Békés Megyei Népújság, 1961. november (16. évfolyam, 258-282. szám)

1961-11-25 / 278. szám

4 KÉPÚJSÁG 1961. november 25., szombat Az éjszaka folyamán különösebb esemény nem történt Szolgálattétel közben az önkéntes ítéletet hirdettek a kunágotai bűnszövetkezet ügyében Kényelmesen, szinte céltalanul rójuk az utcákat és a tereket. Cso­portokban siető emberekkel talál­kozunk. Éppen most jönnek az es­ti műszakból. Tíz óra múlt néhány perccel. Az emberek megnéznek bennünket, néhányan kíváncsian utánunk tekintenek, s továbbsiet­nek. Igaz, furcsák is vagyunk így négyen együtt. Egy rendőr, nyaká­ban géppisztollyal és táskával, két kék karszalagos önkéntes rendőrs egy amolyan civil, karszalag nél­kül. Végeredményben én csak azért mentem a járőrrel, hogy megtud­jam, hogyan teljesítenek szolgála­tot a kék karszalagosok. Néhány dolgot már tudtam róluk: Azt pél­dául, hogy ők a napi munkájuk után segítőkezet nyújtanak a ren­dőr elvtársaknak a közrend őrzé­sében. Meg azt is tudtam, hogy na­gyon sok esetben rendkívül hasz­nosan oldják meg feladatukat. De azért mégiscsak más így együtt lenni velük, szolgálatteljesítés közben, Miért lettek önkéntes rendőrök Ütemesen, de egészen sétálva rójuk utunkat a VI. kerületben. A nagyliget sétányain fagyosan csillogó falevelek zörrennek lá­bunk alatt. Hideg van. Felhajtott gallér mögül beszélgetünk. Vagy nem is beszélgetünk, hanem csak hangosan mondjuk egymásnak gondolatainkat. S közben egy-egy kis időre szerepet cserélünk. Mert ugye, általában a közrend őrei szokták megkérdezni a járókelőt, ha a helyzet azt úgy kívánja. Most fordított a helyzet: tőlük vá­rok választ. Egyikük, László Mi­hály már a negyvenen is túl van. Másikuk, Valyuh Laci meg össze­sen 17 éves. Hogyne lenne kiván­csi az ember: miért jöttek önkén­tes rendőrnek? Hiszen ez rend­kívül nagy áldozatvállalás. Most is, ezen az éjszakán négyórás szolgálatot kell teljesíteniük. Úgy kérdezem őket, hogy még véletle­nül se kapjak valamiféle frázisos választ. — Nem találtak maguknak jobb szórakozást, mint hogy ilyen meg­terhelő felelősséget vállaltak a nyakukba? Maga például, Valyuh elvtárs, fiatalember, gondolom, van már kislány is... nem sajnál­ja az elveszített szórakozást...? Belerúg egy kavicsba, s amo­lyan gondolkodó sóhajtással vála­szol: — Hát..., nem mondom, kelle­mesebben is eltölthetném az éj­szakát ... — Akkor? — Ezt is meg, kell csinálni, ha már segítséget kértek a rendőr elvtársak... Meg aztán, megmon­dom őszintén: nekem tetszik a rendőr pálya. Lehet, hogy később az is leszek... — Nevet a másik mondatán: — Most jól begyakor- lom magam, van rá időm, legalább az életből többet látok... Villanyszerelőnek készül Valyuh Laci. A MEGYEVIL ipari tanulója. Most utolsó éves. Megtanulja a villanyszerelést, s ha kedve tartja, elmegy rendőrnek. A gondolat végeredményben nem is rossz. Azt szokták mondani, hogy a szak­munkás a társadalom bármelyik posztján jobban megállja a sarat, mint az, aki „megfeledkezett” szakmát tanulni. Amikor László elvtársat „valla­tom”, egy egész élet elevenedik meg. — Én már nem akarok rendőr lenni. Dolgozom a vállalatomnál, a vasúti TÜZÉP-nél. Olyan minde­nes vagyok. Tudja, az én kezem eltört még hadifogságban. Egy da­rab hiányzik is a csukló fölött a kézszáramból. De azért amit tu­dok, megteszek ... Ezt is azért vál­laltam, mert a párttitkár elvtárs most három éve szólt, hogy a ka­pitányság testületet szervez ön­kéntes rendőrökből. Munkások, dolgozó emberek kellettek ide. Megkérdezte, nincs-e kedvem. Vál­lalkoztam, hátha tudnak ott va­lamire használni __ T udják, de még mennyire, mind­kettőjüket. Kellner Sándor törzs- őrmester elvtárs, aki különben az állandó parancsnokuk, nem győzi dicsérni őket. — Bármikor szükség van rájuk, azonnal jönnek, s segítenek. Még nem fordult elő, hogy hiányoztak volna a szolgálatból. Már 11 óra elmúlt, amikor be­kopogunk a ligeti kertészet éjjeli őréhez. Baráti szavak, érdeklődés az öreg bácsi hogyléte iránt, egy­két figyelmeztető szó — s elköszö­nünk. Olyan igazi rendőrök ezek az önkéntesek. Mindent észrevesz- nék, megmondják véleményüket, de figyelmesen, udvariasan. És ha már a hivatalos dolgok rendben vannak, akkor egy-két vicces szó, csipkelődés. Az ellenőrzöttnek esze ágában sincs rossznéven venni az ellenőrzést. Sőt, mielőtt tovább- állnánk, féltőén megkérdezi: — Oszt’ nem fáznak odakinn? Gyorsabban kell ilyenkor szedni a lábakat... Vizsgakérdések a ligetben A liget fái között tovább kíván­csiskodom. De most egy kissé vizsgaszerűen. Elnézést is kérek tőlük ezért, de honnan tudnám, hogy mi a kötelessége egy önkén­tes rendőrnek. Nevetnek, hogy áll­nak a vizsgakérdések elé. — Hetenként adunk bizonyos számú szolgálati órát. Mindig a hivatásos rendőr elvtársakkal — válaszol hol az egyikük, hol a másikuk. — Mindig az utcán? — Mindig ott, ahol a rendre kell vigyáznunk. Mint most is. Meg­nézzük az éjjeli őröket, hogy nincs-e valami probléma, bené­zünk az üzembe, s vigyázunk az utcák, terek rendjére. — Mit csinál akkor az önkén­tes rendőr, ha nincs szolgálatban, s rendellenes dolgot tapasztal? — Akkor is be kell avatkozni, mégpedig úgy, hogy értesíti a ka­pitányságot vagy a rendőrőrsöt. — Ha pedig sürgős, akkor nincs mese — vágja közbe Laci lendüle­tesen. — Akkor közvetlenül is ren­det csinálunk... A malom portáján úgy üdvözöl­ték egymást a szolgálatot tevők Biró bácsival, a portással, mintha száz év óta lennének ismerősök. Igaz, találkoznak is hetenként. Itt sincs probléma, az éjjeli műszak nyugodtan, zavar nélkül dolgozik. Készül a kenyérnekvaló. Egy kis melegedés után mehetünk tovább. A forgácsoló portáján is hely- lyel kínálják a rend őreit. Itt meg egy könyv is akad kezünkbe. Régi. „poros”. Egy egész élet pora van már rajta. Azt írja ez a „Három cserkész Afrikában” című régi, an­rendőrökkel goi eredetű riportkönyv az egyik törzsről: „Egyedüli törzs, amely nem ismeri el maga fölött az an­gol uralmat!” Jót nevetünk László elvtárssal. Ekkorát hazudni!? Nem egy törzs volt ilyen, hanem nagyon sok! Itt a példa, a ma. Bizony sehol nem ismerték el a kapitalista uralmat a bennszülött törzsek és nemzetek. Verik is magukról le a láncot, csö­römpölő zajjal. Nem tudja az ember, miért ol­vassák ezt a megsárgult könyvet. Mert aki szereti ismerni az afri­kai népek életét, az jobb könyvet is talál forrásként, mint azt a fel­sőbbrendűséggel átitatott ponyvát. Rendellenességek — csak élményben Azért vitát mégsem kezdemé­nyezünk a könyvről, mert van a gyakorlati életben éppén elég do­log, amelyről hasznosabb a véle­ménycsere. Mint amit Bohus And­rás bácsi, a forgácsológyár portása is kezdeményezett László elvtárs­sal. — Hanem ez a TÜZÉP, ahol maga dolgozik... — S szabdalták a levegőt az éles szemrehányások. Mégis megértőén, a végén baráti kézszorítással tettek pontot a vi­tára. Éjfél után 2 óra felé közeleg az óra mutatója, amikor a marós és esztergályos műhely meglátogatá­sa után újra az utcán vagyunk. Kettőkor vége a szolgálatnak. Csendes nap volt Csupán az ön­kéntes elvtársak élményeiben ele­venedett meg egy-két rendellenes­ség. Elmondták, hogyan fogtak el tyúktolvajt nemrég, meg azt is, hogy a ligetben egy fiatal suhanc szokta ijesztgetni a munkába vagy a munkából siető hölgyeket. — Már néhányszor figyelmeztet­tük a fiatalembert — mondja Kellner elvtárs. — S ha nem hasz­nál, javító-nevelőmunkára java­soljuk ... Ha másképp nem megy, meg is érdemli. ... Csendesek már az utcák. Gyorsabban szedjük mi is lábain­kat. Kopog alattunk a föld. Fagy. Ilyenkor talán még a rendbontók is meggondolják, hogy utcára menjenek-e. Két óra. Vége a szol­gálatnak. Különösebb dolguk nem akadt a segítőknek, de talán ép­pen azért nem, mert jelenlétükkel elhessegették a rosszat. Őrizték az emberek éjszakai nyugalmát, még ha jelentésükben ezt kell is írni: „Jelentem, az éjszaka folyamán különösebb esemény nem történt”. Varga Tibor Édességbolt nyílik Békéscsabán November 27-én, hétfőn új édes­ségbolt nyílik Békéscsabán a Szent István téren. Az új bolt korszerű berendezéssel és bő választékkal a Békés megyei Élelmiszer Kisker. Vállalat karácsonyi ajándéka a vásárlóközönségnek. A közelgő télapó és karácsonyi ünnepre tél­apó figurák, különböző édesség­áruk, szaloncukor, díszdobozok csokoládé és nugát darabáruk­ban bő választék áll majd a kö­zönség rendelkezésére. A közelgő két ünnep miatt külön érdekessé ge a boltnak, hogy szombaton dé’ után s vasárnap is nyitva tart. A kunágotai hengermalomban Zeitler Ferenc főmolnár, Germán István ki-bemérő és Gál István ugyancsak ki-bemérő hosszabb időn keresztül különböző vissza­éléseket követtek el. Összesen mintegy 10 ezer forintos kárt okoz­tak a köztulajdonban. Bűncselek­ményeik elkövetését segítette Kníeller Antal és Gábor Zoltán nagykamrási, illetve kunágotai lakos. A battonyai járásbíróság Zeit­ler Ferencet társadalmi tulajdon sérelmére bűszövetkezetben el­követett bűntettben, továbbá hat- rendbeli magánokirat-hamisítás bűntettében mondta ki bűnösnek és két évi börtönbüntetésre, va­Az orvostudomány, s különösen az orvosi diagnosztika ma már elképzelhetetlen a röntgen hasz­nálata nélkül. A röntgensugárzás káros hatásától azonban a bete­geket és az orvosokat egyaránt védeni kell, s ezt a védelmet ki­elégítően meg is oldották. Az utóbbi években azonban felme­rült az is, hogy a sugárzás később bizonyos következményekkel jár­hat. A röntgen-felvételnél ugyanis nemcsak a vizsgált testrészt, ha­nem egyéb szerveket, így többek között a szaporodási szerveket is éri bizonyos sugárzás, amelyet, bármilyen csekély is az, a csíra­sejtek megőriznek. A csekély su­Hatezerrel növekedett a KISZ-tagok száma I960, szeptember 30-i állapotnak megfelelően a KISZ-nek 15 ezer tagja volt. Jelenleg 21 320 fiatal te­vékenykedik a Kommunista Ifjú­sági Szövetség soraiban. Míg 1960-ban 103 tsz-ben nem volt KISZ-alapszervezet, addig napjainkig mér 207 tsz KlSZ-szer- vezet működik 7698 taggal. A KISZ-tagságnak egyébként majd­nem fele, 11 397 mezőgazdaságban dolgozó tagja van, akik a termelő- szövetkezeteken kívül állami gaz­daságban vagy gépállomásokon tevékenykednek. lamint négy évi időtartamra egyes állampolgári jogainak gyakorlá­sától való eltiltásra ítélte. Ger­mán Istvánt ugyancsak a társa­dalmi tulajdon sérelmére bűnszö­vetkezetben elkövetett sikkasztá­sért, csalásért és kétrendbeli magánokirat-hamisításért 10 hó­napi börtönre ítélte. Gál István 6 hónapi börtönbüntetést kapott. A két segítőtárs, Kneller és Gábor orgazdaságot követett el, ezért az előbbi 4 hónapi az utóbbi 3 hónapi felfüggesztett börtönbüntetést kapott. A bíróság a vádlottakat köte­lezte a társadalmi tulajdonban keletkezett kár megtérítésére. semmilyen hatással nincs. Egyes feltevések szerint azonban a jövő generációjánál esetleg ártalmas lehet. Ezzel a problémával világszer­te foglalkoznak, s bár csak felte­vések vannak a következmények­re, gondoskodnak megelőzéséről. Az egyik legismertebb védekezési mód az ólomkötény, amely azon­ban a gyakorlati használatban ne. hézkes, s különösen a tömegvizs­gálatokat lassítja. Hrabovszky Zoltán orvos-tanárnak és Huszár László, a Medicor Külkereskedel­mi Vállalat mérnökének új talál­mánya — tökéletesítve az eddigi egyszerű módszereket — teljes biztonságot nyújt a sugárveszély ellen, egyben biztosítja a jövő ge­nerációjának a védelmét is. A Genoprot elnevezésű szerkezet a röntgen-berendezésre szerelhető, s az átvilágító ernyővel, illetve a felvevő kazettával együtt automa­tikusan mozog. így biztosítja* hogy a sugárzás csak a szüksé­ges testfelületre jusson', illetve takarja a sugárzásra igen érzé­keny szerveket. A találmány szá­mos újszerű megoldással lehetővé teszi, hogy a szerkezetet bármi­lyen típusú és méretű röntgen-fel­vevőnél használni lehessen. Az új magyar találmányt a Medicor több országba bejegyezte; (MTI) Magyar találmány a jövő generációjának védelmére gármennyiség a mai emberre

Next

/
Thumbnails
Contents