Békés Megyei Népújság, 1961. július (16. évfolyam, 154-178. szám)
1961-07-22 / 171. szám
4 R ÉP ÚJ S Áa 1961. július 22., szombat Emberrablás a táborban Hogyan aludjunk, ha futni kell — a felbolygatott művész-kas — egyenlőtlenség és egyebek egy sátortábor életéből Az Oszaka egyáltalán nem volt A mindenáron való tervteljesítésről kísérteties, mégis, mintha elszabadultak volna a pokolbeli dzsin- nek — egyszerre dermedtség lepte be a sátrakat. Sisák Peti halál- raváltan riasztott. Minden alvóhelyre bekiabált — Gyorsan fiúk, lányok! Ébredjetek! Ellopták az őrséget! Néhány perc alatt talpon volt az egész tábor. A kisebbek értetlenül bámultak a csillagos éjszakába, agyukig még nem ért el a „rettenetes” hír. A nagyobbak villogó, elszánt szemekkel már megkerülték az erdőt, felverték a bozótot, hogy valami nyomra bukkanjanak. De sehol semmi... Egyesek — a viccesebbek közül — magukban fogalmazták már az apróhirdetést, amit másnap reggel majd az Orosházi Hírlapba tesznek: ^Egy ellopott őrség kerestetik. Becsületes megtaláló „Minta érték nélkül” csomagban küldje el a békéscsabai IX-es számú általános iskola Kállai Éva úttörőcsapatának gyopárosi sátortáborába, Tóth Bacsó E3\3k csapatvezető nevére”... Ám a szertefutó gondolatokat ismét egy miniatűr stentori hang terelte egy irányba: — Hollé, fiúk! Megvannak! Ide, ide, gyorsan, talán még élnek!... Ekkor derült ki, hogy a hirtelen talpraszökkent tábor valamennyi tagja úgy futott el az „ellopott” őrség mellett, hogy észre sem vette őket. Igaz, ami igaz, nehéz is volt Sisák Janit és Regős Lacit észrevenni, mivelhogy ismeretlen tettesek éjszaka pont 12 órakor (ekkor szoktak történni máshol is a hasonló rémtettek) betömték a szájukat, s egy-egy fatörzshöz kötözték őket... A „borzalmas” látványra — minden kézből a megkötözött «rökre világítottak a zseblámpák — Dudás Kati, Székelyhídi Gabi, Garaguly Mari s még egy-két nagyobb lány sírva fakadtak, mert csak most döbbentek rá, hogy az ő sátraik a tábor szélén állnak s mi lehetett volna, ha nem az őröket támadják meg először... A sírás után azonnal el is kezdődött a sátor csere-bere, s a lovagias fiúk átengedték középen felvert alvóhelyeiket a lányoknak... Reggel már vidám kürtszó szólította ébredésre a tábort. Persze az eseménydús éjszaka után nem mindenkinek tetszett a „korai” ébresztő, de különösen nem a szomszédos művész-üdülő lakóinak, akik között tölti szabadságát egyik neves karmesterünk is, Vásárhelyi Zoltán. A mester a felbolygatott művész-kas egyik ablakából ekképp bátorította az üdülő gondnokát: — Elszabadult egy özvegykürt, nézze meg már János bácsi s csillapítsa le.., De mire a gondnok átballagott, már a tábor túl volt a reggeli szemlén, a zászlófelvonáson, s mindenki a „viharos” éjszaka kalandjait mesélte. Ekkor derült fény a rejtélyre. Előző nap ugyanis igen eleven volt a társaság, s Tóth Bacsó Béla csapatvezető alig tudott köztük rendet teremteni. Na, várjatok csak, nebulók! Majd éjjel legyetek hősök. S a csapattanács: Tóth Bacsó és helyettesei megszervezték az „emberrablást”. A kalandvágyó fiúknak sokáig lesz még témája ez az éjszaka, s szívesen fognak visszaemlékezni rá a lányok is, akik közül bizony sokan aludtak utána cipőben, hogy „mindig útra készen” legyenek, ha futni kell... De ugyanilyen romantikusan fognak visszaemlékezni az őrsi kirándulásra, amikor feltérképezték a környéket, a lányok és fiúk közt döntetlenül végződött számháborúra, a kis verebekre, „akik” az ebédlőben kicsipegették tányérjukból a kenyeret, és apránként fiókáiknak hordták el azt... Meg a sok csínyre, melyet egymás derülésére követtek el. Varga Erzsi paradicsomlevesét például egyszer két forintért ette meg Duna Jancsi, mert az volt a rend, hogy amíg az asztalról el nem tűnik az első fogás, nem hozzák a másodikat... Vagy arra az elhatározásra, hogy másnap éjjel kilopják a sátorból Béla bácsit, betömik a száját és megkötözik. Ezt a felpaprikázott lányok határozták el... Jó, nagyon jó volt ez az egy hét... Kinek mi tetszett benne a legjobban? Nézzük csak. Varga Böskének például az, hogy sohasem kellett ebéd után mosogatni. (De ezt ne tessék megírni, mert otthon kiver az anyu — mondja Erzsi) A fiúknak az őrségben állás, a kisebbeknek az önállóskodás... S mi nem tetszett? — Az egyenlőtlenség — mondja mérgesen az egyik \fiú. — Mari csak rámosolygott a pincérre és mindjárt kapott dupla adagot. Én hiába mosolyogtam rá... És az sem tetszett, hogy ott volt az orruk előtt a tó s két napig mégsem lehetett fürödni. Vigyázott rájuk Eélí. bácsi, akit annyira szeretnek, de akinek ezt a fürdet- len két napot mégsem bocsátják meg soha._ Varga Dezső Kutat kapott a tanya Kardoskút-Pusztaközponton állami költségvetésből ez óv május 15-én kezdték meg egy 75 méteres kút fúrását. A 100 ezer forint értékű munkát nemrég fejezték be. Az új kút a tanyavilágban több kilométeres körzetben élő lakosság számára biztosít kitűnő ivóvizeit A nyári mezőgazdasági munkákat vizsgálva, az elmúlt napokban gyakran találkoztunk olyan esetekkel, ami bizonyos értelemben a termelőszövetkezeti vezetők kapkodására engedett következtetni. Elöljáróban azonban megállapíthatjuk, hogy a nyári munkák kellős közepében igen sok szövetkezeti vezető megőrizte higgadtságát, nyugodtságát, ennek tudható be, hogy több helyen gonddal és hozzáértéssel szervezték a betakarítást, a tarlóhántást és a mélyszántást. A Mezöberényi Gépállomás körzetében nem is egy olyan közös gazdaság van, ahol a szövetkezet és a gépállomás agronómusa bejárta a határt és a learatott terület talajmunkáját, a tarlóhántást vagy a mélyszántást táblák szerint meghatározták. Ez a kezdeményezés követendő példa, különösen azokban a közös gazdaságokban, amelyek most első évesek vagy valamilyen oknál fogva a munkák szervezésével elmaradtak. Sajnos, néhány gépállomás a szövetkezetekben mutatkozó szervezési hibákat arra használta ki, hogy a szövetkezet gazdáinak rovására előnyt szerezzen. Gádoroson az történt, hogy a 24 órával korábban tarlóhántott területen a gépállomás traktorosai megkezdték a mélyszántást. Hasonló esetet tapasztaltunk a magyarbánhegyesi Béke Termelőszövetkezetben is. Érthetetlen, hogy a gépállomások segítőkészségét miért forgatják ki egyes helyeken a terv mindenáron való teljesítésére? Miért volt szükséges a 24 órával azelőtt felhántott tarló mélyszántására Gádoroson? Ez az intézkedés kinek a javát szolgálta? — kérdezzük azoktól, akik a termelőszövetkezetek gazdasági megszilárdítását hivatottak elősegíteni. Az ilyen magatartást nemcsak az említett szövetkezetek gazdái ítélték el, hanem elítéli minden józanul gondolkodó ember, aki az üzemanyag és a munkaidő jobb kihasználására éppúgy ügyel, mint a szövetkezet pénzbevételi tervek egyensúlyára. Igen, erről van szó. Ma már közös gazdaságainkban is addig jutottak, hogy egész évre konkrétan megtervezik a munkákat, így állítják be a pénzkiadási tervüket, s ennek túlteljesítése — amennyiben mögötte nincs mázsában, literben vagy darabban mérhető termelési érték — o pénzbevételt tervek egyensúlyának megbontására vezet. A gádorost és a magyarbánhegyesi eset ugyancsak így ítélhető meg. A mindenáron való tervteljesítést szóvá tettük a Gépállomások megyei Igazgatóságán. Határozott ígéretet kaptunk: az ilyen esetek ellen fellépnek és az elkövetőkkel szemben szigorúan eljárnak. Érthető ez a szigorúság, mert manapság a nyári munkák dandárjában egyik gépállomás, de termelőszövetkezet sem engedhet magának olyan luxust, amilyet Gádoroson és Magyarbánhegye- sen tapasztaltunk. Hogy üyen eset lehetőség szerint ne forduljon elő, érdemes lenne a Mezöberényi Gépállomás vezetőinek szervező munkáját alaposabban tanulmányozni és szövetkezeteinkben megvalósítom. A gépállomások ne mindenáron teljesítsék tervüket, hanem a gondosan szervezett nyári ntunkák- Ical a tsz-ek jó gazdálkodását, ezen túl a gépek jó kihasználásét segítsék elő. Dnpsi Károly MŰZE agyagkorsó és különböző feksteA Széchenyi utca csendes, csak az Állami Aruház előtt tülkölnek az autók, s az élőcsatoma hídján lassan gördülnek át a Gyulára vezető útra. A békéscsabai Munkácsy Múzeum előtt nyílnak a piros rózsák, a zöldre festet kerítés kapuja zárva, csak a hátsó bejárat van még nyitva ilyen korán reggel. Amikor belépek, egy csengő hangosan felberreg... ijedten csukom be az ajtót. „A bátorság a lényeg” — mondom; újra cseng a csengő és belépek az irodába. A múzeum igazgatója 1951 óta Tábori György. Itt született Békés megyében, Tótkomlóson. Az elmúlt években legnagyobb munkája az volt, hogy rendbe szedje, rendszerezze a múzeum anyagát. Körbe járjuk a nagy épületet, s a raktár, amely a múzeum kincsestára, sok-sok értéket rejt magában. Egyik polcon tányérok, másikon egy régi, kézzel hajtható kis varrógép, amott népi faragású karikásostor és botok. Tábori György rámutat egy edényre és megjegyzi: — Ezt a tányért egy gyűjtő utamon Tótkomlóson fedeztem fél az egyik házban. A tulajdonos, mint elmondotta, már 15 éve nem hasz_ nálja. Néhány forintért megvettem és majd néhány évtized múlva már úgy nézünk erre a tányérra, mint egy letűnt kor emlékére. — Lehet még találni ilyen em- láfceket? — Lehet, de egyre kevesebbet. Sajnos, néhány évig nem is nagyon kerestük őket, és ma már csak ritkán, az idősebb házaspároknál, régi településeken található egy-egy népművészeti tárgy. Fenn, a szekrények tetején régi faágyak, tulipános ládák. Mikor nézegetem őket, Tábori György megjegyzi: — Sajnos, nincs hely, lassan kinőjük az 1912-ben épült múzeumot. — Bővítésre van valami lehetőség? — Felettes szervünk, a Művelődésügyi Minisztérium Múzeum és Levéltári Főosztálya megígérte, hogy a szomszédos telken talán majd építünk egy raktárát. És akkor a mostani raktárnak használt két helyiség felszabadul és ott be_ mutató termeket létesíthetünk. © Mint a fentiekből kiderült, a múzeum közvetlenül a minisztérium alá tartozik. Vajon azért Békéscsaba városa segíti-e a múzeumot? A kérdésre először hallgatás a válasz, majd Tábori György így felel: — Évek óta tart a vita, prö- és kontra, hogy kihez tartozzon a múzeum. Vannak, akik azt állítják — különösen a pécsi példára hivatkozva —, hogy ha a múzeum a helyi szervekhez tartozik, több támogatást kap, mint az országos központtól. — Ti mennyit kaptok? — Ez sokmindenitől függ, kioltásoktól, kutatásoktól, de úgy egy ..sima” évben több mint százezer forint az évi költségvetésünk. — És ha a városhoz tartoznátok? — Erről is beszélgettünk már, de nem lehet azonos szintet felállítaná Pécs és Békéscsaba között, hiszen egy teljesen ipari jellegű város anyagilag sokkal jobban áll — ez természetes is — és többet is tud áldozni ilyen szempontból a kulturális intézmények ellátására. Persze még ma is emlegetik azt az állapotot, amely néhány évtizeddel ezelőtt itt is uralkodott. Előfordult, hogy a múzeumvezető lóápolói státuszon volt fizetve a múzeumnál. A tanácshoz tartozás tehát elég sók gondot és problémát jelent, úgy hiszem nálunk erről még korai lenne beszélni. Megyünk a hosszú folyosón, s a Munkácsy-szoba komor hallgatása után szinte felüdít a nemrégen elkészített kerámia-kiállítás. A vitrinekben néhányszáz éves Ha- bán-tányérok, régi külső mázolás nélküli hatalmas edények emlékeztetve arra a korra, mikor még nem a gáz- és villanytűzhely, hanem a szabadtűz járta. Az állványon egy lakodalmas edény, egy edények, — Ezek különösen kedveltek voltak Békés megyében — mutat rájuk Tábori György. — Ezek a szilkék például Tótkomlós környékéről valók, ott még ma is divat, hogy a gyermekágyban fekvő asszonynak ilyen edényből viszik szülés után az első húslevest. Ezek a butéHák pedig gazdájuk kívánságai szerint készültek, a rájuk írt szöveget hűen másoltuk ide melléjük, hogy mindenki elolvashassa. o — Hogy lehet az, hogy ez a múzeum nem ad ki semmilyen kiadványt? — Sajnos, anyagi lehetőségeink nem engedik meg. — Gyulának több pénze van? —■ Nem hiszem — mondja Tábort György —, hanem az orosháziak is és a gyulaiak is a múzeum-pártolókra számítva szinte forintonként szedik össze a pénzt kiadványaikra. Tiszteletre méltó az a munka, amit ők végeznek. De bizonysága annak is, hogy ha a város lakossága szereti a múzeumot, akkor ilyen kiadványok megjelentetésének sincs semmi akadálya. — Tehát a jó értelemben vett városszeretet segít? Igén, csak ez segft — Mennyi látogatótok volt se elmúlt évben? — Ha a felnőtt lakosságot számítjuk, akkor az elmúlt évben legalább egyszer mindenki volt a múzeumban. Néhány év óta minden évben húszezren felüli a látogatók száma. — Most min dolgozol? — A Békés megyei bőrös szakma lassan feledésbe merülő anyaga után kutatok. Már több száz fényképet készítettem és ha lassan is, de talán ebben a negyedévben a tanulmányom is elkészül. a Már kifele jövünk a múzeumból, amikor eszembe jut, hogy a beszélgetés során néhányszor szóba került a gyulai vár körüli ásatás és néhány más, amiben ök előbb vannak. Tábori György elmondta, hogy nálunk is jó lenne, ha a régi Kastély utca környékén ásatásokat végeznénk, hiszen itt régen az Ábrahámffyak kastélya állt — amit dr. Tibori János említ könyvében — 1556-ig. Akkor azonban Gyula kapitánya, Má- gocsy katonáival földig leromboltatta a kastélyt és ma már csak az utcanév őrzi az emlékét. Ez a látogatás talán nemcsak engem, de bennünket, békéscsabaiakat is arról győzhet meg, hogy emlékeinket meg kell őrizni, hogy majdan az utánunk jövők ne vethessék szemünkbe, hogy tékozlók voltunk. Ügy hiszem, ez kötelességünk. Dóczi Imre
