Békés Megyei Népújság, 1961. december (16. évfolyam, 283-307. szám)
1961-12-30 / 306. szám
1961. december 30., szombat M EPÜJSÁa 3 MEGÉRI-E? ■t. Üzemi levelezőink írják Amikor a mezőgazdaságban az utóbbi két évben bekövetkezett nagyarányú változásról szó esik, újra és újra ismétlődnek e megállapítások: „Azzal, hogy az egyéni parasztok a termelőszövetkezeti gazdálkodást választották, még nem lettek szocialista emberekké”... „Legfontosabb tennivalónk a tudatformálás, az egyéni parcellákról a közösbe hozott gondolkodás megváltoztatása.. Mindez igaz. Azonban ezeket az igazságokat minduntalan csak ismételgetni, ugyanakkor a szövetkezeti parasztokká lett emberek látókörének, tudatának megváltoztatásáért semmit nem tenni, enyhén szólva meddő dolog, hiábavaló szófecsérlés. S ezt nem hiába tesszük szóvá, mert több termelőszövetkezetben — még némely gazdaságilag és szervezetileg szilárd közös gazdaságban is — értik ugyan az általuk is sokat emlegetett tudatformálás jelentőségét, csak éppen keveset, helyenként semmit nem tesznek érte. S ha efelől érdeklődünk, a legtöbb esetben azt tudjuk meg, hogy egyelőre még keresik a tudatformálás különleges módszereit. Azokat, amelyekkel máról holnapra, mint egy varázslatra teljes közelségbe tudjuk hozni az egykori egyéni parasztok gondolkodását az új gazdálkodási formához. Örvendetes azonban, hogy az ilyen „töprengés”, ez a „módszerkeresés” korántsem általános jelenség. Ha kicsit vontatottan is, egyre több termelőszövetkezeti, párt. és gazdasági vezető találta már meg a tudatformálás egyszerű, de igen jól bevált módszereit. Az emberek gondolkodásának megváltozása sok mindentől függ. Mindenekelőtt attól, hogy az új gazdálkodás útjára lépés első napján, és azóta is hogyan közeledtek hozzájuk a vezetők, a kommunisták, s a szövetkezet régi gazdái. Mennyire érzik ezek az emberek, hogy számítanak két kezük munkájára, tapasztalataikra, A 8600 holdas eleki Lenin Termelőszövetkezetben az emberek tudatának megváltoztatását, azt, hogy mindenki még inkább sajátjának érezze a közös gazdaságot, a következő módon is szorgalmazzák a párt- és gazdasági vezetők: Decemberben, januárban és februárban hetenként egyszer egész napos ismeretterjesztő előadást tartanak a szövetkezet gazdáinak. Mennyire függ ez össze a tudatformálással, a szövetkezeti gazdák látókörének bővítésével, s a közös gazdasághoz való viszony jobb kialakításával? Az első előBattonyai Asztalos Ktsz a lakosság szolgálatában. Bűtor-, kárpitos és mázoló részlegeink az új esztendőben is készséggel állnak a lakosság rendelkezésére. Kedves megrendelőinknek és ügyfeleinknek boldog új esztendőt kíván a Battonyai Asztalos Ktsz vezetősége 734 adásban arról hallottak, hogy mi tette szükségessé hazánkban, s a mi megyénkben is a nagyüzemi gazdálkodás létrehozását. A későbbi előadásokból megismerik a szövetkezet szervezeti szabályát, s megértik, hogy m;árt kell az eddiginél jobban védeni a közös vagyont. Megismerik a nagyüzem munkarendjét, a tervezés, az irányítás fontosságát. Sőt azt is, hogy az állattenyé. -tés, a növény- termesztés és más üzemág csak úgy hozhat eredményt, ha az egész tagság érti, tudja a feladatát, a kötelességét. Amikor az előadássorozat szervezéséhez fogtak a vezetők, mint minden új valóraváltása előtt, jelentkeztek az aggályoskodók, a kételkedők: „Lesz-e ennek értelme? .. ” Különösen akkor emelték fel szavukat néhányan, amikor a vezetők azt javasolták: azoknak, akik részt vesznek az előadássorozaton, minden alkalomkor egyti- zed munkaegységet írjanak javukra. „Megéri?” — sustorogták többen. A többség — különösen azok, akik az utóbbi két évben léptek a nagyüzemi gazdálkodás útjára — a vezetők mellé állt. Már négy előadást hallgattak' meg a községi művelődési otthonban az elekiek, minden esetben négyszáznál többen. S néhány ember kivételével mindenki jónak, hasznosnak tartja a vezetőknek ezt a kezdeményezését. Este, hazafelé menet hangos szóval vitatják a hallottakat. „Ha ezt is, azt is tudtuk volna már a múlt évben, akkor az idén másként csináljuk” — mondogatják. Megéri-e munkaegységet adni egy ilyen előadássorozat meghallgatásáért? Akadnak néhányan még most is, akik azt mondják: ...Majd elválik...” A legtöbben, akik messzebb látnak, azok határozottan válaszolnak: „Régen kellett volna...” Tudatformálás — ez? Méghozzá nem is akármilyen. Az ismeretterjesztő tanfolyam befejezése után az eleki Lenin Termelőszövetkezetben a közgyűlésen bizonyára sokkal kevesebben hallgatnak majd, mint akár még az idén is. S akik szót kémek, biztosan sokkal hozzáértőbben mondják el véleményüket, mint korábban. Biztosan több lesz a hasznos javaslat is, ami a szövetkezet vezetőit segíti az irányításban. S a korábbi bírálatnak szánt vélemények mind kevesebbszer fajulnak vagdalózásokká, durva kirohanásokká — hanem megmaradnak bírálatnak. Igaz — s ezzel ebben a közös gazdaságban is számolniuk kell a vezetőknek — a tájékozott emberek között a vezetés színvonalának is izmosodnia kell. Nem lehet receptszerűen meghatározni, előírni a tudatformálás módszereit. Ne várja ezt egyetlen ‘termelőszövetkezeti, párt- és gazdasági vezető sem. A helyi körülményektől, a helyi adottságoktól sok tekintetben függ ennek valóraváltása. Mindenekelőtt a vezetők embersége, de különösen a tagsághoz való viszonya szabja meg, hogy mennyi idő alatt szabadulnak meg az egykori egyénileg gazdálkodó emberek a régi, az elavult gondolkodási módtól. Egy azonban vitathatatlan: nem mindegy, hogy az új paraszti élet útjára lépett emberek menynyi idő eltelte után állnak a régi visszahúzó erőktől megszabadul- tan, a gondtalanabb életet jelentő szövetkezeti mozgalom, a nagyobb jövedelmet jelentő nagyüzemi gazdálkodás mellett. Nem könnyű az emberek gondolkodásának, tudatának megváltoztatása, de nagyon fontos, mert mezőgazdaságunk jövőjének egyik legfontosabb alappillérét képezi. S ez megér minden fáradságot! Balkus Imre Négyszáz új üzlet épül 1962-ben Az üzlethálózat országszerte 400 új bolttal bővül, ezek közül 160 új lakótelepeken és városrészekben épül. A fővárosban 1962- ben 40 új élelmiszerboltot és ipar- cikk-szaküzletet létesítenek, Veszprém megyében 15-öt, Miskolcon, Debrecenben, Pest megyében hatot-hatot, Pécsett pedig ötöt. Tovább folytatja a kereskedelem 1962-ben a bolthálózat korszerűsítését is. A tervek szerint 340 boltban térnek át a hagyományos eladási módozatokról az új formákra. Jelentős összegeket költ a kereskedelem jövőre országszerte a szállodák bővítésére is. Befejezik pl. a bajai Béke szálló bővítését, megkezdődik ezenkívül a szentesi Petőfi szállodának és a soproni Pannónia szállónak korszerűsítése is. Szálloda lesz ismét a szegedi volt Tisza szálló és a kaposvári Korona szálló. Ezeknek az átalakítási munkálatai azonban csak 1963-ban fejeződnek be. Elkészül ezenkívül jövőre a kecskeméti és a salgótarjáni szálloda építése is. Gondolt a kereskedelem az 1962. évi beruházásoknál a Balatonra is. A kedvelt kirándulóhely kereskedelmi hálózatát 1962-ben tovább fejlesztik. Tihanyban 8, Széplakon négy új üzlet épül. Füreden motel-éttermet nyitnak, Siófokon pedig befejezik a 150 szobás szálloda építését. A déli part legforgalmasabb nyaralóhelyén, Földváron strand-büfét létesítenek a nyári szezonra, Füreden pedig korszerűsítik a Balaton éttermet. Szintén jövőre teljesíti a kereskedelem a balatoni kirándulóknak azt a régi kérését is, hogy Székesfehérvárott építsenek új, nagy befogadóképességű bisztrót. A 7. számú műút mentén a fehérvári elágazásnál az új bisztró a jövő szezonra már el is készül. Előkészületek az őszi kalászosok fej trágyázására A békéscsabai termelőszövetkezetek évről évre mind több műtrágyát kapnak a terméseredmények növeléséhez. Híz év második fejében. 1750 mázsa nitrogént, 6Í 20 szuperfoszfátot és 580 mázsa káliumot használtak fel az őszi és a tavaszi növények alá elkészített talaj alaptrágyázására A jövő év első félére 7300 mázsa nitrogént, 3600 mázsa szuperfoszfátot és 400 mázsa káliumot kapnak a város termelőszövetkezetei a növények fej trágyázásához. Mint eddig, a termelőszövetkezetek az őszi kalászosokon lévő hótakaróra szórják ki a fejtrágyát. A munkához január végén, február elején látnak hozzá. A Békéscsabai Gépállomás szerelői az új év első hetében megkezdik az öt garnitúra mű- trágyaszórógép kijavítását, hogy idejében megkezdhessék a tsz-ek az ősziek, főleg külföldi búzafajták fej trágyázását. Ké! év óla részt vesznek a szocialista brigád-versenyben Békéscsabáról Békésre utaztam, s amikor felszálltam a vonatra, megtudtam, hogy Dobosi László brigádjával utazom, amely két év óta önzetlenül dolgozik, tagjai segítik egymást. Ez a kollektíva két év óta vesz részt a szocialista brigád-versenyben. Valamennyi tagja megkapta a Kiváló dolgozó oklevelet. Szervezetten részt vesznek a társadalmi munkában, segítenek a szakszervezetnek. Juhász Sándor, Pápai Antal szeretettel foglalkoznak a fiatalokkal, átadják szakmai tudásukat. Elvállalták a patron álást az elsőteJes dolgozók felett. Dicséretére válik a brigádnak az is, hogy két év óta balesetmentesen dolgozik, valamint az is, hogy vonatja sem késett. BOLDIZSÁR GYULA Munkásakadémiai előadások kezdődtek A Mezőberényi Szövőgyár Kossuth Lajos művelődési otthonának rendezésében nemrégiben elkezdődtek a munkásakadémia előadásai. Összesen tíz előadást tartanak majd, s ezeknek tárgya elsősorban a fejlett vasszakma legújabb vívmányainak ismertetése, így a forgácsolás, a marás, gyalu- lás újabb módszereinek elméleti és gyakorlati ismertetése, valamint a műanyagok hasznosítása a vasiparban. A 42 hallgató a szakmai ismereteken kívül megismerkedik a felszabadulás előtti munkásmoz. galom egyes kérdéseivel, a munkásosztály szerepével a szocializmus építésében. Minden előadás után megfelelő tárgyú filmet is vetítenek. BORNAI ANDRÁS Jobban gondoskodjanak az emberekről A vasútnál éjjel-nappal dolgozunk. Ezért, ha valamilyen taggyűlést, röpgyűlést. vagy más rendezvényt tartunk, akkor azt két alkalommal rendezzük meg, hogy mindenki részt vehessen rajta. Nemrégiben tartott taggyűlést a békéscsabai állomás szakszervezeti műhelybizottsága. A taggyűlést a műhelybizottság titkára, Karsa elvtárs tartotta A két napon összesen 110 dolgozó vett részt a taggyűlésen. A beszámoló az SZKP XXII. kongresszusának tanulságait, a második ötéves tervet és a Szakszervezeti Világszövetség V. kongresszusát ismertette. A taggyűlésen sokan felszólaltak, bírálták a vezetőség munkáját Többen elmondták, hogy a legfőbb érték az ember, ne csak jelszó legyen, hanem a szakszervezet mindennapi munkájában valóban tegyen meg mindent az emberek gondoskodásáért, ügyesbajos dolgaik intézésért. Szabó László szóvá tette, hogy a IV-es számú őrsön, ahol a váltókezelők dolgoznak, cementes a helyiség. Javasolta, hogy jó lenne, ha ide lábrácsot szereznének be. Toldi Júlia pedig az V-ös őrsnél a tartalékon dolgozók részére sürgette a melegedő berendezést A tanácskozáson sok bírálat, kérés hangzott el. S ezt valameny- nyien azért tették, hogy a lehető legmegfelelőbb munkakörülmények biztosítását elősegítsék. BORBIRÓ LAJOS Lapzártakor érkezett TÁVIRAT • Népújság Szerkesztőség Békéscsaba A Mezőhegyesi Cukorgyár dolgozói éves tervüket december 28- án teljesítették. Mezőhegyesi Cukorgyár Békéscsabai Faipari Kisipari Termelőszövetkezet Békéscsaba, Berényi út 122. Tel.: 12—09 és 21—88. Részlegeink fényezett és festett hálószobabútorokat, kár- pitosgamitúrákat és egyszemélyes rekamié- kat hoznak forgalomba a nagykereskedelmi vállalatokon keresztül. Kedves megrendelőinknek és összes ügyfeleinknek eredményes, sikerekben gazdag, boldog új esztendőt kíván a Békéscsabai Faipari Ktsz vezetősége 735