Békés Megyei Népújság, 1961. október (16. évfolyam, 232-257. szám)
1961-10-01 / 232. szám
MSI. október 1., vasárnap NÉPŰJSAG 7 Loptuk a társadalmi tulajdont Ha nem vigyázunk saját holminkra, ha pocsékolunk, ha elszórjuk pénzünket, magunkat rövidítjük meg, s egy szép napon azt vesszük észre, hogy már nem jut színházra, azután már mozira sem, később arra ébredünk, hogy nincs vaj a kenyerünkön. — Ha nem vigyázunk a magunk dolgaira! De mi a miénk? Csak az, ami a zsebünkben és a lakásunkban van7 Az, ami az üzemben vagy vállalatunknál van, az kié? Ha erre nem vigyázunk, akkor ezt ki „spórolja" meg? Te is, én is, ő is. Sok ember tudatában mégis él még, hogy csak az a fontos, ami a saját otthonában van. Ami a munkahelyén van, az a müliós érték, az — jó, jó, számít az is —, de az a vállalaté, az nem az én gondom. Az ilyen emberek egyike azt tartja, hogy vigyázzon rá az állam, mi köze neki hozzá; a másik meg kihasználja ezt, s eltulajdonítja magának. A tolvajokra, az üzemi szarkákra gondolunk! Pedig, ha minden ember magáénak érezné a társadalmi tulajdont — minthogy minden emberé az is! — milyen kevés „lehetőséget” adnánk a tolvajoknak arra, hogy millió számra lophassák a miénket! Nem úgy, mint ahogy az alábbi őrjáratunk során ezt tapasztaltuk. nak. Egyet zsebreteszünk közülük, és a kapufélfának köszönünk búcsút. Nem fogadja. ^ Lebuktunk Higgye el az olvasó, hogy csak a riport miatt örültünk eddigi sikereinknek. A tények minket is éppúgy, mint önöket, elszomorí- tattak. Az önbizalmunk és a bátorságunk azonban nagyon megnövekedett. Ezért nem lehet csodálkozni azon, hogy a MÁV áruraktárába már úgy mentünk be, mintha főellenőrök vagy más vasúti generálisok lennénk. Itt azonban — őszintén mondjuk — lebuktunk. Három lépést sem tettünk, amikor egy — barátságosnak még a legjobb indulattal sem nevezhető — női hang megállított bennünket. Ntílt levél vwwwwww Zahorán Mátyásnak Kedves Szaktárs! Az ÉM. Békés megyei Építőipari Vállalat vasbetonszerelő brigádja meglepődött a Békés megyei Népújság szeptember 24-i számában megjelent cikkben közölt képen. Egynéhány baráti szót szeretnénk ehhez fűzni. Amikor megláttuk a fényképet, melyen rögtön felismertük a mi munkánkat, azt hittük, hogy egy fotoriporter figyelmes lett arra, hogy valaki sétatérnek használja azt a vasszerkezetet, amelyet mi Ezüstösen csillog a téma látjuk ott az építőanyagokat Egy- ö máshoz nem szólunk, de miindketItt vagyunk hát az utcáin és sze- tőnkben ugyanaz a gondolat fut- gényesen kotródik elénk a téma. kos: Bekukkantunk ide is, oda is, s úgy látszik, minden rendben van. — Vajon hogyan őrködnek itt? A kisajtó kilincsét próbálgatjuk. A Jókai utcán a földművesszö- Nem enged, zárva van. vetkezet felvásárló telepe mellett — itt bezárták előlünk a té- haladunk eL Visszanézünk. Sze- — és indulnánk is tovább, gényes, gazos kis udvar, s bent ha a következő kapu előtt nem kellene az árokba ugrálnunk, mert a kiszáguldó teherautó elgázolásegy füstös épületecske előtt fénye, sem csillog a téma. Volgát pakolnak hátulról, s a Volga: ÁC. Mit ...... ... , .... , sál fenyeget bennünket Nem all kereshet itt egy ÁC-s kocsi? Azért ,, , . . , . ... -- meg, nem szol „hozza” senki, vagyunk itt, hogy megnézzük. Nem e” is teketóriázunk vele. Megvárjuk, míg elszáll a porösz hajú, sápadt magas ember felhő> s ,besétálunk' Jobbra’ balra válaszol kérdésünkre: — A megyei tanács kocsija. Cukrot szállítok vele. Tetszenek tudni, méhész vagyok és végre sikerült pár mázsa cukrot kapnom. Most viszem haza. — Elfordul tőlünk. tekingetünk, keressük, hogy kinél kell igazolnunk magunkat. Egy irodás fiatalasszony kedvesen köszön: — Jónapot kívánok. Visszonozzuk, s megállunk. Ö nem. Fürgén belibeg az egyik üve_ — Tegyetek még egy zsákkal ajtón. — Mit csináljunk? Keressünk valakit? — tanácstalanul állunk egymás mellett. Közben munkásruhás és iroda-köpenyes emberek sietnek el mellettünk. Mindenki csinálja a dolgát Fürgén. Velünk senki nem törődik, úgy látszik, megszokottak itt az idegenek. Körbe indulunk a telepen. Deszelőre is gyerekek — szód —, hátra már nem fér. A gyerekek erőlködve lódítják a zsákot a Volga üléséra — Ide tartoznak? — mutatunk a rakodók felé. — Nem kérem, a Vasipari Ktsz karosszéria részlegének az inasai. Én is ott dolgozom és a kocsi is nálunk van javításon. A telepve- ka-, léc-, cementlap-rakások övezik zető engedélyezte, hogy kijöjjünk a kicsiutat Némelyik mellett emegy kis alkalmi fuvarra. berek dolgoznak. Odaköszönünk. Halkan suhan el a Volga édes — Jónapot kívánunk, terhével, s im ballagunk utána. — Jónapot — viszonozzák a köMegtudtuk: a telepvezető nem szönést megszokottan, de nem vet- adott engedélyt a kocsi alkalmi nek ügyet ránk. fuvarára. Nem is tudott róla. Ar- A telep másik végén benézünk ról sem, hogy az ipari tanulók jó a csamokba is. Itt gyártják ideig nem a karosszéria-javítás a betonelemeket. titkait tanulták, hanem rakodónak csaptak fel. — Erőt, egészséget! . — Maguknak is elvtársak — Állítják: - Innen nem megy ki válaszolnak barátságosan. kocsi, csak javítás után. Azaz hogy mégis. Próbautait is kell tennie, mert ugyebár másképp nem tudjuk meg, hogy beporoi-e például. — Ebből mi lesz? — kérdezzük az egyik munkást, s mutatunk a formákba öntött cementre. — Ezt úgy hívják, hogy áthidaló. Egy biztos: a cukor nem folyt Ajtók & ablakok fölé ^itik **< ezek tartják az ablak fölött a téglafalat. Különböző méreteket gyártunk, az ablakok és ajtók szélessége szerint. Elköszönünk, ők is. Az udvaron egyik kupac körül ki belőle, tehát használható ÁC—21—42 rendszámú kocsi. Ötlet születik Az Illésházi utcán folytatjuk i utunkat. Jobbról a Ruhagyár, bal. embercsoport gyűrűzik. Vezetők ról az Építőipari Vállalat Trefort vagy ellenőrök lehetnek, mert utcai telepe. A Ruhagyár portás- nem munkás-ruhában vannak, fülkéjéből szigorú szemek villan- Odamegyünk mi is. Az anyag mi- nak ránk. Csak az ajtó előtt ál- nőségéről tárgyalnak. Észre akartunk, de az üzem őre kutatva ki- .luk vetetni magunkat, de nem si- séi-i mozdulatainkat. Bemegyünk? kerül. Aztán megfogdossuk mi is Nem megyünk? Ha beljebb lép- az anyagot, de nem szólnak. Tőlük nénk, máris határozott kérdésbe is elköszönünk, ők is viszonozzák. ütköznénk: Kit keresnek, hova akarnak menni?! Nem megyünk be, továbbál- lunk. A szemben lévő telepre pisA Trefort utcai kapun hagyjuk el a telepet. Se őr, se portás — s megszületik a? Ötlet: — Ha ide teherautóval jönnénk, lógunk, mert millióé értékekben s megpakolnánk, nyugodtan vihetnénk akár egy családi háznak valót is, a kutya sem szólna érte. Az előbbi kapuhoz érve, igazol .bennünket két tehergépkocsi. Egyiket sem „szólítja le” senki, vihetik az anyagot valamelyik építkezéshez. — Próbáljuk meg mi is ... Lehetetlen, hogy ne bukjunk le! — Majd meglátjuk, délutánra szerzünk egy teherkocsit... most mindenesetre menjünk tovább. A kutya meg a kulcs Innen már csak egy ugrás a Vasipari Vállalat. Egy nagykapu és egy kiskapu hívogat bennünket. Rövid tanakodás után úgy döntünk, hogy bemegyünk a nagykapun, s kijövünk a kiskapun. Az első ember, akivel találkozunk, nem fogadja a köszönésünket. összienézünk. — Csak nem vette észre, hogy alkalmatlankodók vagyunk? Egy fajtiszta farkaskutya azonban csaholva rohan nekünk. Ennek nem lesz jó vége, mert mindketten félünk a kutyától. Minden bátorságom összeszedve, beszólni kezdek hozzá. — Ugyan, te kis buta (nagy buta), hát már te is az újságírókat ugatod? Nem szép. Igazán nem szép tőled. Nagy szemeket mereszt ránk és most már morog, nem ugat. Csak kísér bennünket! Félek hátrahagy, ni a lábam, nehogy elkapja, de nyugodtságot erőltetek magamra, mert látom, a barátom is ezt csinálja. A kutya csak kísér bennünket. A barátomnak felcsillan a szeme és int, hogy kövessem. A forgácsoló műhelybe megyünk. Köszönünk és körülnézünk. Mire kijöttünk, a kutya nem volt ott. Megszabadultunk tőle. Most a főépület mellett haladunk el. Nyolcan-tízen beszélgetnek egy csoportban. Vezetőfajta emberek, hát rettentő nagyot köszönünk nekik. Nem fogadják. Illetlenség lenne szó nélkül távozni, legalább a portással beszélgessünk. Bemegyünk a fülkébe. Senki sincs ott. — Nem baj. Leülünk és megvárjuk. Az asztalon kimutatások, jelenléti ív, miegymás. Emberek mennek ki és jönnek be a kapun. Benéznek az ablakon és elcsodálkoznak, azután folytatják útjukat. Eltelik tíz perc, és még mindig nem jön senki. Prága az időnk, nem várhatunk tovább. Vigyünk emléket is magunkkal. A falon hatalmas karikákon kulcsok lóg— Mit keresnek itt?! Nem tudják, hogy a vasút területére idegeneknek tilos a belépés!? — Kérem, mi egy vasutas barátunkat keressük. — Hogy hívják? — Azt nem tudjuk, de olyan szőkefajta. — Ne hantázzanak kérem, hanem igazolják magukat! Amikor megtudja, hogy újságírók vagyunk, lágyabb tekintettel néz ránk. — Ejnye, ejnye — mondja —, hát ki az a szőke barát? — Majd legközelebb megkeressük — mondtuk és Tóth Jenőné MÁV-alkalmazott nem is tudta, hogy miért szaladtunk el boldogan. Jólesett fegyelmet látni. Igaz, hogy megijedtünk egy kicsit, de ez nem tántorított el bennünket az előbbi ötletünktől. Azért csak megszerezzük azt a teherautót! Lécet lopunk tehertaxival Segítjük a lebuktatásunkat: Ha vállalati teherautóval megyünk, hivatalosnak tűnik, s esetleg átcsúszunk az ellenőrzésen. Teher- taxit váltunk! Magánember azzal szállít... Gyorsan megy minden. A taxiállomásra zörgő-csörgő kis teher szalad be. Lefoglaljuk, s kioktatjuk a vezetőt, hogy ez esetben kisebb lopásról lesz szó. Tiltakozik: — Én bűnrészes nem leszek! Megnyugtatjuk, hogy mi is biztosítottuk magunkat az illetékes szervnél, bejelentettük a lopást. Kötélnek áll. A Luther utcán csattogunk vé- j csináltunk és ezt lefényképezte fotópályázatra. Amikor azonban a kép alatt levő sorokat elolvastuk, rájöttünk, hogy nem fotópályázatra készült a fényképfelvétel, hanem egy kis dicsekvésre, melyet ön, Zahorán szaktárs saját felma- gasztalására készíttetett és nem gondolt arra a tizenegy vasbeton- szerelőre, akik tulajdonképpen csinálták a vasszerkezetet. Mint valami bűvös varázsló, odavarázsolta magát a vasszerelésre, pedig higgye el, „más tollával ékeskedni” nem dicsőség, ön azon a munkán egy kötést sem csinált. Emlékezzen vissza arra, amikor azt mondta, nem vállalja azt a munkát és megfutamodott előle. Most pedig, amikor kész lett, mint a mesebeli hős, hipp-hopp ott termett és a legprecízebb helyen lefényképeztette magát, azért, hogy dicsekedni tudjon az egész világ előtt; milyen munkát tudott ön csinálni. Arra nem gondolt, hogy mi is elolvassuk az újságot és szóvá tesszük, amiért félrevezette az újság olvasóit. Mi önben sajnos csalódtunk, s nekünk, vasbetonszerelőknek az a véleményünk, igen sokat kell még tanulnia ahhoz, hogy ilyen munkával dicsekedhessen. Ne haragudjon, amiért megbíráltuk, de higgye el, az önzést, a nagyravá- gyást csak bírálattal lehet elfojtani. Máskülönben ön is tudja, hogy a mások keze által végzett munkát nem illő illetéktelennek összegig. s a Jókai utca sarkán lestop- j taposni. Maradunk szaktársi üd. polunk. Egyikünk marad a kocsi-j val. másikunk előremegy a telepre, s kiválasztja a „lopás tárgyát”. Tíz perc múlva besétálunk a te- hertaxin. Akárcsak délelőtt, most sem állít meg bennünket senki. Egy léc-kupac az áldozat. Nem1 sietünk, inkább mutatjuk magunkat.* Széles mozdulatokkal dobunk fel egy lécköteget. Sötétkék köpenyes, jóképű férfj megy el mellettünk. Könyvet szorongat a kezében, valami áruátadó lehet. Köszönünk, ő is köszön. Igazán szeretnénk lebukni, mert az anyagot mégsem akarjuk hazavinni, ezért a másik köteget már „lopva” tesszük a kocsira. Minden hiába, nem szól senki. Mellettünk egy lovaskocsit pakolnak, de ránk se fütyülnek. — Induljunk. Ha a kapunál nem szólnak akkor legfeljebb átadjuk a rendőrségnek a „szajrét”. Sajnos, ezt kell tennünk. Sőt! Mielőtt ki- döcöpünk a telepről, a dudálással félreküldött emberek udvariasan a sapkájukhoz emelik kezüket: — Viszontlátásra! — Viszontlátásra — ... Legalább is majd a 20 szál léc átvételéné1 fgy végződött őrjáratunk. Bárcsak ne sikerült volna... Varga Tibor—Kiss Máté vözlettel: a Farkas-brigád 33 munkása Dalos-jubileum lesz Szarvason * A szarvasi Erkel Ferenc Kórus centenáriumi daiosünnepséget rendez a jövő év májusában. 1862- ben alakult meg a község énekkara, amely sokáig a kisiparosok és munkások dalköre volt. A nagy múltú daloskört a helybeli pedagógusok a gimnázium szakkörével együtt néhány évvel ezelőtt újraélesztették Erkel Kórus néven, és sok Békés és Szolnok megyei sikeres szereplés ' fűződik azóta együttesünkhöz. Az évforduló alkalmából a kórus tagjai felkeresik a veterán da. iosokat, a régi karnagyokat, feljegyzik elbeszéléseiket, megírják a dalkör történetét, s a légi dalosokat emlékéremmel ajándékozzák meg majd az ünnepségen. Az évfordulón Békés és Szolnok megye kiváló énekkarainak részvételével g dalostalálkozót is tartanak.
