Békés Megyei Népújság, 1961. augusztus (16. évfolyam, 179-205. szám)
1961-08-31 / 205. szám
4 NÉPÚJSÁG 1961. augusztus 31., csütörtök mm „A munkásoknak mindenütt van helyük 99 IV. Az első sétára, azaz városnézésre indultam. Kissé elmosolyodtam, amikor a volt Szent László téren leszálltam a villamosról, mert eszembe jutottak testvérbátyám szavai: Szívesen elkalauzolnálak öcsém, mert attól tartok, hogy eltévedsz a sokat változott Nagyváradon, de hát dolgozom. — Annyit csak nem változott, hogy eltévedjek? — Lehet, hogy éppen annyit nem, de nagyon sokat, az bizonyos. A Szent László téren most is úgy emelkedik a Szent László és a Holdas-templom, a városháza és a Sas-palota, ahogyan régen. A forgalom azonban jóval nagyobb, hiszen 1944 óta legalább 40 ezerrel szaporodott a város lakossága és a környékről is jóval többen járnak be dolgozni, az azóta épült sok új gyárba, üzemekbe. Csakhogy most egészen másképpen néznek ki az emberek, mint régen: sokkal egészségesebbek és jobban öltözöttek. A régi viselet, főleg a rongyos ruha, amit a nyomorúság akasztott a román munkásokra, parasztokra, a kendervá- szcnból készült bő gatya, bő ujjú ing, a darócból készült mellény és a bocskor ritka, mint a fehér holló. Mindössze két ilyen öltözetű román emberrel találkoztam. Testvérek, Szatmár megyébe valók, valami fakitermelésen dolgoz, nak a város határában. „A múlt megtestesítői” — gondoltam, amikor megláttam őket a volt Royal étteremből kifelé jönni. — Ne haragudjanak, ha megkérdezem: Miért voltak bent ebben a fényes étteremben? — Megittunk néhány pohár sört — válaszolták úgy, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga volna. box csizmámat és szép posztóka- lappai cserélem le a szalmakalapot. Vasárnaponként abban járok, a munkában ez is megteszi. Ha elnyűvik, nem lesz többet ilyen öltözetem. — Miért ne, ha szereti. Magyar- országon is vannak még, akik semmi pénzért sem cserélnék fel a régi viseletét. Lengyelországban is láttam még szűrnadrágos, szűrkabátos parasztembereket. Pedig ott is futja már divatos öltözetre mindenkinek. — Ügy a jó, ha mindenütt jól élnek. Sok szerencsét! — köszöntek és sétáló léptekkel indultak el nagyállomásig, hanem egészen Biharpüspökiig, az ottani lakosok nagyon régi, 5—6 évvel ezelőtt megvalósult álmaként. A kórházon túl lefordulok balra, s azt hiszem, hogy a régi, eléggé elhanyagolt Schlaug-kertben találom magam. Azonban egy egészen kellemes, Petőfi Sándor nevét viselő parkba értem, ahol nemcsak szebbnél szebb díszfák és virágok díszlenek, hanem egy emelkedőt olyan szépen kiképezték betonból és sziklából vízesésre, hogy öröm nézni. Erre a szép parkra egy ébként egy körülbelül 15 lakásos, háromemeletes modern, új ház néz le. Mellesleg szinte alig van a városnak olyan kerülete, ahol hatalmas új bérházak ne emelkednének, ne épülnének. A Pető- fi-park végében a püspöki rezidencia és a Székesegyház emelkedik. „Urak, papok dölyfét lm, eleget tűrtük! Gyomrunkban a sok bánatot Már eleget gyűrtük." — villannak eszembe Ady Endre verssorai, nem is gondolva arra, hogy a püspöki rezidenciában és a Kanonok soron már nincsenek papok. Először a Székesegyházhoz mentem, amely annyira be van állványozva és messziről nem láttam: ott áll e még Szent László v~flopp r ~ iűl : úLCtfTf ' . „Szabály az. Nem kenyerem a „kukacoskodás”, de néha egy-egy jelenség önkéntelenül is arra figyelmeztet, hogy jó lenne, ha rendelkeznék mindazon szabálygyűjteménnyel, , amelyek naponként igazgatják életünket. Mert ki tagadná, hogy életünkhöz szervesen hozzátartozik az utazás, és nyilván, a vasúti szabályok ismerete nem válna kárunkra. E tétel igazolására elmondok any- nyit, hogy vasárnap este a 18,33 perckor a Szegedről induló személyvonattal utaztam Békéscsaba felé. Rókuson dicsértem önmagámban éleslátásomat, hogy *■ párnás jegyet vettem, mert a kupéban, amibe beszálltam, mindössze csak ketten foglaltak helyet. A világítás jó volt, nyugodtan olvastam. Vásárhely előtt néhány kilométerrel megjelent a kalauz. — Kérem a kezeletlen menetjegyeket — s mint ahogy lenni szokott, mindenki zsebében kutat és egy kicsit bűnösen, félve, hogy jaj valami szabálytalanságot követtünk el — átadjuk a jegyet. Ütitársaim is így tesznek. A kalauz hangja, mint mennydörgés csattan. — Az önök jegye fapados kocsiba szól, 18 forint pótdíjat fizetnek Szentesig. S a kalauz nem tűr ellentmondást, mint ítéletvégrehajtó kényszeríteni akarja a fizetést és az egyáltalán nem barátságos hangulatú beszélgetésbe beleszólva tudjuk csak megakadályozni, hogy elégedjen meg a jegyzőkönyvezéssel. A „bűnös" így védekezik. — Ugyanilyen vonattal jöttünk, és a fapados kocsi ugyanígy nézett ki. Igaz, ott bőrülések voltak. A csoda tudja, hogy melyik a párnás és melyik a fapados. S legalább hallgasson meg, kalauz úr... A kalauz nem hallgat senkire, mint mondja, a szabályt ö tudja, ő arról nem tehet, hogy ez az idős parasztházaspár (mert ez is kiderült) csak hat elemit végzett. O egy „felsőbbrendű” lény, ő fizettet, ő nem csapja be a MÁV-ot. Azt tényleg nem csapta be a kalauz, talán a szabályok szerint is járt el, de a sokszor tapasztalt hang nem méltó bármily régi paragrafusokkal dolgozó intézmény dolgozójához sem! (Dóczi) Mihók Petru és Vaszüe a főutcán. Én is arra mentem. Az épületek itt még régebbiek, azért mégis más minden. Az egykori Casino mozi plakátja többek között Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig című művéből készölt filmet hirdeti. De van műsoron szovjet, csehszlovák, keletnémet és természetesen román film is. Tizenhét évvel ezelőtt még nem gyártottak román filmet és főleg a gangsterekről, a lövöldöző cowboyokról készült amerikai filmeket pergették a mozikban. Ilyen forgalmas a volt főutca — Tudják-e, hogy ebbe az étterembe csak azok tehették be valamikor a lábukat, akik elegánsak voltak. Vagyis az urak, mert azoknak volt pénzük. — Az már régen volt, most olyan világot élünk, hogy a munkásembernek mindenütt helye van — válaszolták. — Megengedik, hogy lefényképezzem magukat a népviselet miatt egy magyarországi újság számára? — Egész nyugodtan. Fényképezett már minket a napokban egy lengyel turista is. Azt mondta, érdekes az öltözetünk. Neki is mondtam, magának is mondom: fényképezzen le akkor is, amikor felveszem a szép sötétkék ruhámat, felhúzom a csillogó fényű Annyit gyártottak belőle, hogy minden hétre jutott mindegyik moziba. Volt is hatásuk ezeknek a filmeknek: Az Apollo mozi egy'k jegyszedője a moziban követett el erőszakot egy 14 éves lányon, aztán megfojtotta és az erkély padozata alá temette el... S menynyi hasonló eset történt még. A főutca nagyállomás felőli vége felé — akárcsak Pesten lát az ember — új villamossíneket fektetnek le. Érdekesség ezzel kapcsolatban, hogy a volt Sztarovecz- ki utcán is van már villamosjárat, mióta a Baross-hidat kiszélesítették. Ezzel a járattal lényegesen mentesült a főutca forgalma, ahol a régebbi párhuzamos járat helyett csak egyirányú villamos- közlekedés van. S nemcsak a király életnagyságú szobra. Igen, ott áll úgy, ahogyan az 1920-as években odaállították a Szent László térről. Amint ott nézelődtem, fényképeztem, egy idősebb ember lépkedett hozzám, a Székesegyház és a tatarozáshoz szükséges felszerelések, anyagok őrzője. — Az egyház tataroztatja a templomot? — kérdeztem tőle, amint megismerkedtünk. — Á nem. Az állam. — Nálunk is így van. — ^üsakhogy a rezidenciát és a Kanonok sort átadták lakás céljára. Görögök laknak benne, vagy 180 család. Képzelheti, milyen istentelen dolgot visznek véghez.. — Nem látom, hogy megrongálták volna. — Nem ilyen célra épült az. Az idős ember előtt nem akartain „istentelenkedni” örömömmel, hogy eltűnt onnan a sok pap, akik azért éltek jól, mert félrevezették, elbutították a népet. Egyébként nemcsak akkor követtek ei „istentelenséget” a rezidenciával, amikor lakás céljára adták át annyi szobáját, ahány nap van egy évben, hanem már azelőtt is. Az álszenteskedő horthysta urak is hol katonákat, hol légoltalmi szolgálatosokat helyezte el egy-egy szárnyába. A nagyváradi városi tanács elhatározta, hogy pedagógiai főiskolát létesít. Többektől úgy hallottam, hogy Nagyvárad első főiskolája a volt püspöki rezidenciában kap helyet, amint annyi lakás épül, hogy az ott lakókat át tudják költöztetni. Lehetséges, hogy ez csak olyan „úgy hallottam”. Tény azonban, hogy hamarosan lesz pedagógiai főiskola, de tény az is, hogy a város kerületeiben gombamódra emelkednek az új, modern lakóháztömbök. (Folytatjuk) Kukk Imre A munkavédelmi rejívénypályázatunk kérdései Mint tegnapi számunkban közültük, az augusztus 30-tól szeptember 10-ig tartó munkavédelmi kiállítással egy időben a Szakszervezetek Megyei Tanácsának Elnöksége és szerkesztőségünk munkavédelmi rejtvénypályázatot indít lapunkban. A rejtvénypályázat négyfordulós. Minden fordulóban három kérdést teszünk fel a pályázaton részt vevőknek. Pályázati díjak: I. DlJ: kéthetes ingyenes üdülés Galyatetőn, MÁSODIK Díj: egy darab fényképezőgép, HARMADIK DÍJ: egy darab aktatáska. Az első forduló kérdései: 1. Sorolja fel a kiállításon látható mezőgazdasági maketteket. 2. Soroljon fel öt munkavédelmi filmet azok közül, amelyeket szeptember elsején vetítenek a kiállításon. 3. Sorolja fel az anyagszállítás* sál és az anyagmozgatással foglalkozó plakátokat, maketteket és fényképeket. A második forduló kérdéseit lapunk szeptember 2-i számában közöljük. A kérdésekre adott választ légiké-' sőbb 1961. szeptember 15-ig keH beküldeni a másik három forduló kérdéseire adott válasszal együtt, Békés megyei Népújság Szerkesztősége, Békéscsaba, Szabadság tér 19. címre. A pályázaton csak az vehet részt, áld az alább közölt pályázati szelvényt is csatolja. Munkavédelmi rejtvénypályázat I. Nagy érdeklődés a nemzetiségi középiskolák iránt Az új oktatási év előtt megyénkben nagyon megnőtt az érdeklődés a nemzetiségi gimnáziumok iránt. A termelőszövetkezeti városokból, falvakból és a tanyavilágból egyre több szülő küldi gyermekét szlovák és román nyelvű gimnáziumba, hogy megtanulja helyesen saját anyanyelvit. A gyulai román gimnázium a nyár elején érettségizett diákjai közül például tízen választották a tanári pályát, főiskolára, egyetemre mennek, s anyanyelvűk tanításával foglalkoznak később. A román gimnáziumban a tervezett egy elsőosztály helyett kettőt nyitnak, mert ötven jó tanuló diák kérte felvételét, A békéscsabai szlovák gimnáziumban szintén negyven elsőosztályos kezdi meg a tanulást. Jogos-e a panasz? A napokban egy olyan háziasz- szonnyal találkoztam, aki többször jár vásárolni a Szabadság téri zöldségboltba. — Tessék elképzelni — panaszkodott többek között —, akármikor megyek le, mindig órákig kell sorban állnom, ha valamit vásárolni akarok. — S ennek mi az oka ön szerint? — Az egyik az, hogy az utóbbi időben nagyon jó minőségű árut kapnak a zöldségboltban. De viszont olyan eset is fennáll, hogy az új beosztott kiszolgálónő bizony elég lassan, ráérően dolgozik. Véleményem szerint, amikor ilyen sok a vásárló, akkor gyorsabban kellene kiszolgálni. Azt, hogy igaza van-e ennek a háziasszonynak, nehéz eldönteni, hiszen a kiszolgáló egész nap lót- fut, és bizony el is fárad. Véleményünk szerint más megoldást kellene találni a kiszolgálás meggyorsítására. —tyik— 1
