Békés Megyei Népújság, 1961. június (16. évfolyam, 127-152. szám)
1961-06-02 / 128. szám
4 HÉPÚJSÁg 1961. június 2„ péntek Mindig szeretettel gondolok Békéscsabára Búcsúzik a békéscsabai szlovák gimnázium vendégtanára Évzáróra készülnek a békéscsabai szlovák gimnázium tanulói. Az I—III. osztályosok csak nyári szünidőre, a végzősök pedig örökre búcsút intenek a szeretett iskolának, ahol annyi szorongó érzés, diákcsiny és más kisebb-nagyobb esemény tarkította fiatal életüket. Velük együtt búcsúzik Karol Langstein kémia-, biológia-tanár, akit egy évre kért „kölcsön” Csehszlovákiától a Művelődésügyi Minisztérium, s három lett belőle. A szőke hajú, fiatal tanár nyugtalanul tölti utolsó napjait Békéscsabán. Szülőhazájába szíve minden melegével visszavárja egyedül élő édesanyja, várják a gyermekkori jó pajtások, a rokonok, a besztercebányai főiskola tanárai és diákjai, Békéscsabán pedig marasztalja a sok szép emlék, a kedves, új baráti kör. — Nagyon nehéz lesz a búcsú három év után — magyarázza mély sóhajok kíséretében Karol Langstein. — Amikor három évvel esEclőtt megkérdezték, nem volna-e kedvem elmenni egy évre Lengyelországba vagy Magyarországra tanítani, Békéscsabát választottam. Az első időben sokminden új volt és szokatlan. Mindenekelőtt nehéz volt megszokni a sivár Alföldet, hiszen én hegyek között, gyönyörű fenyveserdők, csörgedező hegyi patakok és más természeti szépségekkel ékeskedő tájon születtem, nevelkedtem. Itt Békéscsabán a város és a gimnázium vezetői, a kollégák és a diákok nagyon megértőek voltak, mindent elkövettek azért, hogy jól érezzem magam. így nem volt nehéz megszeretni ezt a várost. Mosolyogva mesél arról, hogy amikor idekerült, a világhírű csabai kolbásztól kicsurgott a szeméből a könny. Ma már azt is nagyon szereti. Emlékezetében örökre megmaradnak a csabai szokások, a számára oly kedves korzó, a kellemes zenéjéről ismert Csaba étterme,'a színház, a mozi és minden, ahol kedves estéket töltött új barátainak társaságában. — Tanárhiány miatt földrajzot is tanítottam Békéscsabán — folytatja a búcsúzó tanár. — Nem mondom, különöseit eleinte nagyon nehéz volt, mert saját magamat is állandóan képeznem kellett, megismerni jól a magyar nyelvet, mert főleg a továbbtanulók számára elengedhetetlen, hogy két nyelven magyarázzuk meg az anyagot. Megérte a fáradságot A diákok szorgalmáról, kitartásáról csak jót mondhatok és nagyon szép gesztusnak tartom a Gyula az ifjúság városa lesz június tl-én A megyei KISZ-bizottság szoros együttműködésben a pártbizottságokkal, a kulturális és sport- szervekkel, megyei ifjúsági seregszemlét tart Gyulán. A mintegy 15 ezer fiatal találkozója június 11-én zajlik le. A délelőtti nagygyűlésen Komócsin Zoltán elvtárs, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KISZ-közpönt vezetőségének első titkára tart ünnepi beszédet. Délután három színpadon a megye legjobb tánc- énekés egyéb művészeti csoportjai a Kulich Gyula kulturális seregszemle megyei döntőjén vesznek részt. A kulturális verseny a szabadtéri színpadon, valamint a vár előtt és a Népkertben felállított szabadtéri színpadokon kerül lebonyolításra. magyar államtól, hogy ilyen komoly gondot fordít a nemzetiségiek anyanyelvi oktatására. Bizony, itt már nagyon elfajult a szlovák nyelv, nagyon helyes, hogy egyre többen iratkoznak az anyanyelvi középiskolába. Hamarosan saját körükből főiskolára került nevelők foglalkozhatnak majd az ifjú nemzedékkel. Azt már mások mesélik el, hogy Karol Langstein nagyon szereti a diákokat. Nemcsak a kötelező tantárgyra tanítja őket, hanem szívesen átadja az életből merített tapasztalatait is. Pártolja a sportolókat, az irodalom és a zene iránt érdeklődő fiatalságot. Két jól sikerült magyar nyelvű középiskolai . tankönyvet lefordított szlovák nyelvre, amit igen jól hasznosíthatnak s. békéscsabai szlovák gimnáziumban és Csehszlovákiában egyaránt. Jó példa a fiatalok előtt az is, hogy Längstem tanár nagyon szereti hazáját. Mindig lelkesen mesélt Csehszlovákia szépségeiről, a baráti, csehszlovák nép életéről, munkásságáról. Nemcsak az iskolában, de a Hazafias Népfront kérésére falvakban is tartott előadásokat szép hazájáról, a szlováklakta községekben természetesen anyanyelvén. Nemcsak neki fájdalmas a búcsú, sajnálják Békéscsabán is a jó kollégát, a kiváló tanárt és az igazi jó barátot. Karol Langstein — aki egy év helyett hármat töltött nálunk — elhatározta, hogy ezután is többször ellátogat Magyarországra. Nagyon megszerette a mi fővárosunkat, a Tisza-parti Párizst: Szegedet és a Balatont, ahol felejthetetlen napokat töltött. Búcsúzóul azt üzeni itteni barátainak: „Mindig szeretettel gondolok Békéscsabára.” Ary Róza Hogyan köszöntsem én...? Tudom nem vagyok jó gyermek, de rossznak sem mondottak soha. Még szüleim sem... bár ők nem fukarkodnak a... szóval, mondották már, hogy buta és haszontalan vagyok, hogy hálátlan és lusta vagyok, de azt, hogy rossz vagyok, még nem mondták. Persze tudom, hogy nagyon szeretnek... talán jobban mint én őket. Nem mondotta ezt rólam a tanító néni sem. Elsős vagyok és még csak egy tanítóm volt, Manyi néni. Őt mindenki ismeri. Mindig megsimogatta a fejem, amikor elment a pad mellett. Mindig olyan kedvesen mondta — „látod kis butám, ezt jól csináltad vagy ezt nem jól csináltad” — ezt mondta a számtan- példáimra és az ákom-bákom — ezt apu szokta mondani — rajzaimra. Higgyék el, hogy nekem mindig nagyon jólesett. Olyan melegség jött rám és... és akkor nem is tudtam írni. Csak néztem, néztem a tanító néni puha simogató kezét, meleg szemeit, meg huncut mosolyát, mert mindig mosolygott. Rámkacsintani is szokott, amikor összeakadt a pillantásunk. Csak... hát... negyvenen voltunk egy osztályban és... mindenkire nézni kellett. Én meg mindig azt váriam, mikor néz rám. Nem tudtam rossz lenni, de mások sem. Ügy éreztem — azt hiszem a többiek is —, hogy nagyon fájna neki, ha nem viselkednénk jól. A Marika — tetszenek tudni ez a kis borzos,ott az első padban — egyszer azt mondta nekem a szünetben: — Nagyon jó anyuka lenne a tanító néni, — Csakhát... ilyen az élet — ezt aputól hallottam egyszer — Marikának nem volt anyukája, a tanító néninek meg valahogy nem volt gyermeke. De igaz, biztosan jó anyuka lett volna, hisz egy anyukának nem szokott sok gyermeke lenni, mi meg negyvenen voltunk és mindegyikünket szeretett... nagyon... de nagyon szeretett. A szünetben — ezzel így van más is — mindig elfelejtkeztünk mindenről, csak játszottunk, veszekedtünk — persze azt is játékból — de amikor a tanító néni lejött az udvarra... abbamaradt a játék. Odasiettünk hozzá és vele sétáltunk. Mindig az volt a legboldogabb, akit kézenfogva vezetett, mert kettőnek mindig megfogta a kezét, de minden szünetben másikat. Soha nem tett kivételt még velem sem, (Pedig úgy szerettem volna.) Mondom, nem vagyok jó gyermek, de rossz sem. Ezért engedjék meg nekem, hogy most a pedagógusnapon hadd köszöntsem én a tanító nénit és azokat a tanító néniket és bácsikat, akik tanítani fognak, ha felsőbb osztályokba kerülök. Hadd köszönjem meg jóságukat, szerete- tüket, mert... mert olyan jólesik, amikor puha kezükkel megsímo- gatják a fejünket és azt mondják — látod kis butám ezt jól csináltad és... és kacsintanak hozzá. (Az első osztályos Iréiike gondolatait elleste:) Kollárik János A munka összekovácsolt bennünket Amikor a beiratkozáskor megtudtuk, hogy politechnikai osztályunk; mezőgazdasági szakmában fog dolgozni, bizony nem nagyon lelkesedtünk. Talán egy kicsit irigyeltük is azokat, akik gyári munkára nyertek beosztást. Persze azóta már — még ha lehetne — sem cserélnénk velük. Őszintén szólva: megszerettük a munkahelyünket. A tangazdaságban dolgozunk; mindig azt, ami kapcsolódik elméleti oktatásunkhoz. „Elméleti oktatás” — nos igen, ugyanis a péntek a plusz egy napunk, amikor két órát benn töltünk az iskolában és azután kimegyünk a „prérire”, ahogy mi a gazdaságot nevezzük. Most, hogy az időt visszapergetve végiggondolok az egész évre, nehezen tudom elsorolni, hogy mi mindent is dolgoztunk mi ott. Voltunk kinn a földeken és benn az istállóban. Cukorrépát egyeltünk és napraforgót vágtunk, kukoricát törtünk és kapáltunk, az időnek megfelelően. Megismerkedtünk az állatokkal is. Sőt — NÉPÚJSÁG-NAPOK 56 új előfizetővel nőtt a Népújság olvasóinak tábora Bélmegyeren Bélmegyeren is, mint a járás többi községében megrendezték május 31-én a Népújsúg-napot. Az eredmény itt sem maradt el. A párt aktívái mindent elkövettek, hogy a Békés megyei pártbizottság lapjának minél több olvasót gyűjtsenek. Egyetlen napon 56 új előfizetővel nőtt a megyei Népújság olvasóinak tábora. Különösen szép eredményt értek el a termelőszövetkezetek aktívái, akik 33 előfizetőt gyűjtöttek, főleg olyan családoknál igyekeztek lapot elhelyezni, ahova eddig napilap még nem járt. Az aktívák közül dicséretre méltó eredményt ért el a Keleti Fény Tsz párttitkára. Pásztor László elvtárs, aki egyedül nyolc előfizetőt gyűjtött. Az .Aranykalász Tsz aktívái közül jól dolgozott Bereczki Sándor. Valentinyi János, Kardos Imre, Szatmári László és Varjú Mihály. Püski elvtárs, a tanácselnök hat új előfizetővel gyarapította a Népújság olvasóinak táborát. A pedagógusok részéről Szegedi Elek KISZ-titkár, a földmüvesszövetkezet aktívái közül Szabó Géza, az erdőgazdaság dolgozói közül Kovács Péter gyűjtött új olvasókat a megyei pártbizottság lapjának. A délutáni kiértékeléskor és a sajtóankéton többen megjelentek és segítették javaslataikkal a lap színvonalának továbbnövelését. Az „ösgermán mítosz” felélesztése mindnyájunk örömére — még tehenet is fejtünk. Néha — ha az elméleti rész úgy kívánta — voltunk a húsüzemben, a tejporgyárban és a városi kertészetben is. És most, hogy kitavaszodott, a melegágyaknál dolgozunk. Rengeteget lehetne még írni a kinn töltött délelőttökről, de inkább nem... úgysem tudnám egészen élethűen elmondani. A sok kis epizód, tréfa, versengés a munkában, mind-mind nagyon kedves nekünk, de ezt csak az érezheti, aki ott van velünk. Ügy, hogy senki meg ne hallja, elmondhatom, hogy az ott eltöltött napok elég sokat javítottak az amúgy elég laza osztályközösségen. A munka összekovácsolt bennünket. Azt hiszem, még el kell monda-j nőm valamit az ott dolgozó „igazi” munkásokról. Ök mindnyájan nagyon kedvesek és sokat segítenek nekünk, ha... ha túl ügyetlenek vagyunk. Zsuzsi néni, Teri néni, Lajos bácsi, igen, ők azok, akiket olyan lelkesen köszöntünk, amikor kimegyünk pénteken. Mindnyájuk között azért legjobban Mészáros bácsit szerettük meg. Kedvesen, szeretettel beszél velünk, tréfál, nevettet bennünket munka közben, örülünk, ha a mi csoportunkhoz csatlakozik. Szóval: mi a gimnáziumban ismertük és szerettük meg a mező- gazdaságot. Sarkadi Nagy Emilia I. gimnazista Örlinghausen városka, amely a római történelemből ismert Teu- toburgi erdő közelében fekszik, elhatározta, hogy „eredeti és hiteles” ősgermán falucska felépítésével fogja fellendíteni idegenforgalmát. A Teutoburgi erdőben — ahol annak idején Hermann ősgermán csapatai vereséget mértek a római légiókra — fel akarják építeni az ősgermán keruszk törzs települését, korhű épületekkel, keresztbe tett lókoponyákkal és egyéb ősgermán szokások betartásával. A vállalkozás egyik legfőbb nehézsége, hogy ma már nemigen lehet mesterembereket találni, akik az ősgermán hagyományok szerint tudnak építkezni. A ke- ruszkok falujában a látogatókat megfelelően képzett idegenvezetők fogják felvilágosítani a „germánok harci erényeiről”. IVANCSI A VILÁGPOLITIKAI ESEMÉNYEK HÁTTERÉRE? m _ Mmzmfiyycfc
