Békés Megyei Népújság, 1961. június (16. évfolyam, 127-152. szám)
1961-06-27 / 149. szám
NÉPÚJSÁG 1961. június 27., kedd F/ífek-í/3kkaI a* éveken át Vasárnap reggeli napsütés önti el a békéscsabai utcát, vakítóan kék az ég, s az aszfalt szinte leheli a meleget. A fák levelei tik- kadtan, mozdulatlanul állnak, csak akkor támad egy kis mozgás, ha egy autó eszeveszett gyorsasággal port keverve megy át a főtéren. A Közgazdasági Technikum szárazkapu-bejárata alatt háromnégy idősebb ember beszélget, s az udvaron is beszélgető csoportok gyülekeznek. Állok a tornaterem előtt a népszerű Luki bácsival, az iskola testnevelő tanárával, s felénk kacsázó járással jön egy ember. Luki bácsi megszólal: — Ez a Jancsi. Hosszan ölelik meg egymást, barátságos kézfogás, s szemükben meghatottság türöződik. — Nem változtál — igy Luki bácsi. — Te sem — hangzik a válasz, aztán egymás arcát kutatják, felkeresik rajta a régit és máris a harminc évvel ezelőtti történet közepében vannak. — Emlékszel az érettségire? — Ajaj — nevet Luki bácsi — Flikk-flakkal jöttem ki az osztályból, mikor megtudtam, hogy sikerült a vizsga. Harminc év után Van ebben a találkozóban valami elszomorító és megható, csupa ellentétes hangulat, mikor harminc év után újra együtt vannak az osztálytársak, akik 1931- ben a Békéscsabai Községi Felső Kereskedelmi Iskolában érettségiztek. , Harminc év. Együtt ültek az itteni padban, s azzal váltak el egymástól, hogy tíz év múlva találkoznak. Tíz év után kitört a világháború, és ahogy az emberiséget megtizedelte, megtizedelte őket is. Benn a tornateremben néma csöndben ül az 1931-ben érettségizettek osztálya. Kircsi István, az iskola igazgatója, aki harminc évvel ezelőtt kezdő tanárként már tanította ezt az osztályt, megha- tottan köszönti az összegyűlteket. Aztán Szakmári Gyula bácsi emelkedik szólásra, a volt osztályfőnök, ma is városszerte ismert, szeretett: Tanár Űr. Verset citál, hangja egy * kicsit remegő, aztán megkeményedik, mikor arról beszél, hogy a harminc évvel ezelőtti iskola bizony azzal bocsátotta útra végzőseit, hogy próbáljatok meg helytállni! Helytállni. Nehéz volt, de az osztályban ülők most szinte végigpillantanak egymáson, s a tekintetek összekapcsolódnak láthatatlanul, mégis érezhétően. — Sokan elhulltak közülünk — és most jön a névsorolvasás, s aki a névsort olvassa, megcsukló hanggal közli: eltűnt a háborúban, agyonlőtték Sopronkőhidánál, meghalt a munkaszolgálatban, befejezte életét Mauthausen- ben. Újra szilárd a hangja Szakmári tanár úrnak, s jó néhány évtizeddel a háta mögött mondja: — Nem akarunk háborút, újra találkozni akarunk itt öt vagy tíz év múlva! Levelek és sorsok Kővári Ernő levélcsomagot tesz maga elé, s elkezdi olvasni a névsort. S kiderül, hogy bizony sokakról nem is tudnak. Jött levél az ország legtávolabbi pontjáról, jött levél Venezuelából, a régi osztálytárs így ík „Igaz, itt mindig süt a Nap, s egyetlen örömünk az a kis kunyhó, ami távol áll a várostól a szigeten, ahol a hétvégénket ^tölthetjük emberektől távol, igaz, anyagilag most rendezettek dolgaink, de tudjuk, hogy rosszabb lesz, mert ismét romlik a pénz. Gyer- ínekeim éppen olyan jól beszélnek magyarul, mintáz otthoniak. Ezt őriztem meg harminc év után.” Kővári Ernő olvassa a neveket, s néha feláll valaki, hogy beszá moljon életéről, beszámoljon sorsáról. — Benjámin István! — Itt vagyok — és a harminc év néhány szóban sűrűsödve lepereg az osztály előtt, de kristályos tisztán cseng ki, hogy — nem akarok még egyszer háborút, elég volt Mauthausenből! Luki bácsi mellett ülök a padban, s figyelem az osztálytársat, amint egy-egy megjegyzéssel fűszerezi a „felelőket”. — Capp András — olvassa Kővári Ernő és Luki bácsi megjegyzi: — Megint alszol, Andris. — S a harminc év előtti diákok egy kicsit nevetnek, Capp András is, majd elmeséli, hogy mi is történt. Visszatérő refrén az állásnélküliség, a kilátástalanság, amely fogadta a harminc évvel ezelőttieket az érettségi után. Kővári Ernő meséli, hogy mikor leérettségizett, a Villamosművek pályázatot hirdetett egy gyakornoki állásra, amire rövid idő alatt százötven pályázat érkezett be: — Még ma sem tudom, minek köszönhettem ezt a szerencsét... „mázlim” volt. Lipták Pál a következő. Nevetve mondja, hogy ő megszerezte a protekciót, azért, mert jól futballozott. S így, mint protekciós, 16 filléres órabérrel felvették pályamunkásnak. Futballozott Francia- országban, Csehszlovákiában, majd hazatért Diósgyőrbe. — Ma megbecsülnek, nemcsak mint „öreg” futballistát, hanem mint munkást is, s ezt az iskolának köszönhetem. — Szigorúak voltunk — mondta az előbb Szakmári Gyula bácsi — s most, ahogy hallgatom itt a „felelőket”, állandóan visszatér, hogy amit elértek, azt az iskolának köszönhetik! A mi iskolánk! Ez a visszatérő refrén, és bár az idő elszaladt, de hogy most számba vették soraikat, úgy érzik, hogy nem volt hiábavaló az elmúlt hrminc év. Küzdelmes volt, de itt, a régi falak között nemcsak egymásra találtak, hanem nagy-nagy akarat született meg bennük: — Vigyázzunk egymásra! — mondták a harminc évvel ezelőtti diákok. Dóczi Imre Mindenki művészete A szombat estével kezdődött dalostalálkozó nemcsak megyei öntevékeny csoportjainknak volt maradandó emlék, hanem az ország különböző részeiből ide sereglett kilencszáz dalosnak is. Olyan sokszor lejrtuk már, hogy az elmúlt tizenöt esztendő kulturális eredménye számokban a legnehezebben kifejezhető. A számok sokszor pontosak ugyan, de hidegek. Logikusak, de nem hajlékonyok. Mert szombaton este azt kérdeztem például a békéscsabai szabadtéri színpad jegypénztárosától, hogy vajon mennyi jegyet adtak el, ő így tudott válaszolni: — Nézze, jegy van még az asztalon, de helyet már a nézőtérre nem tudunk biztosítani. Igen, mert a nézőtér zsúfolásig megtelt, és kívül a kerítésen á csatorna-parton, a ligetben sok százan hallgatták, a színpadra lépő kórusokat. A dalostalálkozó sikere nemcsak azért volt nagy, mert műsoruk változatos volt, hanem azért is, mert a közönség igényű már dalkultúránkat és szívesen énekel. Evekkel ezelőtt még arról írtunk, hogy kórusainknál az elöregedés veszélye áll fenn, és most jó volt látni például a csorvásiakat, ahol sok fiatal arc tűnt fel, de ezt el lehetne mondani majd minden énekkarról. Szép . volt a dalostalálkozó, nemcsak a zeneértőkhöz szólt, hanem mindenkihez, aki szereti a szépet. E dalostalálkozón nemcsak a közönség találkozott a kórusokkal, hanem találkozott a falu a várossal és így tisztán csengett a dal, mindenki művészete! —czi— Érő búzavetések, szépen zöldellő kukoricatáblák között találtam rá a gyulai tanyavilágban a Zöld Mező Termelőszövetkezet jó munkájáról híressé vált baromfitenyésztő leánybrigádjára. Az ötezres csirketelep két gazdasági épületben kapott helyet. — Ez a mi birodalmunk — mondták nevetve a lányok, amikor bevezettek otthonosan berendezett kis szobájukba. Az előne- velő-részlegnél Góg Mária és Le- hoczki Zsuzsa dolgozott. Szinte kérdeznem sem kellett, néhány perc múlva munkájukról beszéltek a vidáman nevetgélő lányok. Elmondták, hogy nagyon szívesen dolgoznak itt és igen szép eredményeket is érnek el. Legutóbb hathetes előnevelt csirkéket adtaik át és jutalmuk nem maradt el, mert több mint száz munkaegységet kaptak fejenként. — Ez pedig nem lebecsülendő — jelentette ki Góg Mária —, hiszen az idei évben több mint harminc forintot fizetnek egy mun kaegységre. Arra a kérdésre, hogy nem unalmas-e itt, vidáman válaszoltak. — Én nagyon szeretek itt dolgozni — mondta Góg Mária és Lehoczki Zsuzsa. S aztán sorolták „gondjaikat” is. „Ha egy rádiónk lenne, senkivel sem cserélnénk...” ^Szombaton vacsorát rendezett a tagság, s mi nem mehettünk el...’s A brigád többi tagját éppen a délutáni pihenőidőben találtam. Bíró Rózsi elpirulva csapott be egy vaskos könyvet, amikor beléptem. Az asztalon több könyv és újság hevert, bizonyítva, hogy a lányok ott kinn is ismerni akarják a legújabb híreket. Zsótér Anna elmondta, hogy különösen, büszkék azért, hogy ilyen felelősségteljes munkát bíztak rájuk. A brigád minden tagja KISZ-tag, gondjuk csak az a néhány apróság, amit az előbb a lányok elmondtak. A beszélgetést a tsz állattenyésztési brigádvezetője fejezte be azzal, hogy a lányok megérdemlik, hogy a tsz vezetősége törődjön velük. Wegroszta Sándor Békési találkozó Szokatlanul kellemes dallam verte fel a békési tanácsháza előtti téren a késői szombat esti csendet. A békéscsabai dalostalálkozó résztvevői közül a Jánoshalmi Fmsz és a Könnyűipari Minisztérium Bartók Kórusa Békésen nyertek elhelyezést. A két dalkör vezetői a fentiek alapján arra kérték a község vezetőit, hogy valamivel kedveskedhessenek a község dolgozóinak. Békés község dolgozóinak barátságos vendégszeretetét azzal hálálták meg, hogy elhatározták: éjjeli szerenádot adnak. Az elhatározást tett követte és a békéscsabai szombat esti hangverseny után három Ikarusz autóbusszal kétszáz dalos érkezett a békési tanácsháza elé. Gyukity Márk és Szobla Lajos karnagyok felváltott vezénylésével a hangverseny műsorából adtak elő részleteket. Késő este lévén, mégis szép számú hallgatóság gyűlt össze a járási és a községi vezetőkkel együtt, hogy a község dolgozóinak nevében fogadják a vendégek szép, kedves ajándékműsorát. A község dolgozói nevében Kiss Máté elvtárs, a járási tanács elnökhelyettese, a község ország- gyűlési képviselője köszönte meg az igazán kedves műsort. Az éjjeli zene után a járás és a község vezetői fogadást adtak a dolgozók tiszteletére, ott rögtönözve a tanácsháza előtt. Ezen a kedves kis ismerkedésen igen meleg, baráti hangulat alakult ki. Back Gyula OzEetait helyezés! Értesítjük kedves megrendelőinket, hogy ÜVEGEZŐ-RÉSZLEGÜNKET f; hó 24-től Sztálin út 41. szám alá (volt motor kitérőhöz) helyeztük át; Békéscsabai Fodrász és Fényképész Ktsz vezetősége (X) tarka mezes fiatal görbe botokkal igyekezett egy kerek valamit kikotorni a puha salakból, miközben a máj álisi bekötött szemű köcsögtörőkhöz hasonlóan hadonásztak a köcsög, pardon, a labda után az általuk kevert porfelhőben. Ha a Sportújság és egy jól értesült sportrajongó nem tájékoztat, biz’ isten azt hittem volna, hogy az „akit érek, azt ütök” társasjáték fővárosi változatát látom. Mindenesetre ahhoz képest, hogy gyeplabda volt, a mérkőzés végén elég szép piros vályogot köpködtek a levonuló játékosok. (űT13EG.VZETEK) ^----^ 8. A felszálláskor némi sorbanál- lást eredményezett, hogy Lőcsei Aranka és Cár Jánosné a szokottnál nehezebben tolta fel a buszra Nyeső István barátunkat, akinek unicumos üvegre emlékeztető alakja mély nyomot hagyott a két hőslelkű amazonban, akik minden ellenszolgáltatás nélkül, társadalmi munkában végezték a nem hétköznapi feladatot. Az izgalmas és méreteiben is impozáns kollektív munkát a csendesmosolyú, de mindig tettre kész Ágyús Laci rögtön diafilmre is vette, amiért minden bizonnyal számíthat az utókor hálájára. A sikeres felszállás után a „Buszhírlap” munkatársa meginterjúvolta a feltolt embert: — Fénykép nélkül sem tagadom és ország-világ előtt kinyilatkoztatom, hogy jólesik a kartársnők odaadása, amellyel csekélységem iránt viseltetnek. A dolgozó férfiak megbecsülését, a férfi egyenjogúságot érzem minden egyes nyomás alkalmával — jelentette ki haláltmegvető bátorsággal (mert otthon is vannak) és meg- hatottan törölgette a nagy műveletbe megizzadt fejebúbját. 9. Aisónémedi határában vasárnap dacára is serényen palántáinak a tsz kertészetében. A robogó buszból kitekintve Sikk Imre bátyánk felsóhajtott: — Hej, de tudom irigyelni őket. Könnyelmű kijelentését egyhangú és szívből jövő felhördülés fogadta: —A palántálást?! Vasárnap?! Imre bátyánk nagyvonalúan legyintett: — Dehogy a palántálást! Azt, hogy le tudnak hajolni. 11. 10. Aztán — bár a heves természetű hűtőben többször is felforrt a víz — egyszer csak azt vettük észre, hogy a Népstadion előtt állunk. Míg a látogatást engedélyező papírra várakoztunk, nagy érdeklődéssel figyeltük a Népsport által gyeplabda-mérkőzésnek hirdetett futkározást, ahol egy csomó Külön meg kell említeni, hogy a megyei művelődésügyi osztály és az IBUSZ mindenre kiterjedő előrelátó gondoskodása következtében a meccsrajongók igényei is kielégítést nyertek: a szállóban már várt ránk a Ferencváros— Szeged mérkőzésre szóló elsőrendű ülőhely. Az izgalmak a mérkőzés előtt kezdődtek, amikor is a „Nagy Négyes”: Lőcsei Aranka, Cár Jánosné, Számadó Gábor és Kettős Jenő valahogyan elvesztettéi egymást a nagy tolongásban. Ezt átmenetileg még csak ki lehetett volna bírni, de a jegyek a kétségkívül megbízható Kettős Jenőnél voltak, aki szőrén-szálán eltűnt a nagy tolongásban. Az ideg- sokk bekövetkezése előtt egy perccel végre felcsillant Jenő feje a koradélutáni napfényben, kíséretében a mosolygós Úttörő Irmával,.
