Békés Megyei Népújság, 1961. november (16. évfolyam, 258-282. szám)
1961-11-07 / 263. szám
1961. november 1., kedd 6 NtPŰJSÁG Halászok és gyógyszerészek Aki ott volt Biharugrán azon az estén, amelyen a Békés megyei Gyógyszertár Vállalat lelkes és rendkívül ügyes kultúrgárdája műsort adott a falu lakosságának, sokáig nem felejti azt el. Énekkari számokkal, jelenetekkel, Palovics Gyulánétól pedig szellemes összekötő szövegekkel ajándékozták meg a gyógyszerészek a falut. Az ilyen kultúrgárdából bizony elkelne még jó néhány megyénkben! Nem is csoda, hogy amikor a műsor végén Kozma elvtárs, a gazdaság igazgatója három mondatban köszönetét mondott a gyógyszerészeknek, meghatódott a köszönő — a kultúrgárda tagjai pedig, örömükben — mert szépet adtak a munkásoknak — könnyeztek a színpadon. Nem felejti el senki a napot: a gyógyszerészek a délutáni ismerkedést a halászokkal, a halászok és a falu lakói pedig a színvonalas esti műsort. S hogy ne feledjék azok sem, akiknek nem sikerült e találkozón részt venniük, néhány képet mutatunk be az ismerkedésről. Délután a vendégek az egyik halastónál megtekintették a lehalászást. Közülük kevesen láttak ennyi halat egyszerre. De tetszettek a gyógyszerészeknek a halászok szakavatott mozdulatai is. Ritka kép: a gyógyszerészek „éhesebbje” szardíniát hozott magával, hogy ha majd megéhezik, konzervhalat fogyasszon — a halastó partján... Az énekkar. Vezényel: Baukó'Mátyás, a békéscsabai II. számú iskola tanára. Kedvesek, szépek, akárcsak a halastói panoráma... Kép az egyik jelenetből. Fekete István rendkívül ügyesen „mozgott” komikus-szerepében. v. t. Foto: Koczisaki ez Mindig esemény egy színházi évadnyitó, de ez a mostani nekünk különösen nagy esemény volt. Hosszas találgatás és izgalom után — jó hónapos késéssel —, de mégis felhangzott az első operett nyitánya, és ünnepelhettük az új évad beköszöntését. Vártuk már, és legyünk őszinték: hiányzott már az, hogy az őszi kulturális élmények sorába bekapcsolódjanak a színházi esték is. Most meg. történt, és nem is akárhogyan. Schubertét nem kell bemutatni. Dalait ma is ismerik, kedvelik mindenütt. Ez az operett pedig a hírneves bécsi komponista legszebb műveiből kötött össze egy csokorravalót, és még a szövegkönyv, az operett meséje sem okozhat különösebb csalódást — ha nem várunk nagyon sokat tőle, hiszen azzal jellemezhetjük legjobban ezt az operettet, hogy itt minden bonyodalom (már amilyen „nagy horderejű” bonyodalmak ezek!) csak azért van, csak azért létjogosult, hogy Schubert dalait hallhassuk, és ezen a színházi esten egy szál. virágot mi is elhelyezzünk-— gondolatban — annak a sírján, aki dalra, vidámságra, jókedvre tanította az egyszerű embereket. Jó-jó — mondhatná valaki —, hol van már az az idő, hol van már a sokszor bizony szentimentális érzelem a mi életünk dü. hörgő jelenétől, és reális, fénylő jövőjétől? Igaz, messze van. De a dal — Schubert dalai — ma is ugyanúgy élnek, ugyanúgy szórakoztatnak és el is gondolikoztatnak kissé — mint akkor, régen, amikor inasigyerekek fütyülgették a bécsi utcákon, és kis cselédlányok (szegények!) ezektől a daloktól kaptak egy kis reményt, hogy egyszer mégis szép lesz az élet, hogy egyszer jön majd jobb is a világon, és nem kell, nem kell azonnal oldott lúg'követ inni, mert kibírhatatlan, mert ocsmány a szegény, egyszerű emberek sorsa. Tudom, hogy nem jut mindenkinek eszébe ilyesmi, amikor jókat derül a mókázó, bohém művészek tréfáin, vagy fergeteges- tapshevület tör rá Novotny ravaszkodása közben — mégis biztos, hogy sokan gondoltak arra is, amiről az előbb szó esett. És hogy gondolhattak erre, az az előadás — a mű— végre újra a színpadon! — érzéssel játszotta, énekelte, mókázta végig a Három a kislány három felvonását. Nagy és kellemes meglepetésekkel is szolgált a bemutató, művészeink közül nem egynek pályafutása legszebb sikerét hozta. És ha már itt tartunk, akkor elsőnek Bánffy Frigyesről, Schubert alakítójáról kell szólnunk. Bánffyt mndig elismertük, szerettük, mióta színházunk tagja sokszor és iga- zán sokszor tapsolta meg a közönség, de most, Schubert szerepében1 osztatlan a sikere. Nagy elődök és nagy kortársak alakításénak erős fényében és tükrözésében vette kezébe ezt a nem könnyű, és bizonyos lemondást is megkövetelő szerepet, majd olyan emlékezeteset produkált, ami feltétlenül számára is, és közönsége számára is nagy élmény marad. Elemezhetnénk azt, amit csinált, és ahogyan csinálta, de úgy érezzük, nem szükséges. Nincs mit elvenni belőle, és nem is hagy maga után hiányérzetet. Amit e szerep játékban kíván — megoldotta. Amit az énekestől kíván — az is szép, jó teljesítmény volt. Á továbbiakban — félretéve a színlap szerinti sorrendet —, Solti Bertalan Kossuth-díjas művészünk Novotny-alakításáé a pálma. Telitalálat — ez a szó mindent megmagyaráz, mindent megértet. Pedig mennyi lehetőség csábíthatta volna, hogy tovább, még tovább hajszolja Novotny megformálását, és hogy nem tette ezt, azt Soltinak, az igazi, nagy művésznek könyvelhetjük el. Ha volt szívből jövő, önfeledt kacagó-or- kán a nézőtéren, azt elsősorban Solti Növotny-ja váltotta ki. (És volt ilye» kacagó-orkán, nem is egyszer!) Nagyon tetszett Médi Havas Ágnes. Kellemes, inkább könnyed, kis dalokra termett hangja szépen érvényesült, és színészi játékban is sokkal többet kaptunk tőle, mint a Gül babá-ban annak idején. Schober — Buss Gyula. Érezhetően nem „területe” a schuberti muzsika, játékával azonban az együttes legjobbjai között van. Nagyon jó, hogy kissé szatirikus, valamiféle öngúnyt érzékeltető eszközöket is felsorakoztat, mégpedig milyen jól! Ügy érezzük, ő értette meg legjobban, hogyan kell ma eljátszani a Három a kislányt-t. Ha felfogását, stílusát többen követnék, még sikerültebb lehetne az előadás. Tschöll papa és Tschöll mama Beleznay István és Szend- rey Ilona — alakításának pozitívuma a mértéktartás, a hangsúlyozott játék, és milyen jó, hogy kettősük nem fulladt könnyzacskókat megdolgoztató szirupos szentimentalizmusba. (Ez megint a rendező, Beleznay István jó ízlését is dicséri.) Schubert többi bohém művészbarátai — Vogl: Beck György, Gumpelwieser: Kiss Tibor, Schwind: Zeke László —kellemesen, játékosan oldották meg feladatukat. Beck természetes humora, Kiss igazi Bécsi stílus-érzése, Zeke pedig mint énekes is nyeresége az előadásnak. A temperamentum fortisszimója volt Doby írisz Grisl szerepében, a másik két Tschöll leányzó pedig — Édi: Déry Mária, Hédi: Bállá Olga — kedvesen, ügyesen játszottak. Lovagjaik, Binder: Demény Gyula és Bruneder: Gyúr esek László — kisebb szerepükben is megmutatták, hogy lehet élményt-nyújtót produkálni. A többi szereplők közül elsősorban Padur Teréz, Almási Gizi, Győri Emil és Környei Oszkár tetszett. Nagy Erzsi szépen énekel, bizonyára még sokszor fogunk hallani róla. A kritika végén, de korántsem utolsósorban Németh László karmester nagyszerű kvalitásait kell dicsérnünk. Lendületesen, mindenre kiterjedő figyelemmel vezényelte a zenekart, mely két év óta nem „szólt” ilyen remekül, mint ezen a premieren. A finálék zenekari megoldása egyenesen lenyűgöző volt. A díszlettervező: Suki Antal főként a harmadik felvonás színes, jó térkihasználású." találó díszletterv-kidolgozásáért dicsérhető, a koreográfus: Gáti Sándor pedig azért a törekvésért, hogy újat adjon és kerülje a megszokottat. Az új színházi évad tehát megkezdődött és a kezdet jó, öröm mindannyiunknak. Sass Ervin Vészek — és legelsősorban a rendező: Beleznay István érdeme. Első rendezése ez Békéscsabán, a Jókai Színházban, és bemutatkozása sikert hozott számára. Hogyan lehetne a legtömörebben jellemezni munkáját? Ügy, ha megállapítjuk róla: ízléses, mértéktartó, a szenti, menta 1 izmusra hajló akaratlan le. hetiőséget is felismerő és kikerülő egységbe foglalta az élőadóst és ezzel az utóbbi évek legsikerültebb operett-bemutatóját állította színpadra. Törekvései természetesen nem érvényesülhettek és nem sikerülhettek maradéktalanul, hiszen két objektív ok is gátolta ebben. Az első: a színház átépítése miatti megromlott próba-lehetőségek. és másodszor: akadt egy-két szerep, amely — ha egyszer nincs — jobb gazdára nem találhatott. Mindez azonban olyan keveset von le Beleznay István rendezői munkájának értékéből, hogy említésükre talán nem is lett volna szükség, de ha már így történt, az csak az igazság kedvéért történt így. Egyszóval: Beleznay István a rendező szívvel, tudással, nagy rutinnal teremtette meg az operett hangulatát, pergette a cselekményt, jó lehetőséget biztosított a színészek számára, hogy tudásukat csillogtathassák —, bemutatkozása jelesre sikerült és személye nagy nyeresége színházunknak. A népes szereplőgárda jókedvűen és látható, szinte tapintható hka Minden jelenség megítélése nézőpont dolga. Elgondolkozva szemlélődtem városunk főútvonalának új, impozáns köz- világításán. Vajon nem azért kreálták a sudár ostornyeleket, hogy méltó emléket állítsanak az onnan rég kitiltott lovasszekereknek? Avagy félre nem érthető célzás ez arra, hogy — technika ide, korszerűsítés oda — lovasnemzet vagyunk...? * Szimplámat kavargatva ültem a kis cukrászdában. Témát kerestem, amely ezúttal nem hevert az utcán, hanem egyenesen rámnyitotta az ajtót... Jól öltözött fiatalasszony lépett he négy év körüli kislánykájával. A csöppség kissé meglepődve nézett 'körül — feltehetően az otthon apukának mondott érvelésre gondolva — majd néhány pillanat múlva határozottan és szemrehányóan fordult ugyancsak meglepődött édesanyjához: — Anyu, ez neked fodrász?! — És ellentmondást nem türően rendelt egy nőiszeszélyt. Nem elveszett gyerek... * Sokszor bokmdériás, groteszk helyzeteket produkál a mindennapi nyüzsgő élet. „Telt ház” a helyi autóbuszon. A széken, amelybe kapaszkodom, nagyon bájos és nagyon szőke kislány ül. Nem lehet több 16 évesnél, majd kicsattan az egészségtől. A kislány mellett az ablaknál diszkrét táblácska: „Hadirokkant ülőhelyeik”. Üjra végignézek a — fciUa kislányon. Mindene ép és nagyon fiatal, és nagyon derűsen néz vissza. Ha a legrosszabbra gondolok, akkor is legfeljebb a békeharcban rokkanhatott meg... Két székkel arrébb hasonló táblácska vonja magára figyelmemet. Azt mondja: „Terhes anya részére”. Hinnye, a nemjóját! Ha ez a felírás igazat mondana, akkor a mellette ülő nagybajuszú, hetvenes bácsika alkalmasint Nobel-díjat kapna... * Horgász-Ismerősöm a minap azzal dicsekedett, hogy legutóbb olyan halat fogott, amelyiknek három szeme van. Félszemmel gyanakvóan sandítottam rá. Látva kételkedésemet, imigyen bizonygatott: — Innen el ne mozduljak, ha nem igaz... így sem hittem el, mire magyaráző- lag hozzáfűzte: — Nézze, ha én azt mondom, hogy „innen el ne mozduljak”, akkor nem mindig mondok igazat. De ha úgy esküszöm, hogy „becsületszavamra”, akkor biztosan igazat beszélek. S ez az eset becsületszavamra igaz! Innen el ne mozduljak... És azonnyómban faképnél hagyott... * Gondolkozás a tett halála — monda egy régi bölcs. Nos, akkor gondolkozás nélkül teszem meg e heti újítási javaslatomat: — Nem lehetne minden munkahetet szerdával kezdeni? KAZÁR MÁTYÁS
