Békés Megyei Népújság, 1961. november (16. évfolyam, 258-282. szám)
1961-11-29 / 281. szám
1961. november 29., szerda MÉPÜJSÁG 3 Ankét a szerkesztőségben: A munkaszervezés gondj módszerei tsz-einkben aí. A termelőszövetkezeti munkaszervezéssel kapcsolatban a napokban ankét volt a szerkesztőségben, hogy megbeszéljük azokat a hasznos tapasztalatokat, amelyek a tervezést, az anyagi ösztönzés módjait és a szövetkezeti választott szervek munkáját segítik. Keresni az újat, a réginél jobbat, keresni azt a módszert, termelési eljárást, alkalmazni a fejlett, kikísérletezett és jól bevált technológiát, amellyel utolérhetjük és elhagyhatjuk a mezőgazdasági termékek iránt jelentkező igényeket — ez falun napjaink legnagyobb gondja. És mindezek mellett természetesen nem hagyhatjuk figyelmen kívül mező- gazdaságunk állapotának átmeneti jellegét. Még latba esnek a régi szokások, még szükség van az egyéni gazdaságokban alkalmazott felszerelések termelésbe állítására, de ezekkel az eszközökkel már nem egy embernek, hanem egy társadalomnak gazdasági megszilárdításáért folyik a küzdelem. — Mert küzdelem a szövetkezet minden napja. Szóváltás, vita, olykor kemény osztozás, meggyőzés és meggyőződés az előrelépés kulcsa — így vélekedett Nyíri Sándor, aki két év óta testestöl-lelkestől állja az új és a régi harcát a gyulai Aranykalász Tsz elnökeként. — Ez a harc az élni akarás küzdelme, mert a szövetkezet — amint mondotta — csak akkor gyűri maga alá a kistulajdonosi szemléletet, ha többet termel és ha nemcsak támasza a szövetkezeti gazdáknak, hanem fő munkaterülete. A tervezés, tanulságokkal Gyakran felvetődött, és felvetődik még ma is, milyen tervet készítsenek közös gazdaságaink? Az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy a korábbi években különösen a fiatal tsz-eknél gyakran készült túlfeszített terv. Jóllehet a megnevezés sántít, ezért térjünk át a részletezésre és a példákra. A túlfeszített terv — amint mondották — a hozzá nem értéstől alaposan ki van lakkozva. Az ilyen terv a külső szemlélőnek rendkívül szimpatikus, csak az a baja, hogy a szocializmust mindössze egy év leforgása alatt akarja megvalósítani. Jó benne az az optimizmus, amely egy-egy termelési feladat megoldásának elvét tartalmazza. Viszont hibája, hogy nem számol a kezdeti nehézségekkel. A megtervezett mutatók teljesítéséhez a szövetkezet minden izmának meg kell feszülni. Mivel azonban a szövetkezetben idősek is vannak, gyakran megesik, hogy az egész éven át fiatalos munka- iemdületet követelő célok teljesítésekor alábbhagy a lendület és a kapálás időszakában, vagy éppen a betakarításban döbbennek rá a túltervezésre. így jártak az első éves gyulai Aranykalászban is, ahol a szövetkezeti tervben az átmeneti állapot kettősségét figyelmen kívül hagyták. 1960-ra olyan tervet készítettek, amelyben egy munkaegység értéke 27,4 forint volt A gazdálkodásba csúszott hibák miatt év végén 16,15 forintot osztottak. Mondani sem kell, hogy a munkaegységeinkén ti több, mint 10 forintos kiesés milyen lehangoltsá- got idézett elő. Az emberek nem mentek dolgozni, mert kevesellték a keresetet. Ügy érezték, a vezetőség becsapta őket, mert a szép részesedési terv csorbát szenvedett. Hogy mégis meg tudták fordítani és egyenes vágányra hozták a szövetkezet ügyét, abban igen nagy szerepet játszott a pártszervezet. A párttagok nemcsak a munkaegységrészesedés alapján ítélték meg a helyzetet, hanem a közös vagyon gyarapodását szembe állították a kukorica kapálásának elhanyagolásával. Ezzel együtt vették számba a tagság húzódozá- sát, s az emiatt keletkezett tervkieséseket. Ilyen körülmények között jutottak el a szövetkezet második esztendejéhez, amelynek munkáihoz szinte újra meg kellett nyerni az embereket. A „tanévnek” tehát nagy ára volt és ez a magas ár nyitotta ki a vezetők szemét. Jó volt hallani az elnököt, aki a múlt gazdasági évet igen kritikusan ítélte meg és nagy tanulságokat vont le az első év tervezésének hibáiból. Hogy mindezt miért mondjuk el? Azért, mert megyénk több, mint 220 szövetkezete közül néhány az idén is mérleghiányo- san zár. S ez a mérleghiány az aszályos időn túl nagyban összefügg a szövetkezet előtt állt termelési feladatok kilakkozásával, s egy olyan terv megalkotásával, amelyben az emberek már az év elkezdésekor sem bíztak. — Csak szerényen, de reálisan, a közös és a népgazdaság igényeinek figyelembe vételével tervezzenek szövetkezeteink. A meglévő felszerelések és gazdasági berendezések célszerű kihasználása lebegjen minden szövetkezeti ember előtt, amikor tervet készít — jelentette ki Nyíri Sándor elvtárs. — A terv azonban csak úgy lesz az egész szövetkezet terve, ha a tsz gazdái nemcsak alapjaiban, hanem részleteiben is megismerik, és ha tudják, kinek-kinek mi a részfeladata a kívánt jövedelmezőségi szint elérésében.. A gyulai Aranykalász Tsz vezetői, gazdái ezt a tanulságot vonták lé és erre az évre már olyan tervet készítettek, amely reális. (Folytatjuk) Dupsi Károly Furcsa emberség1 „Minden segítséget megadunk neked... Bármikor fordulj hozzánk bizalommal, ha valamire szükséged lesz... Valamennyien ott leszünk mindig mögötted...” így mondták annak a KISZ-titkárnak is, aki évek óta szorgosko. dik az egyik békéscsabai vállalat ifjúsági szervezetének irányításában. „Korlátlan” segítséget, „határtalan” bizalmat ígértek az ő számára is, meg azt, hogy mindig „mögötte” lesznek. — Csak vállalja el a KISZ-titkári teendőket. S az ígéretek megmaradtak ígéreteknek. Es most, miután jó néhány évet becsülettel maga mögött hagyott KISZ-titkári megbízatásában ez a fiatal — mint emberről is megfeledkeztek gazdasági vezetői. De adjuk át a szót neki, a KISZ-titkárnak. Beszéljen ő a történtekről: „Idestova két éve, hogy megnősültem. Azóta nemegyszer kértem felmentésemet, de a fiatalok nem engedtek el. Nem is bántam.. De ami két hete velem történt, sok mindent összetört bennem... Hol is kezdjem? Talán ott, hogy a mi vállalatunknál most van az igazi hajrá. Két hónap óta vasárnap is dolgozunk. Muszáj. S ezt valamennyien értjük, tudjuk. De... Szóval úgy történt, hogy kisfiúnk született, öt vasárnap egymás után dolgoztam, amikor a hatodik vasárnap gyermekem névadó ünnepségére készültünk. Szabadnapot kértem... Nem adtak. Már ott tartottam, hogy nem tudok otthon lenni e kedves és nem mindennapi családi ünepségen.„ Kérésem senkit sem érdekelt a vállalat vezetői közül. Végül a nőtanács titkára jött segítségemre... — Állíts magad helyett valakit — javasolta. Mit mondjak még? Nagyon rosszul esett — higgyék el.„ Nem azért, mert a következő két nap egyfolytában dolgoztam ma, gam és munkatársam helyett...” S amint hallgatjuk ennek a KISZ-titkárnak a szavait, eszünkbe jut a XXII. kongresszus, s Hruscsov elvtárs szava: „Mindent az emberért...” Milyen nagyszerű mondás. De ínilyen kár, hogy némelyik gazdasági vezető fülein még nem hatolt be. Egyesek még ma sem látják, vagy nem akarják l£Üni a százalékok mögött az embert. Elfelejtette ennek a vállalatnak aTvezetője is, hogy néhány évvel ezelőtt még ő is ott izzadt a munkapad mellett? Manapság sokkal több emberséget várnak a munkások. Különösen az olyan fiatalok, mint akiről — ha név nélkül is — itt szóltunk. Balkus Imre Még 260 erőgépet kapnak megyénk termelőszövetkezetei A megye termelőszövetkezetei 376 különböző erőgépet vettek át ebben az évben. A Szovjetunió és a népi demokratikus országok most újabb 260 különböző típusú, mélyművelésre alkalmas lánctalpas és univerzál erőgépet küldenek hazánkba, ill. megyénkbe. A 260 különböző rendeltetésű erőgép már az 1962. évre szóló megrendelés első részlete. Esti szemlélődés Békéscsaba főutcáján ér és újra kígyóinak a fények az asztalok fölött. — Csao! A hang szörnyen ismerős, a hajlott, nyegle tartás szintúgy. Dodó mégis befutott. — Helló! A közömbös, mégis elismerő pillantások a vezért köszöntik. — Hol voltál? — Megbeszélés. A kérdések is, válaszok is elismerésre méltóan rövidek. Ez a tár_ saság az egyszavas mondatok híve. Mint ahogy á szőke Tomi oly klasszikusan mondotta egyszer: j,Minek a hosszú sóder? Kevés szóból is ért az ürge.” — Köpd ki! — Nézzétek meg azt a hapsit. Ott a piros ruhás nővel. Odakint meg kell várni. Esik érte valami. A társaság' férfitagjai bólintanak. A lányok ugyan nem helyeslik az ügyet, de őket egy-két mozdulattal letorkolják. — Riszálunk egyet? Dodó a fásult arcú, fülönfüggős lányra néz, s az készséggel ugrik. — Gyerünk! Ez a tánc az ifeazi. Ezt csak Dodó tudja így, ilyen csudamódon, hogy a nő minden porcikája vele- táncol. Szédület ez. már nem is tánc. S a lány fátyolos karikákon át látja a párocskát, a Dodó mutatta fiút és nőt. Ott ülnek a parkett melletti második asztalnál. — Táncolunk? — kérdi Lojzi. A nő bólint és feláll. Szép nő, de arcán állandó riadtság, mintha egyfolytában rettegne valamitől, mintha valami félelmetes és váratlan eseménytől tartana. Lojzi átkarolja, viszi a zene ütemére, ringanak a dallam hullámain. A fiú szerelmesen néz társnőjére, mint egy kisdiák. — Ilona — sóhajt, s a nő ösz- szerezzen, mint aki álmából ébred. — Olyan szép vagy. A nő elmosolyodik, szelíd és szomorú mosollyal, s megszorítja a fiú kezét. Az még jobban magához öleli s behunyja a szemét, amint megcsapja a nő hajának illata. — Szeretlek. A nő sóhajt, arcát a fiú vállához szorítja. — Miért vagy szomorú? — Nem tudom. — Félsz valamitől? A nő bólint, halántékán remeg egy parányi, kék erecske. — Miattam? Üjabb bólintás. — Hát tehetünk róla, hogy szeretjük egymást? Tehetünk róla, hogy neked férjed van? A nő felnyög, arca eltorzul. — Ezt te nem érted. Ö is szeret. És bízik bennem. Senkije sincs rajtam kívül. — Nekem talán van? — Az más. Te más vagy. A tiéd lehet mindenki. A világ valamennyi nője. Neki csak én vagyok. Lojzi mellére ráült a fájdalom. Mindig, mindig ide lyukadnak ki. Mindig ide jutnak. — Most rá is gondolsz? — Igen. (Folytatjuk) Lassan bandukolok a megszépült, fényárban úszó főúton. Munkából hazasiető vagy szabad idejüket töltő férfiak és nők fel és alá hullámzó tömege vesz körül. Sorra nézem a szebbnél szebb árukkal megrakott és fényesen kivilágított kirakatokat, élvezem azt az új és kedves hangülatot, melyet az új lámpasorok varázsolnak elém. Megnézem a Jókai Színház nemrég elkészült új előcsarnokát, és megállók az újjáfestett megyei pártiskola épülete előtt. Milyen más most ez az épület. Szinte kinőtt, megnagyobbodott, mióta új köntöst kapott, világosabb színbe öltöztették. Az ember szívesebben pihenteti rajta tekintetét, mint amikor komor, kékesszürke falakkal szomorko- dott az utána következő házsorok élén, és éles ellentéte volt a vele szemben álló, világos színűre festett háromemeletes épületnek. Rövid idő alatt sokat változott városunknak ez a része. Éppen arról a változásról, az új világításról beszél egymással az a két tisztes, ősz hajú, hetvenen felüli, botra támaszkodó nyugdíjas, akik megállnak mellettem. — Mit szólsz az új világításhoz? — kérdezi az egyik, aki vastag szemüveget visel, társától. — Ugye, szép? — Nagyon — feleli a másik, mialatt végigsiklik tekintete az új fényt árasztó hosszú lámpasorokon. — Megvallom őszintén, én most látom, először, mert a reumám annyira gyötört, hogy nem tudtam kijönni az utcára sem. Mondhatom neked, hogy nagyon meg vagyok lepve. Hiába, no, fejlődik és szépül a mi városunk. Minden év hoz valami újat. — Ügy van. Minden év hoz valami újat — bólint a szemüveges. — Ha visszagondolok a hatvan év előtti Andrássy útra, amikor még petróleumlámpák pislogtak a járdák mellett, mosolygok magamban. Mi lesz itt tíz év múlva? — Emeletes házak vég nélküli sora és trolibuszok, és talán földalatti vasút is — feleli lelkesen a társa. — Sajnos, azt mi már nem fogjuk megérni — jegyzi meg rezignált szomorúsággal a szemüveges. — Nem bizony. — Lehet, hogy te nem, de én igen — mondja a másik, és botjával nagyot koppant a betonon —, mert én száz évig akarok élni, mint az öreg Mitykó bácsi. — Szívből kívánom, hogy úgy legyen. Mindketten jókedvűen felnevetnek, majd lassan megindulnak és eltűnnek a hullámzó tömegben. Mind nagyobb a forgalom az úton, a gyalogjárón. Autók, autóbuszok suhannak előttem az úton. Moziba sietők fordulnák be a Munkácsy és az Irányi utcába, hogy le ne késsenek az előadásról, vagy megváltsák jegyeiket. A „Büféből” fényözön árad ki az utcára. A város egyik leglátogatottabb szórakozóhelye már majdnem megtelt. A kijárati ajtó egymás után nyílik és csukódik. Most egy fiú és egy lány lép ki az ajtón. Mindketten jól öltözöttek, fiatalok és jókedvüek. A lány egyenesen az úttestet szegélyező kőkockára lép és csillogó szemekkel néz végig a fényárban úszó úton. — Nézd csak, egészen nagyvárosi kép — mondja lelkesen a fiú felé fordulva. — Minden este kijövök megnézni, de nem tudok betelni vele. — Valóban nagyon szép — bólint helyesiőleg a fiú. — Egy szép. ségfoltja mégis van ennek a nagyvárosi képnek. Mégpedig a sötét mellékutcák. És fejével a feketén ásító Munkácsy utca felé int. — Nem lehet mindent egyszerre. Majd ezek az utcák is éppen olyan forgalmasak és fényesek lesznek, mint a főút most. Egyre kevesebb a járókelő. Hideg szél fúj, mindenki hazafelé siet. Lassan elcsendesednek az utcák. Csak a lámpasorok égnek tovább. Molnár Pál Olcsóbb és kényelmesebb Vegye igénybe Ön is a Szarvasi Ruházati Ktsz házivarrónőolgálatát sz Hívásra házhoz megyünk, szükség esetén varrógépet viszünk! Rendelésfelvétel: Szarvas, Hunyadi út 1. Telefon: 269.
