Békés Megyei Népújság, 1961. május (16. évfolyam, 102-126. szám)
1961-05-09 / 107. szám
4 NÉPÚJSÁG 1961. május 9., kedd A zenei hónapban hanglemez-esteket rendez Békéscsabán a TIT Számla A TIT Békés megyei szervezete művészeti szakosztályának zenei szakcsoportja a Liszt- és Bartók- évforduló alkalmából, zenei hónap keretében május 11-től június 1-ig hanglemez-esteket rendez. Május 11-én este 8 órakor zenés fejtörő, zenei totó címmel rendeznek hanglemez-estet. A XX. század zenéje címmel május 18-án este 8 órakor rendezik meg a zenei hónap második hanglemez-estjét. Műsoron Bartók, Britten, Hacsaturján, Honegger és Orff művei lesznek Május 25- én Világhírű előadó-művészek címmel Bronislav Huberman hegedűművész műveiből adnak elő. Az ünnepi záró-hangverseny június 1-én lesz. 1961. évi Liszt— Bartók fesztivál címmel Liszt és Bartók műveket játszanak. A hanglemez-estek alkalmával dr. Ferdinándy Kond és Török László tart előadást. Sárréti parasztfiatalok kollégium-avatása Szeghalmon Vasárnap délelőtt Szeghalmon szocialista kollégiummá avatták a Sárrét parasztfiataljainak nevelését harminc éve szolgáló Budai Nagy Antal középiskolai diákotthont. A Sárrét termelőszövetkezeti községeiből itt tanuló 35 parasztfiatal tanulmányi átlaga rendszeresen meghaladja a gimnázium átlagát. A fiúk magatartása példás, testvéri szövetségben vannak a termelőszövetkezeti KISZ-szervezetekkel, rendszeresen eljárnak a kollégium ideológiai előadásaira, sokat adnak az önképzésre. Vasárnap a kollégiummá-avatás ünnepén megjelentek a párt, a tanács és a KISZ megyei képviselői, a szülők, a termelőszövetkezeti vezetők, több mint négyszázan. A diákotthon három évtizedes munkájáról dr. Pásztor József tanár, a diákotthon első igazgatója emlékezett meg. A KISZ-központ zászlaját Szabó Ferenc, a KISZ Központi Bizottságának tagja adta át. A diákok színvonalas műsorral szórakoztatták a kedves vendégeket. Véletlenül történt, hogy egy beszélgetésnek fültanúja lettem. A beszélgetők: egy asszony és egy férfi, kölcsönösen panaszkodott egymásnak, hogy fölemelték a bölcsődei díjazást. Jelenleg abban a helyzetben vagyok, hogy engem közvetlenül ez az „áremelés” nem érint. De várjunk csak! Sokszor elcsépelt mondás válik itt kézzelfoghatóan bizonyíthatóvá. Vajon a bölcsődei díjak felemelése kinek a pénzéből térül meg? Vagy esetleg megfordítva a kérdést: ki jár ezzel jobban? Nem szoktunk részletes közgazdasági vitákba bonyolódni, és nem szoktuk fillérről fillérre kiszámítani egy-egy állami juttatásnak az értékét. Azt azonban mindenki tudja, hogy egy bölcsődei gondozott ellátása lényegesen nagyobb összegbe kerül, mint a legmagasabb szülői hozzájárulás. Vajon a különbözetet ki fizeti? Nem akarom tréfával elütni, de azt mindenki biztosan tudja, hogy nem az Egyesült Államok, A MÁV békéscsabai pályafenntartási főnökségének dolgozói röp- gyűléseket tartottak abból az alkalomból, hogy május 9 és 13-a közötti időben Budapesten tartják meg a Szakszervezeti Világszövetés még csak nem is az ENSZ, hanem a mi államunk. Tudom, hogy akinek most a bölcsödében vagy a napköziben még néhány forintot vagy esetleg 100 forintot kell fizetnie, az a nem várt kiadások rovatára írja a házi költségvetésben ezt az összeget, s egynéhány napig esetleg fejtörést okoz a házi költségvetés elkészítése. Nem hiszem azonban, hogy a beszélgetésben részt vevő nő és férfi költségvetését túlságosan befolyásolná ez az összeg, mert a helyszín, ahol a beszélgetés elhangzott: egyik szórakozóhelyünkön, történt. A számla, amelyet most az állam így benyújtott, még mindig kis összeget kér azoktól, akik igénybe veszik akár a napközit vagy a bölcsődét. A nagyobb tételt még mindig az állami háztartás vállalja, és ezt ismételten hangsúlyozni kell, hogy magunknak fizetjük, és gyermekeinkért. Úgy hiszem, erről a vitatkozóknak sem szabad elfelejtkezlászatipari Tagozatának III. nemzetközi konferenciáját. A röpgyű- lések résztvevői sok sikert kívántak a nemzetközi konferencia munkájához. Boldizsár Gyula levelező Ajándék az édesanyáknak Anyák napján szebbnél szebb ajándékokat készítettek a gyermekek édesanyjuknak, hogy ezzel kifejezzék szeretetüket és hálájukat az iránt, aki nekik a legdrágább. Képünkön a békéscsabai Üt-, Híd- és Vízműépítési Technikum leány-diákotthonának lakóit mutatjuk be, akik saját maguk készítette kézimunkákkal ajándékozták meg édesanyjukat. A fiatalok gondoltak azokra az édesanyákra is, akiknek nincsenek itt a gyermekei, hogy felköszöntsék őket. Szombaton délután a MÁV diákotthon lányai a többi kiszesekkel együtt felköszöntötték a békéscsabai szociális otthon lakóit, és kedves műsorral szórakoztatták a magukra maradt idős édesanyákat. Képünkön a MÁV diákotthon lányait láthatjuk. niük! (—czi) Sok sikert kívánnak í a nemzetközi konferencia résztvevőinek ség Közlekedési, Kikötői és Har ■■ r Bodor András fiatalabb korában igen szűk esztendőket látott, mert csak négy hold földje volt, ám gyereke volt — hat! Éppen ezért minden munkát megragadott, ami valami kis jövedelemmel is kecsegtetett. Követ hotdott az épülő kövesutakhoz, kofákat szállított kocsiján éjszaka idején, de legtöbbet a herceg földjén dolgozott, ott is a dohánykertészetben legszívesebben. Hogyne, hiszen a nyomtató lónak csak nem szokták befogni a száját, egy-egy zsebnyi dohánylevél így aztán csak hazakerült esténként, s az évek során Bodor András valóságos mestere lett a dohánytermesztésnek. A felszabadulás után kapott a négy mellé még nyolcat, s lassan a gyakori egykori vendég — a gond — ismeretlenné vált a Bodor portán. Régi melengetett álma is valóra vált: dohányt termeszthetett. Meg dinnyét is, az is jól jövedelmezett. András bácsi tehát halogatta a „közösbe” való belépést. Hogy meddig halogatta volna, nem tudni, de egy reggel igen meglepődött, mikor a kapun nagy ákom-bákom betűkkel ezt látta odapingálva, vakító fehér mésszel: „Többet vártunk tőletek!” Nafene! Ezt aztán jól megkaptam... — dünnyögött magában. Ámbár valami történhetett ott belül is, mert amikor megjelentek a faluban az agitátorok, nem várta meg őket, hanem elébük ment a községi tanács épületébe és ott irta alá a papírt, amelyen örök hűséget kötött egy újfajta élettel. Maga is az agitátorok egy csoportjával tartott, s igen hathatós érvnek bizonyult puszta megjelenése a legtöbb helyen. Aztán kezdődött a munka. A közgy űlés a harmadik brigád vezetésével bízta meg Bodor Andrást. Ez igen jólesett az öregnek, mert titokban remélt valami megbízatást, de arra, hogy brigádvezetést bízzanak rá, gondolni sem mert. Pedig a legnehezebb brigádot kapta. Csupa új emberből állt, és sok volt benne a fiatal. Ez a fiatalság pedig nehezen tört be az új élet szokásainak, törvényeinek. Az öregek hamarabb megszokták egymást, bennük még élt az emléke annak, amikor cselédként vagy napszámosként dolgoztak együtt, csakhogy akkor az uraság földjén és állandóan ott volt a hátuk mögött valamelyik gyakornok. De cséplésig ment rendben a dolog. Csépelni kellett. Azt mindenkinek tudnia kell, hogy ennél fontosabb munka nincs. Emiatt történt éppen az első összeütközés a brigádvezető s a fiatalok között, akik közül többen fontosabbnak tartották, hogy egységeik száma minél gyorsabban szaporodjék, de lehetőleg kevés port kelljen szívniuk. Ám, ha mindenki így gondolkodott volna, abból nagy lett volna a baj. Mert többen úgy gondolkodtak, hogy csak szívja a port, aki akarja! így az történt, hogy ki az ideiglenes tűzoltóságnál vállalt beosztást, ki kocsit szerzett, hogy majd hordja a csé- pelnivalót, csak éppen a cséplőhöz nem akadt vállalkozó a fia- talabbjából. — Nem lesz ez így jó, emberek, ha csak a könnyebbik végét keressük mindig a dolognak! — fakadt ki elég türelmetlenül Bodor András. — Ne fájjon a maga feje egy percig sem, András bácsi! — vetette oda meggondolatlanul Sári Vilmos, aki a városból jött haza, s igen sokat tartott magáról. Nem is nagyon szerette a paraszti munkát, de a fiatal felesége nem ment vele, s mert lakása sem volt, hát csak ráállt a faluban-mara- dásra. — Inkább a tied is fájna, Vilmos öcsém, tovább kell látnunk az orrunk hegyénél! — vetette oda bosszúsan Bodor. Szó szót követett. Végül csak a józan ész kerekedett felül és az emberség, mert megbátorodtak a többiek is, akik igazat adtak Bodornak. így ez egyszer egyezségre jutottak. Mindenki részt vett mindenfajta munkában, kivéve a Icazalrakó mester, mert oda értő ember kellett. Az egyenetlenség parazsa izzóit a hamu alatt továbbra is. A fiatalok féltékenykedtek és nem is titkolták túlságosan, mennyire nem becsülik Bodor Andrást. Fájt nekik a lecke, különösen Sári Vilmos felelötlenkedett többször. Megjegyzéseit egyre hangosabban* tette meg, s legtöbbször nevetés követte azokat. A nevetés persze Bodor rovására történt. Bodor sokat tépelődött emiatt, de nem tudott megoldást találni. Sokkal egyenesebb és természetesebb ember volt annál, semhogy máshoz fordult volna segítségért. Úgy gondolta, hogy majd csak észre térnek, s másnak már csak azért sem szól erről, mert azt aztán áskálódásnak foghatják fel a többiek. így telt el két-három hét. Egy szombaton aztán betelt a pohár. A harmadszori kaszálású hereszéna készen állott, csak ösz- sze kellett volna szedni. Ám szombat délben mindenki sietett haza, pedig esőre állott az idő. — Kapkodjuk össze azt a kis szénát, mert hétfőig megázhat és kár lenne érte! — szólt az elmenőkhöz a brigádvezető. — Hát csak kapkodja, ha jobb dolga nincs! — röhögték el néhányon a dolgot. — Ejnye, de könnyen veszitek! — fakadt ki elvörösödve a hirtelen indulattól Bodor. — Így csinálnátok, ha a háztáji herétekről lenne szó, akkor is? Nem használt a szép szó. A brigád fele hazamént. Ám a munkát csak megcsinálta a többi, de késő este lett. Az öreg nem birkózott tovább, elment az elnökhöz, s elmondta, hogy nincs rendben a dolog ezekkel a fiatalokkal, ezek nem törődnek csak a maguk hasznával, s csak úgy dőlt belőle a keserűség. Az elnök hümmögött valamit, hogy most nem ér rá, de természetesen utánanéz a dolognak, s végül azt jegyezte meg, hogy vigyázni kell ezekkel a fiatalokkal, mert így is mind a gyár felé kacsingat. — No én nem kinlódok tovább ezekkel! Tanítsa meg őket más a tisztességre! Nekem elég volt ebből! — Nem szabad hamar ítélkezni, ' András! Gondolkozz még ezen! Aludj rá egy jót. Ezzel váltak el. Bodor András szájában megkeseredett a nyál, s elhatározását tett követte, valóban otthagyta a brigádját. Hiába kérte az elnök, változtassa meg elhatározását, nem hajlott. Makacs természet szorult belé, s most megmakacsolta magát. Megszokta, hogy a saját portáján mindenki egy szóra tette, amit mondott, nem volt hozzászokva a rábeszélésre. A fiatalok egy része örült kezdetben a. dolgok ily fordulatának. Hanem közben nem állt meg a világ, megalakult a Táncsicsban is a KISZ-alapszervezet, s egy összejövetelen aztán kipattant ez a dolog is véletlenül. Kevesen jártak még ide, de a jobbérzésűek, akik feladatuknak tekintették, hogy a fiatalsággal megszerettessék a „közös” életet, elhatározták, hogy próbálnak tenni valamit a harmadik brigádban a rend helyreálltáért. Elérték azt is, hogy nem kapott új vezetőt a brigád egyelőre, hanem Cseke István, az eddigi helyettes brigádvezető irányította a munkát. Ez feltűnt a brigádnak is, s másként értékelték ezt az idősebbek, akik szerették Bodor Andrást, s másként az egyre szűkülő kis ellenzék, mely elkergette. Az is szeget ütött az emberek fejében, hogy az elnök egyre többször látogatta meg • őket, ami kellemetlen volt, mert felsejlett a látogatás mögött a határozott szemlélődés. Október végén aztán bajba került a harmadik brigád. A dohánnyal még sehogy sem álltak, a szerződés pedig már sürgetett. Odalesz a prémium, ha nem szállítják időben. De nam tudnak haladni vele, mert nincs köztük igazi szakember, így sok hibát ejtenek az osztályozásban, ez pedig megint csak zsebrevágó dolog — Most jó lenne András bátyánk — jegyezte meg egy alkalommal az egyik kiszista fiatalember. Általános moraj követte szavait. Ügy látszik, elevenbe vágott a szó. — Ne fájjon a te fejed egy percig sem! — jegyezte meg nem kis éllel Cseke István és közben Sári Vilmosra tekintett. Az egész társaság ugyanezt tette, mintha ösz- szebeszéltek volna.
