Békés Megyei Népújság, 1961. szeptember (16. évfolyam, 206-231. szám)

1961-09-27 / 228. szám

1961. September 21., szerda NÉPÜJSÁG ÉJFÉL ELŐTT Ügy barangoltunk az éjszaká­ban, mint aki eltévedt: egyik dű- lőúton le, a másikon fel. Nem té­vedtünk el, csak nem volt határo­zott célunk. Hogy néz ki a határ este 10 óra után? Ezt akartuk megtudni, s megszólítottunk mindenkit, aki­vel találkoztunk. Néha olyan fur­csán néztek ránk, hogy már fel akartunk hagyni tervünkkel. Álta­lában azt hitték rólunk, hogy ku­koricatolvajok vagyunk. Igaz, hogy néha egy-két csövet letör­tünk, és csuhé jártál fogva lóbál- tuk... Végül visszavonhatatlanul ku­koricatolvajok lettünk. Képzeljék csak el: Mezőkovácsháza határá­ban vagyunk, a Hold világától szinte fehérnek látszanak a végte­len kukoricatáblák. És a szép csövek éretten lógnak a föld félé, és majdhogy nem megszólalnak, úgy kínálják magú. kát Egyet, csak egyetlen csövet tör­tünk le belőle. Szakértelemmel bontom le a héját, bal kezemmel a csövet, job­bal a tövét fogom. Reccs ... Bor­zasztó hangot ad. Azt hinné az ember, meghallották Csabán is, annyira éles és átható ez a „dal­lam”. De a másik is: — Megvagytok, csirkefogók! Testes barátom, aki (magunk között legyen mondva) komoly beosztású ifjúsági vezető, így ki­ált fel: — Szervusz, Pacsikám! Kisült, hogy Pacsika a mezőko­vácsházi Üj Alkotmány KISZ-tit- kára. A KISZ-tStkár ellenőrző kör­úton volt. A termelőszövetkezet kukoricáját néhol avatatlan ke­zek kezdték a múlt héten tördel­ni, és mivel még nincs itt az ide­je, és nem is éjszaka kell azt csi­nálni, hát úgy döntöttek, hogy fő­leg fiatalokból álló őrséget szer­veznek. Nem azért... Ósak mégis. Nevelni kell az embereket! Sétáltunk egy keveset, s egyszer csak valamelyikünk felkiált: Ég a kukorica! Halált megvető bátorsággal ron­tottam előre. Nem égett a kukori­ca Csak szalonnasütéshez csinált tüzet Vindics József bácsi, a tsz nyugdíjasa — Itt van a kis háztáji, máma letörtük, de nem szállítottuk el, hát kinn maradtam őrizni. — Úgysem bántja azt senki, Jó­zsi bácsi. — Himbufc az kérem. (Hum- buk.) Hetven év alatt sok min­dent láttam én már. Most is itt ment két suhanc, isten tudja mit akarhattak. A KlSZ-titkár megnyugtatja az öreget. — Azok nem bántják a kuko­ricát Vindics bácsi, ők is őrzik in­kább. Kiszesek voltak a tsz-ből. — Itt is vannak tószegek? — így az öreg. — Hát már hogyne lennének. — Mert Mezőhegyesen is vol­tak, ahol dolgoztam, az állami­ban. ötvenhárom évig voltam cse­léd kérem, sok embert megismer­tem, de ezek az... izék... — Kiszesek. — Ezek a kiszesek tényleg nem himbukolnak. Ha erre gyünnek, megmondom nekik: vigyázzanak az enyémre is. Benne vagyunk az éjszakában Mezőkovácsháza utcái álmosan csendesek. Az Űj Alkotmány iro­dái azonban minden ablakkal fé­nyesen csillognak. Hangosan, mérgesen vitatkoz­nak az egyik sarki szobában. — Akkor is meghizlaljuk! Majd csak lesz vele valami. Csörömpöl a hang is, meg az asztalon lévő tálca is. Dinya elvtárs, a termelőszövet­kezet párttitkára megtámasztja az ajtót, amint kijön. — Tervkészítés! — fúj egyet. A hüvelykujjával befelé mutat. Magyarbánhegyes. Éj fél előtt A vér forrősága egy tizedmá- sodperc alatt lehűl. S ha van vér Soós Péterben, az most mind az arcába szökik. Szégyellt magát. — Segítsen rajtam, Péter. Vi­gyen innen akárhová. Értse meg: ez az őrült most akárkit Engem is, hiszen tudja, gyűlölöm. Tudja, miért lőtte le azt a fiút? Mert ideküldte hozzá a nőt. A volt feleségét, Lilit, sze­rezzen nötó papírt, a környékü­kön razzia van. Nem segített raj­ta, a nő elment. Félóra múlva itt volt Ernő. Kereste Lilit. Nem hit­te el Alexnek, hogy nincs itt. A másik szoba ajtaját behajtották, mert a Pici disznólkodott oda­bent, azt hiszem a Padlizsánnal, de mindegy, semmi közöm hozzá. Petneházy rászólt, nincs ott Lili, ne menj be. Ernő mégis megfogta a kilincset. Az az őrült ráüvöltött: úri becsületszavamra nincs ott, ha bemész, lelőlek. És a követke- séges... keresztapja — és Soós Péter, tar­talékos hadnagy, katonaszöke­vény. Mennek és nem tudják, hogy ezekben a pillanatokban jön vissza a szálloda kapujához Alex báró és a gügye Herczeg Lajos, lelő. Immár üres kézzel. A férfi pedig, hogy aki imént sebet kapott a szállodai szobában, még két újabb golyóval a testében ott fekszik a Petőfi tér egyik padja tövében. Alexnek régi álláspontja: a né­ma tanú a jó tanú. És Szántó immár néma tanú. Azt mondták neki: orvoshoz vi­szik. Nem lesz semmi baj... S most, a szoba felé tartva, meglátja Pétert. — Kérlek, nem láttad Marikát? — fordul hofczá kedvesen, fino­man. Péteren átfut a borzongás — ugyanúgy, mint Márián félórá­val ezelőtt. Milyen finom tud len­ni... Milyen csiszolt, milyen kész­ző percben lőtt is. A becsületsza­va miatt. Ez a féreg, ez a rongy, aki egy vén hercegnő fizetett se­lyemfiúja volt három évig Can- nes-ban, ez... És már ömlenek a könnyei, s új­ra, szinte mániákusan. — Vigyen, vigyen, vigyen el innen. Péter öltözik, gyorsan, mint a villám. És tíz perc múlva bekopognak egy kis ajtón a kazánház mellett. Belülről Béla bácsi nyugodt ba­ritonja hallatszik: ??? Mennek felfelé a lépcsőn. Győ­ré Béla szerelő, fűtő — Marika — De láttam — mondja rideg, kemény, üvegszerűen csengő han­gon. — Hol? i — Ajánlok magának valamit — fordítja magázásra a szót Pé­ter. Ne keresse. És tűnjön ej innen nagyon gyorsan. A saját érdeké­ben. És elfordul, mert érzi: az ökle ütésre lendülne, ha még egy pil­lanatig „beszélgetne” a 215-ös úr- ral. — Ahogy gondolod, kérlek... Ahogy gondolod — csikorogja Alex, s összeharapja az ajkait. (Folytatjuk) fél órával találkozunk a traktoro­sokkal. Ketten vannak, s a pihe­nő gépek lustán pöfögnek. Bor­sos András meg Gál István, a Mezökovácsházi Gépállomás trak­torosai cigarettaszünetet tarta­nak. — Ilyenkor a legrosszabb. Éjfél, kor. Meg kell állni egy kicsit be­szélgetni, mert különben elvisz a traktor, be a másik táblába. Pe­dig Dózsáck jó szántást várnak tőlünk, hát vigyázni kell. Elnézem őket. Fáradtak, porosak. Egy műszak­ban 5 hold földet szántanak fel ketten. Hányszor kell oda-vissza zötyögni a gépen? — Csuda tudja, nem számoltuk. — Jár a KISZ-be? — kérdezzük. Boros András mosolyog. — Járok, csak néha álmos va­gyok. Azt mondják, ha hozzászól­nék, akkor Mmenne az álom a szememből, de én keveset beszé­lek. Miről is folyhat itt a szó éjnek idején? Megvan! — Hallottak a szarvasi és a gyomai járás ver­senyfelhívásáról ? Gál István folyékonyan mondja. — Hogyne. Az őszi betakarítási munkák és a vetés meggyorsításá­ról szól. Megnyugodtunk. Búcsúzkodunk. Éjfél van. Mesz- sze van még Csaba, és jó lenne már aludni. Kiss Máté Tíz—tizenöt érettségizett fiút vesznek még fel konzervipari tanulónak Békéscsabán Lapunk augusztus 13-i számá­ban közöltük Kovács László elv­társnak, a Konzervipari Igazgató­ság vezetőjének cikkét arról, hogy Békéscsabán konzervgyárat léte­sítenek. Ezt a hírt örömmel fo­gadta a megyeszékhely lakossága. Kovács elvtárs cikkében megírta, hogy a tervek szerint már a jövő esztendőben megkezdik az új üzemben a termelést, s előrelát­hatóan 1962-ben mintegy ezer va­gon konzervet gyártanak. A cikkben ezenkívül az ipar­igazgatóság vezetője arra kérte a fiatalokat, hogy akik a konzerv­iparban látják jövőjüket, pályavá­lasztásuk alkalmával minél na­gyobb számban törekedjenek az ipar felé. Ahhoz ugyanis, hogy a konzervgyár az indulás után meg­felelő létszámú szakemberrel rendelkezzen, mindenekelőtt az szükséges, hogy már időben meg­kezdjék a szakmunkásképzést. Ehhez már meg is tették az elő­készületeket. A békéscsabai városi tanács munkaügyi osztályán érdeklődé­sünkre elmondták, hogy az idén mintegy 35—40 érettségizett fia­talt vesznek fel konzervipari ta­nulónak. Eddig már 25 érettségi­zett leány jelentkezett. Ezután még mintegy 10—15 érettségizett fiút szeretnének felvenni kon­zervipari tanulónak. Itt van tehát a jó alkalom azoknak a fiúknak, akik elhatározták, hogy a kon­zerviparban szeretnék megtalálni jövőjüket. Amint a munkaügyi osztályon elmondták, szeptember 26-án csütörtökön délelőttig még elfogadják a jelentkezéseket. Ter­mészetesen elsősorban a békés­csabai érettségizett fiúk jelentke­zésére számítanak. Az érettségizett leányok és fiúk egy évig lesznek konzervipari ta­nulók. Hetenként 5 napot gyakor­lati képzéssel töltenek a Pósteleki Konzervgyárban, egy napot pedig Békéscsabán, elméleti oktatásban részesülnek. A tanulókat regge­lenként autóbusz szállítja díjtala­nul a Pósteleki Konzervgyárba és munka után vissza a megyeszék­helyre. Az egyéves tanulmányi idő alatt a tanulók díjtalanul kapják a teljes iskolai felszerelést, mun­karuhát, naponta egy ebédet, ezenkívül pedig őket is megilleti a tanulókra érvényes bérezés. Az egyéves tanulmányi idő el­telte után ezek az érettségizett fiatalok képezik majd nagyrészt az új, békéscsabai konzervgyár törzsgárdáját. A városi tanács munkaügyi osztályán remélik, hogy a hátralévő egy-két napban legalább 10—15 érettségizett fiú jelentkezik majd konzervipari ta­nulónak, mert a képzés előrelát­hatóan egy héten belül megkez­dődik. (P. P.) AsszorvygYŰÍés a isz-ben Vasárnap, szeptember 24-én az Aranykalász Termelőszövetkezet­ben asszonygyűlést tartottak. A szövetkezet nőtanácsa hívta össze 76 tagját, hogy megbeszéljék az őszi betakarítás legfontosabb te­endőit. Az asszonyok a férfiak ol­dalán egész évben — kezdve a ka­pálástól egészen a betakarításig — derekasan kivették részüket. A közös gazdaság nem is egy olyan, a szövetkezetért lelkesen dolgozó asszonnyal büszkélkedhet, mint Ágoston Jánosné, Schriffert Fe- rencné, Schriffert Andrásné, Fiié Józsefné, Végelyné és a többiek, akiknek munkaegység-teljesítmé­nye jól meghaladta a százhúszat, sőt vannak közöttük olyanok is, mint Szeredi Erzsiké és Rózsa Er­zsi, akik szeptember 1-ig 280-nál is több munkaegységet szereztek. A szövetkezet nődolgozói nem­csak a munkákból veszik tó ré­szüket, hanem férjeik oldalán ta­nulnak is. Szilágyi Illésné, Gom­bos Andrásné, Rotyis Györgyné részt vesz a szakmunkásvizsga előkészítőjében. Ezekről tárgyal­tak vasárnap, amikor az eddigi munkában tapasztalt helytállás folytatására kérték az asszonyo­kat. Kukaricaszárfcól is készítenek silótakarmányt Ugyancsak az Aranykalász Ter­melőszövetkezetben a minap vet­ték számba az állatállomány ta­karmányellátásának biztosítását. A közösben 350 szarvasmarhát, ezer körüli sertést és több ezer Minekután meg va­gyon írva, hogy vala a régi múlt időkben egy kiválasztott nép, azon- képpen hitte Bősz Má­tyás, egyetlen kiválasz­tott Tsz is vala, amely­nek ö a teljhatalmú bri­gádvezetője — mivel nem lévén náluk agro- nómus. Ez a szerencsés kivá­lasztottság képzelete fö- ! löttébb nagy büszkeség- i re gerjesztette Mátyás | szívét. íme, szavára meg- i indulának az ekék és ' szántják vala a kukori­caföldet, melyekről be­takarná vala a tagság a termést és kúpba állttá a kévét. Mátyás nézi va­la, miképpen hasad a barna televény — és el­fáradván leüle egy vad- , körtefa árnyába, mert 1 harmincfokos hőség va- ' la. baromfit tartanak. Az aszály itt is hatott, nem kerülte el a Szlá- nyi-sor gazdáit. Így itt is bőven akad tennivaló a számban megnö­vekedett állomány kiteleltetésére. A tervben szereplő 68 hold siló­S ahogy ott ül a fa alatt, látomása lön Má­tyásnak. Vékonyka han­gú' párbeszédet haltának fülei. Mégpedig ekkép­pen: — Nemsokára terített asztalunk leend édes pá­rom, mivelhogy az em­ber vetésre készül. — Jaj, de jó lesz — felelte rá egy még vé­konyabb hang. — A lisztesbúzát igen nagyon szeretem ropogtatni. A múlt őszön nem szol­gált nekünk az időjárás, legkedvesebb fészekalja fiainkat öntötte ki az eső — egy hófehér is volt köztük. Mátyás forgatá a fe­jét a hangnak ugyan­csak, de nem láta sem­mit, azaz hogy két pi­cinyke szürke rágcsáló, egy daruláb barna mag­tokjait ürítgeté. — Nini, a güzük! Ök beszélgettek — monda Mátyás jó hangosan, úgy, hogy azok megriadának és eltűnének egy repe­désben. — Ez intelem vala — gondold Mátyás —, nem kellene vetni, míg meg nem esődzik. Szóvá is tette a vezetőségi gyűlé­sen. A gyűlésen kétféle vé­lemény alakult ki. Az ellenfelektől ilyen trom­fot kapott: kukoricát már lesilózták. Elsőosz­tályú takarmányt készítettek. A siló leföldelése után rájöttek, hogy a 6800—7000 mázsa szilázs, továbbá az 1200 mázsa lucemaszé- na nem lesz elegendő újig. Ezért máris hozzáláttak a kttkoricaszár- siló készítéséhez. A kukoricatörők után nyomban vágják a szárat, melasszal, nyers-szelettel összeke­verve készítik el a póttakarmányt. Hatvan-hetven hold kukoricaszá­rat silóznak le, és olyan nagy mennyiségű tartalék-takarmányra tesznek szert, amennyivel meg­oldják a takarmánygondot. A pártszervezet legutóbb felül­vizsgálta a közös állatállomány takarmányozásának helyzetét, és együttesen állást foglaltak a szá­lastakarmányok etetés előtti fel­aprítására és füllesztésére. Ami­óta ilyen gondosan előkészített ta­karmányt etetnek, azóta a tejter­melésben előnyös változások men­tek végbe, s a szövetkezet teljesí­tette éves tejtermelési tervét. — Volna lelked az el­ázott földön galányolni? — Ügy kél szépen a búza, ha földbe éri az esői Ezután Csutorás Jani tévé le a garast: — A nagyapám nagy­bátyja meg úgy járt ki- lencvenhétben, hogy a hörcsögök egy lánc föld­jén mind összehordták a búzát, mivel akkor is ilyen nagy szárazság vala. Ekkor lépett be a köz­ségi tanács mezőgazdá­sza — s azon nyomban érdeklődék: — Hány holdat vetet­tek a héten? Kellene az adat a heti jelentéshez... — Mátyás majd meg­mondja, szála az elnök. Ö már szót ért a güzük nyelvén is. Lévai Teréz

Next

/
Thumbnails
Contents