Békés Megyei Népújság, 1962. január (17. évfolyam, 1-25. szám)
1962-01-21 / 17. szám
% KÖRÖSTAJ A NÉPÜTSÁG KULTURÁLIS MELLÉKLETE Szecsődi László’ Korszerűség vagy dekadencia? A t. egészséges ízlésű ember idegenkedik mindenfajta szélsőségtől, vezető és eligazító ér_ telmet keres a szellem valamenynyi termékében és tiltakozik ennek az értelemnek önkényes, öncélú megzavarása ellen. A józan gondolkodású emberek szerte a világon elutasítják a burzsoá társadalmi rend hanyatlásának jellegzetes kulturális termékét, a különböző művészeti ágakban megnyilvánuló dekadens irányzatokat is. A burzsoá dekadencia elszakítja a művészeteket az élettől, teljes egészében visszatükrözi a tőkés társadalom felszíni jelenségei mögött dúló zűrzavart, az egyik napról a másikra éles perspektívátlanságát és az értelem helyett az elferdült ízlésre, a beteges emberi vonásokra apellál. A dekadencia fő megnyilvánulásai a művészetekben a különböző formalista absztrakt irányzatok. Ezek követői nem a világot, nem a valóságot és az emberek reális viszonyait akarják ábrázolni hanem a művész belső lelki folyamatait, valóságtól elszigetelt egyedi érzelmeit és ösztöneit. Akadnak soraikban jóindulatú tévedők, valóban tehetséges művészek, akikben csak a kapitalizmus sivársága gyötörte torzképpé a reális emberi viszonyokat. De vannak közöttük körmönfont szélhámosak is, akik a szamár farkára kötött ecsettel, ventillátorral vagy egy-egy jobb sorsra érdemes zongora elfűrészelésével részesítik „maradandó műélvezetben” a kapitalista világ nagypénzü sznobjait. A társadalomtudomány pontosan kimutatja, hogy az ilyen művészeti törekvések a tőkés rendszer hanyatlásának szükségszerű termékei és minden olyan korban bekövetkeznek, amelyben az alkotó emberi értelmet erőszakkal megfosztják a haladó eszmék kifejezésének lehetőségeitől. A mi hazánkban a dekadenciának nincs társadalmi talaja. Művészeink szabadon minden korlá-3 ■ tozás nélkül fejezhetnek ki egy olyan valóságot, amely előtt a fejlődés beláthatatlan perspektívái bontakoznak ki és a társadalmi valóságban ható előremutató tendenciák ábrázolásával jelentős mértékben elő is segíthetik ezt a fejlődést. Művészeink alkotó munkájukat olyan közönség számára fejthetik ki, amelynek körében — a szocialista kultúrforradalom következtében — évről évre nő a művészet kedvelőinek száma, akik szeretettel és elismeréssel fogadnak be mindent, ami szép és értékes, mindent, ami mond valami jelentősét számukra életükről, a körülöttük és a bennük lezajló nagy folyamatok lényegéről. E zek a gondolatok az SZKP *“ XXII. kongresszusával kapcsolatban idéződnek fel az emberben. A XXII. kongresszus a kulturális és művészi ólet területén is nagyon lényeges kérdéseket állított a figyelem előterébe. Az egyik ilyen kérdés, hogy az eddiginél nagyobb gondot kell fordítanunk a szocialista művészetek hatékonyságára, az ábrázolás vonzó és a figyehpet lekötő voltára. A leggyönyörűbb igazság is ellaposodik ha sután, ügyetlenül, nehézkesen tálaljuk és sajnos az undok hazugság is tetszetőssé válhat, ha ravasz kezek vonzó külsőt formálnak számára. A kongreszszus felhívta a figyelmet, hogy a «ocialista művészetek bátran szakítsanak a megunt és elkoptatott konvenciókkal, keressék az ábrázolás új, hatékony módszereit, azokat a művészi formákat, amelyekkel a szocialista tartalom a legteljesebben kifejezhető. A kongresszusnak ezt a roppant fontos útmutatását a mi művészeti életünkben nem mindenki gondolja át kellő felelősséggel. A művészeknek és esztétáknak egy szűk csoportja egyenesen félremagyarázza és olyan következtetést von le belőle, hogy válogatás nélkül szabad teret kell biztosítanunk az önkényes próbálkozásoknak és meg kell vizsgálnunk, hogy a mai modern kapitalista művészetnek nincsenek-e birtokában azok az eszközök, amelyekkel a mi szocialista valóságunk is jobban és teljesebben kifejezhető. Azok, akik a XXII. kongreszszusból ilyenfajta következtetéseket vonnak le, természetesen nem dekadenciát akarnak. Legalábbis nagyon szűk azoknak a köre, akiket a kapitalizmus iránti rokonszenv fűt és ilyen indítékból akarják „megreformálni” kultúrpolitikánkat. A legtöbben új és hatékonyabb eszközöket keresnek a szocialista valóság művészi ábrázolására. Ügy gondolkoznak, hogy a tudomány is megújította eszközeit, a lényeget ábrázoló formáit akkor, amikor a makrotestek világából a mikrotestek világába hatolt. A newtoni fizika törvényed nem alkalmazhatók változtatás nélkül az atomok világában végbemenő folyamatok és összefüggések kifejezésére. Következésképpen a művészeteknek is meg kell újítaniok eszközeiket, ha korszerűen akarják ábrázolni korunk folyamatait, ha a mai ember lelkére akarnak hatni. C gyesek úgy vélik, hogy a mű. s vészetek ábrázolási eszközeinek megújítása során jobban kell támaszkodniuk a kapitalizmus művészetének formai jegyeire — magyarán szólva, teret kell adnunk a formalista absztrakt irányzatoknak, a különböző izmusoknak vagy legalábbis türelemmel kell lennünk irántuk, mert nem tudhatjuk, nem származik-e belőlük valami jó a szocialista művészetek számára. Nagyon fontos kérdés annak eldöntése, hogy felhasználhatók-e az absztrakt, formalista ábrázolási eszközök a szocialista valóság kifejezésére. Véleményünk szerint formalista absztrakció a művészetekben dekadens jelenség, a burzsoá társadalmi rend hanyatlásának kifejeződése és általa a szocialista tartalom nem fejezhető ki. A szocialista művészetek lényege, hogy a világot fejezik ki, a valóságról, a valóságos emberi viszonyokról adnak olyan képet, amely nem egyetlen személy véletlen konstrukciója, hanem éppen objektivitásánál fogva általános érdeklődésre tarthat számot. A formalista absztrakt művé» szeteknek ugyancsak lényege, hogy célkitűzésük nem a valóság tükrözése, nem a világ művészi eszközökkel való ábrázolása, hanem a művész belső szubjektív világának, illetőleg a valósághoz való véletlen, egyéni viszonyának a kifejezése. A becsületes absztrakt művészek be is vallják, hogy művészi tevékenységük tulajdonképpen annyira egyéni, hogy a kívülálló számára a véletlen szubjektív élményen kívül vajmi kevés új ismeretet ad. A kapitalizmus súlyos és ösz" szeegyeztethetetlen ellentmondásokkal terhes világában egy ilyen művészi magatartás lehet indokolt akkor, ha a művész nem rendelkezik olyan világnézettel, amely eligazítja őt a társadalom zűrzavarában, amely megmutatja számára azokat a tendenciákat, amelyek ebből a zűrzavarból kivezetnek. A formalizmus és az absztrakció tükrözi a tanácstalanságot, tükrözi azt a pesszimizmust, amelyet a társadalom hanyatlása és szétbomlása kelt a gondolkodó emberben. Az absztrakt formák mögött ilyen módon a kapitalizmusban reális tartalom is húzódhat meg, hiszen az értelemnek az értelmetlenséggel való felváltása, az ember deformálása, eltorzítása és megnyomorítása reális következménye a tőkés társadalomnak. Vajon igaz-e az, hogy az absztrakció a társadalmi bomlás és zűrzavar mellett mást is kifejezhet? Kifejezheti-e például az emberi elmének a valóságban való nagyobb elmélyülését úgy, ahogy a mikrofizika törvényei is kifejezik ezt a folyamatot a newtoni fizika töx-vényeivel szemben. Nem igaz, és nem lehet ilyen párhuzamot vonni a tudomány és a művészet fejlődése között. A tudomány azért tárt' fel új törvényeket, mert a tudósok a valóság eddig ismeretlen és teljesen új területére hatoltak be. A művészet területe azonban nem változott. A művészet feladata továbbra is a társadalmi valóságnak, az emberek társadalmi viszonyainak, az ember és a természet viszonyának sajátos módon való ábrázolása. Ezekben a viszonyokban is következtek be mély és forradalmi változások, de ezeket a művészeteknek olyan eszközökkel kell tükrözniök, amelyek összhangban vannak az ábrázolt tárggyal, belőle merítik ábrázolási formáikat és e formák reális, értelmes tartalmat fejeznek ki. Minden, ami ezen túlmegy, talajtalan konstrukció vagy pedig olyan egyéni benyomás, amely nehezen kelthet visszhangot a társadalom széles köreiben. A szocialista művészet tehát elutasítja magától a formalizmus és az absztrakció minden válfaját. E törekvések a burzsoá rendszer hanyatlásának termékei a művészetekben. A szocializmusban új értelmet nyert az alkotó emberi törekvés és nincs talaja annak, ami eltorzítja, meghamisítja a valóság reális képét. A szocialista művészeteknek " valóban fontos feladatuk, hogy határozottán számoljanak le azokkal a konvenciókkal, sablonokkal, amelyek károsak. Ezek visszatartják a művészetek kibontakozását. A szocialista művészetek keressék szüntelenül azokat a formákat és ábrázolási eszközöket, amelyekkel hívebben és nagyobb hatásfokkal fejezhető ki megújuló szocialista életünk, amelyek hozzásegítik népünket ahhoz, hogy mélyebben megértse a hazánkban lezajló társadalmi folyamatok lényegét a ma és a jövő szép és felemelő vonásait. E feladat megoldása során azonban a mi művészetünk az értelem művészete marad és nem szakadhat el a realitás, a józan emberi ész és érzelmek talajától. Filadelfi Mihály: Kisvárosi tél madártávból A zúzmarás magasság elvakít... Fényes suhanás vibrál a háztetőkön... S csend szól elmorzsolt percek léptein... Ezüstös utcák futnak hűvös rendben. Mogorva kémények lágy ködöt pipálnak ... S madárszárnyon a gond tovalebben. Csilingelő vágy a tar fák alatt.., Elhagyott kedves most az óriásdarü, s úgy vágynak nőni a kamasz falak! Venyercsán László: Nagyapám Szeme-fénye már egyre fénytelenebb; Elfogyott a lépte. Beesteledett. — Törékeny vállát nyomják súlyos évek. Már sohasem bántják virgonc szenvedélyek. Sem szerelmek, lobogó nagy vágyak. Szemei■ a csillagokba látnak. — A föld hívását egyre jobban érzi. Örömet nem vár, bánatát sem méri. Mint fiatal bor állandóan fortyog,' — Csak unokáiban lesz igazán boldog. Mindennél jobban a földet szerette, Tavasszal szántani még egyszer szeretne. Jón-rosszon túl van, túl van életén. Nem volt semmije, mégse volt szegény. Sass Ervin: ÖK, KETTEN A szobában csend és jő meleg, a konyhában nevet a gyerek: — anyuci, látod? Milyen szép ez a kép! Valamit hallok még, aztán elhúz a figyelem — — — — — — csinos hölgy beszélget velem, fotelban ülök s hallgatom, ott mosolyog, majdnem a falon, olyan furcsa így, sejtelmes lágy sötétben, mintha nem is ott nevetne a tévé négyszögében, mintha nem is százezrek látnák, csak én — — — — Kiskornál kiáltok, s jönnek mind a ketten. Csoda-e^ hogy ők mosolyognak szebben?...
