Békés Megyei Népújság, 1961. október (16. évfolyam, 232-257. szám)
1961-10-29 / 256. szám
1981. október 29., vasárnap HtPQjSÁ0 1 A TUDOMÁNY fS^TfCHMlICÄ viiácábói Van-e élet a világűrben? Érdekes és ma még a fantasztikumok világába tartozó kérdésekre keresnek választ a tudósok — Mit rejt a végtelenség ? — Lehet-e rádiózni sok fényév távolságra? egyelőre megáH az ember tudománya. A Földön kívül — az idegen égitesteken viruló élet, illetve értelmes lények létezésének lehetősége évszázadok óta foglalkoztatja az emberiség képzeletét. Lukianosz, Kepler, Cyrano de Bergerac, Münchhausen báró és H. G. Wells fantáziája még csak a Holdig terjedt, ők bíztak abban, hogy az em_ beriségnek csupán ezt a kis ugrást kell megtennie, s ott majd kellemes új hazát, új társakat talál. Amikor azután a tudomány bebizonyította, hogy a Hold kietlen, víztelen, levegőtlen, óriási hőmérsékleti szélsőségekkel „megáldott” kősivatag, illetve porsivatag, a fantázia most már tovább, a legközelebbi testvérbolygókra, a Marsra és Venusra repült. Azon. ban a tudománynak sem a Marson, sem a Venuson nem sikerült eddig számottevő mennyiségű oxigént kimutatnia, ami egyrészt a földihez hasonló flóra kémiai redukálótevékenységének bizonyítéka lenne, másrészt pedig biztosítéka lenne a földihez hasonló fauna életfeltételeinek. Ez a két bolygó egyébként — különösen a sűrű felhőtakaróval burkolt Venus — még nagyon sok titkot rejteget. A legújabb Venus-megfigyelések alapján például az sincs kizárva, hogy a Venus teljes felszínét tenger — tehát víz — borítja!? Az is valószínűnek látszik, hogy ezen a két bolygón megvannak az egyszerűbb élőlények létezésének elemi feltételei. A Naprendszer többi bolygója már kívül esik a víz forrpontja és fagypontja közé eső átlaghőmérséklet által meghatározott u. n. bioszférán, amely mint életadó oázis veszi körül a Nap tűzgolyóját a világűr kietlen, hideg éjszakájában... Értelmes lények a világűrben?! Felvetődik tehát a kérdés — a következő láncszem —, vajon a Naphoz hasonlóan más csillagok körül, a hasonló bioszférában kialakulhattak-e Földünkhöz hasonló éleit- és értelemhotrdozó bolygók? Mit mond, hol tart ennek a kérdésnek a felvetésénél a mai tudomány? Van-e lehetőség erre, remélheti-e az emberiség, hogy egyszer talán megszűnik magárahagyottsága a Földön és magához hasonló — sőt, esetleg magasabbrendü — értelmes lényekre talál a világűrben, áttörve , a tér és időhatár félelmetes sötét óceánját? Természetesen, ebben a kérdésben a fantasztikus regényírók sokkal kedvezőbb helyzetben vannak, mint a tudósok, mert a fantáziájukat — a tudományos alap-realitáson kívül* nem gátolja semmi, előre — a jövő felé ... Azonban a tudósok sem maradnak el mögöttük, mert pontosan ők voltak azok, akik először bocsátkoztak vitába — egyelőre csak mint feltételezett lehetőségen — ezen a problémám A tudósok egy része annak lehetőségét sem tagadja, hogy a Földön kívül más csillag bolygoján élő értelmes lények már meg is látogathatták Földünket a történelmi vagy történelemelőtti korszakokban. Erre a merész, felvetésre bizony nehéz lenne ellenérvet találni, hiszen a valóban tudományos alapon álló emberi kultúra alig párszáz éves, és bizony a középkorban vagy még régebben esetleg a Földünket meglátogató idegen világbeli élőlények történetét aligha lehetne szétválasztani a ködös, vallási mítoszok meséjétől. . . Hogy csak egy példát említsek, még az 1908. június 30-án földünk légkörébe érkezett u. n. „tunguz meteor” problémája sincsen minden kétséget kizáróan tisztázva: meteor volt-e? Üstökös volt-e? Vagy más égitestről érkezett és felrobbant űrhajó volt-e? — amint Kazancev szovjet író «Iliitja. Pedig ez a tumguz meteor a huszadik század első évtizedében érkezett! Igen, az utóbbi időben a tudósok egy része kezdi, hogy úgy mondjam, „nukleáris szemmel’*, az atomenergia tudatában szemlélni, vizsgálni a történelmet, s annak egyes, még nem tisztázott, mitikus ködökbe burkolódzott részleteit. Sodorna és Gomorrha pusztulását, az özönvizet, Atlantis legendáját stfo ..; Persze, ez a vizsgálódás egyelőre csak elméleti feltevések felállításából, megvitatásából és többnyire elejtéséből áll, tárgyi bizonyítékokat még nem talált senki. Mit mondanak a tudósok? Igen, a tudomány egyelőre várakozó álláspontra helyezkedik, de közben rendszerezi és kutatja a lehetőségeket a Földön kívül létezhető értelmes társadalmi lényekkel való kapcsolat felvételére. Kordylewszki, Szu Su-huamg, Struwe és más kutatók legújabb kutatásai alapján megállapíthatjuk, hogy a számunkra elképzelhető élet lehetősége csak az energiasugárzó csillagok közelében, a víz forrpontja és fagypontja közé eső átlaghőmérsékletű bolygókon alakulhat ki. Ezt a tartományt egyik oldalról — a csillag felől — az elviselhetetlen forr óság, a másik oldalról — a világűr felől — az elviselhetetlen hideg birodalma határolja. A csillagászati bioszféra a fehér óriáscsillagok hatalmas tűzhelyei körül óriási térrészekre terjed ki, a mi u. n. ,,sárga” Napunk esetében a Venus és a Mans pályája közé esik ez a terület. Az alacsonyabb hőfokú u. n. „vörös” csillagok esetében a bioszféra viszont egy aránylag szűk gömbhéjra zsugorodik össze. Az élet megszületésének az az alapfeltétele, hogy a csillagnak ebben a tartományában bolygó-kísérője legyen. Struwe mutatott rá arra a különös szabályosságra, hogy a Napnál sokkal nagyobb tömegű égitestek nagyon gyorsan forognak tengelyük körül, 1,5— 1 naptömeg körül azonban hirtelen lecsökken a magas szögsebességek előfordulásának gyakorisága! Ebből Struwe arra következtetett, hogy a közepes és kis tömegű csillagok keletkezésekor az összesűrűsödő anyag külső rétegei nem magába a csillagtömegbe épültek be, hanem a csillag körül keringő bolygókká álltak össze. (Naprendszerünkben is a külső óriásbolygók tartalmazzák az anyag összes perei öle tének — a Nap bolygórendszere anyagának — 98 százalékát!) Ezért Struwe a csillag lassú tengelyforgását bolygórendszer létezési bizonyítékának, közvetett jelének tekinti! Láthatatlan bolygók Persze, az egyes csillagok így feltételezett bolygóit ma még nem áll módunkban közvetlenül is megfigyelni. A földi légkör által előidézett káprázat- jelenség miatt ugyanis a csillagfény elfedi a csillaghoz közel keringő hideg bolygók sápadt visszfényét. Ha majd csillagászati megfigyelőállomásokat tudunk létesíteni a légkörön kívül, a Föld körül keringő mesterséges holdakon, vagy esetleg magán a Holdon, minden bizonnyal sikerülni fog a távoli bolygókat a pontszerű csillag eltakarásával lefényképezni. Tegyük fel, egyetértünk abban, hegy egy bolygórendszer kialakulása valamely csillag körül természetes folyamat. Az értelmes élet kialakulásának lehetősége azonban nemcsak attól függ, található-e bolygó a csillag bioszférájában. Az élet kialakulásához — a fehérjetestek legmagasabbfokű szervezettségi fokának kifejlődéséhez — hosszú, igen hosszú idő szükséges. Földi tapasztalat alapján feltételezhető, hogy fejlett értelmű élőlények előfordulásával csak olyan csillagbolygón számolhatunk, aihoi több milliard háborítatlan esztendő állt rendelkezésre az élet kibontakozásához. Arra természetesen még nincsen bizonyítékunk, hogy az élet fejlődése mindenütt olyan lassú sebességű, mint Földünkön. Valószínű, hogy az áthatoló radioaktív sugárzás növeli a biológiai mutációk — változatok — számát, és talán a fejlődést is meggyorsítja. Felvetődött az a gondolat is, hogy egy közeli u. n. szu- oernova-kitörésnek — amelyeket egyébként ma a kozmikus sugárzás fő forrásainak tartunk —, e téren is kedvező hatása lehet. Viszont nincs okunk és alapunk feltenni, hogy az elmúlt évmilliárdokban a Föld ilyen szempontból az átlagnál kedvezőbb vagy kedvezőtlenebb viszonyok között lett volna. Ezért jobb híján maradjunk talán meg a földihez hasonló életfejlődési sebesség és lehetőség mellett. Több milliárd háborítatlan esztendő kell tehát az élet kifejlődéséhez... Ilyen csak a nagy állandósággal sugárzó csillagok bolygóm állhatott rendelkezésre. Ilyenek az u, n. fősorozatbeli csillagok, amelyek energia forrása hidrogénmagok egyesülése (fúziója) héliuimimagokká, magyarul: hidro- génbomba-folyamat. A hidrogén felhőből született csillag hidrogénkészlete nagyon lassan fogy. A nagy tömegű fényes csillagqfc intenzív sugárzása az intenzívebb energiatermelés jele, az ilyen csillagok centrumában a hidrogén csak néhány millió évre elegendő. A kisebb és halványabb csillagok esetében viszont — ilyen a mi Napunk is — már milliárd években számolható a hidrogénkészlet kimerülésének időtartama, az u. n. törpecsillagok esetében pedig ennek százszorosát is elérheti. Egymillió lakott égitest létezhet Mindebből az következik, hogy a másfél naptömegnél nehezebb csillagok atomkazánjai közelében nincs elegendő idő az élet családfájának a magasabbrendü lényekig való eljutásához. A fél naptömegnél kisebb csillagok sem jöhetnek számításba, mert alacsony szintű kisugárzásuk mellett olyan szűk a bioszféra, hogy alig van valószínűség oda eső bolygó létezésére. Ha tehát elfogadjuk a bolygó és az élet keletkezését, mint kellő feltételek mellett szükségszerűen bekövetkező folyamatot, hozzánk hasonló értelmes lényeket akkor is csak a Naphoz hasonló csillagok közelében kereshetünk. Otto Struwe becslése szerint tízezer csillag közül legfeljebb egy jöhet számításba e tekintetben! Ne felejtsük el viszont, hogy maga a Tejútrendszer több milliárd csillagból áll. így tehát becslésünk — ha eléggé bizonytalan utakon is —, oda vezet, hogy galaxisunkban millió lakott égitest is létezhet! Most azután felvetődik a következő kérdés. Ha vannak vagy lehetnek hozzánk hasonló értelmes lények, létezik-e mód, hogy megismerjük őket, gondolatvilágukat, esetleges társadalmukat? Itt találjuk azután szembe magunkat a legnagyobb akadállyal: a távolsággal. Hangsúlyozom, hogy a legnagyabbal, mért kisebbek is léteznek, például a fejlődés eltérő kiindulási időpontjai, amely egy időben egymástól óriási fejlődési színvonalkülönböze- teket eredményezhet, adott időpontra számítva a különböző csillag-bolygókon. A legnagyobb akadály tehát: a világűr mérhetetlen távolság-arányai. Az emberkéz alkotta mesterséges holdak, automata-laboratóriumok, sőt már maga az ember is legyőzték már a földi gravitációt, elhagyták a Földet, a következő évtizedekben talán elhagyják a Naprendszert is. Itt azonban A szputnyikok egy-két óra alatt megkerülik a Földet, a Lunyikok két nap alatt eljutnak a Holdig, ám a hozzánk legközelebb eső első csillagig — a 4,3 fényév távolságból ragyogó Proxima Centauri hármas rendszeréig — kerek harmincezer esztendeig tartana az útjuk! (Pedig ez még csak az első csillag, amelynek térségében éppen a hármas rendszer —t tehát az egyenlőtlen gravitációs viszonyok miatt — valószínűleg hiába keresnénk az élet kifejlődésére alkalmas, élőlényekkel lakott bolygót.) Még atomhaj tó művei felszerelt rakétáink, űrhajóink is évszázadokig utazhatnának a Centaur Alfája felé. Csak a ma még tisztán elméletben kidolgozott foton-hajtóművel ellátott u. n. fény rakéta tudná legyőzni a távolság óriási akadályát, de ennek gyakorlati megvalósítása még a távoli jövő ködébe vész. A közvetlen látogatásnak a legközelebbi csillagrendszerbe tehát egyelőre leküzdhetetlen akadályai vannak. Felmerült viszont az utóbbi időben egy közvetett kapcsolat megteremtésének lehetősége: a rádiókapcsolat felvételének kérdése! Ma a szakemberek körében igen komoly viták folynak erről, sőt már gyakorlati intézkedések is történtek ebben az irányban. Ha a legközelebbi csillagok bolygóinak valamelyikén hozzánk hasonló technikai fejlődésű, felkészültségű értelmes lények élnének, akik legalább annyira megismerték már a természet, az anyag titkait, felépítését, mint mi emberek —, akikor lehetőség nyílna valóban az érintkezés, a szellemi kapcsolat felvételére. 17 fényévre a Naprendszertől A Naprendszertől számított 17 fényév távolságon belül 40 csillag található. Ezek közül kettőnek a tulajdonságai, fizikai sajátságai nagyon hasonlítanak a Napéra: ezek az Epszilon Eridami és a Tau Ceti. Lehetséges, hogy már a 10,8 fényév távolságra sugárzó Tau Ceti körül is kering olyan bolygó, amelyen hozzánk hasonló, szintén társat kutató lények élnek. A rádiótechnika mai fel- készültségi fokán máris alkalmasának mondható egy ilyen csillagközi kapcsolat felvételére. A molekuláris rádió- erősítők, az u. n. MASER-ek bevezetése lehetővé tette a rádiókészülékek belső, instrumentális zajának szinte tökéletes kiküszöbölését, valamint az igen gyenge jelek felerősítését. Természetesen számolnunk kell azonban a természetes eredetű külső zajokkal és egyéb akadályokkal, például azzal, hogy Földünk külső légköre, az ionoszféra a rövid és ultrarövid rádióhullámokat engedi át, 1 centiméter alatt már az ionoszféra saját sugárzása nyomja el a kívülről érkező gyenge jeleket. A deciméteres hullámhosszak tartományában viszont már viszonylagos csend van. Valószínűleg ezt a TV által is használt hullámsávot használja majd a csillagközi rádiózás is. Egy normális földi rádióállomás jeleit azonban mégsem lehetne felfogni több fényév távolságból, ehhez különleges híradástechnikai módszerek és eszközök lennének még szükségese^. Például: az' adásnak igen pontosan irányítottnak kellene lennie, minden energiát egy szűkülő kúpszögben, pontosan a vevő irányába kellene összpontosítani, ami igen nagy antenna felületet igényelne. Továbbá a használt hullámhossz-tartományt nagyon szűkre kellene szabni, minden energiát a vevő igen szűkre beállított frekvenciasávjába kellene összpontosítani, ami igen nagy frekvenciastabilitást igényelne. Ha mármost a leadott és felvett rádióhullám-energiát így koncentrálnánk, akkor ebben a tartományban a legjobb földi rádióteleszkópok jelei a pontosan rájuk hangolt, hozzájuk hasonló technikai tökéletességű vevőkkel 15 fényév távolságból vehetők volnának! Ez tehát azt jelenti, hogy máris elértük a Tau Ceti távolságát! Drake amerikai csillagász 1960 eleje óta kísérletezik a Green Bank-i 26 méteres rádióteleszkóppal többek között a Tau Ceti csillag irányából érkező rádiósugárzást felfogni és abból értelemre valló jeleket kiszűrni. Az észlelt rádióhullámok analízise, az értelmes jelek keresése a természetes eredetű rádióhullámok sűrűjében elektronikus számológépek segítségével már folyamatban van. Azt is tervezik, hogy megindítják a rendszeres földi adást a kiszemelt csillagok irányába. Azok a rádióhullámok, amelyeket majd 1961-ben — tehát ebben az évben — kisugároznak, 1972-ben érkeznek meg a Tau Ceti feltételezett bolygójára, talán felfogják őket és az 1980-as években válasz is érkezik rájuk? A rádiókapcsolat elgondolásai Mindez azonban távolról sem ilyen egyszerű probléma- Hiszen először is mindkét félnek — az adónak és a vevőnek is — meg kellene egyeznie egy közös hullámhosszban, egy adási sávban. Ha még a deciméteres tartományban is dolgoznának mindkét fél adói és vevői, akkor is egymilliárd hullámhossz közül kellene egyet választani; Márpedig egy ilyen összetalálkozás esélye majdnem az abszolút reménytelennel lenne egyenlő. Szerencsére a csillagászok egy igen komoly segítő ötletre bukkantak. A rádiócsillagászok már évek óta behatóan tanulmányozzák a Tejútrendszer hidrogénfelhőinek a 21 cm-es hullámhosszon megfigyelhető természetes rádiósugárzását, mert ez a módszer teszi legjobban lehetővé a Tejútrendszer spirális ágainak feltérképezését. (A látható fényt u. i. e spirális ágak irányából sötét porfelhők takarják el.) Tegyük fel, hogy e hidrogénfelhők sugárzásának észlelésével a Tau Ceti bolygójának csillagászai is foglalkoznak. Válasszuk tehát az üzenetvivő hullámhosszat a 21 cm-es hidrogénhullámhosszhoz igen közel eső, de attól különböző értéknek- így megvan a lehetőség, hogy az erre hangolt rádiótávcsövek jeleinket felfogják! De vajon milyen jeleket küldjünk legelőször ismeretlen, értelmes testvéreink felé? Másodpercenként egy-egy Morse-jelet, s azt is legfeljebb 100 másodpercen keresztül. S ezeket kell azután hosszan ismételni, hogy az értelmes jelek kibukkanjanak a számtalan természetes zavarforrás rendszertelen rádiózörejének sűrűjéből. Valami olyan jelre volna szükség, amely egyszerű, minimális információtartalmú; de mégis félreérthetetlenül bizonyítja, hogy útnakindítói értelmes és válaszra váró emberek, nem pedig valamilyen spontán végbemenő, ismert vagy ismeretien természeti tünemény. Hiszen a távoli bolygón nem ismerhetik sem a földi betűket, sem a nyelveket. Az eddig legalkalmasabbnak elkönyvelt ilyen jelzés-ötletnek az első törzsszámok sorozata bizonyult ilyen formában: ti — ti-ti — ti-ti-ti — ti-ti-ti-ti stb. Legyőzzük a tért és az időt Eddig jutott el ma az emberiség ezen az úton, a Földünkön kívül, a Tejútrendszerben esetleg létező értelmes lény-testvérek felkutatásában, illetve a velük való kapcsolat felvételében. Lehet, hogy már az első próbálkozások sikerrel járnak, és 1082-ben válasz is érkezik a Tau Ceti irányából... Az esély erre a kapcsolatra azonban nagyon kiesd és bizonytalan. Nagyon kis matematikai valószínűségű események kedvező összetalálkozása volna ehhez szükséges, ha mindez, amit elmondottam, fizikailag nem is lehetetlen. Mai c-sillagászati, fizikai és technikai felkészültségünk mellett azonban ennél többet egyelőre nem tehetünk. Egyelőre nincsenek# még csilla gűrha jóink, nincs foton-hajtóművünk, de előttünk a jövő, a fejlődés, s az emberi agy minden bizonnyal át fogja hidalni nem is olyan hosszú idő múlva a végtelen világűr ma még félelmetes távolságait is. összeállította: CSERNAI ZOLTÁN
