Békés Megyei Népújság, 1961. május (16. évfolyam, 102-126. szám)

1961-05-18 / 115. szám

t népüjsAg 1961 május 18., csütörtök Távol a várostól, közel az Felsült próféták* Körösűjfalu gidres-gödrös utcá­ján egy vidáman kerékpározó fia­talember haladt észtvesztő gyor­sasággal. Néha szinte akrobatikus mutatványt produkált, amint könnyű kis gépével átemelkedett az egyik buktatóról a másikra. Igazán nem kerékpárnak való út. Még a személygépkocsi is nehe­zen bukdácsol át az őszi esők ide­jén a vontatók által vájt mélye­déseken. Az ifjú láthatóan nem sokat törődött ezekkel, sőt a sze­merkélő esővel és a csípős széllel sem. Jókedvűen üdvözölte az em­bereket, akik meg-megálltak egy- egy percre beszélgetni. Idős em­berek köszöntötték tisztelettel, s arcukról a fiatalember iránti megbecsülés áradt. Vajon ki le­het ez, akit ennyire megsüvegel- nek ebben a kis faluban? Az orvosi táska árulkodott A kerékpár kormányán barna orvosi táska; — Dr. Szabados Mihály községi állatorvos — mutatkozott be né­hány perc múlva, s hangjában ott izzott a név előtti kis szócska új­szerűsége. Alig egy éve hagyta el az egyetem kapuit, hátatfordítva a fővárosnak, útnak indult az új élet felé. A falusi élet vonzotta, az egészséges, tiszta levegő, az egyszerű, becsületes, dolgos falusi emberek és az alföldi táj. — Nincs szebb az örökké új fa­lusi hajnalnál. Amikor ébred a táj, s a Nap korongja először vér­vörös, majd narancs és fokozato­san élesedő szinnel emelkedve arannyá válik. Ontja éltető suga­rait a földre, növényre, emberre, állatra egyaránt... Ha nem is pontosan így, de valahogy ezt fe­jezte ki, s szavain átsütött az Al­föld forró szeretete, az itteni élet iránti lelkesedés. Már az egyetemen az volt a ha­tározott kívánsága, hogy falura helyezzék. A battonyai fiú seho­gyan sem tudott megbarátkozni a fővárossal. Mindig falura vágyott, hiszen ott nőtt fel, ismerte az al­földi táj szépségeit, az embex-eket. A városi élet forgataga sohasem vonzotta túlságosan. — 'Nem adnám az alföldi haj­nalt a pesti neonfényekért — mondja, s ahogy kibuggyannak az őszinte szavak, meggyőz arról, hogy így is érez. Nem papagájok és pincsikutyák orvosa — Ez a hivatás a faluhoz köt. S így természetes, hogy az egye­temről kikerülő fiatal állatorvoso­kat ide helyezik — mondanák so­kan. Ez igaz, s mégis sok fiatal körömszakadtáig ragaszkodik a fővároshoz, mondván: ott vannak a kutatóintézetek, lehet tanulni és dolgozni is. Aki pedig az anya­gi lehetőségeket nézi, azzal érvel, hogy a papagályok és egyéb szoba­kedvencek gyógyítását jól megfi­zetik. „Aranybánya a főváros” — mondják. Akad a fiatalok között olyan is, aki inkább eltér hivatá­sától és más munkát vállal, csak­hogy Pesten maradhasson. Dr Szabados Mihály nem ezt az utat választotta. És hogy jól vá­lasztott, azt az itteni élete bizo­nyítja. A Szeghalmon töltött gya­kornoki idő elteltével helyezték Körösújfaluba. — A fogadtatás bizony nem volt valami fényes — mondja visszaemlékezve az első napokra. Kiadós őszi eső, s ennek követ­kezménye; a „vendégmarasztaló" sár fogadta. A pesti aszfalthoz vi­selt könnyű cipő hamar elmerült benne. Az üres szobába, ahová költözött, a napközi otthon búto­rait adták kölcsön, hogy mégis legyen valami fekhely, szekrény, polc, amire éppen a legnagyobb szüksége volt. Ma már természe­tesen visszakerültek a kölcsönbú- torok, s helyükbe a saját új hol­mija került. Az új, de szerény ott­hon külső falára felkerült a tábla is: Dr. Szabados Mihály, községi állatorvos. Az első perctől kezdve nem volt egyedül. Még az első nap felke­resték. Zuhogó esőben, éjszaka kopogtattak ablakán. „Doktor úr, baj van a disznóval"... szólt be egy izgatott férfihang és az új orvos elindult, hogy hivatá­sát teljesítse. Azóta járja a háza­kat, fáradhatatlanul. Mélységes emberszeretetével, fiatalos lelke­sedésével és az idősek iránti tisz­telettudásával megnyerte a falusi­ak bizalmát. Mindössze 24 éves, de a bizalom oly nagy, hogy ma már egyéni és családi problémák­ban is tanácsát kérik, segítségét igénylik. Sokszor már hajnalban felkel és megy a beteg állatokat ellenőrizni, használt-e a gyógy­szer, amit adott. Ilyenkor néha bekopog a községi párttitkárhoz is, hogy együtt beszéljék meg az Az elmúlt héten a dévaványai Vörös- kereszt és a tömegszervezetek egész­ségügyi napot rendeztek. Az egészség- ügyi napon részt vett dr. Gál Imre or­vos és Marosi Gyuláné, az Egészség- ügyi Minisztérium képviselői, valamint Bertalan Imre, a Nők Lapja kiküldöt­te. Dr. Gél Imre húsz éven át a köz­ség orvosa volt, Bertalan Imre pedig ifjúkorát élte Dévaványán. Az egész­ségügyi napon részt vett még a me­gyei KÖJÁL igazgatója: dr. Szentke- reszty László, dr. Sallai László, a já­rási egészségügyi csoport vezetője, Mé­száros Jánosné járási vöröskereszt-tit­kár, Kokovecz János, a járási tanács (21.) A tixoni űrhajósok összegezték eddigi tapasztalataikat. A köz­ponti kormányzófülkében voltak valamennyien. Horx Lend és Xind Lind után Dox Ten, a parancsnok vázolta elgondolásait. Xindon Tor mindent feljegyzett krónikájában, pontosan, részlete­sen... „... A parancsnok beszélt. Érde­kes tervét ismertette. Elgondolása valóban a legjobb­nak látszott. — Kozmosz-öltözetre nincs szükségünk. Ez nagy öröm és még nagyobb könnyebbség szá­munkra, barátaim. Tervem a kö­vetkező: újabb felderítő útra in­dulunk, két csoportban. Az egyik csoport Horx Lend vezetésével át­kutatja a folyam partját, egészen addig, amerre a bőrruhások eltűn­tek... Doxir Teni és Oren Xin megy vele. Az Endroxlán légszár­nyas repülőgépén, a protoxlánon pedig Xind Lind, Xindon Tor és én felszállunk, s megkeressük a legközelebbi települést. emberekhez aznapi teendőket. Mert minden érdekli, minden közös munkából részt kér. Az ő segítségével len­dült fel a falusi sportélet is. Szer­vezőképességével elérte, hogy kö­zösen, társadalmi munkával épí­tették újjá a fiatalok a sportpá­lyát, s a csapatnak maga is tagja. A KISZ-gyűléseken, tanácsülése­ken rendszeresen részt vesz, s úgy beszél a fiatalok jövőjéről, mint a saját életéről. —1 A fiataloknak itt kell ma- radniok a falun. Nekünk mindent el kell követni, hogy ne kíván­kozzanak el, hogy megtalálják életcéljukat itt is. Kulturális és sport-, valamint tanulási lehetősé­geket kell biztosítanunk, s ebben van a legnagyobb feladatunk — mondja. A falu fejlődéséről, a termelő- szövetkezetek erősítéséről, az ál­lattenyésztés feladatairól is úgy beszél, hogy érezhető: magáévá tette a falu gondjait és egyetlen nagy célja e fejlődés elősegítése. Nősülés? Erről is szó esik, hi­szen fiatal, életvidám ember. De élettársul olyan lányt akar, aki vele együtt küzd majd a falu fel- emelkedéséért és saját jobb éle­tükért. „Együtt, közösen építeni az otthont”. — ez az elve. így találta meg Dr. Szabados Mihály a helyét falun, ahol őszinte tisztelet és megbecsülés övezi. Kasnyik Judit v. b. elnökhelyettes«, Túri Ferencné, a járási nőtanács titkára. Délelőtt a Körösi Állami Gazdaság kultúrtermében filmvetítéssel egybekö­tött előadást tartott dr. Szentkereszty László. Előadásában a nagyüzemi me­zőgazdasági dolgozók egészségvédel­méről beszélt. Délután a községi mű­velődési otthon nagytermében 1000 ál­talános iskolai tanuló előtt dr. Kol- busz Andrásné szakorvos, este pedig a felnőttek részére dr. Sándor Imre körzeti orvos a családvédelemről és az alkoholizmus elleni küzdelemről mintegy 300 főnyi közönség előtt tar­tott előadást. — Kitűnő ötlet — lelkesedett Horx Lend. — Protoxlánunk igénybevételére még nem is gon­doltunk! Dox Ten apró, elektromos órá­jára nézett. — Harminc perc múlva indu­lunk és 12 óra 30 perckor térünk vissza. — Helyes! Rendben van! — És az Endroxlán? — aggodal­maskodott az orvosnő. — Drága barátnőm, ne aggód­jon. Bekapcsoljuk a magasfeszült­ségű sugárzó-automatát. Ez a rakétát 50 méter-egységnyi körzet­ben védi. Élőlény nem juthat a közelébe, mert halálos ütés sújt­ja. Olyan ütés, mint a villám- csapás. Gyorsan készülődtünk. Koz­mosz-öltözet helyett egybeszabott, fehércsillogású, fémszálakkal át­szőtt boxen-ruhát öltöttünk. Ez a műanyag-ruha puhatapintású, ugyanakor kitűnően szigetel és szilárdsága is magasfokú. Már csak néhány percünk volt BUDAPEST — ”... és lészen fogak csikorgatása!” — a legrégibb jövendö­lések eme, már eléggé közismert zára­dékát kedvelik a modern próféták is. Tudniillik, a 16 év alatt, valahányszor csak neikidurálták magukat a nyugati világ haruspexei, hogy megjövendöl­jék, mi minden vár hazánkra, ha nem hallgatunk rájuk, sohasem mulasztot­ták el felhívni a figyelmet a fogaik el­kerülhetetlen csikorgatására. A New York Times és a New York Herald Tribune a földosztás horosz­kópját tartotta a legsürgősebbnek összeállítani 1945 őszén, mondván: „A földosztás évtizedekre visszaveti a magyar mezőgazdasági termelést..; A parasztok képtelenek lesznek saját ere­jükből megművelni a földet...’* A parasztok azonban minden jel szerint pótolni akarták az elmulasztot­takat, s valahol csak gyakorolni kell azt a földművelést. Lehet, hogy éppen ezért vallották, hogy „Földet vissza nem adunk!”, ,,A föld azé, aki meg­műveli!” A New York Times 1946. júliusában megjósolta, hogy: „Magyarországon 40 év is kevés lesz a békebeli színvonal elérésére, ha az ország ezen az úton halad. Az újjáépí­tés szinte kilátástalan próbálkozás. A kommunisták új forintja puszta pro­paganda.” Arról igazán nem tehettek New Yorkiban, hogy ezek a magyarok a négy évtizedre kikalkulált munkát né­hány év alatt elvégezték, természete­sen puszta kommunista propagandá­ból. A KŐVETKEZŐ időszakban egész sor jóslatot adresszáltak Magyaror­szágnak. A bécsi Arbeiter Zeitung 1948 augusztusában közölte laikonikus rö­vidséggel: „Magyarország egész rövid időn be­lül a Szovjetunió tagállama lesz. A magyar gabonát teljes egészében a Szovjetunióba szállítják, s Magyaror­szágon nemsokára betiltják a zsemle­sütést.” Üjra a New York Times következett, amelynek az üzemek államosítása adott alkalmat jóslásra, 1948 szeptem­ber közepén: „A magyar munkásság képtelen lesz üzemet vezetni. Az államosítás tehát kizárólag óriási deficitet, költségvetési hiányt, teljes csődöt hozhat.” Majd 1949. július 20-án vérfagyasztó k om oly Sággal bej elen tette: „Amit megjósoltunk, bekövetkezett. A magyar hároméves tervről most már végérvényesen kiderült, hogy megvalósíthatatlan.” Nem is három év alatt valósult meg, elég volt hozzá két év és öt hónap. A fogak csdkorgatásába kapcsolódtak * Megjelent a ..Kanadai Magyar Mun­kás” c. lap 1961. április 20-i számában. az indulásig. A fényrakéta belső és külső csapóajtói feltárultak, Dox Ten még egyszer, röviden el­ismételte mindkét csoport felada­tát, majd a vezérlőasztalon elfor­dított egy piros színű kart, mely működésbe hozta a rakéta apró. légszárnyas protoxlánját védő burkolatot, lassan elfordította, majd egy emelőszerkezet könnye­dén a talajra helyezte a fura kis gépecskét, melynek utasfülkéjé­ben kényelmesen elfértünk mind a hárman. Dox Ten már a külső csapóaj­tóhoz lépett, amikor Oren Xin, aki még fent volt a rakéta csúcsá­ban, a központi kormányzófülké­ben, felkiáltott. — Parancsnok! Különös lények közelednek felénk!... A kormányzófülkébe rohantunk és Oren Xin mellett kitekintettünk a fülke ellipszis alakú ablakán. — Jönnek! A parancsnok és én azonnal lát­tuk, hogy a bőrruhások. Távcsö­veink egészen közel hozták a tá­volban mozgó pontokat. — Kétségtelen — mondta Dox Ten — ők azok! Meglepődtünk különös járásu­kon. Nehezen, elnyújtott léptek­kel közeledtek. Elöl hat fekete ha­jú, villogószemű férfi, mögöttük — igen! — mögöttük négy asz- szony. . Xind Lind elragadtatva nézte őket. a francia jósok is. A Paris Presse (1951; július 25.) jósolta meg: „Magyarország teljes lerongy olódás előtt all. Kuhaneműinség várható. Ezért a kormány rendeletet ad ki, hogy a munkások és a dolgozó parasztok egyenruhái hordjanak, s ez természe­tesen a szovjet katonák uniformisá­hoz hasonlít majd.” MÉG EZEN IS túltett a France-Soir újságírója, aki 1951. március 27-én kö­zölte látomását: „Magyarországon a nagy nyomor s az ínség miatt az éttermekben és a köz­tereken a jövőben központilag végzik majd el a cigarettavégek felszedését.” Régi házi jósunk, a bécsi Die Presse is szorgalmasan jelentkezigietett és 1954. szeptemberéből való a nyugdíjasok számára megszerkesztett jövendölése: „Az új magyar nyugdíjtörvény a va­lóságban leplezett nyugdíjrablásnak bizonyul majd. Nyugdíjba fognak kül­deni minden 60 éves férfit és 55 éves nőt, akar munkaképes, akar nem. Ez a rablás módja, mert igen kevés em­bernek van meg az előirt 10 évi szol­gálata, s így nyugdíjat alig kapnak majd.” A nyugati jóskonjunktúra 1956 őszén felvirágzott. A bécsi Bild-Telegraph 1956. október 31-én diadalmármorban jósolta körülbelül ezt: „Mire lemegy a Nap, könnyen lehet­séges, hogy a magyar népi demokrácia már nem létezik.” Azóta elég sokszor lement a Nap; fel is jött, volt már teljes napfogyat­kozás is. Ámbátor lehetséges, hogy a Bild-Telegraph visszavonná jóslatát, ha módjában lenne, de azóta szegény megszűnt létezni. ; AMIKOR elkészült az új hároméves terv, megint a Szabad Európa-rá- dió vetítette elénk a jövőt (1958. július 4.): „A hároméves terv beruházásaira szánt összeg nem fedezi majd a szük­ségletet és korántsem lesz alkalmas arra, hogy az ipar struktúrájának terv­szerű átalakítását, vagy akárcsak az alapok lerakását biztosítsa.” s A dolog elég kellemetlen, de sajnos, be kell vallani, hogy a Szabad Euró­pának ezúttal igaza volt. Ezt igazolta a Központi Statisztikai Hivatal jelen­tése a hároméves terv teljesítéséről. Teljesítettük, de hogyan?! Milyen fe­gyelmezetlenül! Állami erőből összesen 32 milliárd forint beruházást tervez­tünk. s csupán az ipari és építőipari beruházásokra 39 milliárdot fordítot­tunk. Az ipari termelés pedig 22 szá­zalék helyett 40 százalékkal nőtt. ÍGY ÁLLUNK tehát a nyugati jöven­dölésekkel. Bizonyos, hogy a folytatás a jövőben sem marad el. De mi, ha nem is vindikálunk magunknak jós­tehetséget, azt azért megjósoljuk, hogy a nyugati próféciák a jövőben is ugyanígy válnak majd be. — Milyen szépek, karcsú, izmos a testük és úgy hajladoznak, mint a vibráló árnyék... Semmiben sem különböznek tőlünk... Sem­miben! Xind Lindnek igaza van. Na­gyon igaza. Később egy szomorú esemény mindenben igazolta a tixoni asszony szavait... Már egészen közel jártak a ra­kétához. Alig lehettek 100 méter­egységre. A távcsőben látszott, hogy remeg a kezük, arcuk vonag­lik. — Félnek, Dox! — si költött Xind Lind. — Félnek, reszketnek! De miért jönnek mégis olyan el­szántan. halálra vált arccal?... Nézd, a sor végén egy fiatal nő már roskadozik! (Cilia volt az, a szegény kis fö­níciai rabszolgalány, akit akkor még nem ismertünk.) Amikor már egészen a rakéta közelébe értek, megálltak egymás mellett, leborultak és úgy marad­tak mozdulatlanul, hosszú perce­kig. Döbbenten néztük ezt a furcsa jelenetet. Nem értettük őket. Ez a köszöntésük talán?... De akkor miért reszketnek úgy, mint a gyenge falevél a tixoni hegyek­ben. ha őszi szél borzongatja a fák ágait?... A parancsnok ocsúdott fel leg­először a bénító döbbenetből. Jól sikerült egészségügyi napot rendeztek Dévaványán

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents