Békés Megyei Népújság, 1961. október (16. évfolyam, 232-257. szám)

1961-10-24 / 251. szám

BÉKÉS MEGYEI ‘ to""“ * Vi lóg proletárjai, egyesüljetek! 1961. OKTÓBER 24., KEDD AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVI. ÉVFOLYAM. 251. SZÄI* Korunk kommunista kiáltványa — A Pravda Moszkva (TASZSZ) A Szovjetunió Kommunista Pártjának XXII. kongresszusa úgy kerül be a történelembe, mint korunk legnagyobb jelentőségű eseményeinek egyike. A kongresz- szus jelentősége mindenekelőtt abban ál, hogy elfogadja a párt új programját, a kommunista tár­sadalom Szovjetunióban való fel­építésének programját. Az új, harmadik program ter­vezete, amelyet a Központi Bi­zottság a párt XXII. kongresszusa elé terjesztett, a leghaladóbb és legtökéletesebb, a legigazságosabb társadalmi rendszer megteremté­sének tudományosan megalapo­zott tervét jelenti. Teljes nagy- szerűségében bontakozik ki előt­tünk e társadalom arculata. Lát­juk, hogyan kell felépíteni, milyen lesz az kívülről s belülről, milyen emberek fognak élni benne, és mit tesznek majd azért, hogy a kommunizmus épülete még ké­nyelmesebb és még szebb legyen. Azoknak, akik tudni akarják, hogy mi a kommunizmus, büsz­kén mondhatjuk: „Olvassátok el pártunk programját!” — hangoz­tatta az SZKP programtervezeté­rő szóló beszámolójában N. Sz. Hruscsov elvtárs. Az új program, amelyet a lenini párt XXII. kongresszusa elfogad, — korunk nagy jelentőségű elmé­leti és politikai dokumentuma, a párt kollektív gondolkodásának eredménye. E dokumentum szemléltetően bizonyítja a párt magasfokú esz­mei és ideológiai érettségét, s azt a képességét, hogy alkotóan fej­lessze és gazdagítsa Marx, Engels és Lenin forradalmi tanítását. A tudományos kommunizmusnak ez a nagyszerű alkotása új korszakot jelent a marxista-leninista elmé­let fejlődésében. Válasz található benne korunk legsürgetőbb és leg­izgalmasabb kérdéseire, feltárja azokat a lelkesítő távlatokat az emberiség előtt, amelyek a társa­dalmi élet felsőbbrendű, kommu­nista formái felé vezetnek. A program eszmeileg megvilá­gítja a szocializmusból a kommu­nizmusba való átmenet eddig já­ratlan útjait, meghatározza a kom. munizmus anyagi-technikai bázi­sa megteremtésének reális mód­szereit és eszközeit, a szocialista viszonyok kommunista viszonyok­ká történő átalakítását, az ember szellemi arculatának megváltoz­tatását. Hatalmas jelentőségűek a prog­ramnak azok a tételei, amelyek a kommunista pártról, mint az egész szovjet nép harci élcsapatá­ról szólnak, valamint arról, hogy annak szerepe a kommunista épí­tés kibontakozott időszakában megnövekszik. Marxista-leninista pártunk, amely mint a munkás- osztály pártja keletkezett, az egész nép pártjává vált. A párt a sok milliós dolgozó tömegek aka­ratát, erőfeszítéseit és energiáját összpontosítja ama feladatok meg­oldására, amelyek a történelmi fejlődés új szakaszában keletkez­tek. A kommunista párt kipróbált vezetése — a szovjet nép újabb Dicső győzelmeinek zálogai A Szovjetunió Kommunista Pártja mindig hűséges hordozója és képviselője volt a proletár in­ternacionalizmus nemes eszméi­nek. Becsülettel teljesíti a világ munkásosztálya és dolgozói iránti kötelességét. Programját is a szocialista internacionalizmus szelleme hatja át. A párt ünnepé­lyesen kijelenti: legfőbb interna­cionalista kötelességét jelenleg abban látja, hogy rövid történel­mi időszak alatt felépítse a kom­munizmust. A világ dolgozói és minden haladó embere a hála ér­zését fejezi ki lenini pártunk iránt annak következetes interna­cionalista politikájáért, amely elősegíti a kommunista világmoz­galom sikeres fejlődését. A marxista-leninista testvér­pártok vezetői a kongresszuson elhangzott felszólalásaikban hang. súlyozzák azt a gondolatot, hogy az SZKP programja és an­nak tudományos megalapozása Nyikita Szergejevics Hruscsov elvtárs beszámolójában, nem csu­pán a Szovjetunió és a szocialista tábor országai számára bír nagy jelentőséggel; minden népnek megmutatja a béke korszakához, az alkotó munka, a népjólét és boldogság időszakához vezető utat. Az SZKP új programjának ha­talmas vonzóereje abban áll, hogy megszilárdítja a kommunista humanizmus, a népek közötti bé­ke és barátság elveit. A szocialista államok egész hatalmát a béké­nek és az emberiség haladásának szolgálatába állítja. Kiküszöbölni a háborúkat, megvalósítani az örök békét a Földön — íme a kommunizmus történelmi külde­tése. A kommunisták pártja, Le­nin pártja, nem sajnálja az erő­feszítéseket azért, hogy örökre el­hárítsa a háborúkat a tái-sadalom életéből, hogy békés, örömteli éle­tet biztosítson a világ minden né­pének. Megbecsülés és dicsőség Lenin pártjának és a szovjet népnek, hogy bátran lefekteti az emberi­ség számára az utat, amely az osz­tály nélküli társadalomhoz, a fegy­verek és háborúk nélküli világ­hoz vezet. Évszázadokon át ál­modoztak erről az elnyomottak. Maurice Thorez elvtársnak, a Francia Kommunista Párt főtit­kárának eme szavaiban a szovjet emberek annak a mély rokon- szenvnek kifejeződését látják, amellyel a külföldi országok dol­gozói a Szovjetunió Kommunista Pártja és az egész szovjet nép iránt viseltetnek. A párt új programjának az SZKP XXII. kongresszusán tör­ténő elfogadása a szovjet nép, a szocialista országok dolgozóinak és minden jóakaratú embernek nagy ünnepe. Kommunista párt­jának vezetése alatt a szovjet nép önfeláldozó munkával valósítja meg a legragyogóbb és legneme­sebb eszméket — közelebb hozza a kommunizmus telj« győzelmé­nek napját. (MTI) Tanácskoznak a kommunizmus építői A kongresszus hétfő délelőtti ülése Moszkva (TASZSZ) Vaszilij Mzsavanadze elnökleté­vel nyílt meg a XXII. kongresz- szus hétfő reggeli ülése. Elsőnek a Japán Kommunista Párt Központi Bizottságának elnöke, Szandzo Noszaka szólalt fel. A kongresszusi küldöttekhez intézett üdvözlő beszédében kife- j jezte bizonyosságát, hogy a Szov­jetunióban feltétlenül teljesítik a kommunizmus felépítésének ter­vét. Hangsúlyozta, hogy az új japán­amerikai biztonsági szerződés a szocialista tábor ellen és Japán függetlensége ellen irányuló ag­resszív egyezmény. Éppen ezért rendkívül fontos — mondotta — a japán-szovjet békeszerződés megkötéséért vívott harc. „Tovább küzdünk a demokrati­kus, független Japán megteremté­séért” — jelentette ki Noszaka. Elisabeth Flynn: 4z amerikai nép elítéli az imperialista kalandorokat Az USA Kommunista Pártja nemzeti bizottságának elnöke, Eli­sabeth Gurley Flynn, az amerikai küdöttség nevében kifejezte mély­séges háláját „a testvéri meghívá­sért és azért a nagy megtisztelteté­sért, hogy vendégként részt vehet a történelmi jelentőségű kongresz- szuson”. Átadta a kongresszusnak az USA Kommunista Pártja főtitká­rának, Gus Halinak üdvözletét, akinek az amerikai hatóságok nem engedték meg, hogy elhagy­ja az országot. Elisabeth Flynn elítélte az Al­bán Munkapárt vezetőinek állás­pontját: „A Szovjetunió és az SZKP ellen intézett támadásaik­kal csak az imperialisták kezére játszanak.” Az USA Kommunista Pártjának képviselője kijelentette: Nagyon boldog, hogy üdvözölheti „a kubai elvtársakat, akik az imperialisták fenyegetése ellenére, a nyugati féltekén elsőnek léptek, bátran és határozottan a szocializmus épí­tésének útjára”. Az amerikai nép — hangsú­lyozta Elisabeth Flynn —, nem akarja támogatni az im­perialisták háborús kaland­jait. Széles rétegei felismerik, hogy a Szovjetunió a béke mellett száll síkra. A nép in­tézkedéseket vár a kormány­tól a nemzetközi feszültség enyhítésére. A kongresszus lelkesen üdvözöl­te az USA pártküldöttségének tag­jaként jelenlévő Henry Winstomt, aki a börtönben elvesztette szeme, világát. Winstomt Flynn úgy jel­lemezte, mint a párt egyik legna­gyobb hősét, aki megtestesíti az Amerikai Kommunista Párt, a né­ger nép és a munkásosztály ren­dű he teilen scgéi — jelentette ki Flynn. A kommunista párt amerikai üldöztetéséről szólva Elisabeth Flynn azt mondotta: „Tapodtat sem engedünk a nép demokratikus jogaiért vívott harcban.” Kifejezte a harcos hagyomá­nyokra visszatekintő amerikai munkásosztályba vetett mélységes hitét. Max Reimann: Az SZKP a mi tanítónk Az SZKP új programja harcra ihleti a munkásokat és az összes békeszerető erőket a német rnili- tarizmus és az imperializmus el­len, a két német állammal való békeszerződés megkötéséért, Nyu- gat-Berlin szabad demilitarizált várossá történő változtatásáért — jelentette ki Max Reimann, a Né­met Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára. Max Reimann a Német Kom­munista Párt Központi Bizottsá­gának küldöttsége nevében üdvö­zölte a XXII. kongresszust. Hang­súlyozta, hogy a szovjet nép az SZKP új programjának elfogadá­sával a kommunizmus gyakorlati felépítésének útjára lép. „Az élet igazolta és igazolja — mondotta Reimann —, hogy az SZKP, a kommunista és munkáspártok élcsapata, a mi tanítónk.” Max Reimann kiemelte, hogy a kommunista és munkáspártok ösz- szeíörrottsága — a béke és a szo­cializmus győzelmének záloga a világon, majd elítélte az Albán Munkapárt vezetőinek álláspont­ját, akik durván megsértették a r emzetközi kommunista mozga­lom elveit. A nyugat-németországi vezető­körök új háborús előkészületeiről szólva Reimann kijelentette: Szent kötelességünknek tart­juk, hogy véget vessünk a német militaristák és revans- vágyók mesterkedéseinek ... A hatalmas szocialista világ- rendszer sikereiből — jelentette ki Reimann — erőt és biztonságot 1 merítünk a militarizmus és az im­perializmus ellen vívott nehéz hai’cban. A Német Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára üdvözletei nyújtott át Hruscsov- nak. Ibárruri: A mi ígéretünk a XXII. kongresszusnak Dolores Ibárruri, a Spanyol Kommunista Párt elnöke üdvö­zölte ezután az SZKP XXII. kong­resszusát a Spanyol Kommunista Párt és a spanyol dolgozók nevé­ben, „akik a Szovjetunióban lát­ják a szabad, független szocialista Spanyolország jövendőjét.” Ibárruri hangsúlyozta, hogy a szovjet népnek az utóbbi években elért kimagasló sikerei elválaszt­hatatlanok a XX. pártkongresz- szus határozataitól. Dolores Ibár­ruri ezeket a határozatokat a le- ninizmus iránti hűség példaképé­nek nevezte. Dolores Ibárruri bírálta az Al­bán Munkapárt vezetőinek állás­pontját, amely „összeegyeztethe­tetlen a kommunista elnevezés­sel”. Elmondta, hogy ha ezt az ál­láspontot nem fogják teljes becsü­letességgel és nyíltsággal kijaví­tani, akkor a kicsiny, de hősies albán nép vívmányai „a széthullás veszélyébe” kerülnek. Dolores Ibárruri szenvedélyes hangon szólt a hős spanyol nép­ről, amely már nagy áldozatokat hozott a fasizmus elleni harcban. Ibárruri megállapította, hogy Franco és klikkje amerikai stra­tégiai támaszponttá változtatta Spanyolországot, majd hozzátette: Igyekezni fogunk megakadá­lyozni, hogy az imperialista agresszorok atom-ugródeszká­nak használják országunkat. Ez a mi ígéretünk a XXII. kongresszusnak és mi, spanyol kommunisták tel­jesítjük kötelességünket a nemzet­közi kommunista mozgalom iránt. A délutáni ülés Kiril Mazurov elnökletével megnyílt az SZKP XXII. kong­resszusának délutáni ülése. Larbi Buhali, az Algériai Kom­munista Párt első titkára üdvö­zölte a kongresszust. Majd Luis Corbalan, a Chilei Kommunista Párt Központi Bizottságának fő­titkára emelkedett szólásra. — Mindazt, ami most Latin- Amerikában történik — mon­dotta —, egy szóval lehet jel­lemezni: Kuba. Az amerikai imperialisták újabb provokációra készülnek Kuba el­len. Csakhogy Latin-Amerika né­pei nem ülnek ölbetett kézzel. Ha az imperialisták újból megkísér­lik Kuba megfojtását, akkor a vi­lág minden részében fellobban Sierra Maestra lángja. A népek előtt soha sem nyílott meg olyan ragyogó távlat, mint ma — jelentette ki John Gollan, Nagy-Britannia Kommunista Pártja Végrehajtó Bizottságának főtitkára. Az SZKP XXII. kong­resszusa — hangsúlyozta — új korszak kezdetét jelzi. John Gollan üdvözölte az SZKP XXII. kongresszusát és hangsú­lyozta, hogy ennek a kongresszus­nak nagy jelentősége van az an­gol nép számára is. (Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents