Békés Megyei Népújság, 1961. október (16. évfolyam, 232-257. szám)
1961-10-01 / 232. szám
1961. október 1., vasárnap NÉPÚJSÁG A kondorost Vörös Októberben CSÍRÁZIK A KULTÚRÉLET Odább, ott a kastély ... Mintha „úrszag5* csapna, ezt érzem egy borzolt, dühödt pillanatra. Minden ablak rácsos. Tán, hogy ki ne essen az úri porontyka, azért lett feszesen vasráccsal borítva a sok gőgös ablak, vagy — nyugtalan álmuk volt az „igazaknak?” ... . kívül, körben díszkert páváskodott egykor, hová nem léphetett sem cseléd, sem más pór. Most okos ügyesen minden szöglet hasznos; díszkert helyén kacsák hada legyet kapdos . . * Az egyszerű vers-részletbe foglalt kép majdnem azonos azzal, mellyel a valamikori Geisz-urada. lom Kondoros-környéki kúriája fogadja az erre járót. A terebélyes lombú fák alatt hosszan húzódik a ház. Most a Vörös Október Termelőszövetkezet központi épülete. Az egykor talán kertészeti remekként ékeskedő park gondozatlan. Ügy látszik, még nem ért^i rá díszkerttél bíbelődni. KerítéP sehol. Szabad a bejárás. Csupán a fehérre meszelt két kapubálvány ágaskodik még. Mondják az idevalósiak, hogy amikor ezek az oszlopok kapuszárnyat tartottak, azon cselédnek és más pórnak csak hívásra, parancsra volt szabad általjönnie. Ma ebben a kis birodalomban közel félezer ember szorgoskodik, népnek, egyénnek egyaránt kedves céllal, a jobb és még jobb élet mindennapi kovácsolásával. Közülük 127 van abban a sorban, amikor az ember fia felnőttként kezdi próbálgatni az életet, s a munkát. Mindenről, róluk is szó lesz itt, de elébb hallgassuk meg Hanyecz Pál elvtái'snak, a szövetkezet párttiíkárának szelíd szemrehányását: — Mivel a mi tsz-irodánk nincs a faluban, meg a betonút mellett, hát ritkán vetődnek hozzánk az újságíró elvtársak. Pedig higgyék el, nálunk is van megírásra érdemes elég. Például mi a napraforgófejet is besilózzuk, répaszelettel, miegymással kevertem Ked. veld is a jószág! Milyen jó lenne, ha erről olyan tsz-ek is tudnának, „akik” még nem csinálják, mert nem Ismerik a hasznát. — Ami igaz, az igaz — ismerjük él, de hozzáfűzzük, hogy az sem ártott volna, ha nem akkor birizgálnak minket, mikor már magunktól is itt vagyunk, hanem jóval előbb. Meg aztán az sem bo. londság, ha időnként bármelyik tsz-dolgozó tollat vagy ceruzát ragad és megírja a lapnak, hogy mikor, miként vannak a szántás-vetéssel, a jószágállománnyal meg minden egyébbel, ami a Vörös Október életéből közlésre kívánkozik. Rábólint, hogy ebben meg nekünk van igazunk. Miközben beszélgetünk, elnézzük ezt a napbarnított arcú, komoly és mégis barátságos tekintetű elvtársat. Nyugodt beszédű és mozdulaté. Akik ismerik, azt mondják, hogy amit állít, arra építeni lehet. Ismeri és szívből szereti az embereket. Ki, amilyen, ő asze. rint közelíti. Nem idegeskedik, akármennyire is vibrál körülötte a hangulat. És noha éppen az előbb búbánatolita, hogy ritkán jár erre újságíró, pillanatig sem mond le a pártsajtó segítéséről. Az egyik tsz-dolgozó nyit ránk. Hanyecz elvtárs nyomban megkérdi: — Pali bácsi, nem lenne Népújság-olvasó? A kérdésben semmi erőltetett- ség, csak olyan az, mintha egyebet sem kérdezne; leülne-e vele egy partira? — Hát, ha nem megy a napi féldeci rovására, lehet róla szó. A pártlitkár anélkül, hogy félórás prédikációt kanyarítana az alkohol káros hatásáról, néhány keresetlen szóval meggyőzi Mező Pali bácsit, hogy érdemes járatni a megyei lapot. Hát ilyen ember 6. »A/WWWWWVWVl/WS/W^/W/WVVVW^/VVW van most egyéb dolga is. Mindenekelőtt egy jót aludni. Hanem az bajos lesz, mert odalent a hallban éppen most vonul be egy kis csoport fekete-egyenruhás nyilas. A haláltánc éjszakái egyre zordabbak lesznek — ma éjjel két találat érte a szállodát, az ötödik emeleten két halott. És a hajnalok egyre kijózanítobbak: most az egyik tüzér fekszik holtan, szilánktól-találtan a kapu előtt. Ám a razziázni érkező nyilasok vezetője úgy lép rajta keresztül, mintha valami összegyűrődött lábtörlő lenne. És már pattognak is a vezényszavak. Az egyik „testvér” az első emeletet veszi sorra. A másodikon Csizmadia „testvér” igazoltat, aki afféle rajongó hungarista, egy prófétikus suszter len. dülete keveredik benne egy kis tolvajéval. Vécsey szobájában gyanakodva szimatol kőiül és az első szava: — Testvér, igazolja magát! Itt tivornyáznak, miközben mi vérzőnk... Nem élünk olyan időket, testvér, mi már akasztottunk is azért, mert valaki tivor- nyázott. — Eredj az anyádba — inti rendre hajnali kábulatából alig ocsúdva Vécsey a rend karszalagos őrét. — Itt az igazolványom, nézd meg, aztán kuss. Éveken át harcol, tam a fronton és most ez a köszönet a hungarista hazától? (Ha dumáról van szó, abban holmi Csizmadia testvér a bokájáig sem ér Vécseynek. El is hallgat ha- ■mcJ ís megy. De fél óra múlva visszatér — valami fejes nyilassal. Százados karszalaggal. Ennek három fajta kézigránát hintázik az övén — de a fellépése nyugodt, biztos. És azt mondja: — Vécsey testvér, velünk jössz. Megállapítottuk, hogy méltatlan itt tartózkodnod... Régi frontkatona vagy, közénk való, parancsom van, hogy a Városház utcában kapcsoljalak be a munkába. A Hungarista Légiónak szüksége van rád. Remélem, érted, hogy a vonakodás — szembeszállás a nemzet akaratával. És Vécsey érti... Hogyne értené ... Amikor levonul a lépcsőn és a hallba ér, gyorsan eszébe jut, hogy szerencsére nincs itt a portás. Fizetni sosem szeretett. Mögötte egy kétségbeesetten síró asz. szonyt kísérnek a nyilasok, két kislánnyal. És egy cvikkeres, ősz férfi szinte zokogó hangja hallatszik: — De kérem, mi október 15 után is kivételezettek vagyunk ... Kérem, nekem arany vitézségi érmem van. i. — Arra mi fütyülünk — mondja könyedén egy tizenhat éves-forma suhanc. — Hol van az már, te biboldó. Na, gyerünk, amíg szépen beszélek. És intőén emeli meg a géppisztoly csövét. A kis menet kifordul a Hotel Hungária szilánkokra zúzódott aj. táján. (Folytatjuk) Mostani látogatásunk csupán előfutára egy alaposabbnak, ezért aztán csak afféle „asztal melletti” beszélgetés folyik. így is akad je- gyeznivaló. Még csak kérdezni sem szükséges. Hanyecz elvtárs röviden mindenre kitér. Mondja, hogy a betervezett munkaegység 43 forint szilárdan. Bátran folyósítanak rá 15 forint előleget. Amellett jut a tsz fejlesztésére is. Egyik bizonyítéka a most épülő 500 férőhelyes hizlalda meg a 250 süldőt befogadó szállás. — Annyi nálunk a téma, hogy egy maszek fényképész két napig kattogtatta mindenfelé a masináját. Szép képeket csinált, az bizonyos, de csak azt tehette velük, hogy eladta a tagságnak. Mi annak örülnénk, ha ennek a mi életünknek a képei az újságiba is bekerülnének — mondja Hanyecz elvtárs, arra célozva, hogy a fotóriporter is arra tévedhetne egyszer. Hangja hirtelen átmelegszik. Arról beszól, hogy a múlt hó utolsó felének egyik vasárnapján milyen meghitt ünnepség-féle volt náluk. Vendégül látták a szövetkezet hatvan éven felüli tagjait. Hozzátartozókkal együtt lehettek vagy kétszázan. Józsa György, az elnök a szövetkezet helyzetéről, eredményeiről, jövő terveiről, ő pedig úgy, hogy az öregek is megértsék, a nemzetközi helyzetről beszélt. Aztán a birkapörkölt meg a bor, sör mellett — a nénikék bambit kaptak, ha kívánták — egészen családiassá melegült a hangulat. Mindenki kitűnően érezte magát. De nemcsak így alkalmilag, hanem máskülönben is érzik a tsz öregjei a gondoskodást, hiszen a vezetőség s a tagság erőben lévő többi tagja sem örökké fiatal. Nekik is jólesik majdan a szívbéli törődés. Egyik nénike sírva panaszkodott egyszer — meséli Hanyecz elvtárs, hogy gyerekei any- nyira nem törődnek vele, hogy tán a halálát sem bánnák. A vezetőség beszélgetett a mamóka . gyerekeivel és megértette velük, hogy mi az édesanyjuk iránti legelemibb kötelességük. Persze másként is törődnek idős tagjaikkal. Tanácsot adnak nekik, segítik őket tüzelő-, kenyér-, vetőmag- és egyéb problémáikban. A Vörös Október népe azonban nemcsak önmaga körül éli világát. A múlt vasárnapon például ellátogattak a helyi Dolgozók Tsz asz- szonyai, lányai. Jártak már itt Pestről is. A MÁV Hídépítők labdarúgó-csapata a múlt hó derekán barátságos mérkőzést vívott a tsz-csapattal. A fiatalok1 a tagságból százhuszonheten tartoznak ebbe a korosztályba. Közülük harmincha- tan viselik a büszke jelzőt: „ki- szista”! Számuk egyre nő. Mozgolódásukra nemcsak az ifjúság közti közvetlen politikai felvilágosító munka haladt előre, hanem szépen csírázni kezdett a tsz kulturális élete is. Rövid idő alatt létrehoztak egy héttagú vonószenekart. Színjátszók is akadtak. Éppen most tanulják a Felnőnek a gyerekek című színdarabot. Van könyvtár, rádió, televízió és hetenként egyszer mozi. A megyei könyvtár művelődési autója pedig rendszeresen ellátogat hozzájuk. Igaz tehát, hogy a kondorosi Vörös Október Termelőszövetkezetben csírázik a kultúráiét, és nem is akárhogyan. A művelődésnek mélyebb, sokrétűbb buzgásához jók az előkészületek. Induláskor Hanyecz elvtárs kíséretében átballagunk a „kastélyparkon”. Kopottságát feledtetik velünk a benne hancúrozó gyerehétköznapi feljegyzés a forradalmi hévről Aligha jelejtette el még valaí ki, milyen hévvel, erővel küzdöttek a népi hatalom hívei 1957- ben, hogy az ellenforradalom okozta károkat helyrehozzuk, hogy folytathassuk a szocialista társadalom építését. Ez a hév, ez az erő forradalmi volt, a szó teljes értelmében! Csak emlékezzünk, hogyan verekedtek az üzemekben, hogy a termelés ismét a normális kerékvágásba jusson, hogyan verekedtek a szövetkezet gazdái, hogy a szétzilált gazdaságokat helyreállítsák. Akik e küzdelemben részt vettek, egyetlen alkalmat nem szalasztottak el, hogy tegyenek valamit a társadalmi, gazdasági élet konszolidálásáért. Ez a forradalmi hév, forradalmi erő volt az, amelynek következtében jóval gyorsabban lábaltunk kit az ellenforradalom okozta bajohból, mint ahogyan azt előre lehetett látni. E helyen nem beszélünk a szocialista tábor, a nemzetközi forradalmi erők támogatásáról, hiszen bármilyen eredményünkről szólunk, ez mindig a szocialista országok együttműködésének az eredménye is. Most „csak" azt szeretnénk hangsúlyozni, mire voltunk képesek, amikor a nép hatalmát, a nép gazdaságát sodorták veszélybe azok a belső és nemzetközi erők, melyek nem szívelnék és nem szíveink soha, hogy Magyarországon szocializmus épül. Ez a forradalmi erő alapozta meg, hogy sikeresen befejeztük a hároméves népgazdasági tervet, ez alapozta meg, hogy olyan ötéves népgazdasági tervet dolgoztak ki, mely idő alatt befejezzük hazánkban a szocializmus alapjainak a lerakását. De mint ahogyan az ellenforradalom fegyveres leverése csak lehetőségét teremtette meg, hogy helyrehozzuk a népgazdaságot és tovább folytassuk a szocializmus építését, ugyanúgy éves és hosszabb időre szóló terveink is csak lehetőségét teremtik meg a további előrehaladásnak. És miként az ellenforradalom után nem lábaltunk volna ki olyan gyorsan gazdasági bajainkból — mint ahogy kilábaltunk — az akkori forradalmi hév nélkül, ugyanúgy rövidebb és hosszabb időre szóló terveink is csak úgy teljesednek ki, válnak valóra minden részletükben, ha ugyanolyan forradalmi hév fűt bennünket végrehajtásuk során, mint 1957-ben. Miről van szó? Többek között arról, hogy népgazdaságunk sokat fejlődött e néhány esztendő alatt és a me. zőgazdaságban is uralkodóvá váltak a szocialista termelési viszonyok, s ezzel tovább bővültek lehetőségeink, hogy még gyorsabban haladjunk előre. Példázva a dolgot: Tavaly a termelés emelkedésében a tér. melékenység aránya csak 50 százalékos volt, ebben az esztendőben elértük, hogy ez az arány kétharmadra növekedett. Most az a feladat, hogy ezt az arányt állandósítsuk. Ez pedig nem jelent mást, mint szervezettebb munkát, a munkafegyelem állandó tökéletesítését, a műszaki adottságok jó kihasználását és így tovább. Arról van szó, hogy a megnövekedett lehetőségeket kiaknázzuk, ne heverjenek parlagon a már feltárt tartalékok. Ezenkívül pedig állandóan kutassunk újabb és újabb lehetőségek, tartalékok után. Terjedjen el, váljon vérré az a szemlélet, hogy kevesebből többet! Ez természetesen csak úgy tehetséges, ha az adott helyen, az adott időben megkeressük azo. kát a „döntő láncszemeket”, amelyek „előre húzzák” az egész ügyet. Mezőgazdasági példával élve: Megyénkben a következő gazdasági esztendőkben e láncszemek közé tartozik a kukorica hozamának a növelése, a nagyhozamú búzafajták vetésterületének a bővítése. A kukoricahozam növelésével az állatállomány fejlesztésének újabb alapjait, lehetőségeit teremtjük meg, a nagyhozamú búzafajták területnövelésével pedig biztosítjuk, hogy kenyérgabonát ne kelljen külföldről behozni. Ennek egyéb hatásait most nem kívánjuk érinteni, csupán azt kívántuk szemléltetni, hogy ne csak mában gondolkozzunk, hanem a holnapban is, hiszen mikor a párt Központi Bizottsága kimondta, hogy az ötéves terv végére befejezzük hazánkban a szocializmus alapjainak lerakását, ez nem jelent mást, mint hogy még gazdagabb, erősebb lesz az ország, ami a nép anyagi jólétének újabb forrásává válik. S amikor azt mondjuk, hogy kevesebből többet, ennek a célkitűzésnek a megvalósításáról van szó, s ehhez szükséges az a forradalmi hév, amellyel oly gyorsan szüntettük meg az ellenforradalom okozta károkat. S ma a forradalmiság, a forradalmi lendület mércéje éppen az, mennyire képes valaki az adott lehetőségeket felhasználni arra, hogy célkitűzéseink minden részletükben megvalósuljanak. Nevezetesen a mező- gazdaságban „nemcsak” az a cé. lünk, hogy növekedjenek a terméshozamok, hanem erősödjenek a szövetkezeti gazdákban az összetartozás szálai, kialakuljon az egységes paraszti osztály. Nyil. vánvaló: az összetartás szálainak, az egységnek az erősítése szintén a forradalmi lendület mércéje. Ezért is olyan hévvel kell verekedni, mint 1957-ben a szétzilált szövetkezetek helyreállításáért, gazdasági bajaink megszüntetéséért. Végső soron: Mindenki verekedjen a maga helyén úgy, hogy a „döntő láncszemek” minél gyorsabban „húzzák” előre a szocializmus építését, minél jobban gazdagodjon, erősödjön a nép hazája. Cserei Pál kék, a tegnap pórjainak remek utódai. Pirospozsgásak, jól öltözöttek. Az egykori intézők, ispánok, gazdatisztek gyerekei sem lehettek gondozottabbak. Lánykák, fiúcskák egy koromfekete puli- kölyök körül ugrálnak, és erősen biztatják, játsszon ő is velük... Hanyecz elvtárs körbe mutat az őszbe süllyedő kerten, úgy mondja: — Ezt is rendbehozzuk. Két dolgozó, Jankovich György és Sztricska Mihály vállalkozott arra, hogy parkká varázsolják... Már messze járunk, mikor belül valami jóleső érzés azt súgja: forduljunk meg, és tekintsünk vissza a vörösoktóberiek világára, arra a kis birodalomra, melynek tagjai anyagiakban olyan erősek, hogy munkájuk mellett tsz- központjuk csin'^’tására is gondolhatnak már. Huszár Rezső
