőknek 150, a 40 éven felüli nők­nek 120, az 50 éven aluli férfiak­nak 200, az 50 éven felüli férfiak­nak 150, míg az 55 éven felüli nők­nek és 60 éven felüli férfiaknak fizikai erejüknek megfelelő számú munkaegységet kell egy évben alapmunkaegységként ledolgozni. A betegségek idejére jóváírható munkaegységek számát is megál­lapította a közgyűlés, amely az SZTK által meghatározott táp­pénzhez hasonló. Az utolsó hat hónapban teljesített munkaegysé. get veszik alapul és erre a teljesí­tett munkaegységek százalékos aránya lesz az irányadó. Az ötéves terv végére megkétszerezzük területünkön az öntözést — Beszélgetés a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetőivel — A 100 éves múlttal rendelkező, Gyulán székelő Körös-vidéki Víz­ügyi Igazgatóság székházában együtt találtuk a vezérkart s alkal­munk nyűt elbeszélgetni munká­jukról, terveikről. — A mi hatáskörünk Békés, Szolnok és Hajdú megye határá­ban több mint félmillió holdnyi területre terjed — magyarázza Kurta József igazgató. — Nem könnyű ilyen szétszórt területein megszervezni a munkát Mérnö­keink, szakembereink gyakran él­nek vándormadárhoz hasonló éle­tet, de fizikai munkásaink egy ré­sze sem jut haza mindennap a családjához. Városoktól, falvaktól távol, hullámtereken, gátakon dolgoznak. Ezért iparkodtunk em-Akik a meleggel foglalkoznak Ilyenkor télen, amikor a zuz­­marás utcára kimenni is rossz, az emberek öblös kályhák mellé hú­zódva melegszenek. Persze csak akkor melegszenek, ha a kályha jó, a belé adott szén vissza is ad­ja azt a meleget amire ilyenkor az emberek vágynak. Hogy a hidegből jól fűtött szo­bába mehessünk, több vállalat igyekszik a közönség igényeit ki­elégíteni. E vállalatok egyike a Zalaegerszegi Kályhagyár Békés­csabai Kirendeltsége, melynek mintegy negyven munkása Békés megyében és a megyén kívül ja­vítja és újjáalakítja a régi kály­hákat vagy ahol nincs, újakat épít. Az elmúlt évben mintegy háromezer új kályhát építettek és legalább ennyit alakítottak át. A vállalat magánházaik kályha­építésén kívül közületek igényeit is kielégíti. A két éve Békéscsa­bára telepített üzem a kis lét­számmal is négymillió forint for­galmat bonyolít le. Zöldtrágyázáshoz is vásárolhatnak a tsz-ek vetőmagot tesznek meg gépükkel nagyobb ja. vitás nélkül. A 424.183-as számú mozdonyon — melynek vezetője Gajdács Mihály, fűtője Rontó Endre, váltótársuk pedig Kegyes Lajos és László Mihály —, leg­utóbb csak 21 604 megtett kilo­méter után kellett javítást tenni. Külön elismerés illeti Kőszáli Pé­ter mozdonyvezetőt és Fodor Pál fűtőt, akinek a 424.322-es gépük csak 24 ezer kilométer megtétele után került a műhelybe. — Mi a titka a jó eredménynek? — kérdezem tőle, amikor találko­zunk. Gondolkozik egy kicsit, aztán mosolyogva csak ennyit mond: — önfegyelem és hát szeretni kell a gépet. Ez az egész. S a mozdony valóban meghálál­ja a jó „bánásmódot”, mert a múlt hónapban is 13 tonna szenet takarított meg, amiért a gazdája 500 forint jutalmat kapott. A régi „barátság” eredménye az is, hogy Kőszáli Pétert novemberben Kivá­ló dolgozó oklevéllel és az ezzel járó egy heti keresetnek megfelelő pénzzel jutalmazták. Nem felejtkezhetünk el a KISZ- brigád 424.357-es mozdonyon szol­gálatot teljesítő fiataljairól, Kocs­­máros Ferencről, Morvái Má­tyásról, Áchim Jánosról és Popik Sándorról sem, akik a munkában Kőszáli Péter nyomdokain halad­nak. A karácsonyi ünnepi forga­lom idején különösen kitettek ma. gukért, hét mentesítő vonatot vit­tek — soron kívül — Budapestre. A KISZ-jelvényes mozdony hűsé-A tavaszi vetőmagakció és -cse­re során megyénk termelőszövet­kezetei nemcsak hibridkukorica-, lucerna-, vöröshere-vetőmaghoz juthatnak, hanem vásárolhatnak a zöldtrágyázásra alkalmas növé­nyek magvaiból is. Különösen a kötöttebb talajú járások közös gazdaságai tarthatnak igényt gesem engedelmeskedik gazdái­nak, akik már fiatalon megtanul­ták, hogy szeretni kell a gépet. A fűtőháztól a menetirányító irodába vezet az utunk. A Szol­nok—Lőkösháza közötti vonalsza­kaszon minden állomás innen kap utasítást a vonatok indítására. Ép­pen Braun Ádám teljesít szolgá­latot. Az asztalán lévő grafikon pontosan mutatja, hogy a vonatok hol vannak, melyik pontot érték el. — Éjszaka rendszerint tucatnál is több vonat mozgását kell össz­hangba hozni úgy, hogy az egyes állomásokon minél kevesebb le­gyen a várakozási idő, és ne kö­vetkezzen be torlódás. Ilyenkor egyszerűbb a dolog — ad felvilá­gosítást Braun Ádám. A telefon itt is minden percben cseng. A vonalról jelentéseket ad. nak le és utasításokat kémek. A felelősség ezen a szolgálati helyen sem kevés. Utunk ezzel befejeződik. S bár az egyes reszortok, szolgálati he­lyek munkáját külön-külön mu­tattam be, az összefüggésekre, a kellő együttműködés fontosságára, a jó eredmény feltételének sok­rétűségére taián mégis következ­tetni lehet. Aki pedig valamennyi­re megismeri a vasút munkáját, mint utas, megértő, belátóbb lesz, nem türelmetlenkedik majd, nem szidja a vasutat, ha éppen a vonat nem érkezik a menetrend sze­rinti időben. Pásztor Béla ezekre a növényekre, amelyeket elvetnek és fejlődésük bizonyos szakaszában a talaj humusz-tar­talmának növelésére, a laza szer­kezet elérése céljából mélyen alá­szántanak. A Vetőmagellátó Vál­lalat mintegy 10 vagon zöldtrá­gyázásra alkalmas sorok óró-, szeg­leteslednek. és napraforgómagot tárol a szövetkezetek ilyen igé­nyének kielégítésére. Régi kívánság teljesül Endrődön Endrődön a Gyomai út környé­kén lakóknak több éves kívánsá­ga, hogy az ottani Il-es számú italbolt jelenlegi jellegét meg­szüntessék. Nem véletlenül, ha­nem megtörtént esetek miatt ne­vezték el ezt az italboltot dühön­­gőnek és késdobálónak, ugyanis nemegyszer fordult elő vereke­dés is ott. A helyi földművesszö­vetkezet igazgatósága elhatározta, hogy az eléggé düledező falú Il-es számú italbolt épületét lebontják és egy teljesen új, korszerű épüle­tet építenek, mintegy 500 ezer fo­rint költséggel. Az új épületben bő választékban mindenféle italt és hideg- ételt szolgáltató büfét és egy kis cukrászdát helyeznek el. Endrődön van ugyan egy cukrász­da, de az elég messze, mintegy kilométernyi távolságra a Il-es számú italbolttól. béri körülményeket teremteni számukra. Hét telepünkön televí­zió áll rendelkezésre, szépen be­rendeztük a munkásszállásokat, rádiót szereltettünk a lakókocsikba és eljuttatjuk az újságot, folyóira­tot mindenhová. — Az utóbbi években szép ered­ményeket értünk el — veszi át a szót a szomszédja. — Szerintem főleg annak köszönhető, hogy mű­szakilag jól képzett szakemberek irányítják a munkát, a fizikai dol­gozóink is törzsgárdának számí­tanak. Jól ismerik, mit kell ten­niük. Összeforrtunk, együtt ter­vezünk, dolgozunk. A műszakiak közül huszonheten rendelkeznek mérnöki diplomával. A beszélgetésből kiderül, hogy az igazgatóság munkája három fő részre oszlik: belvízvédelem, ár­­vízvédelem és öntözés. Területü­kön hárommillió-háromszáz­ezer folyóméter csatornát kell rendbentartani. Igaz, az utóbbi években nagyon sokat segítenek az úgynevezett vízhasznosítási tár­sulások. Most már a termelőszö­vetkezetek nem várnak mindent tétlenül az államtól, mint koráb­ban, saját érékükben ők is sokat tesznek a belvízvédelemben és vízhasznosításban egyaránt. Fon­tos is ez a segítségnyújtás, hisz a hazánkban lévő ossz szivattyú­készlet egyharmada a Körös-vi­déki Vízügyi Igazgatósághoz tar­tozik, ami azt bizonyítja, hogy itt legtöbb a tennivaló. — Az elmúlt évben több, mint húszezer holdon öntöztek a mi körzetünkben — halljuk ismét az igazgató szavait. — Ez évben újabb háromezer holdat kapcso­lunk be, az új ötéves terv végére pedig negyvenkétezer-kilenc­­száz holdon hasznosítjuk a Körö­sök és a holtágak vizét. Az öntö­zést főleg termelőszövetkezeti nagytáblákon szervezzük. A há­rom megyében kétszázötven szö­vetkezettel tartunk kapcsolatot. Mi készítjük az öntözési terveket, a kivitelezés jó részét szántén ma­gunkra vállaljuk. De műszáki se­gítséget is adunk. Egy műszaki csoport tavasztól őszig a földeken segíti az öntözést Sok olyan ter­melőszövetkezet rendezkedik be öntözésre, melynek tagjai csak hallásból ismerik ezt a munkát. Természetes, hogy segítség nélkül eleinte nem sokra mennének. Elmondtak a vízügyi igazgató ságon azt is, hogy egyre több érté. kés gépet, berendezést kapnak. Ezért náluk nagyon fontosnak tartják a szakemberek és fizikai dolgozók továbbképzését hogy megbízható, szakképzett emberek­re bízhassák az értékes társadal­mi tulajdont. Jelenleg több, mint százan tanulnak különböző tech­nikumon, egyetemen, szakmai to­vábbképzőn. így jóval több segít­séget nyújthatnak a körzetükben gazdálkodó termelőszövetkezetek­nek is, amelyek nemcsak vizet, hanem szakmai és gépi segítséget is várnak tőlük. Ary Róza Az É. M. Békés megyei Állami Építőipari Vállalat felvesz azonnali belépésre ÉP ÜLETGÉPÉSZ MÉRNÖKÖ­KET, gyakorlattal rendelkező építőipari TECHNIKUSO­KAT, ALTALANOS MÉRNÖKÖKET, ÉPÍTÉSZMÉRNÖ­KÖKET, valamint KÖZGAZDASÁGI EGYETEMET VÉG­ZETT, beruházásban gyakorlattal bíró személyeket. Jelentkezés mindennap a vállalat személyzeti osztályán, Békéscsaba, Kazinczy utca 4. 40.

Next

/
Thumbnails
Contents