Békés Megyei Népújság, 1962. január (17. évfolyam, 1-25. szám)
1962-01-09 / 6. szám
2 népűjsjI a 1962. január 9., kedd A kubai forradalom a világ tükrében Január 8-án három éve, hogy Castro öt'ezer főnyi serege élén diadalmasan bevonult Havannába. A nép leírhatatlan lelkesedéssel fogadta. Kuba a történelemben először lépett a világ elé saját arculatában. A kubai forradalom győzelme lehetővé tette, hogy a nemzeti függetlenség és önrendelkezés útjára lépjen. Amikor Kuba még észak-amerikai gyarmat volt, igyekeztek elhitetni a kubaiakkal, hogy országuk szabad ország. A forradalom azonban felrázta a kubaiakat, megmutatta, hogy a szabadságot csak most vívták ki maguknak. Mind ez ideig nem ismerte a világ Kubát, mert mint dr. Kdei Castro mondotta az ENSZ-ben tartott történelmi jelentőségű beszédében: „A gyarmatok nem beszélnek, a gyarmatokat nem ismeri a világ addig, amíg nincs módjuk a megnyilvánulásra.” Nemzetközi ügyeit szabadon, a maga érdekeinek megfelelően rendezi, függetlenségi jogának teljes gyakorlása mellett A diplomáciai, kulturális és baráti kapcsolatok kiépítése a világ minden népével és a piacok kiszélesítésének kérdése — amelyek szintén a Forradalmi Kormány külpolitikájának alapját képezik — ugyancsak szoros összefüggésben vannak a nemzetközi függetlenség teljes biztosításával. Amíg Kuba nem volt teljesen szabad, független nemzet, kényszerítve volt arra, hogy azokkal az országokkal tartson fenn kapcsolatokat, amelyek elnyomták. A szocialista országok például tabu területek voltak a kubaiak számára. A szocialista országok életét csak az imperialista hazugság-függönyön keresztül ismerhette. A számos szerződés és egyezmény, amelyeket a világ különböző országaival kötöttek, mutatja, hogy a kubai nép külpolitikai előítéletek és megkülönböztetés nélkül akarja fejleszteni kapcsolatát az egész világgal. Kuba síkraszáll a társadalmi erkölcs elveinek védelmében a nemzetközi porondon. Az embernek ember által való kizsákmányolása elleni harc, a békeharc és a népek testvéri barátságáért folytatott küzdelem azok, amelyek meghatározzák a kubai forradalom magatartását. Küzdenek a népek társadalmi igazságának érvényesüléséért, politikai szabadságáért és gazdasági fejlődéséért azokon a nemzetközi fórumokon, amelyeken felemeli' szavát a gyarmati rendszer és a neokolonializmus és az embernek ember által, nemzetközi méretekben megnyilvánuló kizsákmányolása ellen. A Kubai Népi Nagygyűlés az 1960. szeptember 2-án Jósé Marti szellemében és emlékére közzétett Havannai Deklarációban határozottan elítéli „az észak-amerikai imperializmus több mint egy évszázadon keresztül megnyilvánuló nyílt és bűnös intervencióját Latin-Amerika összes országaiban. Mexikó, Nicaragua, Haiti, San Domingo és Kuba olyan országok, amelyek többször is szenvedői voltak a nyílt beavatkozásnak. Az erőszakos yenki-agressziók következtében olyan gazdag terület, mint Texas vagy a stratégiailag olyan életbevágóan fontos Panama-csatorna került így az északamerikaiak kezére, vagy éppen az egész ország lett megszállt terület, mint például Puerto Rico. Ugyanakkor ezeknek az országoknak az észak-amerikai tengerészek szemtelenkedéseit is el kellett tűrniük, amely elsősorban asszonyaik és leányaik ellen irányult, de nem kímélte hazájuk legszentebb történelmi szimbólumát, Jósé Marti emlékét sem. Kuba nemcsak az észak-amerikai intervenciósokat leplezte le. Felemelik szavukat Algéria függetlensége érdekében, a Belga-Kongó gyarmati rendszere és a laoszi intervenció ellen, továbbá olyan esetben, amikor a népek, a nemzetek közösségében betöltendő jogaikért és az emberi szolidaritás elveiért szálltak szembe az imperialista hatalmakkal. Kuba védelme érdekében megnyilvánuló népi szolidaritás nem valami teorikus és szentimentális érzelmeken alapul. Kuba a latinamerikai népek testvére. Eredeténél fogva közös ellenség ellen harcol. Példát mutat a kevésbé fejlett országoknak. Kuba elítéli a faji megkülönböztetést, ami nem szolgál más célt, mint az emberek közötti ellentétek szításával megosztani az erőket. Ezeket a módszereket a gyarmatosítók és az imperialisták előszeretettel alkalmazták a népek gyengítésére, hogy könnyebben tudjanak felettük uralkodni. Kuba elítéli azt az embertelen bánásmódot, amelyben a színesbőrű lakosságot részesítik az egyes orságokban — közöttük az Egyesült Államokban —, ahol a hangzatos ENSZ-beli kijelentések ellenére oly nagymértékben üldözik a négereket. Kuba harcol az általános és teljes leszerelésért, a többi békeszerető néppel együtt. Mindenütt ott találhatók képviselői, ahol a haladó világ harcol a jobb, igazságosabb életért, s a haladó világ is mindenben Kuba segítségére siet, annál is inkább, mert ennek a hatmilliós országnak a hős népe mutatott példát először az amerikai kontinensen azzal, hogy lerázta magáról az imperializmus igáját, s elkezdte a szocialista társadalom építését. VII. orváth doktor egész nap ki sem mozdult a szobából, hanyatt feküdt az ágyon, mondanivalóját rakosgatta, ötféleképpen elképzelte, egyik sem tetszett, belefájdult a feje. Megkívánta a friss levegőt, kinézett az ablakon. A Kártner-Strassén még nagy volt a nyüzsgés, lement és elindult a Burg felé. Jó volt így egyedül ballagni, felkészülni az esti vallomásra. Igen. Határozott: ma este megkéri Elza kezét. Eléje tárja elképzeléseit. Már nem nézte, merre jár: gondolatai messze kalandoztak, s minden más emlék elmosódott, csak Elza maradt meg benne. Elfelejtett mindent, ami volt, s csak arra gondolt, ami ezután következik: Elza, szerelem, reménykedés, boldogság, forró kézszorítások, fullasztó csókok, ölelések, lelkendező szavak, esküdözés ezerszer és milliószor. ... S most ott ült már félórája az asztalnál, hallgatta a részeg tiroliak óbégatását, figyelte az emberek önfeledt ünnepi hangulatát, s iszonyatos düh szállta meg. Szeretett volna nekikrontani, szétütni köztük, összetörni, megsemmisíteni mindent és mindenkit. Elza nem jött. A pincér nesztelenül tette asztalára a nyolcadik pohár gint. Felhajtotta, az ital mámoros révületbe hódította. Panaszosan, szomorúan bámult bele az üres pohárba. — Látja Elza, nincs szerencsém az élethez. Egyedül vagyok, mint Nyugat-Szamoa független A Csendes-óceán délkeleti medencéjében fekszik a vulkánikus eredetű Szamoa szigetcsoport, mely a XIX. század utolsó évtizedéig még független királyság volt. 1899-ben a császári Németország és az Amerikai Egyesült Államok felosztották egymás között a független Szamoa-királySágot. A szigetcsoport keleti része — 195 négyzetkilométer, 21 ezer lakossal — Amerikai-Szamoa néven jelenleg is az USA fennhatósága alatt áll. A szigetek nyugáti fele az I. világháború kezdetéig Németország gyarmataihoz tartozott. 1914-től 1962 január 1-ig, függetlenségének elnyeréséig — Üj-Zéland népszövetségi mandátuma, illetve ENSZ- gyámsági területe volt. A Csendesóceán területén jelenleg is még több ENSZ-gyámsági terület található, így Üj-Guinea szigetének északkeleti részé és Nauru, amelyek Ausztrália ellenőrzése alatt állanak, míg a Mariana-, Karolina- és Marshall-szigetek (Guam kivételével) a „Csendes-óceánszigetek” összefoglaló néven az Amerikai Egyesült Államok felügyelete alá tartoznak. A csendes-óceáni szigetvilág első független államának, Nyugat-Szamoának területe 2927 négyzetkilométer, lakosainak száma 107 ezer fő, fővárosa a tizenegyezer lakosú Apia. Nyugat- Szamoa fő gazdasági terményei — a kopra, a banán és a kakaó — bár exportra kerülnek, világgazdasági jelentőségük elenyésző. „A berlini falak miatt nem fogunk háborút viselni99 — jelentette ki Gaitskell Berlin (MTI) Amióta az NDK kormányának intézkedésére vasbetoníaMal zárták le a berlini határt, a nyugat-berlini szenátus azon fáradozik, hogy minél több külföldi közéleti személyiséget láthasson vendégük Az angol vendégekkel azonban megjárták. Gaitskell, az Angol Munkáspárt elnöke nem beszélt a szenátus szájaize szerint, sőt az NDK bizonyos fokú de faoto elismerését javasolta. Nem csoda hát, hogy elszontyolodtak Willy Brandt „a végső kockázatot is vállalni” koncepciójának hívei, hiszen ma már Brandt vendégei is ki merik jelenteni, amit például elutazása előtt Gaitskell így fogalmazott meg a tempelhofi repülőtéren: „A berlini falak miatt mi nem fogunk háborút viselni’*, majd a szélsőséges megoldás hívedre célozva hozzátette: ..Valakinek egyszer mégiscsak meg kell változtatnia álláspontját4’. ónod vári Miklós: a kivert kutya. Ügy töltöm ezt a karácsonyt, úgy! — Gint! — Gint! Éjfél felé támolyogva kelt fel az asztaltól, imbolygó léptekkel hagyta el a kávézót. Maga sem tudta, hová indul. A portás állította meg. — Uram, a kabátja! Gyűrött papírpénzt nyomott a portás kezébe és kilépett az utcára. Mélyet szippantott a friss, téli levegőből. Elindult céltalanul, mázsányi szomorúságával a nagyvilágba. A Kártner-Strassét gyéren világított utca keresztezte, botorkálva befordult. De alig tett néhány lépést, amikor valaki megszólította: — Herr Horváth! Megtorpant, hátrafordult. Magas, bőrkabátos férfi lépett melléje. — Én vagyok! Eszébe sem jutott, hogy tiltakozzék. — Kérem, doktor úr — folytatta most még nagyobb meglepetésére magyarul a bőrkabátos idegen — sürgős ügyben keresem ... És feltétlen diszkréció... Egyik ámulatból a másikba esett. Két percig sem tartott mindez. Hatszemélyes, fekete gépkocsi suhant a járda mellé, s kivágódott az ajtaja. — Es freut mich, Herr Doktor! — mondta a kocsiban ülő férfi németül, s Horváth előtt elsötétült a világ. Súlyos, kemény tárggyal ütötték le, ájultan zuhant a támadó karjaiba. Az ülésre fektették és az autót a következő pillanatban elnyelte a sűrű köd. Alig, hogy ez lezajlott, Elza rontott be a Royalba. Végigszaladt az asztalok között, de már nem találta ott, akit keresett... Az oroszlánbarlangban Körner ezredes sokáig úgy tett, mintha észre sem venné az előtte ülő férfit. Nem vett róla tudomást: keresztülnézett rajta. Unatkozva, közömbösen. Mondhatni, mint amikor egy bútordarabot figyel meg az ember. Nagy véraláfutásos szeme volt. Zöld, mint a macskának. A véraláfutások és az arc gyűrődései elárulták, hogy reggelig tartó lumpolás után ment be a hivatalba, s most amiatt bosz. szankodik, hogy nem hagyták aludni. Erőt vett magán, tekintetét mereven az orvosra szegezte. Horváth doktor összerezzent ettől a nézéstől, amely szinte perzselte, s az agyvelejéig hatott. Megérezte, hogy az ezredes nagyon is tudatosan vizsgálja a fejebúbjától a talpáig ... S mereven néz a szemébe: mintha hipnotikus álmot kényszerítene rá. De ez csak egy-egy pillanatig tartott. Időnként megint úgy tűnt, mintha csodálkoznék, és csaknem meglepetve kérdezné tőle: „Kicsodá maga, s mit akar itt? ...” Aidán megint keresztülnéz rajta, mint az ablaküvegen. Ilyenkor felengedett, megkönynyebbült egy kicsit, hogy a következő pillanatban újra megbénítsa, a székhez szögezze Körner fürkésző tekintete. A macska játszik így az egérrel... Félt, hogy kérdést intéznek hozzá, s felelnie kell. Most képtelen volna erre. Keserves állapotban ébredt, iszonyatosan zúgott a feje. Égett, sajgott az ütés helye, egész teste összetörődött, mintha reggeltől estig fogaskerekek között őrlődött volna. De a legjobban mégis a feje fájt, még a haja is fájt és külön-külön minden csontja. Iparkodott gondolatait rendezni* valahogy egységes rendbe sorakoztatni, és ha az ezredes meg nem zavarja, visszaemlékezni az eseményekre. (Folytatjuk.)
