Békés Megyei Népújság, 1961. június (16. évfolyam, 127-152. szám)
1961-06-21 / 144. szám
4 HEP ÚJSÁG 1961. június £1», szerda TANÉVI AR Vége a tanévnek. Az iskolákban mindenütt kedves ünnepségekkel búcsúznak a tanulók, hogy megkezdjék a nyári szünidőt és őszszel új erővel, frissen kezdhessenek ismét a tanuláshoz. A békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnáziumban június 20-án tartották az ünnepséget, melyre kedves műsorszámokat állítottak össze, hogy méltóképpen búcsúzzanak a tanévtől. Az ünnepségen Böőr Ferenc igazgató ismertette az iskolai év eredményeit. Majd sor került a jutalmazásokra. A gimnázium diákjai közül 28 negyedikes kapott Kitűnő Tanuló Érdemérmet, többen részesültek minisztériumi dicsérő oklevélben és könyvjutalomban. Ezen az ünnepségen adták át az országos tanulmányi versenyben résztvevő tanulók oklevél és pénzjutalmait is. Az iskola udvarán megrendezett ünnepségen igen sok szülő is részt vett 493 tanuló búcsúzott a IX-es számú általános iskolától Kedves ünnepséget rendeztek a békéscsabai IX-es számú általános iskolában is. Mintegy 320 szülő jelenlétében 493 tanuló búcsúzott az iskolától, többen közöttük olyanok is, akik már végleg elhagyják az iskola falait. Ebben az évben igen jó eredményeket értek el a tanulók és nőtt a tanulmányi átlag az elmúlt évihez képest. Az iskola ez évi tanulmányi átlaga 3,78 volt. Az ünnepségen 124 tanuló kapott könyvjutalmat a szülői munkaközösség, a VI. kerületi MSZMP, valamint a Hazafias Népfront ajándékát. Itt adták át a városi felszabadulási tanulmányi verseny díjait is. Az iskolában öt tanuló kapott első díjat, ketten második és egy harmadik díjat. A tanulmányi versenyben résztvevők emléklapot kaptak. Ezenkívül Hídvégi Judit V; osztályos és Szombati Márta VI.-os tanuló kitűnő tanulmányi eredményükért, valamint kiváló úttörő munkáért kéthetes üdülésre mennek jutalmul. Az iskola volt tanulói közűi huszonhatan tovább tanulnak. Kiváló Tanuló Érdemérem, ösztöndíj A békéscsabai szlovák tannyelvű gimnázium és általános iskola vasárnap délután tartotta meg 11. évzáró ünnepségét. Knyihár János igazgató — mindkét iskola vezetője — ünnepi beszédében elismeréssel emlékezett meg arról a gondoskodásról, amellyel kormányzatunk a nemzetiségi oktatást segíti. A békéscsabai szlovák nemzetiségi iskolákban most kiemelkedő a tanulmányi eredmény, s az érettségizettek főiskolákra és egyetemekre mennek. Igen jól sikerült a „beiskolázás” is, a délalföldi községekből sok szlovák nemzetiségű szülő Íratja majd a gyermekét a békéscsabai szlovák tannyelvű általános iskola és a gimnázium ősszel kezdődő első osztályába. Az ünnepségen Pipis András érettségizett gimnazistát a Kiváló Tanuló Érdeméremmel tüntették ki, Bótyik Ilona pedig ösztöndíjban részesült, a szegedi Pedagógiai Főiskolára tanulmányainak folytatására; több kitűnő tanuló pénzjutalmat kapott, s a Hazafias Népfront megyei, városi bizottsága, a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetsége, a nőtanács, az iskola szülői munkaközössége, valamint a napokban Békéscsabán járt csehszlovák kulturális küldöttség ajándékaként csaknem nyolcvan könyvet osztottak ki a jó tanulók között. A vöröskeresztes mozgalomban példát mutatókat pedik Kiváló Tanuló feliratú jelvénnyel jutalmazták. Műsorban az iskola énekkara magyar és szlováknyelvű népdalokat, kórusműveket, munkásmozgalmi indulókat adott elő. A tanévzáró után a részvevők nagy része megtekintette a megyei úttörőtalálkozó műsoros bemutatóit. Óvodások évzáró ünnepélye Szarvason A szarvasi Felsőfokú Óvónőképző gyakorló óvodájának kicsinyei június 18-án, délután tartották évzáró ünnepélyüket. A zsúfolásig megtelt tornateremben igen színvonalas és kedves jeleneteket, táncokat és mesejátékokat mutattak be a kis óvosdások. Különösen szép volt az eredeti jelenet, amelyben a kicsinyek a négy évszakot személyesítették meg Szép volt a bottal és karikával bemutatott tomagyakorlatuk is. Az előadás után a kicsinyek búcsúztatták a nagycsoportosokat akik szeptemberben már iskolába mennek. Minden iskolás egy-egy cső- kor virágot és nylonzacskóba csomagolt írófelszerelést kapott búcsúzóul. Tatarozzák a tantermeket Még jóformán el sem kezdődött a nyári vakáció, az iskolai tantermeket máris tatarozzák Csárdaszálláson. A községi tanács 29 ezer forintot fordít a termek belső és külső javítására. Egy tantermet már elkészítettek. A Az Ittas vezetés következménye; Súlyos baleset történt június 20-ra virradó éjszaka Gyula és Gyulavári között. Kovács Mihály, a Gyulai Kórház műtőse ittasan vezette motorkerékpárját, ráadásúlyos baleset sül a megengedettnél nagyobb sebességgel. A Körös hídjánál nekiment a híd korlátjának és súlyos sérüléssel került a kórházba. padlót is felvikszelték. Ezt a munkát az általános iskola felső osztályainak diákjai vállalták. így a szülői munka- közösség valamennyi tagja a tavaszi növényápolásba bekapcsolódhatott; A községben jelenleg hat tanterem van, a korábbi három helyett, amelyből egyet politechnikád oktatásra rendeztek be. A tanterem-műhelyben már megtalálhatók azok az apróbb felszerelések, amelyek a gyermekek gyakorlati képzéséhez szükségesek* Az idén összesen négy tantermet javítanak meg. Jelenleg két tanterem javítása folyamatban van, egyet pedig a későbbiek folyamán tataroznak: Egy lakógyűlés margójára.,. Lakógyűlést tartottak Békéscsabán a Szent István tér 9. számú bérház lakói, amelyen a IKV megbízottja is részt vett. Amint ez már egy ilyen nagy bérházban szokás, sokféle panasz, keserűség, vélemény és ellenvélemény került felszínre. Valamennyi felvetett kérdés eltörpült azonban egyetlen „főprobléma” mellett, amely eddig fellobbanni kívánkozó parázsként izzott a szívekben... A gyűlésen a maga nemében szokatlan, sajátos vita alakult ki, amelyzen az „ellenpártiak” — többnyire hallgatásba burko- lództak... — Ugyan mi lehet hát az a „főprobléma”? — kérdezheti ezek után a nyájas olvasó. „Legyen kert az udvaron vagy ne legyen?” — ez lehetne a „fe- dőcime” a vitának, de csakhamar nyilvánvalóvá vált, hogy a gyermekes és gyermektelen lakók párharcáról van szó. A vita tulajdonképpen régi keletű. A lakógyűlésen több, gyermekes lakó tette szóvá, hogy a házfelügyelő „esküdt ellensége” a gyermekeknek. Határtalanul felbőszül, ha játszadozó, labdázó gyerekeket lát az udvaron, féktelen szigorral „a társadalmi tulajdon rongálásának” minősíti, ha a „büdös kölykök” krétával netán összefirkálják a falat... — A labdát nem tilthatjuk el a gyermekektől! — replikázik szenvedélyes hangon egy lakó. — Nem engedhetjük gyermekeinket felügyelet nélkül az utcára, hiszen sem nekünk, sem társadalmunknak nem célja, hogy utcagyerekekként huligánokká „fejlődjenek”. Becsületes embereket akarunk nevelni belőlük, ez pedig csak úgy képzelhető el, ha a szemünk előtt nőnek fel... A sok hozzászólás nyomán kikerekedik az igazság. A 25 gyermeket számláló bérház bizony gyakorta hangos a vidám gyermekek csatakiáltásaitól, nemegyszer a labdapuffogástól is. Mindez persze nem tetszik a házfelügyelőnek (hogy’ is tetszenék?!), aki ily módon gyűlöletet szít maga ellen a gyermekek részéről, véleménykülönbséget, vitatkozást, pletykálkodást a lakótársak között, akik közül egyesek (nyilván a gyermektelenek!) hajlamosak arra, hogy ezt az oktalan tüzet tovább szítsák, mígnem kész „palotaforradalommá” válik egy ilyen lakógyűlés... Ez a parázs ettentét húzódik meg tehát a „legyen kert az udvaron” nagy kérdése mögött. A „türelmét vesztett” házfelügyelő ugyanis — a „gyermek-ellenes” lakókkal teljes egyetértésben — most úgy kívánja „bojkottálni” a játszótérnek szánt udvarból az életvidám gyermekeket, hogy az udvarban kertet, parkot akar létesíteni... Be álljunk meg egy szóra! Az igaz, hogy a gyermekek — különösen ha sokan vannak! — lármások:, csintalanok, sokszor olyant is művelnek (például krétával firkálnak a falra), ami feltétlenül helytelen. De mindez — hogy úgy mondjam — egy nagy bérház szinte „természetes tartozéka”. A lármás gyermeket le lehet csitítani, a firkálót rend- reutasítam, a csintalant megnevelni — sok türelemmel, megértői oktató-nevelő szövőt! De semmiesetre sem gorombasággal, tetlegességgel és oktalan fenyegetéssel.„ így bizony, kedves lakótársak! Több szeretetet, megértést, jószándékú nevelést az emberpalántáknak! így vélekszik a lakók többsége a Széchenyi út 5. sz. alatti „másik” bérházban ist ahol 39 „büdös kölyök rosszalkodik”.„ — Km — Gerenday Ferenc: 3. És ezt többször megismételte, több nem tellett ki tőle. Turcsá- nyi alaposan átkutatott mindent, de amúgy is látta, hogy a csendőr nem járhatott erre, mert az öreg Kovács egészen tájékozatlan. Jobbnak látta, ha visszavonul és figyeli a tanyát. Embereit úgy helyezte el, hogy a tanyát minden oldalról megfigyelhették és ugyanakkor egymástól sem kerültek messze. Ügyeltek arra is, hogy elhelyezkedésük a tanyából se látszódjék. F elállt. A bokroktól takarva szemügyre vette az épületeket. Sorra vette mind, pedig még behunyt szemmel is fel tudta volna sorolni, melyik épület, milyen irányban fekszik. Hol van az istálló, a lakóépület és annak ablaka merre néz? Hogyan támaszkodik az istálló falához a sertésól, mennyire van a szérűs- kert a kocsiszíntől, hol van a kút? Milyen furcsa, milyen különös, nyolc év pergett le az idő rostáján, azóta, hogy eljött a tanyáról egy este köszönés nélkül és ment egy bizonytalan szóra a köröstar- csai gépállomásra. Nyolc év óta nem járt erre, mindössze egyszer, hogy a csendőrre adatokat szerezhessen volt gazdájától. Megborzongott a visszaemlékezéstől. Igen, akkor csaknem kiverték a tanyából. Ostobaság, milyen szerencsétlen vállalkozás is volt az. Mennyit kínlódott utána és ha nem jön e katonai behívó, mely számára olyan volt, mint a fuldoklónak a szalmaszál, talán még nagyobb badarsággal tetézi bizonytalanságából eredő mérhetetlen ostobaságát, gyávaságát. Ehh! Mihaszna gondolatok ezek ebben a pillanatban. Letelt az idő! Előre! K ovács Jakab sápadt csodálkozásában csak hápogni tudott. Nagy szemeket meresztett Turcsányira. A kérdésekre csak fejét ingatta, jelezve a „nemet" vagy az „igent”, a szavakat azonban mintha elfelejtette volna. Folyton dünnyögött, pusmogott, s úgy dagasztotta az udvar sarát, mint a tehetetlen bika. Nagy sokára — amikor már tüzetesen kikérdezték és már nem kellett ingatnia fejét — végre egyetlep szót nyögött feléjük. — Jéézus! Elkezdődött az idegőrlő figyelés. Szívüket megtöltötte a nagy várakozások előtti szorongás. A harcosnak ilyenkor van legnagyobb szükség türelmére. A figyelem egy pillanatra sem lankadhat, félre kell tenni a képzelődés vágyát. Ilyenkor csak a szem él és azon keresztül hatol be minden az agyba, a többi testrész mozdulatlan. T urcsányi a tanyától mintegy ötszáz méterre a „szárazér” és a gát között helyezkedett el, remélve, hogy a csendőr csak erről érkezhet. Bebújt egy terebélyes kökénybokor alá és figyelt. Szeme szüntelenül a partoldalt kutatta, gondolatai azonban ismét messze jártak. Amikor a tanyából kifelé jövet bepillantott a kocsiszínbe, meglátta az „öreg Hoff ért”, azt a traktort, amin valamikor ő tanult szántani. Életének az első igazi öröme volt ez a gép. Megismerte és megszerette. Barátok lettek, szétszedte, javítgatta. Különös barátság fejlődött ki e megismerés nyomán. Szerkezetét olyan tőké- hosszú óráiban gátlás nélkül be- letesnek tartotta, hogy a magány szélt hozzá, énekelt neki és szentül hitte, hogy a gép érti is. Hogyne, amikor éjjelenként szántás közben énekelgetett, jobban ment az öreg masina. Vígabban forogtak kerekei és méla pöfögésével aláfestette, mintegy kísérő zenével látta el nótáját. Világosan átélte most is annak az estének minden részletét, amikor nyolc évvel ezelőtt elhagyta a tanyát. Csendben összepakolt. Kiosont a színbe és sokáig nézte a gépet. Csak ő köszönt, a Hoffer nem válaszolt, kihűlt hengereivel, vasbaburkolt némaságával olyan elárvultnak látszott, mint egy igazi, élő barát, akit értelmetlenül, hűtlenül elhagynak. A búcsúszavakra is emlékezett még, hogy is volt csak? Í gen... persze. „Elmegyek öreg cimbora, de ne búsulj, ahová indulok, ott több ilyen gép van. Hallod? A gépállomásra megyek, megmondhatom a többi cimborádnak, hogy ...?” A fenét — gondolta —, lehet, hogy nem is így volt. Megrántotta vállát és bosszúsan rászólt magára: Figyelni! Igyekezete persze hiábavalónak bizonyult. Az emlékek nem hagyták nyugodni. Valahonnan bentröl, egészen mélyről felködlöttek benne és olyan élénk tevékenységre serkentették agyát, hogy most már lemondott megfékezésükről, hagyta, hagy lepjék el egész énjét. Tulajdonképpen kár is volt ezek ellen köszködni, hiszen olyan szoros kapcsolatban voltak azzal, hogy most itt feküdt és várta a nagy találkozást, a tizenkettedik órát, hogy a vele törént eseményeknek nagy láncolata csak így lehetett egész. Ebben nem volt semmi természetellenesség, ez így volt rendjén. Erre várt 1949-től, amikor ráeszmélt a csendőr titkának súlyára. Amikor a határvonal kirajzolódott a gyilkos és az 6 útja közt. Ekkor már tudta, mit kell tennie, csak a módjának megválasztása és a beléje idegződött gátlások húzták vissza. D e Turcsányi Elemér cseléd már nem létezik, csak Turcsányi karhatalmista tizedes él és vár ott a kökénybokor alatt a nagy találkozásra, hogy pontot tegyen a történet végére, amelybe a véletlen belekeverte. Ezekre a percekre várt attól a döbbenetes felfedezésétől, ami sorsfordulójának tengelye lett. Hogy is volt?... < ! #
