Békés Megyei Népújság, 1961. szeptember (16. évfolyam, 206-231. szám)
1961-09-05 / 209. szám
4 MÉPÜJSÁa 1961. szeptember 5., kedd rpill(uiatkép könyvtárról, könyvtárosról Az önvédelem jogán egy fiatal Ä vasút felé menet, a Sztálin úti sok üzlethelyiség között a 65. számú házban találunk egy olyan üzletet is, ahol nem árulnak, hanem könyvet kölcsönöznek. Itt van a Megyei Könyvtár egyik fiókkönyvtára. Hangulatos. ízléses berendezése }ó benyomást kelt, s fokozódik a kellemes hatás, ha beszélgetünk a mosolygós, fiatal könyvtárosnővel, Krizsán Pálnéval. Tegyünk fel néhány villámkérdést. — Mióta könyvtáros? — Ebben a hónapban kezdtem. Ä régen járt itt, az úgy van Telekgerendással, mint a 15 évvel ezelőtt látott kisfiúval: csodálkozik rajta, hogy ennyire megnőtt, megizmosodott. Akiknek a 15 év előtti, néhány széjjelszórt tanyákból álló Telekgerendás él emlékezetében, most nem tud betelni az azóta épült házsorokkal, középületekkel: a tanácsházával, a posta épületével, az orvosi rendelővel, a párt- székházzal, hiszen nagyon szép így együtt az összképük. Mindezek fölé egy most épült, négy tan termes emeletes iskola emelkedik. Vasárnap délután avatták fel, s adták át rendeltetésének, ünnepi külsőségek között. Még azok is eljöttek az ünnepségre, akiknek nem itt, hanem a távoli tanyai iskolákban tanulnak gyermekeik; — Ha valaki 15 évvel ezelőtt azt mondta volna nékünk; hogy Itt egy szép, új község épül, és ilyen iskolája lesz, azt válaszoltuk volna: ne járassa velünk a bolondját! — mondogatta egy idős házaspár az új iskola tantermeinek, berendezésének nézegetése közben; Ez már aztán volt, miután Hamó Pál, e telekgerendási iskolák igazgatójának megnyitó szavai után Kecskeméti László elvtárs, a községi tanács vb- titkára rövid beszéd után átadta az — Milyen ismeretei vannak e területen? — Egyhetes könyvtáros tanfolyamot végeztem. — Van kedve ehhez a munkához? — Nagyon is! — Milyen nehézségekkel kell megküzdenie? Erre már nem tőmondat a válasz. — Krizsán Pálné elmeséli, hogy kimondott nehézségekkel nem kell szembenéznie, azonban elégtelennek találja a jó könyvanyaghoz olvasói létszámát, ezért a környező lakosság körében családlátogatások, lakógyűlések, iskolát a tanulóknak, a tantestület tagjainak. Telekgerendás 1952-ben vált önálló községgé, és az akkor 350 ezer forint költséggel épült iskolára már azt mondják, hogy régi. Minden gyermek örül az új iskolának, a csöpp kis elsőosztályosok is be- bemennek a tanterembe, és ismerkednek az új padokkal, a falakat díszítő képekkel; — Mivel érdemelte ki Telekgerendás ezt a szép, nagy iskolát? — kérdeztem Léhoczki Jánosnétól, a községi tanács vb.-elnökétől. — Azzal, hogy 475 iskolaköteles gyermek van a községben, — Nálunk több az olyan nagy család, mint Timkó Jánosé és Veres Ferencé, ahol 11—13 gyermek van, és 7— 8 iskolaköteles — tette hozzá az egyik nevelő. Állandóan fejlődik a község, növekszik az új lakóházak, a családdk száma, és bizony a néhány évvel előtti 5 nevelő számát 21-re kellett növelni. Most már összesen 20 tanterem van Telekgerendáson, ezért csak egy tanteremben van délelőtt is és délután is tanítás. A nevelők közül 14-en már helyben laknak, s most újabb két nevelői lakás épül; röplapok, plakátok révén erőteljesebb propagandát fejt majd ki, ebben a munkában olvasói segítségére támaszkodik. Első segítőtársa Fodor Zoltán lesz. Tovább kérdezünk: — Nemzetiségi könyvtár, mit jelent ez? — Mintegy 2500 könyvem van. Ebben sok az idegen nyelvű munka. Szeretnénk, ha a nemzetiségi lakosság és a nyelvtanulásban részt vevők számára segítséget nyújtana könyvtárunk, amely a szlovák, román és német könyvek mellett orosz, angol, francia műveket is ad az olvasók kezébe. De nem szorítkozunk csak idegen nyelvű művekre. Nagyon sok szép magyar nyelvű könyv várja itt az érdeklődőket. — S olvassák-e az idegen műveket? — Főleg a szlovákot. Néhány példát is idézhetek. Lipták György géplakatosnál, Szák Máriá tanulónál, Marék György tanár-olvasómnál is vannak pillanatnyilag szlovák művek, de például Krá- lik Aladár tanár oroszul, s jó pár olvasó németül olvas most is. — Mik a tervei? — Mint mondottam. Olvasókat szeretnék toborozni a könyvtárnak! Remélem sikerül. Könyvtáram jó egyéves, s a már beiratkozott olvasók nem váltak meg tőle. Például: Első perctől olvasója volt Sajtos Zoltánná, személyzeti előadó a Trefort utcából, Balogh Frigyesné a Munkácsy térről. Elégedettek a könyvtár anyagával, munkájával. A meglévő maghoz, törzsgárdához kell új rétegeket kapcsolnunk. A meglévő tábort kiszélesítenünk. Azt hiszem ezzel csak egyetérteni lehet, s talán még sok sikert kívánni az egyéves könyvtár, s egyhónapos könyvtáros további útjához. A reakciós nyugati vezetőkörök logikája szerint csak egyetlen igazság, az ő „igazságuk” létezik, más nem. Jól emlékszünk még azokra az időkre, amikor ez nem egészen így volt, amikor még be kellett látniuk emberiség-ellenes esztelen elképzeléseik nyílt keresztülhajszolásának abszurditását, s ezzel azt, hogy más látásmód és politika is létezik a Földön, nemcsak az övék. Ez akkor volt, mikor a második világháború dúlt. A Hitler-elleni koalícióban, annak tagjaként a nyugati szövetségesek vezetőkörei fogcsikorgatva bár, de kény. telenek voltak számolni a tényekkel. Ezt az alapvető tényt nyugaton az akkori amerikai elnök, Franklin D. Roosevelt ismerte fel és realizálta politikájában, mivel az akkori nyugati vezető- politikusok között ő volt a legjózanabb, legtisztábban látó. Burzsoá volt és maradt, de ennek ellenére képes volt felismerni, hogy a fasizmus esetleges diadala a tőkés társadalom pusztulását sietteti. Ebből bátran levonta a szükséges következtetést: össze kell fogni minden Hitler-ellenes erővel, a Szovjetunióval is. Ezt tette az Egyesült _ Államok háború alatti politiká- S jává és mivel a nyugati szövet- S ségesek hadipontenciáljának ! döntő felét Amerika gazdasági l és katonai ereje jelentette, a töb• biek kénytelenek voltak ehhez a • politikához igazodni. A reakció • erői persze ahol csak lehetett, l szabotálni igyekeztek a roose- \ velti politikát. Roosevelt halálá- S val aztán a reakció úgy érezte, j szabad kezet kapott a szájízeszerinti cselekvésre. Akkora bátorságot persze nem mert venni magának, hogy a háborús bűnösök megbüntetését követelő és militarizmus-mentes, demokratikus Németországot akaró, békevágyó néptömegek hangulata ellen nyíltan támadjon. Hiszen még ma is álcázni igyekszik magát, amikor csak teheti. A potsdami egyezmény és a nürnbergi per azonban a háború- és fasizmus-ellenes kelet-nyugati szövetség zárójelenetét alkotta. Ettől kezdve az imperializmus erői teljes gőzzel rákapcsoltak népellenes, hidegháborús politikájukra. Ennek egyik legmérge- zöbb gyümölcse ért be a bonni állam létrehozásával és jelenlegi „virulásával”. A nácizmus, revansizmus, a nyílt háborús uszítás zsíros talajú melegágya Németországnak ez a része. Legfőbb támogatói az amerikai imperialisták. Velük együtt arra készül, hogy a békés együttélést oly őszintén vágyó és hangoztató, az egyoldalú leszereléssel annyiszor példát mutató és a nukleáris kísérleteket annak idején elsőként beszüntető Szovjetunió és legközvetlenebb barátai, a szocialista országok torkának ugorjon. Ez világháborúval egyenlő. Pillanatnyilag ez most a helyzet. Vajon mit tehet a szorgalmas gazda és a példáját követő szomszédok, hogy verejtékükkel a sivár földön viruló kertté változtatott világot megvédhessék, s megmenthessék az egész falu népét egy ilyen világ számára? Önvédelemből felragadják még jobb, erősebb fegyverüket, s ezt kiáltják: — Megállj! Ne tovább! Huszár Rezső Uj iskolát avattak a telek gerendásnak Csak a felnőtteket kínoztuk meg, a gyerekeket nem Massimo Pini riportja egy Algériából szökött idegenlégionistával Egyik barátom, add az építőiparban dolgozik, közölte velem, hogy Milánóban tartózkodik egy idegenlégioinista ejtőernyős. Az illető érdekes dolgokat tud a légié életéből. Elismerte, hogy megtorló akciókban vett részt, arabokat kínzótt meg. Nem egyszerű közlegény voGit, hanem a mi fogai mamiknak megfelelően, körülbelül törzsőrmesteri rangban szolgált. Az algériai puccs idején elég fontos ezerepet töltött be. Az első idegenlégio- nista ejtőernyős ezredben szolgált. Táboruk Zeraldában volt elhelyezve, majd innen szállították az egész ezredet büntetésből Saint-Marcba. A puccs- barn vezető szerepet betöltött tiszteket és tiszthelyetteseket bíróság elé állították. A mi emberünket 11 évre ítélték, de ennek ellenére Olaszországban tartózkodik. Nem lehet tudni, hogy megszökött-e, vagy pedig bizalmas megbízatással küldte az OAS (algériai francia ultrák titkos szervezete); Állítólag a hírhedt „Deuxiéme Bureau’* körözi, de nyomában van az algériai titkosszolgálat is. Állandóan változtatni kell szállását, és az új személyi igazolványok vásárlására pénzre van szüksége. Megbeszéltünk egy időpontot, amikor találkozni tudunk. Fon- tosan megjelentem, és nagyon elcsodálkoztam, amikor a bújkáló és elhanyagolt állapotban lévő ,,para"‘ helyett, egy más, jól öltözött, frissen borotvált férfivel találkoztam; Caporal cigarettával kínált és rögtön kifejtette, hogy pénzre van szüksége. Egyedül ezért hajlandó elmesélni élményeit. Hirtelen a pincérhez fordult, sört és konyakot rendelt. Biztos értelmiséginek tartott a szemüvegem miatt, mert állandóan doktor úrnak nevezett. Hiába tiltakoztam a megszólítás ellen, azt válaszolta, teljesen egyre megy, neki úgy nézek ki, mintha doktor lennék. Elbeszélését 1944-gyel kezdte. Akkor Ült be Farinacci „fekete” testőrségé- oe, amely a legvadabb fasiszta alakulatokhoz tartozott. Élete eme korszakát igen gyorsan befejezte. Sokkal érdekesebb volt, amikor arról kezdett beszélni, hogyan vettek részt 1945-ben az első algériai felkelés leverésében; „Akkor még rendes fickók voltunk’* — kezdte —, csak önmagunkat védelmeztük. Borzasztó napok voltak! Különösen Casbah átfésülése. Az első megtoLró hadjárat eredménye 200 000 algériai halott volt. Az 1045-ös megtorlás nem tartozik a francia történelem dicsőséges lapjai közé. Később arról beszélt, milyen élményei voltak Madagaszkáron, amikor a malgaszok felkelését nyomták eL '„A négerek olyanok, mint a kisgyerekek. Rohamot intéztek a gépfegyverek ellen, és úgy hullottak el, mintha csodálkoznának ezen. Jól fel voltak fegyverezve, de nem kaptak nehéz- fegyvereikhez lőszert. Kénytelenek voltak ősiéig! módszerekkel harcolni, de meg is itták a levét. 40 000 halottja volt a malgasz felkelésnek4’ — fejezte be. Nem állhatta meg, hogy ne fűzze hozzá, véleménye szerint a francia egyetemeiken tanult néger értelmiségiek voltak a felkelésért felelősek. Para ismerősöm kifejtette, hogy a fehér fajnak nagyon kell vigyáznia, nehogy a színesbőrűek a fejükre nőjenek; »»Véleményem szerint ez a fehér faj létezésének alapköve. Ha nem akarja, hogy elnyomják, neki kell elfojtani minden olyan törekvést, mely ellene irányulhat.’’ Ezért az elvért harcolt, mert úgy látta, hogy a francia gyarmattartók a ^nyugati civilizáció t” védelmezték Indokínában, Madagaszkáron és Algériában. A falvak kirablása szokássá vált, közben a nőket megerőszakoltuk Ideológiai véleményét nagy határozottsággal jelenti ki. Megszokhatta már, hogy bizonyos frázisoknak milyen értelmük van. Ezzel ámították magukat, miért viszik nap mint nap vásárra a bőrüket. ;,I>ien-Bien-Phunál a színes csapatok árultak el bennünket” — folytatja. „A színes csapatok adták fel a létfontosságú magaslati pontokat. Elárulták társaikat és a lobogót.4* ;,A kormány csak fecsegett, mi meg harcoltunk.4’ Az árulás pszichológiája mélyen be- legyokerezett az idegenlégiósok tudatába. Elárulták őket Dien-Bien-Phunál, elárulták a légiót az amerikaiak az algériai puccs idején, árulás miatt bukott el a szuezi kaland is. Érdekes politikai mentalitás ez. Teljesen kétszínű: egyik oldalon áll a meggyőződés, hogy elárulták őket., másrészt a zsoldos katonáknál ritka felfogás, ők a „nyugati civilizáció” védelmezői. De azért „ideáljaik” mellett nem vetik meg a rablást sem. Berögződött szokássá vált ez a megtorló hadjárataikon. Egy-egy falu elfoglalása után a nőket megerőszakolták, a férfiakat valahol a falu szélén összeterelték. „Szadizmusról, vagy különösebb perverz megnyilvánulásról nem beszélhetünk, néhány esettől eltekintve” — fűzte hozzá cinikusan az ejtőernyős. „Az csak természetes, hogy a kislányokat nem bántottuk. A szabadrablás két óra hosszat szokott tartani. A nőkkel valló szórakozás után ki lehetett fosztani a házakat. Sokan közülünk értékes dolgokat szedtek Össze: tálakat, szövetet, szépen megmunkált fegyvereket. Minden faluban van legalább 2—3 gazdag család.” Szeretném, ha arról beszélne, hogyan kínozták a foglyokat, de nem akarom a „párát” siette tni. Biztos tisztában van vele, hogy egyáltalában nem osztom nézeteit, bár az érdeklődésemnek tudományos jelleget tulajdonít. Viszont ismerem a meggyőződését: szerinte az értelmiségiek kíváncsian odafigyelnek, kérdéseket tesznek fel, majd meghamisítják a mondottak értelmét. Számára az értelmiségiek az árulást és a kétszínűséget testesítik meg, akárcsak a politikusok, míg a másik oldalon azok állnak, akik hűséget esküdtek a lobogónak és az „eszmének*’. Ez az ejtőernyős tiszthelyettes Sidi- Bei-Abbésben politikai iskolára járt, ahol azt verték bele, hogy előretolt állásban védelmezi az évezredes hagyományokat: a civilizációt, a kereszténységet és a demokráciát. Az nem számít, hogy ezek a fogalmák tulajdonképpen egészen mást jelentenek az idegenlégiósok mindennapi nyelvén: rabszolgaságot, elnyomást és mindenfajta haladás elleni harcot. Az egyszerű katona nem törődik mélyebb értelmükkel, hanem vakon követi a kiadott jelszavakat. Beszélgetésünk során végre elérkeztünk a kínzások és kínvallatások kérdéséhez. Aziránt érdeklődtem, mit csinált. ha a falvak átfésülésekor „gyanús” elemeket tartóztattak le. „Egyik alkalommal két foglyot ejtettünk. Az egyik sebesült volt, nem lehetett kihallgatni, de a másikat igen. Gyors módszert alkalmaztunk, nem vesztegethettünk egyetlen percet sem. Azzal kezdtük: „Vagy beszélsz, vagy rosszul jársz”. Arra voltunk kíváncsiak, milyen katonai erő tartózkodik a faluban. A fogoly azt felelte, hogy nem tud semmiről, ő az egyetlen fellaga a faluban. Igen, így mondta; hogy fellaga. Könnyű golyószóróval volt felfegyverkezve, mellette hevertek kézigránátjai. Nem elégedtünk meg ezzel a válasszal, tovább faggattuk, míg végre hajlandó volt beszélni.” „Mivel bírták rá, hogy beszéljen?” „Ez is érdekli?” — kérdezte a para? ,,Természetesen .** „Nagyon?” „Nagyon.” „Hát nem a szokott módszert alkalmaztuk. Az egyik katonai rádióból kivettük a mágnest. A fogoly homlokát, heréjét benedvesítettük és hozzákötöttük a vezetéket. Néhányat csavartunk a fogantyún és a fellaga máris fekete lett, azaz az áram változtatta feketére. Amikor magához tért, beszélni kezdett.” „Nőket is kínoztak?” „Én csak akkor vettem részt kínvallatáson, ha bevetésen voltunk. Akkor mindig így csináltuk, ahogyan az előbb elmondtam, és így is fogják mindig csinálni. A kínvallatás az egyetlen módszer, ha valamit meg akartunk tudni a felkelők állásairól. Természetesen a front mögött, ahol a felderítő szolgálat dolgozott, sokkal ügyesebb szakemberek voltak, akik jobban értettek a vallatáshoz. Emlékszem, egyszer az egyik hírszerző százados azzal fenyegette meg a foglyot, ha nem beszél, megölik a fiát. Az algériai ekkor sem volt hajlandó elárulni társait. Őt is, fiát is agyonverték vallatás közben. Azt szerettem volna megtudni, hány foglyot gyilkolt meg az én ismerősöm. A gyilkosságokat nem nagyon akarta beismerni, de végül kénytelen volt kijelenteni, hogy a „gyors vallatások” következtében számos algériai fogoly halt meg azon a területen, ahol egysége bevetésen volt. Olaszból fordította: SZENTIRMAI LASZLÖ
