Békés Megyei Népújság, 1961. augusztus (16. évfolyam, 179-205. szám)
1961-08-17 / 193. szám
NÉPÚJSÁG 1961. augusztus 17., csütörtök ■ • ww SZÜLŐFALUM—MEHKEREK 'y/' alamikor így nyilatkoztak róla: — Mocsárral körülvett román nemzetiségű falu. A puszta megélhetésért küzdő nép lakja. A sovinizmus áldozatai, a társadalom számkivetettjei ők, akik egyik urasági birtokról a másikra vándorolnak, hogy némi munkát kaphassanak... Igen, bizony így élt szülőfalum egyszerű népe, történelmileg még nem is oly régen. Már éjjel egy órakor kelt a szerencsétlen nincstelenje, hogy ötre Tisza gróf birtokán jelentkezhessen az intézőnél valami elfoglaltságért. Az akkori 20—24 éves fiatalasszonyok hajában már ősz hajszál is akadt. A férficseléd az igen nehéz munkától sérvet kapott, asszonya pedig hamar tönkrement, megöregedett. No és az akkori kultúra? A falu „közéleti” helye a templom meg a kocsma volt. A kocsmába búfelejtésért ment a szegényember, a templomba pedig azért, hogy imádkozással elnyerje a papok által ígért „földöntúli boldogságot”. 1\T emcsak a társadalmi, de a családi élet is ezt a pusztító, embernyomorító ellentétet tükrözte. Ellentét a fiú, az apa meg az anya közt. Az apa ütötte-verte a fiát, ócsárolta feleségét. A szomszédok állandóan civakodtak egymással, ha véletlenül a mezsgyéből valamelyikük maga felé szántott egy vonalnyit, és még ezerféle egyéb kis ügy miatt. Mindezt a szegénység, a kizsákmányoltság csiholta ki belőlük. Nem egy gyermek, felnőve, szívesebben a halálba küldte volna szüleit, hogy ne kelljen etetni, ruházni. A zsellérasszonynak télen sem volt pihenése. Többek közt a más kenderét fonva szívta a port a betegségig. A régi méhkerékiek, a maiakkal ellentétben, majdnem mindenféle szórakozásból ki voltak zárva. Örömüket, bánatukat, szegénységüket és szerelmüket a fonóban énekelt dalokba öntötték. Énekeltek Balogh Tógyerről, az egykori híres betyárról, aki ro- mány anyanyelvű volt, de nyelvre való tekintet nélkül arra akart tanítani minden szegényt, hogy miként küzdjön az urak ellen. De tragédiájára, a szegénység között akadt néhány ostoba, aki nem értette őt, s az „igazságos törvény” kezére adta. A sok fájdalom és szenvedés azonban véget ért. A nép nagy örömmel fogadta a bevonuló román és szovjet katonákat. Sok agrárproletár szemében csillogott az öröm könnye. Ugyanakkor komor képpel bújtak elő pincéjükből a szegények tegnapi kizsákmányolok Közvetlenül a felszabadulás után Méhkerékre sem következtek gondtalan napok, de néhány évi erőfeszítés mifelénk is érlelni kezdte a jobblét gyümölcsét. A fiatalság előtt megnyíltak a különféle iskolák kapui. Míg azelőtt Méhkeréknek ha 3—4 tanult embere akadt, ma már 51 azoknak a fiataloknak a száma, akik különböző egyetemen végeztek. 1951-ben kapott villanyt a falu. Ezzel megjelent a rádió is. Most már minden második házban van. További kulturális öröm volt a művelődési otthon és a mozi. Minden vasárnap tele van. Régen egyáltalán nem volt Méhkeréknek kultúrcsoportja, most meg már olyannal büszkélkedhet, amelyik román népi táncokkal és dalokkal országos versenyen első díjat nyert. A sport is felfejlődőben van. jVf éhkerék az ifjúsági ház és a pártház mellett új iskolát is kapott. A régi és a mostani diákok közt, életkörülményeiket illetően, nagy a különbség. Valamikor lábbeli és ruha hiányában télen nem is jártak a gyerekek iskolába. Ma alig van hiányzás. Óvodát is kaptunk. A nép ellenségei a mi falunkban is előfordultak. Látván az óriási változást, hamis propagandába kezdtek. Erre különösen 1956 ősze mutatkozott alkalmasnak. Tervük azonban Méhkeréken is csődöt mondott. Az ellenforradalom után új tanácsháza, artézi kút és bolt épült. Azelőtt a jó ivóvíz ritkaság számba ment, most meg négy artézi kutunk is van. A falu határában lévő talajvizet lecsapoltuk. A z első termelőszövetkezet 1950-ben alakult. A falu mezőgazdaságának szocialista átszervezése lendületet vett. Az agitá- ciós munkából az ifjúság erőteljesen kivette részét a családban, utcán, mindenütt. Kezdetben sokan, az ellenség hazugsághadjáratának a hatására nem, vagy igen bizonytalanul írták alá a belépési nyilatkozatot. Aztán lassan, de biztosan az egész község lakossága tsz-be tömörült. A szövetkezet a „Nicolae Balcescu” nevet vette fel. A név egykori viselője híres román forradalmán volt, aki a magyar szabadságharc nagy vezérével, Kossuthtal igyekezett kapcsolatot teremteni. Minden zárszámadáskor több és több jut egy munkaegységre. A tsz jövedelmét a gépesítés, a korszerű földművelés állandóan gyarapítja. A lenért is sok százezer forintot kap a tsz, és a fokhagyma is igen jól jövedelmez. Amint több mezőgazdasági szakember lesz a faluban, a szövetkezet a primőráru termelésére is rááll. A férőhelyproblémát fokról fokra megoldják, a belterjes állattenyésztés nagy előnyére. A terméketlen földeken juhnyájak sokasága legel, pótolva az egyébként másra alig használható talaj táperejét és gyarapítva a szövetkezetiek bevételét. A rizstelepek is sokat „hoznak a konyhára”. A termelőszövetkezeti élettel megszűnt a méhkerékiek régi, átkos foglalatossága, a munkalehetőség utáni sok hónapi vándorlás, távoliét. Az is elmarad, hogy kora hajnalban kelljen ébredni és holdvilágnál feküdni. Természetesen nyári időben, ha a munka úgy kívánja, senki sem rest meghosszabbítani a napot. Ennek ellenére nyári esténként is jut idő a televízió élvezésére mindenkinek. K özségünk távlati tervében több millió forintos beruházásként új, modern művelődési ház, családi vendéglő és cukrászda is szerepel. De a falu népe már ezzel sem teljesen elégedett, még többre vágyik, noha a felszabadulás előtt például csak egy kicsi, piros gumis, rozoga kerékpár gurult Méhkerék utcáin, a „haladás” gyenge jelképeként. Üj életünkben viszont a motorkerékpár, és más drága tárgy — mosógép, televízió vétele és használata mindennapos dolog. Akadnak nálunk, akik az eddigi fejlődést elegendőnek tartják. A többség azonban szakadatlanul messzebb és magasabbra akar jutni, ezért igyekszik, szorgoskodik. A dolgozó paraszt akkor boldog, ha így, ilyen pompásan érik be munkájának a gyümölcse. Ezért tudja mindenki kívülről a mélyből elindító dátumot: 1945. április 4. És még menynyit akarunk mi, méhkerékiek tudni, tanulni, művelődni és alkotni! „ , . , ,, s Rolcszm László gimnáziumi tanuló Vidám kirándulás Augusztus 15-én egésznapos kirándulásra mentek Tótkomlósra a békéscsabai Dózsa Termelőszövetkezet tagjai. A mintegy 60 kiránduló részére a termelőszövetkezet vezetősége külön autóbuszt biztosított. A kirándulók meglátogatták a tótkomlósi Rózsa-fürdőt, ahol igen kellemesen töltötték el idejüket. Visszafelé tapasztalatcserelátogatást tettek a békéscsabai Béke Termelőszövetkezetben, s többek között megtekintették a termelőszövetkezet központi üzemegységét, a baromfi- és szarv asmarhaállományt. A becsületességről — Becsületes ember vagy nem becsületes? — e kérdés nemegyszer felszínre kerül, amikor olyan emberekről mondunk véleményt, akik helytelen magatartásuk vagy régebbi osztályhelyzetük, mai passzivitásuk miatt nem tiszták előttünk. Vannak, akik nem is gondolnak arra, milyen sok múlik a helyes megítélésén. Bizalmatlanság vagy bizalom következik belőle, mely igen jelentős egy ember, egy közösség életében. Végső soron arról is szó van, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt helyes politikájának szellemében gondolkodunk-e, vagy pedig valami más, ettől a politikától idegen nézeteket juttatunk érvényre. A bizalmatlanság letöri a munkakedvet, akinek szól, kiközösítve érzi magát. Gátoljuk őt abban, hogy jó útra térjen. Előfordulhat, hogy azt az embert, aki szövetségesünk, barátunk lehetne, a bizalmatlansággal eltaszítjuk magunktól, ellenséget csinálunk belőle. Erről jut eszembe egy eset. Néhány éve történt, de a tanulsága maradandó. Börtönből szabadulva egyenesen az üzemünkbe került egy munkás, akit annak idején gazdasági bűncselekményért a bíróság egy évre elítélt. Néhány ember által terjesztett hangulat azt diktálta, hogy gyanakodva fogadjuk. Tűrjük meg magunk között, de figyeljük minden lépését... Mellettem dolgozott a másik satun. Már az első napon észrevettem, hogy munkáját nagy hozzáértéssel, gonddal csinálja. Ez elég volt arra, hogy bizalommal forduljak felé. Még aznap közelebbről is összeismerkedtünk. Nem kérdeztem tőle, miért volt büntetve, egy idő után ő maga mondta el. Hozzátette, hogy nagyon megbánta, szégyel^vwwwwwwwwwwwvws<wwwwww< « JHunhumo ds zi'r Sok barátom közül legnagyobb tisztelettel mindig a Taxisofőrről, a pincérről és a vén borbélymesterről emlékezem ... Mert az ő mesterségük mincienik között is a legizgalmasabb, ök aztán csakugyan az élet sűrűjében élnek... A munkájuk! Csak éljen valaki nélkülük! Majd megtudja, mi a magyarok istene. És a munkamódszerük?! Hát az valóságos csoda! Én ismerem. Nekem elmondják ... Ha jó kedvük van .. * Szóval. •. Félre kertelés, szókeresés .., Valahogy így .. * A TAXISOFŐR: „Nézze, kedves utas... Nekünk a tisztelt utas kívánsága az parancs .. . Mert ügyi, vannak olyan utasok is, akik csak beülnek, lesnek az útra, mintha mozivászon lenne. Nem szólnának egy szót se... Ilyenkor az ember csak vezet, nem szól. Azért a kis pénzért csak nem fogom még szórakoztatni is. . Mert ügyi ... A fizetés az nem olyan acélos kérem ... Még azt a kis borravalót is sajnálják... Ha-ha! Ismerni kell az utast kérem .. Van, aki született gavallér. Bevágódik kéthetenként egyszer a kocsimba. „Gyerünk fater ...” Körbekocsdzza a várost, kiinteget a lányoknak ... Az_ tán fizet.,. Mondjuk egy tízessel többet... Van smucig is kérem. Az olyan, hogy ha 16-ot mutat a taxaméter, a húszasból négyet még visszamarkol ... Minek ül az ilyen taxiba? Mehjen gyalog. Vannak szó- rakozottak. Csak odanyomják a százast és tartják a markukat. Az ilyen számolatlanul dugja zsebre a visszajárót. Ezektől meg kell kérdezni: „Mennyit számoljak, kérem?” Vannak persze precízek. Ezeknek csak megmagyarázom, hogy milyen a motor... Dicsérem, hogy milyen intelligens. Még az ajtót is kinyitom előtte.. Az testvérek között is plusz egy ötös! Aztán azt is kell tudni kérem, hogy hová álljon az ember, ügyi. Mert kérem, minek álljak én vonat után az állomáshoz? Akkor nincs utas. A Nemzeti előtt. Az a bolt. Mert ügyi, jönnek a jókedvű dolgozók. Mit számít már olyankor, hogy azt a rongyos tizenötöt egy kicsit megtoldják egy kissé. Ahhoz is kell érteni, hogyan szidja az ember az előző utast. Mert mondja csak kedves utas. Micsoda dolog az, hogy benn ülnek az előbb is négyen, viháncol- nak, még a rádiót is bekapcsolják, az ablakot lekurblizzák... Aztán kiszúrják a szemem egy rongyos ötössel... Higgye el, kedves utas, az ilyen smucigot legszívesebben beleborítanám az árokba.. És egy ilyen beszélgetés után szívesen kifizetem tizenkettő helyet a húszat... Mit lehet tudni! Nem szeretek árokba gurulni! A PINCÉR: „Szervusz, édes barátom... Jaj, de jó, hogy látlak... Tudod, olyan ritkán vetődik be hozzánk ilyen gáláns, gavallér vendég... Hol vannak már az igazi urak? Bejön a sok vékonypénzű legényke és még van bőr a képén egy zóna pörköltet rendelni... Arról nem is beszélek, hogy legfeljebb egy pikoló világost kér utána... De felforr bennem a méreg, amikor az olyan nyavalyások sima vizet kérnek... Kérlek alássan. Nekem az a módszerem, hogy a vendéget jóízlésre, viselkedésre tanítom... Kérlek... Itt van az étlap, csak parancsolj... Csemege bőséntál... Potom negyvenkettő. Erre aztán vétek azt a vacak sört inni... Erre a legjobb a zöldszilványi... Zöld- szilványi egy kis ásványvízzel... Előtte gin... Mert kérlek tisztelettel, komoly ember nem issza azt a büdös szilvóriumot... A kedves vendéggel foglalkozni kell kérlek... Jóízlésre kell szoktatni.. Az én drága vendégem, az nem lehet smucig ember... Jaj, de sokat beszélek... Hozom kérlek tisztelettel... Hozom. Tudom, ismerlek... Bízd csak rám, édes barátom... Még jó, hogy odébbmegy egy asztallal. Ott elölről kezdi. Legalább van időm a pénztárcámba pillantani.... Azt hittem, megúszom egy zónapörkölttel és egy pikoló világossal. De nekem van bőr a képemen! A BORBÉLY: Uram... Az emberek nagyon li a dolgot. A műhely kollektívája befogadta, s a mi ismerkedésünkből pedig barátság fejlődött. Az üzemben megerősödött iránta a bizalom. Kiváló, becsületes munkájáért többször részesült dicséretben, jutalomban, úgy, mint a többi munkás. Ugyanakkor volt abban az üzemrészben két segédmunkás is, akiket lépten-nyomon biztatni kellett, mert ahol csak tehették, kibújtak a munka alól. Lel- kiismeretlenül lopták az időt, a brigád teljesítményének rovására. Többszöri beszélgetés és figyelmeztetés után sem hajlottak a jó szóra. Követeltük az igazgatótól az elbocsátásukat. Ezeket nem tartottuk becsületes embereknek, jóllehet, ők büntetlen előéletűek voltak. Mi tehát az a mérce, mely a becsületes és nem becsületes embert egymástól megkülönbözteti? Kádár elvtárs egyik beszédében érintette ezt a kérdést, amikor arról szólt, hogy nem helyes valakit kizárni azért a munkából, mert 1942-ben vagy 1956-ban palahol valamit mondott, amit maga is régesrég szégyell. Inkább bízzunk egy emberben, és esetleg csalódjunk benne, semhogy eleve bizalmatlanok legyünk, s ezzel becsületes embereket taszítsunk el ügyünktől. — Nálunk minden ember előtt nyitva áll az út — mondotta. — Bizonyosak vagyunk abban, hogy aki ma még tétovázik, az is rátalál, s kevesen lesznek azok, akikkel a nép ezen az úton összeütközik. Lesznek olyanok, akikkel ez elkerülhetetlen, de hogy kevés ilyen legyen, az nekünk is érdekünk. Semmi szükség arra, hogy szaporítsuk ellenségeink számát, hogy rendes emberekből, vagy mondjuk közömbösökből ellenséget csináljunk...” B. Z. kicsinyesek... Kérem, itt vágjam el a fülét — pedig már tíz éve egy karcolást sem ejtettem senkin —, ha nincsenek olyanok, akik képesek a markukat tartani egy rongyos forintért... Sajnálják a borravalót ... Persze a szép munka .. Persze a precíz munka, az kell... Nem azért mondom kérem, de gondolja csak meg... Ha az a borbély nem lelkiismeretes, ha az a borbély nem gondos... Ha az a jjorbély teszem azt másnapos. Hát nem megtehetné, hogy ebbe a szép fekete, göndör hajba belevág, mondjuk egy keresztet és a kedves vendég elmehet Domoszlóra szamárnak ... Hát nincs igazam. kérem... Tudja uram, amikor beü! ide a székembe egy olyan smucig pali... Hát mondja meg milyen nagy dolog ez... Ha én egy olyan semmi ember vagyok, hát nem megcsúszhat a kezem a nyakborotválás közben? És akkor nyekk ... Hát nem ijedhetek én meg kérem például egy ajtócsapástól? Akkor volt fül, nincs fül... # Ü-i nem tudom, ki hogy van ezzel. De teszem azt, ha én elmegyek a gőzfürdőbe, annak a nyomorult Glabácsnak is odadobom azt a tízest... Pedig annak nincs borotva a kezében... S nézze milyen éles...” Hű, de csiklandós... Most mondják meg kérem! Próbáljak leszokni a borravalóról. Hát nem a becsületével és a biztonságával játszik az ember? Pásztor Ferenc
