Békés Megyei Népújság, 1961. szeptember (16. évfolyam, 206-231. szám)
1961-09-20 / 222. szám
1961. szeptember 20., szerda NÉPÜJSAG FERFIMUNKÁ VOLT! (Szatíra) Máskor jóleső büszkeséggel olvasta az ajtajára függesztett aramybetűs táblácskáról: „Hamparii Károly igazgató”, Most röstellikedve közeledett a hivatal felé: hátha várnak ajtaja előtt néhány an, ajjaj! esetleg vadaik! a felsőbb pártszervtől, ahova nem Ids dicsekvéssel jelentette be: holnap reggel beosztottjaim élén kivonulóik a patronált tsz-be kapálni,Nem volt a folyosóin sémid. Csupán egy ajtó csapódott: Menáki főosztály- vezető igyekezett eltűnni szobájába, mindenki, legfőbbképpen az ;gazgató szeme elől, hiszen a kapálásnak ő volt az egyik kezdeményezője, ű is odaállt az igazgató elé: Valóban nem kielégítő az a patromálás, amellyel mi eddig a kiválasztott, a szocialista nagyüzemi gazdálkodás felé lépkedő Keleti Tűz Tsz-t segítettük — szónokolta. — Nem kétséges, a szövetkezet vezetősége és tagsága hálás az elvi segítőkészségeinkért, szándékainkért, de panaszolják, hogy elég gyomos a kukoricájuk, a napraforgójuk, ők nem étkeznek kapálni, mivel az aratás, a cséplés, a lucerna betakarítása mellett sok egyéb munka is zúdult maroknyi tagságukra. Amorndó vagyok, segítsük őket gyakorlatban is. — Helyes, magam is megyek, ha csak közbe nem jön valami — szólt Hamperli és valami titokzatosság csengett a hangjából. — Hívd össze Menáki kartárs az osztályvezetőket és beszéld meg velük: péntekre, szombatra nem írhatnak alá kiküldetési rendelvényt, mindenki csakis a Keleti Tűz Tsz-be utazhat ki — dolgozni. Mondd el nekik a gyakorlati patromálás jelentőségét, s kérd meg őket, hogy mindazt, amit elmondtál, tolmácsoljáik beosztottjaiknak. Spk sikert Menáki kartárs! Apropó! Szólj a titkárnőnek: senkinek sem vagyak bent, Fontos jelentésen dolgozom. Viszlát.; j Ezek voltak az előzmények. A következmények pedig azok, hogy a telefonközpontoson, a mindenes adminisztrátoron és néhány különböző betegségre pamaszkodón kívül mindenki jelentkezett kapálni. Még az osztály- vezetők is kivétel nélkül, hiszen maga a nagyfőnök is föliratkozott a listára. Meg aztán a Békés megyei. Zabot Hegyező és Kört Hitelesítő Vállalatnál van fegyelem, van példamutatás. A kört hitelesítő osztály vezetője ugyan nem lelkesedett egy cseppet sem az akció iránt. Egész lényét ellenszenv töltötte el a szövetkezeti gazdálkodás iránt. Ezt 56-ban eléggé gyakran tetr tekkel is bebizonyította, de aztán önkritikát gyakorolt, bocsánatot kért tévelygéseiért, s azóta „jó káderként fut" a vállalatinál. Szóval nem lelkesedett a tsz és pláne a kapálás iránt egy cseppet sem. Elhatározta, hogy nem megy ki, hanem bebúvik a hivatalba, s ha netalán felettesei közül bent talál valakit, akkor szabadságot kér egy napra valamilyen ürüggyel. Szóval így. Szerencsére gumitalpú cipő volt a lábán, s igy feltűnés nélkül jutott a folyosón végig a szobájába. A zabhegyező osztály vezetője is bejött a hivatalba. Őrá a felesége parancsolt rá: Eszedbe ne jusson kimenni, Jenő! Nem azért igyekeztelek én egy kicsit felhizlalni, hogy egy nap alatt leizzadd a nagy forróságban. Tehát ő sem ment ki. S miután a hátsó bejáraton belopakodott, most azon töpreng, hogy milyen kifogással, fontos elfoglaltsággal indokolja bentmaradá- sát; » Bont volt tehát a vállalat egész ve- , zérkara. De a szegény telefonközpontos mégis belefáradt a „nincs bent kérem", „házon kívül van kérem”, „hétfőn tessék kérem". Türelmét vesztve, egyre indulatosabb hangon utasította el a telefonálókat. A bennmaradása 'miatt amúgy is restelkedő igazgatóban ledikiismeretfurdalást kezdett kavarni az állandóan ismétlődő elutasító hang. „Nem elég, hogy a tsz-ben megmehez- telnek rám, hazudni kénytelen miattam a telefonközpontos” — ismerte el szégyenkezve. Elhatározta, hogy kiutazik vidékre, a megye legtávolabbi sarkába, ahova már többször hívták, de egyszer sem ment a hosszú, rázós, rossz út miatt. Már a kilincsen volt a keze, mikor eszébe jutott, hogy a két gépkocsivezetőt is a tsz-be rendelték. — Hát ez őrület! — sóhajtott fel. — Ügy búj kálók itt, mint egy gonosztevő. Legalább bent maradt volna a főosztályvezető és a főkönyvelő, mert akkor csaphatnánk egy értekezletet délig, a délután meg majd csak eltelne valahogy. Holnap? Esetleg holnap kimegyünk a tsz-be. — Lenyomta a kilincset, s aztán határozott léptekkel indult el a folyosón, hogy keressen valakiket, akikkel értekezhet, akik megnyugtatják háborgó lelkiismeiretét: Hamperli Károly nem mehetett kapálni, mert nagyon fontos megbeszélnivalója volt, Amint benyitott az egyik szobába, olyan örömmel kiáltott fel, mint a sivatagi vándor, amikor megpillantja az életmentő vizet: — öh... ö... i... igenis, kérlekszépen. Tudod, panaszkodtam már neked miatta, időnként kibírhatatlanul 6zúr a vakbelem. Most is. Nem mertem vele elindulni olyan messze. Úgy se tudnék kapálni, s csak kiröhögnének a beosztottak. — Igazad van — nyugtatta meg az igazgató. — Én egy központi instruktor miatt maradtam idehaza. Azt mondta, délfelé felkeres. Addig, ha mást találunk bent, meghányjuk-vetjük a vállalat ügyes-bajos dolgait. Együtt indultak el a folyosón, s mindegyik osztályon csatlakozott hozzájuk egy-egy osztályvezető. Mielőtt bementeik volna a főnök fogadószobájába, Hamperli Károly beszólt a telefonközpontba: Micike, ha a megyei vagy az országos szervektől keresnek, akkor bent vagyok, osztályvezetői értekezletet tartok, Ha más keres, akkor... szóval tudja. — Kartársak! Legnagyobb kedvvel most egy teherautót bérelnék, hogy szállítson ki bennünket kapálni. De az öltözetűnk sem megfelelő hozzá, az Idő pedig túl későre jár. Mivel úgyis terveztem egy osztály vezetőd értekezletet, most Itt az alkalom. Én, hogy úgymondjam, nem tartok bevezetőt, vessétek fel a problémát, beszélgessünk. Csak úgy közvetlenül. Az értekezlet a késő délutáni órákig elhúzódott, s rájöttek, hogy még egy egész sor fontos kérdést nem érintettek idő hiányában, ezért elhatározták, hogy másnap reggel megint összeülnek, ösz- sze is ültek. Hétfőn vaskos borítékot hozott a posta: A Keleti Tűz Tsz elnöke, párttitkára, agronómusa és bri- gádvezetöi külön-külön levélben, jó néhány tag aláírásával mondtak forró köszönetét azért a segítségért, amelyet a Békés megyei Zabot Hegyező és Kört Hitelesítő Vállalat adott a tsz-nek. — „Sajnáljuk — irta az elnök —, hogy az igazgató és az osztályvezető kartárnak fontos elfoglaltságuk miatt nem jöhettek ki, de mi úgy tekintjük, hogy kint voltak. Igazi férfimül ika volt, s ezért a fejenkénti egy liter bort félretettük önök részére. Kérjük, jöjjenek ki mielőbb, fogyasszák el vállalatuk és termelőszövetkezetünk virágzó együttműködésére és barátságára." — Mindig mondtam én, hogy a mi vállalatunk kollektíváján nem fog ki sem a szellemi, sem a fizikai munka — mondogatta elégedetten Hamperli Károly igazgató környezetének. KUKK IMRE Építhetők figyelem! Téglát, cserepet házhoz szállítunk kedvezményesen Megrendelést felvesz a TÜZÉP Békéscsaba, Orosházi úti telepe. 41. sz. AKÖV, Békéscsaba 456 Szóljunk róluk — Első osztályos kisfiámat minden reggel elkísérem az iskoláig. Egyrészt mert kicsit büszke vagyok arra, hogy fiam iskolás lett, másrészt azért, hogy legalább a tanítás kezdetére, ne maszatosan érkezzen, ha már haza úgy jön... Meg aztán az iskola kapujában néhány figyelmeztető szóval is ellátom. Az már persze más dolog, hogy a figyelmeztetésből mennyit tart be. De nem is any- nyira a szülői nevelés és gondoskodás jelentőségéről akarok itt szólni, hanem a pedagógusokról, mindenekelőtt a kis elsősök nevelőiről akarok itt néhány elismerő mondatot papírra vetni. Igen, elismerő szavakat, mondatokat. Mert megérdemlik... Tudom — magam is voltam diák —, hogy a közép- és felsőbb iskolák tanárai is fáradtan térnek haza. Hiszen a magasabb szintű nevelés megköveteli az alapos felkészülést a tanároktól is. Éppen ezért távol áll tőlem az a gondolat, hogy könnyebbnek kiáltsam ki a közép- és felsőbb iskolák pedagógusainak nevelő, oktató munkáját, a kis elsősökkel foglalkozó tanítók, tanárok javára. Mégis... Igen, valamit mégis szeretnék elmondani, úgy, ahogyan én látofn — s ezért ne nehezteljenek reám az általános iskola, felső tagozatának tanárai, s a középiskolák nevelői. Azt szeretném elmondani, hogy nagy dolognak tartom, s ugyanakkor az egyik legszebb feladatnak, megtanítani az óvodából máról holnapra az iskolák padjaiba kerülő, a játékon kívül semmivel nem törődő gyermekeinket a ceruza kézbefogására, majd a betűvetés mesterségére. Nagy dolog ez... és nem is könnyű feladat. Hiszen a kis elsősökkel nemcsak a betűk és a számok megismertetése, s azok leírásának elsajátítása jelenti a munka nehezebbik oldalát. Hanem inkább a nevelés, az oktatás olyan módszerének megválasztása, mely hatással van a fegyelem — különösen az iskolai fegyelem — csaknem teljesen ismeretlen, a tegnap még homokozóban, játszótéren futkáro- zó gyermek meglévő, de minden képpen gyerekes és naiv értelmére. Nagy-nagy türelem és végtelennek tetsző akaraterő kell ehhez. Hogy mennyi türelem és akaraterő kelj elsős gyermekeinket az általunk nevetségesen egyszerű ferde vonal, majd pedig a fordított pipa alakú írásjel, s a hullámos vonal leírásának megtanítására? S ezt követően elsegíteni gyermekeinket, hogy a fordított pipa-alakú írásjelből és a hullámos vonalból ii-es legyen — azt csak az tudja, aki figyelte már pedagógusainak végtelen türelmű tanításait, s odahaza, mint szülő, nem restell gyermeke mellé ülni, hogy segítsen ezzel a nevelőnek, ugyanakkor gyermeke gyorsabb fejlődésének. Nagy dolognak, szép feladatnak tartom: megtanítani az óvodák falai közül az iskolák padjaiba került gyermek-sereget a ceruza és a toll forgatására, a betűvetésre, a betűk megismerésére, az írás, az olvasás megtanítására. Mindezt úgy, hogy az iskolai, az utcai fegyelem alapvető részeit is elsajátítsák. Majd pedig fogalmat alkossanak a felnőttek közötti illemről és sok másról. Ezért tartom én nagy dolognak, szép feladatnak kis elsőseink pedagógusainak munkáját. Mert vi. tathatatlan: ők, a pedagógusok hivatottak arra, hogy az emberré nevelés, az emberré formálás alapjait kifejlesszék gyermekeinkben. S ez felelősséget, nagy felelősséget is jelent. Ezért tartom én nagyszerűnek és igazán élethivatásnak első osztályos gyermekeink mellett őrtálló pedagógusaink tevékenységét. E gondolatok jutottak eszembe, miközben a békéscsabai III. számú iskola nyitott ablaka alatt „lopva” hallgattam a kisfiámat is betűvetésre tanító fehérköpenyes tanító néni szavait. B. I. Szerkesztői üzenetek Kázmér Árpád. Békéscsaba. — Hozzánk küldött levelére közöljük, hogy a rendeletszámból valóban nem lehet megtudni, hogy a sertéspestis lezárása melyik várost érinti. A közérdekű közleményt Békéscsaba város tanácsa adta ki, így tehát sertéspestis miatt Békéscsaba város piacai lettek lezárva. * Tóth Adél levélírónknak üzenjük, hogy ügyében iniézkedni nem Rádió- és televízió-műsor CSÜTÖRTÖK, 1961. SZEPTEMBER 21. KOSSUTH RÁDIÓ: 4.30 Hírek. 4.35 Vidáman, frissen. 8.10 Operarészletek. 8.55 Édes anyanyelvűnk. 9.00 Maiina és a három mackó. 9.40 Ifj. Ma- gyari Imre népi zenekara játszik. 10.00 Hírek. 10.10 Napirenden ... 10.15 Zenés ajándékműsor a jubiláló Tatabányai Mész- és Cementmű dolgozóinak. 11.00 Rádió szabadegyetem. 11.25 Weiner: Magyar szvit. 12.00 Hírek. 12.15 János vitéz. 13.10 Egy falu — egy nóta. 13.50 Virágzik a kertünk. 14.00 Yma Sumac énekel. 14.15 Tervezőirodáink és a kapacitás. 14.25 Goldmark: Hegedűverseny. 15.00 Hírek. 15.10 Ábécédé. 15.30 Körmendi látogatás. 15.45 Tánczene. 16.25 Lányok, asszonyok. 16.40 Két részlet Gluck Alkésztisz c. operájából. 17.00 Hírek. 17.15 A repülőtértől a motelig... 17,45 Történelmi „útinapló”. 18.00 Szív küldi szívesen. 18.30 Ifjú Figyelő. 18.50 Közvetítés,. a kecskeméti Katona József Színházból: Az utolsó nemzedék. 21.38 A Jereb-egyiittes játszik. 22.00 Hírek. 22.15 Könnyű zene éjfélig. 24.00 Hírek. PETŐFI RÁDIÓ: 5.00 Reggeli zene. 5.00 Hírek. 14.15 Szívesen hallgattuk. 16.00 Hírek. 16.05 Botrány. 16.50 1000 szó oroszul. 17.00 „Tiszán innen, Dunán túl...” 17.15 Édes anyanyelvűnk. 17.20 Dvorzsák: Szláv táncok. 18.00 Hírek. 18.05 Magyar költők vidám verseiből. 18.20 Két kórusmű. 18.30 Sárközi Béni népi zenekara játszik. 19.00 Hírek. 19.05 Részletek Kemény Egon operettjeiből. 19.45 Az arcidegzsába sebészi kezelése. 19.55 Bacher Mihály zongorázik. 20.20 A német kérdés történelmi kislexikona. 20.45 Élőszóval — muzsikával. 23.00 Hírek. TELEVÍZIÓ: 18.00 Zenekedvelő Gyerekek Klubja. 18.45 TV Magazin. 19.45 A jövő hét műsora. 19.55 TV Híradó. 20.10 Küldetés Bahcsiszerájba. Szovjet fűm. 21.40 Hírek. tudunk, amíg pontos címét nem tudjuk. Kérjük, forduljon bizalommal a szerkesztőségünkhöz és ha mód van rá, személyesen keressen fel bennünket és a tőlünk telhetőt megtesszük érdeliében. Szarvasi Építő Ktsz, Szarvas Bajcsy Zs. u. I: te/efon /—55 Mozik műsora BRIGÁD MOZI, Békéscsaba. Szept. 18—20: A láp kutyája. K. h.: fél 6, fél 8, V.: fél 4, fel 6, fél 8, A Brigád Filmszínház értesíti kedves vendégeit, hogy 21-én, csütörtökön délután fél 4 órakor külön előadásban mutatja be „A levegő Koiumbusa” című első űrhajós filmet. SZABADSÁG MOZI B-csaba, Szept. 14— 20: Egy katona meg egy fél. K: h.: 6, 8, v.: 4, 6, 8. TERV MOZI, Békéscsaba, Szept, 18—20: Hyppolit, a lakáj. K. h.: fél 6, fél 8, v.: fél 4, fa 6, fél 8. SZABADSÁG MOZI, Gyoma. Szept 18—20: Kobra akció. K. h.: 8, v.: 4, 6, 8, PARTIZÁN MOZI, Orosháza: Szeptember 21—24: Lányok tavasza. K. h.; 6, 8, v.: 4, 6, 8.; béke MOZI, Orosháza, Szeptember 15— 20: Szeptemberi szerelem. K. b. fél 6, fél 3, v.: fél 4, fél 6, fél 8, PETŐFI MOZI, Gyula. Szeptember 21—216: Fatámadás. K. h.: 6, 8, V.: 4, 6, 3. ERKEL MOZI, Gyula. Szeptember 18—20: Cirkuszművészek. K. h.: fél 6, fél 8, v.: fa 4, fél 6, fél 8. VÖRÖS OKTOBER MOZI, Mezöko- vácsháza. Szept. 18—20: Liliomfi. K. h.: 8, v.: 4, 6, 8. BÁSTYA MOZI, Békés. Szeptember 21—24: A kolostor titka. K. h.: 6, 8, v.: 4, 6, 8. PETŐFI MOZI, Sarkad. Szeptember 18—20: Megmérgez a családom, K. h.: 8, V.: 4, 6, 8. TÁNCSICS MOZI, Szarvas.- Szept. 18—20: Bambi. K. h.: 6, 8, V.: 4, 6, 8. ADY MOZI, Szeghalom. Szeptember 18—20: Tacskó. K. h.: 8, v.: 4, 6, 8, SZABADSÁG MOZI, Vésztő. Szept 18—20: A spessarti fogadó. K. h. 8, v.: C, 8. DÓZSA MOZI, Tótkomlós. Szept 18—20: Taláils,ozas-.íZ ördöggel, K. hal 8, v.: 4, 6, 8. Vállalja a lakosság részére: Családi házak építését, tatarozását, javítását és szerelését kulcsátadásig, OTP- kölesönnel vagy anélkül. Szövetkezetünk mindennemű anyagot biztosít a megrendelőnek. Azonkívül vállal a szövetkezet szobafestést, mázolást, kőműves- és ácsmunkát, valamint mindennemű asztalosmunkát. A lakosság érdekében elvál. lal a szövetkezet bármilyen új munkát segédmunkással vagy anélkül. Tervezési költség díjtalan! Keresse fel bizalommal szövetkezetünket 469