Békés Megyei Népújság, 1961. szeptember (16. évfolyam, 206-231. szám)
1961-09-06 / 210. szám
4 MÉPÚJSÁG 1861. szeptember 6., szerda 99De nem így volt eser évig99 VII. munkások többsége is 12—14 órát — ha — Gyönyörűek azok aiz új lakóház- vo^ munka. A sok munka ellenére tömbök, amelyek a volt piactéren, az egykori Sztarovecki utcán és a csaknem kétszeresére szélesített volt Ba- rjss-híd végében láttam — magyaráztam elismeréssel a nagyváradi tartomány magyar nyelvű lapja szerkesztőségében, ahova egy kis baráti kapcsolat megteremtése, no és egy kis tájékozódás végett mentem. Mondanom sem kell, sikerrel járt mind a két szándékom, nagyon készséges volt a lap felelős szerkesztője és minden munkatársa. mégis szegényesen éltek, szegényes volt a város, s különösen szegényes vdt a Gilányi út környéke, le egészen a Velencei állomásig. Volt tanítómesterem lakása mellett egy jókora, mintegy hat holdas, gyommal benőtt, szemétdombokkal csúfított térség volt abíejt fordított lakásépítkezésre, ebből az összegből csaknem százezer lakás épült. A Gilányi út és a sörgyár közt emelt háztömbnek — vagy 8—10 sorakozik egymás mellett — csak egy része szerepelhet ebben a statisztikában, mert néhány közülük most van befejezés előtt. Egyik unokahúgom is, de tanítómesteremnek a lánya is ezekben az új házakban lakik családjával együtt. — Tetszenek a lakóházak? — kérdezte egy idősebb kerékpáros férfi, amint ott fényképezgettem. — Nagyon tetszenék, 1940-ben, mikor — Ha csak az Ön által felsorolt helyeken járt, akkor az új lakóháztöráböknek csak egy Ids hányadát láthatta — mondták olyan mosollyal, ahogyan a kitűnő borász szokta, amikor a gyengébb minőségű boráról is áradozik a vendég. — Ha van ideje és kedve, menjen ki Váradszöllős alá, az egykori Gilányi útra, aztán az egykori Vitéz utcára is, mindkét helyen egy- egy új városnegyedet talál. — Miért szórják ennyire széjjel az Új lakóháztömböket? Régi, lebontásra váró piaci bódék az új lakónegyed tövében, a villamosművek előtt. — Készben a szabad területekre, de ban az időben. Volt, nincs, beépült ezen a környéken laktam, semmi sem főleg az új gyárak közelében építkezünk, ho-gy a munkások közel lakjanak munkahelyükhöz.;; Először a Gilányi útra mentem. Emlékek is fűznek oda, három és fél inas- évemből ott töltöttem másfelet a mester kislányának óvodába és visszaikí- sé résével, a piacra, henteshez, pékhez, azóta ez a térség szebbnél szebb magánházakkal. Az egykori tér villanytelep felőli oldalán, ahol tanítómesterem második háza volt, paprikafeldolgozó üzem épült. Bizony a gyengébb memóriájú ember, aki tízegynéhány évig nem járt itt, eltévedne. A Gilányi út sem olyan foghíjas volt itt, most meg ... — Hja, kérem, azóta nagyot fordult a világ, nem az urak, hanem a munkások kormányozzák az országot. ,,De nem így volt ezer évig Munkás embert ág is húzta Egy-két ezer úr kötötte Millió jobbágyát gúzsba” Ilyen lakóházak emelkednek a volt Gilányi úton. fűszereshez való szaladgálással, no és mint amilyen régen volt: a sok, egy- a mester lovának gondozásával. Mos- kor üresen ásítozó telek beépült ma* tani munkaidőt számolva, az akkori gánlakásokkal. így realizálódnak a másfél év kitett hármat is, hiszen reg- statisztikában kimutatott számok, az, gél fél hatkor volt az ébresztő és este hogy a román városi és falusi iakos- ki'lenckor a takarodó. Ez volt a rend, ság 1956. és 1960. között 4,5 milliárd ennyit dolgozott minden nagyváradi lej értékű építőanyagot vásárolt. Az Inas, s bizony a kisiparosoknál dolgozó állam ez alatt az idő alatt 5 milliárd Igen, így volt ez Romániában is, Magyarországon is és szerte a világon, ahogyan Ady Endre megénekélte. Ez a verssors is nagyon illet a román dolgozókra, hiszen ott még nagyobb volt az analfabetizmus, mint Magyarországon, ezért mondatta a faji gőg és a sovinizmus a horthysta-repd hű kiszolgálóival, hogy „a román nép tehetségtelen, nem tud élni hazája hatalmas adottságaival”, ezért olyan szegény. Az igazság az, hogy tehetséges a román nép, s amint a tények sokasága bizonyítja, tud élni a lehetőségekkel, mióta lesöpörte az urakat a hatalomról, mióta kiebrudalta a külföldi tőkéseket, aikik félgyarmati sorba süllyesztették, szabadon rabolták Romániát. Mindaz, ami Nagyváradon épült, s mindaz, amit folytatásokban leírtam, csak egy kis jellemzője, egy kis tükörképe annak a hatalmas eredménynek, amit a felszabadulás óta elért, amellyel csodálatba ejtette a román nép a világot. (Vége) Kukk Imre Keményen büntessük a közös vagyon herdálóit A Zsadányi Állami Gazdaságban néhány nappal ezelőtt furcsa dolog került napfényre. A gazdaság főkönyvelője ellenőrizte a pénztárt. Az alapos és körültekintő ellenőrzés során kiderült, hogy Námer Tibor, a gépműhely raktárosa határidőn nem számolt le a pénztárnál a több ezer forintot kitevő bevásárlási előleggel. Sőt a gazdaság kertészetének termény féleségeiből árult több mint ezer forintot magánál tartotta. A szóban forgó állami gazdaság gépműhely raktárosa annyira „megfeledkezett” kötelességéről: anélkül, hogy leszámolt volna az általa felvett és árult több ezer forinttal — szabadságra ment. A főkönyvelő gyorsan és határozottan intézkedett. Az üzenet még lakásán érte Námer Tibort. Azonban — s ez már az eltulajdonítás fogalmát érinti — nem tudta aznap még felét sem visz- szafizetni annak az összegnek, mellyel tartozott a pénztárnak. Námer Tibor cselekményéről a gazdaságban csaknem mindenki tud. S ami ezzel összefügg, a gazdaság dolgozói — attól függetlenül, hogy két nap leforgása alatt nagynehezen végül is rendezte elszámolási előlegeit — kíváncsian figyelik: vajon a gazdaság vezetői bátran cseleksze- hek-e? De az említett esettel egy időben, ugyancsak ezen a napon, ebben az állami gazdaságban történt más is. A gazdaság főkönyvelője ellenőrizte Szabó Mihálynét az étkezési jegy kezelésével \egbí- zott adminisztrátort. Tíz perc leforgása alatt elterjedt a hír, hegy az adminisztrátor által kezelt étkezési jegyek árából is több ezer forint hiányzik. Mindez egy hónap leforgása alatt. A hiány története félreérthetetlen és egyértelmű: az adminisztrátor „hozzányúlt” az étkezési pénzhez, s azt saját céljaira fordította, azzal a gondolattal, hogy a hónap végén majd visz- szafizeti. Sokmindenre figyelmeztet e két bizalmi állást betöltő személy tette. Mindenekelőtt arra, hogy az ellenőrzésre sokkal nagyobb gondot kell fordítani, mert aki a népgazdaság tulajdonához nyúl, az méltó felelősség- revonást érdemel. B. I. Hogyan lehet jelentkezni a Kertészeti Technikumba? A Földművelésügyi Minisztérium legutóbbi határozata kimondja, hogy az 1962/6S-as tanévben csak olyan egészséges és kertész-technikusi pályára alkalmas tanulók vehetők fel, akik 1962. évben még 18 éven aluliak, és az általános iskola VIII. osztályát kitűnő, jeles, jó, esetleg közepes eredménnyel elvégezték és tizenegy hónapos gyakorlattal rendelkeznek. A tizenegyhónapi gyakorlatot bármely kertészettel rendelkező állami gazdaságban, községi kertészetben vagy termelőszövetkezetben szerezhetik meg, ahol munkanaplót vezetnek, majd ez idő elteltével felvételi beszélgetésen vesznek részt a technikumban, ahol magyar, számtan és a biológiai tárgyakról, valamint ez egy év tapasztalatáról számolnak be. A kertész-technikusi pályára szándékozóknak tehát megelőzően egy éves gyakorlatra kell szert tenni, a szülői ház felügyelete mellett. Az ilyen tanulók a gyakorlóhelyen szerződést kötnek. A szerződés megkötése után kell a tanulónak jelentkeznie az iskolánál az általános iskolai bizonyítványával a általános iskolától kapott beiskolázási lappal. Az l96i2/63-as tanévre még e hónap végéig lehet jelentkezni. A hajó, mely a pesti Vigadó térről indult Visegrád felé, vízfolyás ellen kicsit dohogva-dübögve zúgatja gépeit és hófehér habokat csillantva úszik a vízen. A korareggeli pára még sejtelmes függönyt húz a Duna partján, és e függöny mögött mintha ásítanának a modern paloták, mintha hosszabbra nyújtózna az Országház és éppen hogy csak ide tud integetni a János-hegyi kilátó a zugligeti dombok mögül. Mire az összekötő vasúti hídhoz érünk, a párafüggönyöket szétfújja a felaranyló nap, és a Szentendrei sziget déli csücskén már smaragdzölden villog a zöld, és mögötte égszínkéken a kék. A víz olyan, mint egy nagy, nyugodt ezüsttükör, az állandóan változó táj pedig romantikus történetek helyszínét idézi... Az ember új jelzőket, a csodálat legfelsőbb fokait keresi, és úgy jár, mint az a peches futballdrukker, aki rekedtre kiabálja magát öt perc alatt, és amikor tényleg buzdítani kellene csapatát, egy hang sem jön már ki a torkán. így járok én is, amikor négyórai út után kikötünk VisegL rúdon és jó utat kívánunk az Esztergom felé tovainduló hajónak. Hajó a visegrádi kikötőben, a Fellegvár magasságából. Ott állok a parton, és megüt valami, csak úgy, másnak észrevétlen, nem látható belső ütéssel. Sokáig gondolkodom, mi volt ez, de amikor már a gigantikus Sala- mon-torony magasságába igyekszünk — alföldi turisták módjára meg-megállva, körülnézve, és nagyokat fújtatva —, akkor már pontosan tudom, mi volt? A Történelem. Régvolt korok hangulata, évszázadok levegője, elmúlt csodák megmaradt töredéke, egy olyan furcsa, borzongatóan nagyszerű érzés, hogy széttekintve fentről a gyönyörűséges Dunakanyarra, a fényhálókat remegte- tő széles folyamra, az egymásra könyöklő hegyek arcára, és a Sa- lamon-tornyánál is magasabban, a Fellegvár alatti iszonyú mélységre, szét, körbe, a visegrádi tájon — akaratlanul is hangosan mondom ki: „Mátyás, az Igazságos is ezt látta, akkor is így görbült a hegyek háta, azon, ott, azon a vöröses színű sziklán az ő szeme is megakadhatott, hogy egy aprócska ugrással megpihenjen ott — milyen csodaszép! — a jobbra forduló folyam ezüst-testén, melyen áttetsző csipkeruhát sző a majdnem szembekacagó nap...” Ugye, ez is Történelem?! Aki már érezte, tudja, miért borzong meg az elgondolkozó utazó, ha nekivág a Fellegvárnak, és a hosz- szú, cikcakkos úton botjával megkopogtatja az évszázados lépcsőket, majd fenn kitekint a palota egyik kapuján, és újból, és százszor mellbevágja a Duna-ka- nyar minden percben és mindenhonnan változó, egyszer ismerősnek, aztán megint ismeretlennek tűnő, leírhatatlan panorámája. Az egész Visegrád történelem. Ize, illata, hangulata — történelem. A Salamon-torony, a Fellegvár, a ma lakóházai között, a lefutó, sziklás hegyoldalra támaszkodó palota — mind történelem. Még Zsigmond kezdte építeni, Mátyás fejeztette be, világhírű vörösmárvány-kútja az árkádos, körbefutó folyosó ölén ma is élő és beszédes. A peremére hajlok... Végigsimítom faragott díszeit, és csak egy pillanatig tart az egész: megdöbbenek. Az árkád-sor felé lesek, igen, ott, ott azon a kapun jöhet ki ide, ő, az Igazságos, hogy pihenést leljen a körbefutó kőpadok egyikén, és elhallgassa a kút csobogó vizének mesés muzsikáját. Lépések közelednek... A lélegzetem is elakad, már lépnék is le a kút lépcsőjéről (mintha visz- szafutott volna az idő félezer évet------------) valaki jön, jön, hallom, léptei már a folyosók faláról verődnek vissza, aztán hirtelen széttörik az akaratlan illúzió: két kis iskoláslány nevet vidáman, lehet, hogy azon: Ni, hogy megijedt ez a bácsi! Felsóhajtok, és nagyon, nagyon modern leszek én is, átugrom azt a félezer évet, és csillogó-villogó fényképezőgépemet sűrűn csettint- getem a nagyszerű romok előtt... Sass Ervin Mátyás király vörösmárvány-kútja a palotában, melynek híre félezer évvel ezelőtt messzi országokat bejárt.*
