Békés Megyei Népújság, 1961. december (16. évfolyam, 283-307. szám)
1961-12-14 / 294. szám
6 / ti ÉPÚJSA G 1961. december 14., csütörtök Még három csapat veretlen a megyei kosárlabda-bajnokságban Szeghalmi Gimnázium—Szarvasi Felső M. G. Technikum 45:33 (22:18) Szeghalom. V. Kecskeméti, Domokos. Végig jó iramú mérkőzést vívott a két csapat. Fej fej melletti küzdelem után talán a hazai környezet előnye döntötte el a találkozó sorsát a helyi csapat javára. Legjobb dobók: Esztergály 24, Hermándy m, illetve Simon 10, Cserei 9. Békéscsabai Gimnázium — Gyulai Gimnázium 58:32 (35:10) Békéscsaba. V. Molnár, dr. Szabó. A hazai csapat különösen az első félidei jó játékával biztosította a győzelmet. A második félidőben a vendégek jobban játszottak, de csak szépíteni tudtak az eredményen. Legjobb dobók: Zsilák 20, Czibula 12, illetve Szigetvári 6, Márai 5. Gyulai Pedagógus—Békési Gimnázium 94:43 (38:21) Békés. V.: Molnár, Gyeraj. A hazaiak, míg erővel bírták, vezettek néhány formás támadást és be is fejezték azokat, de később a vendégek korszerűbben játszottak és könnyen nyerték a találkozót. Legjobb dobók: Medovarszki 20, Guti 20, Lin- denberger 14, illetve Kovács 19, Püs- ki 12. NŐI ELSŐ CSOPORT: Szarvasi Óvónőképző—Orosházi Gimnázium 27:24 (12:11). Orosháza. V.: Kecskeméti, Szigeti. Lassú iramú, fej fej melletti küzdelemből a valamivel jobban dobó vendégek kerültek ki győztesen. A magassági fölényben lévő szarvasiak nem tudtak kihasználni előnyüket, mivel egyetlen emberre építették támadásaikat. Ha a hazaiak többet kezdeményeznek, megnyerhették volna a mérkőzést. Legjobb dobók: Várnagy 19, illetve Berec és Bordás 8—8. Szarvasi Gimnázium—Battonyai Gimnázium 22:9 (6:4). Szarvas. V.: Dr. Szabó. Különösen az első félidőben nagyon gyenge játékot hozott a két csapat találkozója. A második félidőben már feljavultak a hazaiak és biztosabb dobóik révén megszerezték a győzelmet. Legjobb dobók: Kovács n. 6, Kovács I. és Arnóczi 4—4, illetve Loss és Cseszkó 4—4. MÁSODIK CSOPORT: Gyulai Gimnázium—Békéscsabai Gimnázium 25:13 (10:4). Békéscsaba. V.: Molnár, dr. Szabó. A vendégek végig vezetve, biztosan nyerték a mérkőzést. Legjobb dobók: Máté 12, Deák 7, illetve Czikkely és Virágh 4—4. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: NŐI I. CSOPORT: 1. Szarvasi óvónők. 3 3- 95:51 6 2. Szarvasi Gimn. 4 1 3 74:137 5 3. Orosházi Kinizsi 2 2- 70:30 4 4. Orosházi Gimn. 2 1 1 61:38 3 5. Battonyai Gimn. 3 - NŐI n. CSOPORT: 3 25:69 3 1. Gyulai Gimnázium 3 2 1 121:87 5 2. Békéscsabai Gimn. 2 1 1 54:62 3 3. Békési Gimnázium 2 1 1 71:62 3 4. Békési VM 1 1- 50:36 2 5. Szeghalmi Gimn. 22 45:94 2 FÉRFI I. CSOPORT 1. Orosházi Kinizsi 3 3214: 90 6 2. Szarvasi SC 4 3 1 219:104 6 3. Szarvasi Gimn. 4 2 2 139:207 6 4. Orosházi Gimn. 3 2 1 107: 71 5 5. Battonyai Gimn. 4 1 3 112:190 5 6. Szarvasi Mg. T. 44 95:224 4 FÉRFI II. CSOPORT: 1. Békési VM 4 4280:178 8 2. Gyulai Pedagógus 4 3 1 250:181 7 3. Bcs. Gimnázium 4 3 1 244:170 7 4. Szeghalmi Gimn. 4 3 1 158:129 7 5. Sarkadi Gimn. 4 2 2 180:190 6 6. Gyulai Gimn. 4 1 3 147:214 5 7. Szarvasi FMT 44 130:184 4 8. Békési Gimn. 44 155:298 4 „Kilián téli kupa” mérkőzés Békési Spartakusz—Mezőberényi Spartakusz 4:1 (3:1) A megyei kosárlabda-bajnokság IV. fordulójában is született néhány meglepő eredmény. A legfeltűnőbb talán az, hogy a Szarvasi Spartakusz vereséget szenvedett Orosházán a gimnázium csapatától. A másik meglepetést ugyancsak a szarvasiak okozták azzal, hogy a gimnázium csapata csak a hosszabbításban tudta legyőzni az eddigi fordulókban igen gyengén szereplő battonyaiakat. EREDMÉNYEK FÉRFI ELSŐ CSOPORT: Orosházi Gimnázium—Szarvasi Spartakusz SC 34:26 (18:9) V.: Kecskeméti, Sztankovies. A mérkőzés nagy iramban kezdődött és a szerencse a hazaiaknak kedvezett. A szarvasiaknak ebben az időszakban szinte semmi sem sikerült, viszont a hazaiak szép támadásokat vezettek, s valamennyit eredményesen fejezték be. A második félidőben erősítettek a vendégek, de amikor két játékosukat kiszemélyiz- ték, nem tudták megakadályozni a hazaiak győzelmét. Legjobb dobók: Ve- rasztó 12, Sinkó 9, illetve Klenk 7 és Pataki 6. Orosházi Kinizsi—Szarvasi M. <3. Technikum 73:26 (36:9) Orosháza. V.: Kecskeméti, Szigeti. Az Orosházi Kinizsi csapata biztosabb dobásaival, kiforrottabb technikájával és jobb állóképességével végig fölényben játszott a fiatalabb és rossz taktikával játszó szarvasiak ellen. Legjobb dobók: Krits 25, Bibel 19, illetve JeszenszM 17. Szarvasi Gimnázium—Battonyai Gimnázium 38:32 (27:27, 12:14) Szarvas. V.: Dr. Szabó. A vendégek kezdtek jobban és a kapkodva játszó hazai csapat ellen az első félidőben vezetést is szerezték. A második félidőben a hazaiaknak csak az egyenlítésre tellett erejükből. A hosszabbításban azonban már újra magukra találtak és biztosították a győzelmet. Legjobb dobók: Kottái 19, Darida 9, illetve Hargittai 12, Madarász és Gulyás 8—8. FÉRFI MÁSODIK CSOPORT: Békési Fmsz Vörös Meteor—Sarkadi Gimnázium 67:42 (30:22). Sarkad. V.: Dr. Szabó, Darabos. Végig jóiramú mérkőzést játszott a két „csapat és a hazaiak jó játékukkal végig nyílttá tették a küzdelmet. A hajrában azonban a nagyobb rutinnal rendelkező békési csapat megszerezte a győzelmet. Legjobb dobók: Szabó 18, Kiss 20, Illetve Lovasy 16, Juhász 12. töár most hozza be motorkerékpárját javítás céljából, hogy a téli idény alatt azt kellő időre elkészíthessük. BÉKÉSCSABAI LAKATOS ÉS GÉPJAVÍTÓ KTSZ motorkerékpárjavító részlege, Békéscsaba II-, Álmos u. 5. Telefon: 13—17, szemben a vasútállomással. KERESSE FEL BIZALOMMAL SZÖVETKEZETÜNKET! 672 Bétoés, 400 néző. V.: Aji G. Békés: Jetnei — Kocsor, Fehér, Acts — Püsiki I., Balogh — Beliczai, Vad, Pikó IL, Tuska, Szabó H. Edző: Szombati György. Mezőberény: Guba — Krcsmariik, Litauszki, Dombi — Kohut, Hoffmann — Szűcs, Kovács, Mészáros, Vigh, Buckó. Edző: örsi Károly. A mérkőzés heves iramban indult. Mindjárt a helyi csapat lépett fel támadólag és már a 3. percben Pikó elfutott és nagy erővel lőtt a hálóba. 1:0. Tovább rohamozott a békési csapat és a Hl. percben növelték előnyüket. Szabó H. lefutotta Kircsmarikot és jól eltalált lövéssel juttatta hálóba a labdát. 2:0. Ezután kiegyenlítettebb lett a küzdelem, de a tartalékos hazai csapat így is jobban játszott. Ügyesen kombináltak a csatárok és a 35. percben Vad kiugratta Tuskát, aki a védőtől szorongatva is biztosan lőtt a hálóba. 3:0. A 40. percben helyzete sem volt a vendégcsapatnak, mégis szépíteni tudott. Egy távolról ívelt labdát Jenei elnézett, az a felső kapufáról visszapattant. A védelem már előzőleg leállt és a berohanó Szűcs a hálóba lőtt. 3:1. A második 45 percben teljesen egyoldalú lett a játék. A vendégcsapat csatárai is védő feladatot láttak el. Ebben az időszakban már csak egy gól esett. Lukács futott el a szélein és a hálóba lőtt. 4:1. Jók: Ács, Balogh, Püsiki I., Szabó H., illetve Guba, Litauszki, Szűcs. Nagy Mihály Nem kell papír, nem kell gyújtás, itt a TÜKER alágyújtós A BEGYÚJTÁS GYORS, TISZTA, KÉNYELMES TÜKER alágyújtós kapható minden tüzelőanyag-árusító helyen és Népboltban. 3964 CSAK SZAKÜZLETBEN VÁSÁROLJON Hasznos és célszerű Karácsonyi ajándék A CIPÓ Nagy választékból, minden igényt kielégít: Békéscsabán: Orosházán: Gyulán: Békésen: Szarvason: 53109 Elit cipőbolt, cipőbolt, férfi és női cipőbolt, gyermekcipő bolt, konfekció és cipőbolt, vegyesruházati bolt, Sztálin út 5, Győiri Vilmos tér 1. Városház u. 1, Városház u. 6, Széchenyi tér 2, , Kossuth u. 25, Rákóczi út 2. HÍREK Történet egy irigy nagyanyóról A szoba délutáni csendje-melegé ben az unoka földrajzot tanul. Olyas önmagához való beszélgetéssel cselek szi, amitől a nagyanyó nyugodtan szundikálhat a karosszékben. Egyszerű nagymama az övé. Valamikor csak éppen megtanult írni, olvasni, aztán már kergette is a nehéz cselédsorba az a kegyetlen világ. Csak most, élete alkonyán ölelte magához a pihenés, a nyugalom. Az unoka szorgalmasan tanul a szundikáló öreg mellett, mondja, sorolja Európa fővárosainak a nevét. Dániánál azonban elakad. Be kell kukkantania a könyvébe, hogy kimondhassa Koppenhága nevét. Mikor már harmadszorra is elhallgat és nyúl a könyv után, legnagyobb csodálkozására megszólal a nagymama: — Koppenhága ... — Hát te nem alszol, nagyanyó? — csapja össze meglepetve kezét a lányka. — Nem, drágaságom. Ha le is hunyom a szemem, azért figyelek ám éa veled tanulok mindig. Csak úgy — irigységből. _ Irigységből? — kérdi értetlenül az unoka. Nehezen is értené, hogy a hosszú, hosszú cselédsort élt nagyanyó szemében milyen irigylésre méltó az ő jelene. — TANÁCSÜLÉST tart decern, bér 15-én Szarvason a községi tanács. Az ülésen az állatállomány átteleltetéséről lesz szó. — IFJÚSÁGI BÄLT rendez december 16-án Gyomán a községi KISZ-szervezet. — FILMANKÉTOT rendezett a bucsai népművelési bizottság az Apák iskolája című filmből. Az ankéton Fekete Antal gimnáziumi tanár tartott vitaindító előadást. — NEGYVEN hektoliter pálinkát főztek október végéig az újkí- gyósi Aranykalász Termelőszövet, kezet szeszfőzdéjében. A termelőszövetkezet tagjai között ebből 11 hektolitert osztanak szét. — G. B. SHAW Varrenné mestersége című négyfelvonásos színdarabját mutatták be a Békés megyei Jókai Színház művészei december 12-én Orosházán, a Petőfi művelődési házban. — JOGI TANÁCSADÁST tart december 16-án, szombaton délelőtt a Népújság jogtanácsosa. (Békéscsaba, Szabadság tér 19., III. e. 20.) — NEONFÉNYES villanyvilágítással látják el december végén és a jövő év elején Szarvason a Szabadság utat, a közséfe főutcáját. Az első szalíasz előreláthatóan karácsonyig elkészül. A korszerűsítésre 130 ezer forintot fordítanak. — EBTF.SfTJÜK fogyasztóinkat, hogy 1961. december 17-én, vasárnap reggel 7 órától 12 óráig áramszünetet tartunk Orosháza város belterületén. Az áramszünet nem vonatkozik a vasúton kívül eső utcákra. Az áramszünet tartama alatt a vezeték feszültség alatt állónak tekintendő. 12367 — KÉT KÜLÖNBÖZŐ biztosítás, két baleset, kétszeres kártérítésben részesítette az Állami Biztosító Madarász Jenő, Szente- tomya, Corvin u. 5. sz. alatti lakost, aki az érvényben lévő biztosítások alapján 25 százalékos rokkantsága folytán 5050,— Ft kártérítésben részesült. 675 Tanácstagi beszámolók Békéscsabán December 14-én, este 7 órakor a Szabadság tér 18. szám alatt (KISZ Ifjúsági Ház) tart tanácstagi beszámolót Nagy János, a 2-es és Kiss Sándor, a 15-ös számú városi választókerület tanácstagja. Apróhirdetések Kölcsönözzön esküvői, estélyi, korabeli ruhákat és jelmezeket Békéscsabán, Kazinczy utca 26. szám. Jelmezkölcsönzőnél. 53070 Hoki Földmüvesszövetkezet vas-műszaki boltjába szakképzett eladót, kisvendéglőbe vezetőt keres. Személyes megjelenés december 15-ig. 659 Eladó új dió fényezett hálószobabútor, kisipari készítésű: Orosháza, Oláh István Utca S3j 12369 — EGYFELVONASOS jelenetekkel, mesejátékokkal készülnek karácsonyra a méhkeréki úttörők. Műsorral készül az ünnepekre a 24 tagú úttörő-tánccsoport is. — ZENÉS klubestet rendez december 14-én, ma este Békéscsabán a fegyveres testületek klubja. A klubest alkalmával halvacsora is lesz. — HÍZOTT SERTÉSBŐL 2300- at adnak át az államnak a jövő évben az orosházi Béke Termelő- szövetkezet tagjai. Ez ötszázzal több, mint az ez évben leadott hízók száma. — NAGYMAMÁK találkozóját rendezte meg a napokban a békési nőtanács. A találkozón köszön tötték az idős vendégeket és uzsonnával kedveskedtek nekik. Hószállingózás A hőmérséklet csökken. Felhős idő* : -öbb helyen kisebb eső, később hószállingózás. Időnként élénk északi, északkeleti szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 3—* plusz 1, a déli megyékben helyenként még plusz 1—4. legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 2—plusz 1 fok között. Távolabbi kilátások: pénteken és szombaton erősödő fagyok. \ Békés megyei Vas- és Műszaki Nagy kereskedelmi Vállalat közli a kedves vevőivel és ügyfeleivel, hogy 1962. JANUÁR 2-től 13-ig leltározást tart, mely idő alatt az átrukáactás szünetel. 53114 BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Felelős szerkesztő. Cserei Pál Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér I9„ III. em. Telefon: 21—96, 22—96. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Váltadat, Békéscsaba, Szt. István tér 3. Felelős kiadó: Lehoczky Mihály; Telefon: 10—2L Békés megyei Nyomdaipari Vállalat Békéscsaba. Felelős nyomdavezető: Kendra György. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél.