Békés Megyei Népújság, 1961. július (16. évfolyam, 154-178. szám)
1961-07-18 / 167. szám
4 NÉP ÚJ $ ÁG 1961. július 18., kedd MANUKA. Nem a közismert és közkedvelt sláger elemzésével akarok itt foglalkozni, jóllehet az talán nagyobb érdeklődésre tarthatna számot. Szubjektív beszámoló akar lenni ez az írás egy látogatásról, ami nagyon sok szép tapasztalatot jelentett, érdemes visszaemlékezni rá. A mezőhegyesi KlSZ-táborban szerzett élményemről adnék itt számot Igaz ugyan, hogy a téma egyáltalán nem ritkaság napjainkban, hiszen évről évre több KISZ-tábor sok ezer fiatal dolgozóját dicsérhetjük, de ez a tábor mégis figyelmet érdemel. Már a külseje is fölkelti az érkező látogató érdeklődését. A szorgos, gondos lakók tisztává, esztétikailag is széppé varázsolták lakósátraik környékét. Az igen jól felszerelt és kifogástalan ellátást biztosító konyha és ebédlő mellett minden igényt kielégít a fürdő (ha van víz), a színpad, melyen a megye legjobb kultúrotthonainak műkedvelői lépnek fel a melegtől elcsigázott fiatalok felfrissítésére, a sportpálya, ahol mozgási lehetőséget találnak azok, akiknek nem volt elég a napi munka. Az egész tábor központjában pedig komoly ünnepélyességet jelent az árbocon lengő nemzeti zászló. Ez a tábor, a nagyon kellemes mezőhegyesi erdőben. És lakói? A több, mint négyszáz Békés megyei diáklány maga beszél magáért. Mindannyian vidámak, jól érzik magukat. Látogatásunk napján véletlenül még a jelszó is éppen „jókedv”. Ezt kéri tőlünk számon a kaput jelentő lánc mögül az egyik őr, aki hirtelen talpon termett és csípőre tett kézzel (tűzrőlpattant kis menyecske lesz belőle, kétszer is gondolja meg, aki feleségül kéri!) világosít fel, hogy előbb engedélyt kell kérni... A tábor vezetője, Szabó Julianna, nagyon kedvesen fogad bennünket. Különösen, hogy bemutatkoztunk: Orosházáról jöttünk. — Orosházáról? Jaj, azok dolgoznak a legjobban! Nagyon fognak örülni a látogatásnak. Bennünket is öröm fog el, ahogyan már az első percben beszélnek a csoportról. Megismerkedünk még Illyés Máriával, a népszerű „doki nénivel”, Tóth Erzsébettel, a tábor helyettes vezetőjével, Sándor Magdolnával, a kultúrfelelőssel és itt találjuk iskolánk volt növendékét, H. Kovács Magdát, mint a tábor sportfelelősét. Mindannyian vidámak, kedvesek, látszik rajtuk, hogy a táborban semmi baj, semmi gond nincsen. Tekintve, hogy még messze van az ebédidő, kisétálunk a kukoricatáblák közé, ahol a fiatalok dolgoznak. Szarvasi, békési, békéscsabai diáklányok mellett megyünk el, míg megtaláljuk csoportunkat. Akárhol állunk meg közben „hátráltatni a munkát”, mindenütt nagyon jó hangulat fogadott. — Csak a meleggel van egy kis baj — mondják a lányok —, a munka nem nehéz. — Most meg már különösen nem, hogy csak néhány nap van hátra — jegyzi meg tréfásan valamelyikük, mire a többi is helyeDCúzmiluis ál moh Nem fontos kérem, ne higgyenek nekem. Tudom, hogy úgy sem hisznek, pedig felelősségem teljes tudatában kijelentem: nem szeretem Ga- garint. Nem! De azért, mert maguk valameny- nyien gagarinisták, azért nem kell a másikat ... szóval nem kell engem agyonszekálni, kérem!... Nem elég, hogy a feleségem mást nem csinál április 12-e óta! Az egész dolog akkor este kezdődött. Hazajön a feleségem és nekem- ront: — Hallottad, Lajos? Hogy az a Gagarin milyen rcm bátor lehet! Nem úgy, mint te, Lajos. Már két éve nyag- gatlak, hogy állj oda a főnököd elé és kérj fizetésemelést. Hát volt neked bátorságod? Soha! Soha! Így kezdődött, kérem. És a feleségem az első összecsapás után sem vonult vissza, nehogy azt higgyék! Dehogy. Tovább támadott. — Ez igen! Milyen remek, csinos fiatalember ez a Gagarin! Látod, Lajos? — és mutatja az újságot. Lopva a tükörbe néztem. Hát, ami igaz, igaz. Gagarin ebben is lefőzött, mert, hogy mást ne mondjak ugyebár, az én orrom már azon a fényképen is kilógott a képkeretből, amelyiken még csak két éves vagyok, és a nagymami éppen ráültet a trónra. Dehát tehetek én erről, kérem?.,. Tehát Gagarin bátor. Garagin stramm fiatalember. De még ez sem volt elég. Nejem őnagysága tovább fűző gette kozmikus gondolatait. — Te Lajos! Te élhetetlen, te ügyetlen, te félszeg ökör! Hogy ne rohanjon ki az ember lánya a világűrbe! Hát mikor fognak téged két óra leforgása alatt előléptetni? Soha! Soha! És fitymálva elhúzta a száját. Ez volt a harmadik kirohanása velem szemben és mind, egytől egyig Gagarinnak köszönhetem. Hogy később mennyi volt még, azt már nem is számoltam. Kakétasebességgel záporoztak rám feleségem lesújtó megállapításai, míg aztán az egyik este mindent betetőzött. Hazajött az én drága- ságos nejem és már az előszobában felkiált, felmagasztosult hangon: — Ez egy hős! Igazi hős! Egész London ünnepelte! Igen, kérem, ma pedig az következett, amire nem is gondolnak. — Elválunk, Lajos. Nekem elegem volt az ilyen pipogya, élhetetlen, szégyenlős, gyáva alaktól, mint te. Végeztem. Üj korszak nyílt a történelemben — mondta emelt hangsúllyal — és e korszakban szégyen a leggyávább ember felesége lenni. Slussz, egy szót se. Majd a tárgyaláson! Akkor én vettem szépen a kalapom és eljöttem. Bolyongtam a városban és a város peremén, aztán nagy búsan betértem egy kávémérésbe, megittam egy kávét és körülnéztem. És ahogy körülnéztem ... szóval ahogy körülnéztem, hamarosan elfelejtettem minden búmat és bánatomat, sőt már mosolyogni is tudtam, mert olyan iszonyú kedvesen mosolygott rám egy szőke kis hölgyecske a másik sarokból, az ablak mellől, hogy azt elmondani nem is lehet. Akkor döbbentem rá, hogy nem is haragszom Gagarinra! Még hogy én haragszom? Soha! Éljen, éljen, hurrá! Hisz neki köszönhetem végeredményben, hogy megszabadultam attól a házisárkánytól! Vége! Elég volt! Elég! Majd én megmutatom, hogy vagyok olyan hős, mint Gagarin! Vagyok! ... És akkor, tudják, mi történt? A kis szőke hölgyecske mögött az ablakon, mint egy kozmikus látomás, feltűnt a feleségem arca! Aztán, ahogy feltűnt, úgy el is tűnt. De nem végleg! Dehogy! Fél perc múlva belibegett az ajtón, odajött hozzám és leült az asztalomhoz. — Lajoskám! Minden neg van bocsátva !. •, Kibékültünk. Lesz, ami lesz. Ilyen az én szerencsém. — De ugye — cirógatta meg az arcomat —, nem leszel olyan mulya, mint eddig?! Felsóhajtottam. Szóval már kezdi. Mégsem mondtam ki, amit gondoltam, mert észrevettem, hogy a szőke kis hölgyecske, ott az ablaknál kuncogva mosolyog rajtam. így aztán a dolog vége az lett, hogy megígértem: — Már holnap bemegyek a főnökhöz, be én! És magamban hozzátettem gondolatban: — Elvégre gratulálni kell az előléptetésé- hezt, i. Sass Ervin sei. De aztán azzal érvel valamelyik, „sajnos muszáj hazamenni, mert mások jönnek a helyünkbe...” Héjjas elvtárs, a gazdaság egyik kukorica-specialistája meg van elégedve a tábor munkájával. — Nagyon nagy szolgálatot tesznek a gazdaságnak — mondja. Vidám nótával indulnak be a tábor lakói az ebédhez. Húsleves, malacpecsenye, krumplipüré, uborkasaláta és körte az ebéd. Mondják, hogy nem a „mi tiszteletünkre”, mert máskor is nagyon jó az ellátás. Sokat és jót esznek. Különösen sok gyümölcsöt. — Egész kövérre híztam — jegyzi meg az egyik szarvasi kislány, aki így is kitenne vagy hármat. A többiek nevetnek rajta. Mindig ilyen jókat mond. Most is tele vannak a zsebei körtével, de még odamegy kérni. Ebéd után pihenő van. Estefelé dalverseny lesz. Volt már szavalóverseny, röplabdabajnokság. Most is nagy izgalommal készülnek. Mi azt már nem várjuk meg, pedig bizonyára a nap egyik legszebb élménye lenne ebben a jó kedvet, derűt sugárzó, romantikus táborban. Beck Zoltán Orosháza Hármas pedagógus-esküvő voBt vasárnap Békéscsabán Vasárnap délután négy órakor a Békéscsabai Városi Tanács Anyakönyvi Hivatalában hármas pedagógus-esküvő volt. Novák András tanár és öccse, Pál mondott egy életre szóló „igen”-t. Novák Pál ifjú felesége is pedagógus, s mindketten Vésztőn tanítanak majd a következő iskolaévben. A délutáni esküvőt este lakodalmi vacsora és reggelig tartó mulatság követte, ahol idős Novák András büszkén sorolta a vendégeknek: Három fiam van, mind a hármat taníttattam. János nevű fiam mezőgazdasági szakiskolát végzett, s most tovább akarja folytatni tanulmányait. Fel a béke védelmére ember... A Moszkvai Rádió szünetjelének kedves dallama a „Drága föld, szülőhazámnak földje ...” nemcsak ennek a hatalmas országnak a területén, hanem a Föld §ok más táján élők otthonában is fel-felcsendül. Hazánkban nagy tábora van azoknak, akik az orosz- és a magyarnyelvű adásokat egyaránt érdeklődéssel és szeretettel hallgatják. A magyar adásoknak a 25, a 31 méteres rövid és 257 s a 377 méteres középhullámhosszokon külön sávjuk van. Hazánk dolgozói ily módon sok-sok olyan friss, közérdekű esemény, politikai, gazdasági és kulturális tájékoztatás ismerőivé válnak, melyek egyébként ilyen részletességgel és közvetlenséggel talán nem juthattak volna el fülükbe. A magyar hallgatók és a Moszkvai Rádió közötti kapcsolat ma már jóval több annál, ami alatt rádióhallgatást értünk. Rendszeres kétoldali levelezés alakult ki a hallgatók nagy része és a stúdió között, s ezen az úton-módon soksok magyar és szovjet ember ismerte meg egymást, került még barátibb közelségbe. Megyénkben is számtalan azoknak a száma, akik ily módon baráti szálakkal kapcsolódnak a Moszkvai Rádióhoz. Nemrég felkereste szerkesztőségünket Ga- venda Béla, csabai olvasónk és büszkén újságolta, hogy a Moszkvai Rádió Magyar Osztályától színes Gagarin képet kapott ezzel a szöveggel: „Emlékül Ga- venda Bélának, a Moszkvai Rádió kozmikus fejtörőjében való részvételéért.” Olvasónk érdekes módon jutott el odáig, hogy egy ilyen kedves emlékkel lepték meg. A Pravda még a múlt év szeptemberében a Föld minden táján élők közül jónéhány embernek levelet küldött, felkérte őket, ír* ják meg azt, hogy hogyan, miként töltötték el például szeptember 23-át. A lap szerkesztősége ugyanis „A világ egy napja” címmel könyvet állított ösz- sze, s ehhez a béke ügyét szolgáló műhöz ily módon gyűjtötte egybe az életízű anyagot. Olvasónk is kapott ilyen felkérést, meg is írta, hogy az említett napokat miként töltötte el. Válaszul felkérték, hogy közölje, mit kíván dalként és kívánságára a Moszkvai Rádió „Szívküldijé- nek” a műsorára tűzték kedves dalát, a „Moszkvaparti esték...” címűt. Egyébként olvasónk a moszkvai magyar adás hűséges hallgatójává lett, és mint ilyen, részt vesz a júniusban kezdődött „Kérdezz-felelek!” rejtvényműsor-pályázaton, melynek kérdéseit annak idején a Kossuth Rádió is közvetítette. Egyébként sok-sok hallgató kívánságára a Moszkvai Rádió megismétli a pályázatot s felhívja hallgatói figyelmét, hogy a „Hat kérdés a Szovjetunióról” c. műsort július 16 —17—18-án, tehát ma utoljára magyar idő szerint 21 óra 30 perckor a már említett hullámhosszokon megismétli. A rejtvénypályázat három győztesét 10—10 napos Kijev—Leningrad —Moszkva utazással jutalmazzák, ezenkívül a pályázat minden résztvevője emléktárgyat kap. Mindazok, akik kedvet kapnak a pályázatra, a válaszokat küldjék: Moszkva, Rádió Magyar Osztály — címre. A feladási határidő 1961. augusztus 1. A népek közti barátság, a testvéri magyar—szovjet kapcsolatok megerősítésének a Moszkvai Rádió hallgatása egyik közvetlen, szép, hasznos módja, ezt bizonyítják az itt közöltek is. Huszár Rezső A „skót” paraszt CSEND LETT a teremben. A párttitkár befejezte beszédét. Mélyet lélegzett. Végigjártatta tekintetét az agitátorok keményre cserzett arcán, majd aggódva fürkészte az ablakot, amelyen egyhangúan koppantak a kövér őszi esőcseppek. Még egyszer körülnézett, aztán leült. A teremben az előbbi csendet hirtelen élénk zsibongás és zaj váltotta fel: mondatfoszlányok röpködtek, reccsentek a padok. Egy pillanatig tartott csak az egész, mert az elnöklő Hankó emelkedett szólásra. Megköszörülte a torkát, beszélni kezdett: — Megköszönöm Zelenyánszki párttitkár elvtárs értékes beszédét. Azt hiszem, most már mindnyájan tisztábban látjuk, miért kell községünkben is befejezni a mező- gazdaság szocialista átszervezését. Mi sem halogathatjuk tovább. Rövid az idő. Ha azonban nekigyűr- kőzünk, újév előtt mi is kitehetjük a táblát a falu határába, hogy termelőszövetkezeti község lettünk. Nem akarom a szót szaporítani. Szóljanak hozzá a beszédhez, mondják el véleményüket, javaslatukat. Ezzel maga alá húzta a széket és leült. Nehezen indult .a vita. De aztán egymás után jelentkeztek szólásra az emberek. Mindenki mondott valami okosat. így keile- ne, úgy kellene csinálni — javasolták. Valamennyien egyetértettek a párttitkárral meg az elnöklő Hankóval, hogy nem lehet tovább halogatni a szervezést. Hanem amikor Urbán, a Lenin Tsz tagja kezdett beszélni, majdnem kitört a vihar. Évek óta tsz- tag. Mégis ahelyett, hogy a szervezés mellett kardoskodott volna, egész panasznapot rendezett. — UGYAN MIVEL mivel agitáljak? — kezdte felszólalását. — Nemsokára itt a karácsony, aztán ahogy mondani szokás: Se pénz, se posztó. Eddig alig kaptam valamit. Miből vásároljunk majd az ünnepekre? A teremben ülők, mintha csak a Bánk bán-beli Tiborcot látták volna maguk előtt — úgy ömlött Urbán szájából a panasz. Legtöbben rosszallóan csóválták a fejüket. Nem tetszett nekik a felszólaló kifakadása. — Mi a fészkes fene ütött ebbe az Urbánba?! — jegyezte meg csendesen Laczó bácsi a mellette üiőnek. — Le merném fogadni akármibe, hogy dugig tömve van a kamrája, padlása. Talán azért beszél így, nehogy elküldjék ót is agitálni. Biztosan a szép csizmáját félti, hogy besározza. Még ő beszél. Bezzeg néhány évvel ezelőtt, mielőtt közénk állt, annak is örült, hogy egy rongyos bakancsot húzhatott a lábára. Most meg az ünnepi bevásárláson töri a fejét. KÖZBEN URBÁN is befejezte mondókáját. Arca olyan kifejezést öltött, mint egy mártíré. Az agitátorokat nem tudta meghatni szavaival. S ebben segített a párttitkár is, mert Urbán után azonnal szót kért. Bosszús volt, de leplezte érzelmeit. Higgadtan beszélt. Szavai, mint az ablaküvegen az esőcsöppek, tompán koppantak: — Végtelenül csodálkozom rajtad Urbán elvtárs! Ha nem ismernélek gyermekkorom óta, biz’ isten azt hinném, hogy mindig könyökig dúskáltál mindenféle jóban. Karácsonyi bevásárlásról papolsz akár egy vénasszony most, amikor sokkal fontosabb dolgunk is van annál. Mindnyájan, akik itt vagyunk, azt szeretnénk, hogy még több jusson a parasztok asztalára. De ehhez az kell, hogy többet teremjen a föld, hogy nagy táblákon, nagyüzemi módszerekkel termeljünk. Ehhez pedig először meg kell győzni az egyénieket arról, hogy a szövetkezetben a helyük. Ebben rád is számítottunk, azért hívtunk meg gyűlésünkre. — Rövid szünetet tartott, majd folytatta. — A karácsonyi bevásárlás miatt meg ne fájjon a fejed. Két disznót vágtál, megvan a fejadagod, cukrot, mákot, mézet meg miegymást kaptál a szövetkezetben. Ha meg éppen egy-két na-
