Békés Megyei Népújság, 1961. december (16. évfolyam, 283-307. szám)
1961-12-24 / 303. szám
16 MÉPŰJSÁG 1961. december 24., vasár»«» HÍREK A „dorbézoló” nagyanyó Nagyanyót, mint általában az egykori szegényemberek anyókáit, igenigen megtanította a nincs a legkisebb érték becsülésére is. Olyamíyira belejött 60—70 év alatt a filléreskedésbe, hogy amikor rendesen kereső gyermekei körében már nem szorult ilyesmire, még akkor is fogához kocogtatta a garast. így aztán mindig volt pénze, amit egyáltalán nem sajnált unokáira költeni, de bezzeg egyetlen fillért sem magára. Igaz, mindene megvolt, ami öregkori kényelméhez, nyugalmához kellett, de szinte már bosszantónak tűnt, hogy magától éppen úgy megvon minden apróságot, például a csokoládét, amit nagyon kedvel, mintha még mindig lebbencslevesen élne csupán. Egyik nap nagy tábla csokoládét eszegetett — Vettem — mondta szinte kérkedve. Olyan olcsó, mért ne „dorbézolhatnék!” A család boldog ámulással nézett rá: — Megtört a rettentő varázs! Oda a krajcárkodás, a nagyi „dor- bézol!“ •*- re — / — JOGI TANÁCSADÁST tart december 30-án, délelőtt Békéscsabán a Népújság jogtanácsosa. (Szabadság tér 19., IIL em. 20.) — NAGY MŰSOROS karácsonyi bált rendez december 26-án este 8 órától Békéscsabán a Balassi művelődési otthon vezetősége. A műsorban ének- és zeneszámok, valamint hangszerszólók lesznek. — KARACSONYFA-ÜNNEPET tart az általános iskolák felsőtago. zatú tanulói részére december 24- én, Békésen a járási művelődési ház vezetősége. Az ünnepélyen mintegy 550—600 tanuló vesz részt. — 5323 CSIKKÉT, 1555 pulykát, 744 hízott libát és 1098 pecsenye- kacsát adott át a felvásárlóknak ebben az évben a békéscsabai Petőfi Termelőszövetkezet. December végéig még 2600 csirkét szállítanak le. — KARÁCSONYI BÁLT rendez december 25-én Békéscsabán, a téglagyár kultúrtermében a gyár KISZ-szervezete. Hófúvások Élénk, helyenként erős északkeleti, keleti szél. Változó mennyiségű felhőzet. Többfelé, főként az ország déli felében havazás, hófúvások. Az éjszakai lehűlés fokozódik. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet délen mínusz 5—10, északon mínusz 10—15, északkeleten mínusz 15 fok alatt. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet délen 0—mínusz 3, északon mínusz 4— 8 fok. köszönetnyilvánítás Fájdalomtól megtört szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik édesanyáink, testvérünk Ö2V. RAMACHER JAKABNÉ temetésén megjelentek, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeziteikj A gyászoló család — A KÖZLEKEDÉS FEJLŐDÉ. SÉT bemutató filmeket vetítenek december 28-án délután 3 órakor Békéscsabán, a MÁV Vécsey utcai művelődési otthonában. A filmeket a Közlekedéstudományi Egyesület békéscsabai helyi csoportja mutatja be. — IFJÚSÁGI táncdélutánt rendez december 25-én, délután 4 őrá. tói este 9-ig Békéscsabán a Balassi művelődési otthon vezetősége. — A BÉKÉS MEGYEI Vérkonzerváló Állomás vezetői, orvosai Közlik, hogy a tegnapi naptól január 8-ig a vérvétel szünetel. A jövó évben is csak a Vérkonzerváló Állomás orvosai által be- hívottaktól vesznek vért. Ez azonban csak a régi véradókra vonatkozik. Az időközben jelentkező új véradókat — december 23- és január 8-a kivételével — bármikor örömmel várják az állomás orvosai. 1 Határidő előtt fél évvel Békéscsabán a kígyósi víz — December 30-án kútavató ünnepségek — Négy évi megfeszített munkával, az építőipari dolgozók és a város lakóinak közös erőfeszítése révén megoldódott Békéscsaba ivóvízellátása. Határidő előtt fél évvel készült el a városi körvezeték és a vízműveket a várossal összekötő csőrendszer. Eddig 70-nél több kutat telepítettek a körvezetékre és a leágazásokra, amelyek Békéscsaba lakóinak megelégedésére szinte 300 méterenként ontják majd a jó minőségű ivóvizet. Mint ismeretes, Békéscsaba ivó- vízellátása állami beruházásból valósult meg. A kormány intézkedése erre a célra négy éven át ösz- szesen 63 millió forintot irányzott elő. 1958-ban elkezdték Újkígyós határában a kutak készítését és felépítettek két, egyenként 1000 köbméteres víztárolót. Ugyanekkor készült el a vízművek bekötőútja is. 1959-ben tovább folytatták a vízművek építését, és hozzáláttak a' vízműveket és a várost összekötő csőhálózat lefektetéséhez, majd pedig a Szabolcs utcai két nyomásfokozó építéséhez. (Ezek egyenként 300 köbméteresek.) A városi körvezeték építését 1960-ban kezdték el, és idén novemberben fejezték be. Az idei őszön hozzáláttak egy 6 kilométer hosszúságú, a körvezetékből leágazó csőhálózat lefektetéséhez is. Negyvenöt darab 4-es lottótalálat közül 5 került megyénkbe Az 51. játékhéten az országban összesein 45 darab négyes találatú szelvény akadt, s közülük öt szelvény Békés megyébe való. A csór. vási cipőbolt vezetője a 3 212 767 számú szelvénnyel 4-es, a békéscsabai városi tanács egyik lottózó- brigádja” 9 számos, kilenc szelvényes variációval egy darab 4-es (száma: 3 221 3551-es), két 3-as és három 2-es találatot ért ©1. Négyes találatot értek a BékésszentKarácsonyfa-ünnepély a csabai ruhagyárban Vidám szellemi vetélkedővel egybekötött karácsonyfa-ünnepélyt rendezett december 22-én, Békéscsabán a Ruhagyár szakszervezeti üzemi bizottsága. Az ünnepély alkalmával 550 gyermek kapott karácsonyi édesség- csomagot, melyben csokoládé és narancs volt. A gyár vezetősége nyolcezer forintot fordított a gyermekek karácsonyi ajándékozására. Termelőszövetkezetek! Egyéni termelők! Megkezdődött az 1962. évi termésű napraforgóra az értékesítési szerződések kötése krasznodári fajtájú magért 400,— iregi és lovászpatonai fajtájú magért 340,— forintot fizetünk mázsánként. Ezenkívül vetőmagot, szerződéses felárat, valamint egyéni termelőknek kamatmentes- előleget, tsz-eknek nagyüzemi felárat és dara- vagy takarmánytáp-juttatást biztosítunk. További felvilágosítást kirendeltségeink adnak BÉKÉS MEGYEI TERMÉNYFORGALMI VÁLLALAT 53101 WVS'WVWSA/S^WWSA/W^WWWWWVWWWS^C andráson vásárolt 3 189 423-as, a Tótkomlóson vett 3 182 844-es, valamint a békéscsabai 1-es számú postán vásárolt 3 232 599-es szelvény pillanatnyilag még ismeretlen kitöltői. Ezeken a vezetékeken jut el a víz a körvezetéktől távolabb fekvő és a sűrűbben lakott kerületrészekbe. Amennyiben jövő tavaszra a leágazó vezetékek építőmunkálatait befejezik, úgy a város mindegyik kerületébe eljut a kígyósi víz. A városi vízművek építését az V. számú Mélyépítő Vállalat kezdte el."Ez a vállalat később egyesült az ÉM Békés megyei Építőipari Vállalatával. Azóta lényegesen meggyorsult az építkezés. A vállalat vezetői igen nagy gondot fordítottak a város ivóvízellátásának megjavítására, s a szerelők jó munkája, továbbá a lakosság jelentős segítsége révén fél évvel a határidő előtt ivóvizet juttató tak a csőhálózatba. A vállalat dolgozói most az ünnepekben is folytatják munkájukat. A csövek mosását szombatra csaknem befejezték. így sor kerülhet a fertőtlenítésre. A KÖJÁL a fertőtlenített csővezetékből néhány napon belül vízmintát szed, és ellenőrzi a víz minőségét. A városi körvezeték kútjainak megnyitására december 30-án délelőtt 10 órakor kerül sor. A körzeti tanácstagok a pártszervek, pártszervezetek és a Hazafias Népfrontbizottságok támogatásával kutan- ként röpgyűléseket tartanak, majd megkóstolják a vizet, s ezzel átadják a környékbelieknek. Milyen a tüzelieliátás jelenleg a megye városaiban, községeiben és milyenek a kilátások januárban, februárban? Erre kértünk választ tegnap Weinfeld Andor elvtárstól, a Tüzelőszer- és Építőanyag Értékesítő Vállalat megyei központjának áruforgalmi osztályvezetőjétől. Érdeklődésünkre először arról tájékoztatott bennünket Weinfeld elvtárs, hogy ebben az évben kereken 30 ezer tüzelőutalványt adott ki a TÜZÉP, illetve váltott be fára, szénre. Az előző évektől eltérően ebben az évben mindenki csak egy utalványt kaphatott. S ebből máris következik az a gondolat, amiért tulajdonképpen felhívtuk a TÜZÉP áruforgalmi osztályának vezetőjét, s ami már jelenleg is sok családot érdekel megyénkben. Az, hogy tulajdonképpen hányadán is állunk ezekben a napokban városainkban, Művészi könyvtárfüzetek Békéscsabán A Békéscsabai Megyei Könyvtár könyvtárosainak munkája már többször figyelmet keltett a szakkörökben országszerte. Kitűnő kezdeményezésük a már második éve tervszerűen megjelenő kiadvány-sorozatuk is. A la. kosság irodalmi, kulturális, tudományos, gazdasági és más körű érdeklődését felkeltő tartalmas és ízléses külsejű füzetek, bibliográfiák, leporellók a Hazafias Népfront, a Megyei Moziüzemi Vállalat, a MÉSZÖV és más szervezetek, intézmények anyagi támogatásával jelennek meg Lipták Pál Kóssuth-díjas könyvtárvezető és festőművész tusrajzaival illusztrálva. Az első könyvecskét az ország felszabadulásának 15. évfordulóján adták ki a nagy jelentőségű eseménnyel kapcsolatos irodalmi művek bibliográfiájával és szemelvényeivel; emlékkönyvvel köszöntötték az alkotmány ünnepét, s többek között szemelvényes irodalomjegyzéket bocsátottak ki agy-égy nagyobb művészi film megjelenésekor vagy színházi bemutatóra. Az idén 25 népszerű füzetet, kiadványt szerkesztettek. Most jelent meg az Ezüstkalászosok kiskönyvtára című, ötvenöt oldalas, illusztrált olvasási tanácsadójuk a téli tanfolyamokon tanuló termelőszövetkezeti gazdák részére, és a Békéscsaba ipari kis tükre című könyvecske. Utóbbiban a megyeszékhely üzemeinek történetét és mai életét ismertetik. A csabai könyvtár összeállításában még az óévben megjelenik az Ifjú zenebarátok hangversenykatalógusa és a könyvbarát-moz- galom kiadványsorozatának első száma is: Mit olvas a könyvbarát? címmel. Szappannak való zsiradékát príma házi szappanra becseréli a Szegedi Magfeldolgozó Vállalat békéscsabai telepe IV., Békésiét 16. alatt. Főzési dij 6 forint kilogrammonként. Átvétel szombat kivételével mindennap. 53142 községeinkben a tüzelőellátással? Hiszen sok helyen már alaposan megcsappant a fáskamrákban a fa és a szén. Aggodalomra — amint Wein- feld elvtárstól hallottuk — nincs ok. Hosszú évek óta nem volt olyan jó megyénkben a tüzelőellátás, mint most. Jelenleg 1600 vagon szén, 600 vagon brikett és ugyancsak 600 vagon fa várja megyénk városaiban, községeiben a TÜZÉP-telepeken a vásárlókat. Ez a mennyiség jó két hónapra elegendő az igények kielégítésére. A három városban — Békéscsabán, Gyulán és Orosházán — jellegüknél fogva arányosan nagyobb mennyiségű fa és szén áll a vásárlók rendelkezésére. Az említett készlethez azonban már január első napjaiban, majd január végéig további nagymeny- nyiségű fa- és szénszállítmányok érkeznek a megye TÜZÉP-telepel. re. Amint Weinfeld elvtárstól hallottuk, a jövő év első hónapjában mintegy ezer vagon szén és 200 vagon fa érkezik városaink, községeink TÜZÉP-telepeire. Februárban persze további nagymeny- nyiségű tüzelőszállítmányok érkeznek. E néhány számadat, pontosabban a jelenlegi készlet, s a januárban várható újabb fa- és szén- szállítmányok, úgy véljük minden család számára megnyugtatást jelent. B. I. A BÉKÉSCSABAI KERTÉSZETI ÉS KÖZTISZTASÁGI VÄLLALAT értesíti a város lakosságát, hogy a szemétkihordási ügyek intézését 1962. január 1-től Kazinczy utca 7. alatt, a 2. sz. barakkban intézik. Ügyintéző: Dohányos. Telefon: 28—69. 53141 Gyomai Fa- és Vasipari Kisipari Termelösxövetkexet Gyoma, Kossuth Lajos utca 61. Telefon: 28. Szövetkezetünk mindenféle erőgépek javítását és medikágó kalapácsok készítését vállalja Kedves megrendelőinknek és ügyfeleinknek kellemes ünnepeket és eredményes, boldog új esztendőt kíván a Gyomai Fa-Vas Ktsz vezetősége 715