Békés Megyei Népújság, 1961. június (16. évfolyam, 127-152. szám)
1961-06-14 / 138. szám
1961. június 14., szerda NÉPÚJSÁG 3 A legfontosabb most a a battonyai Május 1 Tsz-ben Sűrű, gömbölyű felhőket sodor a szél Románia felől. Egy hirtelen dörgés, villámlás és már hull is az „áldás”, a kiadós eső. A battonyai Május 1. Tsz tagjai — vagy ötszázan — ki erre, ki arra futnak az eső elől. Többen méltatlankodnak, káromkodnak amiért nem lehet ,,j'óízűt” dolgozni. Alighogy megszikkad a föld teteje, bár a kapára ugyan még ragad a sár, de munkához látnak. De meddig? Két-három óra után egy újabb zápor és utána legalább egy félnapi kényszerpihenő. így megy ez már május eleje óta. Pedig volna bőven kapálnivaló. A 4600 hold közös föld legalább egyharmadában kapásnövény van. S mit csináltak eddig? Sokat, nagyon sokat és mégis keve- ' set. Keveset azért, mert a 800 hold közös kukorica még csak egyszer volt megkapálva. A cukorrépa egy részét — amelyet másodszor kellett vetni — még ki sem egyelték. A cirokban is van mit csinálni. A napraforgóra már rátették az „áldást”, az utolsó ekekapálást is megkapta. De mi lesz a kukoricával, cirokkal, cukorrépával, ha továbbra is ilyen idő jár? Nem kevés az a 130—180 milliméter eső, amely az utóbbi hetekben hullott Battonya határára. Az elkeseredésnek azért nyoma sincs. Jól gazdálkodnak a munkaerővel. Mindig a legsürgősebb kapálnivalóhoz látnak. A területet kiosztották egyénekre. S azok, akik már a több mint öt holdnyi területüket „tisztába” tették, segítenek másoknak. Nem éppen maguktól. Nem volt könnyű például a tsz vezetőinek meggyőzniük a Kovács brigád tagjait, akik az első kapálással elkészültek, hogy segítsenek a Szabó brigádnak. Amikor a közgyűlésen szavazni kellett arról, hogy a magyardombegyházi Rákóczi Tsz tagjai közül hívjanak-e segítséget, akkor valamennyien vállalták: inkább elmennek a másik brigádba, mint hogy őket — mármint a tsz-t — azzal szé- gyenítsék meg, hogy „idegenből” hoznak munkaerőt kapálni. Ma már nem újság a tsz-ben, hogy az irodai dolgozók, az állat- tenyésztők és a község vezetői is kapálnak, ahogyan idejük és a talaj engedi. Sőt, a ktsz tagjai is 47 hold kukorica kapálását vállalNővényrítkaság Csorváson Dr. Kiss István szegedi egyetemi tanár Orosháza és Csorvás környékén növényritkaságra bukkant. Megtalálta a Volga menti hérics (adonis volgensis) előfordulási helyét. Ezt a boglárkafélék családjába tartozó növényt a nép »tályog- gyökéréként ismerte, s a lovak valamint szarvasmarhák gyógyítására használta, de előfordulási helyéről csak a »beavatottak« tudtak. A kutató megállapítása szerint a Volga menti héricsnek más lelőhelye hazánkban nem ismeretes, s úgy látszik, ennek a keleti származású pusztai növénynek Csorvás a legnyugatibb előfordulási helye Európában. Az adonis volgensis a jégkorszak után kialakult pusztai flóra maradványa. Dr. Kiss István részletes tanulmányt készít a termőhelyről, s javasolta, hogy a Volga menti hérics Csorvás környéki lelőhelyeit részesítsék védelemben. Nyugodtan dolgozhatnak a tsz-asszonyok, gyermekeikről a napközi otthonokban gondoskodnak Kaszaperen az 1960-as évben 50 óvodás részére biztosítottak napközis elhelyezést. 1961-ben ez a szám már 60-rar emelkedett. A tsz-ben dolgozó asszonyok munkája zavartalanságának biztosítására tavasszal idény-napközi is nyílt, melyben 30 óvodás gyermek elhelyezése vált lehetővé. Az általános iskolában a napközisek száma 40, így összesen 130 gyermek részére főznek a napközi otthon konyháján. lehet az ön állásához? De arany- virágom, nem kérdezhetem abból, amit úgyis megtanult, az érettségi anyagából! Persze, azért nyissuk csak ki a bizonyítványocskát is. Azt mondja, hogy: kitűnő, kitűnő, kitűnő, kitűnő, ki... mi? . .; micsoda? Hihetek a szememnek? önnek. Leng Ica, hármasa van énekből? Lesújtó. Ily módon a felvétele teljesen tárgytalan. Ica elsápadt, úgy dadogta: — De... de kedves izé, kartárs én arról igazán nem tehetek, hogy három éves koromban nyelvficamon volt és azóta a G-kulcs mindig a nyelvemre akad és ... és különben is az irattárosságnak mi köze az énekhez? — Engem ne oktasson — pattant fel a professzoros kinézetű. Egy ilyen tekintélyes intézmény jó hírét nem mocskolhatja be egy olyan valaki jelenléte, akinek az érettségi bizonyítványában hármas van, érti? Nem, nem az ének miatt, hiszen jómagam botfülü vagyok, de a — hármas! Végeztem. I eng Ica földig sújtottan for- dúlt ki a Hivatalból. Nem is hallotta annak a befelé igyekvő férfinek a hangját, aki affelől érdeklődött, hogy van-e valaki az irattárban? A férfi úgy bámult utána, mint valami holdkóros után, aztán fordult, s benyitott: — Lajoskám! — ugrott fel a professzoros kinézetű és tárt karokkal sietett a jövevény elé. — Lajoskám! — kiáltott fel az érkezett is és baráti melegséggel ölelték át egymást, aztán a két Lajos a rég találkozottak beszédességével mesélte el az elmesé- lendőket. Lélegzetvételnyi szünet következett, majd a jövevény kedélyesen fordult a helybeli Lajos felé: — Mondd csak, édes egykomám, nem tudnál véletlenül valami állást a kislányomnak? Most végezte a nyolc általánost és az istennek se akar továbbtanulni. A sors küldött, öregem — tár” ta ismét szét barátilag amaz a karját. Holnap jöhet a lánykád —irattáros lesz nálunk. — De, de csak — hármas osztályzatú a drágám — mondta némi szorongással a jövevény Lajos. — Na és? Annyi elég az akta- rakosgatáshoz, még sok is — legyintett a helyi Lajos és jóízűn kacagott hozzá. Új Rezső ták munkaegységre. Sürgős a munka a battonyai Május 1 Tsz- ben, hiszen szürkülnek már az árpa- és búzatáblák. Jóformán be sem fejeződik az első kapálás, jön az aratás ideje. A Május 1 Tsz tagjai időt, fáradságot nem kímélve dolgoznak, hogy aratásig a legsürgősebb munkákkal végezzenek. Ezért a családtagok, az idősek és a fiatalok is kapálnak, amikor csak lehet. Ügy vannak vele, hogy minden más munkát félre lehet tenni, mert a kapálás nem tűr halasztást, hiszen minden nap késedelem mázsákkal károsítja meg a közöst. Ha a munkalendület ilyen marad, akkor a sok csapadék nem hagy nyomot a termelőszövetkezet terméseredményein. Csepkó Eta A nyugdíjasok és a pártoló tagok Is segítenek a gyomai tsz-eknek Gyoma termelőszövetkezeti község határában az öt közös gazdaság tagjaira csaknem tízezer hold kapálnivaló vár. Nehezíti a munkájukat az egyre gyakoribb esőzés, hisz a Hármas-Körös közelében, a mélyfekvésű szikes talajon napokig sáros a föld. A sürgős tennivalókról beszélgettünk Megyeri Sándor községi párttitkárral: — Ezekben a napokban minden munkáskézre nagy szükség van. Ezért az Alkotmányban, az Űj Életben és a többi szövetkezeiben munkaerő-átcsoportosításokat, új munkaerők bevonását kellett biztosítani. Beszélgettünk a nyugdíjasokkal, a pártoló tagokkal, s megkértük a munkaképes idős tagokat, hogy ha csak fél napra is. jó idő esetén segítsenek. — A szövetkezetek tagjain nagyon sok múlik. A Győzelem Tsz-ben például, amely alig egy éves múltra tekinthet vissza, még vasárnap sem tétlenkednek, ha jó az idő. Volt olyan vasárnap, hogy négyet fordult a teherautó, amelyik kapásokat vitt a falutól távol eső dűlőkbe. — Közeledik az aratás, nagy gondot okoz az alaposan megdőlt, összekuszálódott kalászos. A gépek kevesebbet segíthetnek, mert a dűlt búzában lassabban haladhatnak. Azt azonban elmondhatom, hogy a szövetkezeti tagság általában megértő, s ez nagyon sokat segít a sürgős munkák idején. Felkészülten várja a malomipar AZ ÚJ GABONÁT GAZDAG TERMÉST ígérő ka_____________lászokat ri ngat a határban a szellő. Itt-ott már szőkülnek a gabonatáblák. Néhány hét múlva újra itt az aratás, megkezdődik a betakarítás. Az új termés azonban nemcsak a mezőgazdaságban dolgozóknak, hanem a malomipar munkásainak erőpróbája, mert ők őrlik majd az új gabonából a foszlós kenyérnek- és kalácsnakvalót. Lapunk munkatársa felkereste Horváth Károlyt, a Békés megyei Malomipari Vállalat igazgatóját, hogy a megye malomiparának felkészüléséről érdeklődjön. — Az elmúlt esztendőkben — kezdte tájékoztatását Horváth elvtárs — üzemeinknél az volt a szokás, hogy általában az új gabona érkezése előtt tartották meg a szokásos évi karbantartást, felkészülést. Ezen változtattunk, bevezettük a folyamatos karbantartást, így a munkák nem torlódnak össze egy bizonyos időszakra. Az egyes malmokban már év elején hozzáfogtak a karbantartáshoz, amivel mér régen elkészültek, ahol pedig még nem kezdték meg, ott ezután kerül rá sor. Ez azért hasznosabb, mivel így a karbantartókat egy-egy üzembe tudjuk összpontosítani, és a munkákat gazdaságosabban és gyorsabban tudjuk megcsinálni. Januárban a békési malomban készültek el a karbantartással. Ezzel egy időben itt a hengerszékeket, a transz- missziót golyóscsapágyúra szerelték át, ezenkívül egy előtisztítót helyeztek üzembe. Szinte minden j hónapra jutott egy-egy karbantartás. Februárban Mezőberényben, márciusban Battonyán, Sarkadon és Vésztőn, áprilisban Dévavá- nyán és Kondoroson, májusban Medgyesegyházán tették rendbe a malmot. Ebben a hónapban Gyo- mán és Szeghalmon javítják meg az üzem gépeit, berendezéseit. Év végéig valamennyi malom'-'m sorra kerül ez a fontos munka. A karbantartás idején valamennyi üzemünket nemcsak rendbetesz- szük, hanem ahol szükséges, néhány új berendezéssel korszerűsítjük is. — Mikor fejezik be a Békéscsabai István-malom villamosítását és rekonstrukcióját? vil- la— AZ ISTVÁN-MALOM j mosítását még tavaly a második félévben megkezdtük. Ez a munka i elég sok időt, vesz igénybe. Előreláthatóan szeptemberben, októberben és november első felében a malomban leállítjuk az őrlést, hogy teljesen befejezhessék a villamosítást és a korszerűsítést. A részleges technológiai konstrukcióval, amit ebben a két és fél hónapos időszakban oldunk meg, lehetővé válik, hogy a gépparkot ésszerűbben helyezzük el. Ennek eredményeként jóval kedvezőbb lesz majd az üzemben az energiafelhasználás. Természetesen több új gépet is kap majd a malom. A tervek szerint 5—6 korparöpítő gépet, tíz új hengerszéket szerelnek fel. A régi hengerszékeket itt is a korszerűbb golyóscsapágyasra alakítják át. — Mennyit költenek a malmok karbantartására, az Istvátí-malom villamosítására és korszerűsítésére? — Üzemeink karbantartására az idén egymilló 600 ezer forintot fordítunk. .Az István-malom részleges technológiai rekonstrukciója mintegy 600 ezer forintot tesz majd ki, a villamosítás előreláthatóan két és fél millió forintba kerül. NEM ERI VÁRATLANUL uj gabona érkezése megyénk malomiparát, hiszen év elejétől kezdve folyamatosan rendbeteszik a gépeket, berendezéseket. Ahol pedig még nem fogtak hozzá a munkához, ott sem lesz fennakadás. Amint Horváth elvtárs elmondta, minden malomban folyamatban van a raktárak fertőtlenítése is. Ezt a munkát az új gabonaszállítmányok érkezésének, idejére mindenütt befejezik. Az ősszel a két és fél hónapos ..kényszerpihenő” után az ország második legna- gyob malmában, a Békéscsabai istvámmálómban ‘is befejeződik a villamosítás, a részleges technológiai rekonstrukció, és így az itt dolgozó munkások a korábbinál sokkal kedvezőbb körülmények között őrölhetik majd a gabonát. P. P. 3óljővafeimez TAKARMÁNY 1UTTATAS0S SERTÉSHIZLALÁSI \fjft f«í0L ÁLLATFORGALMI VÁLLALATTAL