Békés Megyei Népújság, 1961. szeptember (16. évfolyam, 206-231. szám)
1961-09-26 / 227. szám
4 MÉP ÚJSÁa 1961. szeptember 26., kedd „ Vigyázzatok, emberek!“ Egy kupéban a balálból menekültekkel A társadalmi ellenőrök munkájáról A KÉTEGYHÁZARÖL kiindult délutáni motorvonat szapora kattogással közeledett a sarkadi vasútállomáshoz. — Sarkad! — hangzott néhány perc múlva a jegyvizsgáló figyelmeztető felhívása, miután a vonat a gyors lassítás miatt zökkenve megállt. Mint mindig, ezen a napon is sok volt az utas Békéscsabára. A mi kocsinkban elsőként egy idős, görbe botjára támaszkodó, nehézkesen lépkedő, az első pillanatra jól látható műlábú férfi, s egy idős asszony igyekezett felénk. Mellettem foglaltak helyet. A kocsi másik vége felől már többen ott álltak az üres ülőhelyek mellett, azonban mintha mindenki egyet gondolt volna, senki nem foglalta el az üres ülőhelyeket. A középen állók engedték, hogy az idős bácsi és az őt követő idős néni helyet foglaljon. — Nagyon elfáradtam — szólalt meg az ősz hajú ember, amikor műlábát előrenyújtva elhelyezkedett. A VONAT már jól maga mögött hagyta a sarkadi állomást, amikor az idős bácsi törte meg a hallgatást: — Hát igen —, fordult a velük csaknem egy időben mellettük helyet foglalt fejkendős asszony felé, jelezve, hogy tovább akarja folytatni a felszállás előtt a váróteremben abbahagyott beszélgetést —, engem jól elintéztek egész életemre... — Ne beszélj róla — vette át a szót a vele szemben ülő asszony, akiről nem sokkal később megtudtam, hogy a felesége. Néhány percre csend ütött tanyát a rokkant ember és a két asz- szony között. Ez a csend azonban végtelenül nyomasztó volt. Az Idős bácsi és a felesége arcáról szörnyű emlékek kifejezését láttam megjelenni. S amint mindketten a kocsi lehúzott ablakán át a semmibe meredtek, szinte megszólalni, de még inkább vádolni véltem könnybe lábadó szemüket, melyek a maguk mögött hagyott, szenvedésekkel, megpróbáltatásokkal teletűzdelt évek során savószürkévé fakultak. Meggyötört arcuk ráncai, s ősz hajfürtjeik is arról árulkodtak, hogy megjárták azt az országutat, melyen annyian kidőltek, s amelyiken oly kevesen jöttek vissza — tértek haza szeretteikhez, s a hazájukba... S mintha a kocsiban ülők és állók már az első percekben megértették volna az idős házaspár ki nem mondott gondolatait, mély hallgatásba mélyedtek. Majd a menetirány jobb oldalában egy közelünkben ülő, borostás arcú férfi törte meg a csendet: — Adenauerék csak nem nyugszanak — jegyezte meg félhangosan, pillantást vetve a vele szemben ülő ismerősére, miközben két térdére terítette az aznapi újságot. Az idős házaspár a borostás arcú férfira nézett. A fóllábú ember egy ideig nézte, majd megszólalt: — Nem nyugszanak... hogy pusztulna ki még az írmagjuk is... Üjabb háborút akarnak rendezni, és újabb haláltáborokat, ahol harctereken, s a krematóriumokban százezreket pusztíthatnak el... Akik pedig megmaradnak a harcok után, akiket nem győznek elnyelni a gázkamrák, „tudományos kísérletekkel” félholtra kínozzák. s egy életre nyomorékká tesznek... mint engem és annyi tízezer embert. Ez a tervük ezeknek is, ezt tanulták Hitlertől, a világhatalomra vágyó piktorlegénytől... AMIKOR AZ ŐSZ HAJV ember elhallgatott, felesége zsebkendőt emelt arcához, hogy a már szája szögleténél csillogó nagy könnycsepeket, melyek fénylő vonalakat húztak arcára — letörölje. — Gyilkosok! Elpusztították két szép gyermekemet... minket meg nyomorékká tettek... Arcát zsebkendőjébe temetve, alig hallhatóan mondta a szavakat a feleség. S amikor ismét az ablak felé fordította arcát, akkor vettem észre, hogy a sírógörcsökkel küszködő asszonynak jobbról, a nyakánál hosszú, széles forradás húzódik a válla irányába... E szavak érezhetően belemartak az emberek szívébe. Akik eddig olvastak vagy horgoltak, azok is az idős asszonyra vetették tekintetüket. S miközben figyeltem a körülöttünk állókat, egy tanár-ismerősömet pillantottam meg, aki felém igyekezett. Miután kölcsönösen üdvözöltük egymást, halkan, máris mesélni kezdte a történetet: — Ismerem őket... Szolnokiak, csak itt Sarkadon él egyetlen rokonuk, akihez minden évben egy- szer-kétszer leutaznak. Azért ismerem őket, mert a tanítóképző elvégzése után, 1941-ben Szolnokra, éppen az ő szomszédságukban lévő iskolába helyeztek. Szegényesen éltek. Összes vagyonuk egy kétszobás ház, s egy szatócs- üzlet volt. Két szép gyermekük volt, egy fiú, s egy lány. Azoknak éltek, az volt mindenük. Nagyon rendes emberek voltak. Szerették őket a szolnoki szegénynegyed proletárjai. Egyetlen bűnük az volt, hogy zsidónak vallották magukat.. . Közben az idős ember könnyfátyolos szemével feleségére nézett, nagyot sóhajtott, s alig hallhatóan ismét megszólalt: — Ne sírj... Már minden hiába. A mi gyermekeink úgysem jönnek haza sohasem... Hagyd őket pihenni, ott, Auschwitzban... Meg aztán nem biztos, hogy mindenki megérti-e a mi fájdalmunkat... Tanár-ismerősöm kis szünet után folytatta a történetet: — SOHA NEM FELEJTEM EL: 1942. június 17-én szép nyári napfényes reggelre ébredtünk. Délelőtt 10 óra lehetett, amikor kiléptem az iskola vasrácsos kapuján. Szokatlan látvány fogadott az utcán. A szegénynegyed lakói csapatostul siettek az állomás felé. Egyik kis tanítványom édesanyja, látva csodálkozásom, mellém lépett, s halkan fülembe súgta: „Tanító úr, maga nem jön?... Most viszik a németek az utolsó csapat zsidót. Ott van köztük a mi boltosunk is, egész családjával... De sietek is, hogy legalább integessek nekik, hiszen a 11 pengő tartozásomat talán soha nem tudom nekik megadni — legalább elköszönök tőlük... Olyan rendes emberek voltak...” — Hidd el, szörnyű volt hallgatni e szavakat — nyelt egyet tanárismerősöm. — De a látvány, ami a vasútállomásnál fogadott, még szörnyűbb volt... Éppen akkorra értem oda, amikor a szuronyos csendőrök és a német SS-katonák között a pályaudvar sínjei közé ért a szomorú menet. Néhány perc múlva, mint az állatokat, úgy hajtották fel őket a szemünk láttára a tehervagonokba. Kicsordult a szememből a könny, amikor ezt a házaspárt, a mi boltosunkat a vagon ajtajában két szép gyermekükkel integetni láttam... Rettenetes volt... Amíg élek, soha nem felejtem el... Mélyet sóhajtva, kis szünet után tovább beszélt tanár-ismerősöm: — Egy évvel később — 1943 augusztusában — egy ugyancsak verő fényes napon a proletárnegyed felé szálltak a halált, a pusztítást hozó fényes repülők... A bombázás után, amikor óvóhelyünkről előbújtunk, nem akartunk hinni szemeinknek. A mi boltosunk kis szatócsüzlete, házukkal együtt a földdel lett egyenlő... Békéscsabához közeledett vonatunk, amikor az idős házaspárt követően Sarkadon felszállt és mellettünk helyet foglalt fekete fejkendős asszony megszólalt: — Együtt voltak gyermekeikkel Auschwitzban? E fájó és sebet felszakító kérdésre az idős bácsi válaszolt. Már nem sírt... — Egy szögesdrótkerítés választott el fiamtól és lányomtól... MAJD ARRÓL BESZÉLT, hogy az akkor 17 éves lányát szemük láttára, hogyan becstelenítette meg 19 SS-katona. S arról, hogy a félholt lányt hogyan kínozták agyon „tudományos kísérletekkel”. Fiát pedig az auschwitzi' tábor felszabadulása előtt négy nappal hogyan lőtték agyon 250 társával együtt, mert részt vett a táborból való kitörést előkészítő bizottság munkájában. — Készülődjünk, mindjárt bent vagyunk Csabán — szólalt meg valaki a hátam mögött. Már a békéscsabai vasútállomás pályaudvarán kattogtak a motorvonat kerekei, amikor még egyszer, de most már a körülötte ülők szemébe nézve, ismét megszólalt az idős ember: — Örökre vádolnak az auschwitzi s a többi haláltáborok tömegsírjai, és mi, azok a kevesek, akik ugyan nem pusztultunk el, de nyomorékká kínoztak bennünket, akiket korbácsokkal, puskatusokkal vertek... A hóhérok újra készülődnek... S ha az emberiség nem fogja le az adenauerek, a speidelek kezét, ismét rettenetes lehet a következmény... A vonatból valósággal tódultak kifelé az emberek. A mi kocsinkban azonban álig lehetett látni néhány sietős utast. Mintha mindenki ráért volna. Mindenki utat akart adni az idős házaspárnak. Amikor egymás után elindultunk az ajtó felé, akkor vettem észre, hogy a zsebkendők a szokottnál sűrűbben emelkednek az arcokhoz, különösen az asszonyok kezében... » A SZTÁLIN ÜTŐN a ragyogó napfény vidáman kacagó gyermekarcokat simogatott. Derűs emberek siettek hazafelé a meghitt családi otthonokba. Valósággal hömpölygött az embertömeg, s arcuk azt hirdette: élni akarnak! Az emberáradatban ott ballagott az az idős házaspár is, aki két gyermekét vesztette el a szörnyű háború alatt. S mintha az idős házaspár — és rajtuk kívül még annyian — felkiáltójelként haladtak volna az emberek között, s azt kiáltották volna: Vigyázzatok, emberek!... Balkus Imre Bizonyára kevesen ismerik a mozigépészek szép, de nehéz munkáját Amikor benn ülünk a moziban és szórakozunk egy-egy szép filmen, talán senkinek sem jut az eszébe, hogy míg mi élvezzük az előadást, a mozigépész dolgozik, hogy minél nagyobb élvezetet nyújthasson a film kedvelőinek. Szép és nehéz munka a mozigépészeké. Szép, mert talán egyik legszebb foglalkozás az, ha valaki másokat szórakoztathat vagy ebben közreműködhet. Nehéz, mert ünnepnap, hétköznap a mozigépész mindig ott ül a vetítőfülkében, figyelve a film forgatását, a gépek működését. Legutóbbi látogatásom során eiL Évről évre fejlődikx kereskedelmi hálózatunk. Új boltok nyílnak, melyek szebbek, korszerűbbek a régieknél és az új kereskedelmi formák bevezetésével gyorsabban zajlik le a vásárlás, nagyobb a forgalom. A lakosság igényeinek jobb kielégítéséhez nemcsak az új üzletek létesítése, a jobb áruellátás, de a szocialista kereskedelemre jellemző új embertípus kialakítása is szükséges. Ezt segítik többek között a társadalmi ellenőrök is, akik önként vállalták ezt az egy csöppet sem könnyű feladatot. Űj embert nevelni a kereskedelemnek, hogy ezzel is segítsék a szocialista kereskedelem mielőbbi kialakítását. Ez talán a legfőbb cél. Kinevelni olyan embereket a kereskedelemben, akik mindenkor a vásárlók igényeit tartják szem előtt. Udvariasak, szolgálatkészek, de amellett öntudatos, becsületes dolgozók, akiknek a nagyobb forgalom, a jobb áruellátás is éppen olyan érdekük, mint a saját vagyonuk gyarapítása. A társadalmi ellenőrök másik igen nagy feladata a lakosság jobb áruellátásának segítése, harcolni minden visszaélés, minden szabálytalanság ellen, bármelyik részről történik is az. Sok éves tapasztalat bizonyítja már, hogy milyen felelősség- teljes és hasznos a társadalmi ellenőrök munkája. Számtalan történet szól arról, hogyan leplezett le egy-egy ellenőr csalást> Hogyan és miként használták fel megyénk szervei a népgazdaságtól kapott 16 millió forintot az ország-fásítás programjának megvalósítására? — Erre a kérdésre kerestek választ az elmúlt hetekben megyénk népi ellenőrei. Megvizsgáltak több legeltetési bizottságot, gépállomást, községi tanácsot, hogy az erdősítéseken kívüli fásítások helyzetét a valóságnak megfelelően felmérjék és megállapítsák az eredményeket, hibákat. Tapasztalataikat összesítették és szeptember' 28-án, a NEB megyei bizottsága elé terjesztik. * Egy évvel ezelőtt a megyei népi ellenőrzési bizottság átfogó vizsgálatot folytatott a zöldség és gyümölcs felvásárlásával kapcsolatban. Most, ezekben a napokban utóvizsgálatra kerül sor. A vizsgálat célja annak megállapítása, hogy a zöldség- és gyümölcsfelvásárló és forgalmazó szervek hogyan hajtották végre azokat a Mozigépészek beszélgettem Varga Istvánnal és Juhász Imrével, a békési Bástya Filmszínház két főgépészével. Mind a ketten sok éve dolgoznak a szakmában. Arra a kérdésemre, hogV nem nehéz-e itt dolgozni, szinte egyszerre válaszolták, hogy nekik egészen könnyű, mert nagyon szeretik munkájukat. A gépházban mindenfelé szerelési munkálatok nyomai láthatók, ugyanis most van folyamatban a mozi szélesvásznúvá alakítása. Év végére ígérik az átalakítás befejezését. Végre lesz Békésen is egy korhogyan segítette az áruellátást és mit tett a kereskedelmi dolgozók egészségügyi és munkakörülményeinek javításában — mert ez is egyik feladata. A társadalmi ellenőrök igen sokat segítettek ezzel, a szocialista kereskedelem, kialakításában. Mondhatnánk úgy is, hogy az erre hivatott állami szervek nélkülözhetetlen tartozékai, s nélkülük lényegesebben hosszabb lenne az út, mely a célhoz vezet. Segítségükkel lepleznek le árdrágítást, ök jelzik, ha valahol kevés az áru, s a vásárlók nem jutnqk hozzá, de észreveleleiket közük akkor is, ha azt tapasztalják, hogy valamelyik eladó megfeledkezve a jó modorról, durván beszél a vásárlókkal, vagy eltagad olyan árut, amiből pedig van, csakhogy — mivel „jó” üzletember — a rosszon is túl akar adni, természetesen a vásárló rovására. De észreveszik azt is, hogyha a kereskedelmi dolgozóknak van panaszuk a munkakörülményekre vagy az áru folyamatos biztosítására. A társadalmi ellenőrök a kereskedelem érzékeny szeizmográfjai, akik jelzik, ha valahol hiba van, ha valahol segíteni kelt abban, hogy a lakosság igényeit kiszolgáló kereskedelmi gépezet pontosan, zökkenőmentesen működjön. Becsüljük meg őket és segítsük munkájukat, hogy érezzék: valóban nélkülözhetetlen, hasznos tagjai a társadalomnak* munkájukra szükség van. Kasnyik Judit kormányhatározatokat, amelyeket az egy évvel ezelőtt befejezett vizsgálat után hoztak. * / Rövidesen új vizsgálat kezdődik a vállalatoknál rendszeresített premizálás hatékonyságának és az igazgatói alap rendeltetéssizerű felhasználásának megállapítására. A vizsgálat több üzemre terjed majd ki és még október hónapban befejeződik. Magyar kiállítás Dijonban A Francia—Magyar Társaság Dijonban magyar kiállítást rendezett, s annak védnökségét a város híres pap-politikus polgármestere, Kir kanonok vállalta. Pénteken ünnepélyes keretek között nyitották meg a kiállítást, amelynek anyaga a magyar népművészeti tárgyaktól a fotóművészek alkotásáig sokoldalú képet ad Magyarországról. ban kevés, mert ezzel még nem tudják e nagy község lakosadnak igényeit kielégíteni, még akkor sem, hia figyelembe vesszük a kes- kenyfilmeí vetítő Sport mozit. Nagyon időszerű lenne ennek a filmszínháznak a fejlesztése is. Szükségmegoldásnak jó a kes- kenyfilm-vetítő, különösen a kisebb falvakban, ahol még ilyen sem volt, de Békés lakosságának igényeit már nemigen elégíti ki. A község szocialista fejlődésével párhuzamosan fejlődik a lakosság kulturális igénye is. Ezt pedig csak úgy lehetne jobban kielégíteni, ha a községnek még e§y korszerű filmszínháza lenne. Kun Zsófia 'VWVWWWWWVWWtA/VWWWWWVWVWWWWWWWWWWWNrfVWWVWVW szerű filmszínház. Mindez azonA népi ellenőrzés hírei
