Békés Megyei Népújság, 1961. április (16. évfolyam, 78-101. szám)
1961-04-09 / 83. szám
4 NÉP ÚJ SÄG 1961. április 9., vasárnap Amíg az izzó vasból exportáru lesz Látogatás az Orosházi Vas- és Kályhaipari Vállalatnál, ahonnan 12 ezer köszörűgép és 16 ezer satu indul külföldi útjára Kevesen •tudják, hogy a kézi köszörűgép és satugyártás a min- taasztalosok műhelyében kezdődik. A terv alapján ott készítik el fából az első példányt, amely pontosan olyan, mint az, amilyen majd az igazi lesz... Helyesebben, ahogy Fejes Gyulától, az Orosházi Vas- és Kályhaipari Vállalat egyik mintakészítőjétől megtudom, valamivel nagyobb. 0 A mintázok A sablon alapján először egy alumínium mintát öntenek, amelyet gyalulással, csiszolással rendkívül pontos méretűre formálnak. Az alumínium sablon kerül a vasöntőkhöz, akik ennek alkalmazásával folyamatosan készíthetik el a „nyers” munkadarabokat. Használatban ez már nem kopik, nem rongálódik olyan könnyen, mint a fából készült minta. Az előkészítés és végeredményben a későbbi munkafolyamatok is — amint látjuk— a mintaasztalosok munkáján múlik. Ennek tudatában rendkívül aprólékosak, pontosak, lelkiismeretesek és — ahogy tapasztalom — egy kicsit büszkék is a szakmájukra. De miért is ne lennének? A kezük alól kikerülő egyik-másik faminta szinte bámulatba ejti az embert, olyan szépen kidolgozzák. És hogy hasznavehetők, azt Sárközi Sándor, a vállalat műszaki vezetője és az is bizonyítja, hogy a kész darabok ellen kifogás nem fordul elő. ^ Az öntők Az öntést Gabnai Ferenc mutatja be. Egyelőre azonban a szekrények egymás mellé rakva várják, amíg a munkások a folyékony izzó vasat a „gyomrukba” öntik. Ehhez a művelethez készítik elő a két kú- poló kemencét Kertai Ferenc csoportvezető irányításával. — Koksz, vas, szilícium, mészkő, nyersvas... ez a sorrend — magyarázza. — A finomabb gyártmányok alapanyagának összeállításához acél és mangán is szükséges. Ha aztán a kemencék felmelegednek és a vas izzóvá válik, megkezdődhet a csapolás. Ezt a masszát öntik be — persze megfelelő berendezéssel — a szekrénybe. — Az olvasztáshoz 1200—1400 Celsius fok melegre van szükség — tájékoztat. Aztán feljegyzem még, hogy a kemencébe egyszerre 8—10 mázsa anyag fér bele. A két kemencében egy nap 50—60 mázsát olvaszthatnak. Kis üzem, nagy szorgalommal Persze a vállalat kis vasöntödéjét nem szabad úgy elképzelni, mint valami modem gyárat. Bizony sok év alatt keveset változott. Létesítettek ugyan szociális berendezéseket, a munkahely azonban nem felel meg egészségileg sem a követelményeknek. A munkások megértik, hogy máról holnapra nem megy minden, de bíznak abban, hogy az öntöde átépítésére sor kerül majd. S ahogy a vállalat vezetőségétől megtudom, talán egy-két éven belül. Legalábbis az első lépések már megtörténtek: a tervet felsőbb utasításra a vállalat műszaki gárdája elkészítette. De kísérjük tovább a köszörű és a satu útját. A lehűlt öntvény kikerül a szekrényből, ezután még igen sok műveletnek vetik alá. Sorrendben Szita József marós brigádja következik. A satu összes marási munkáját egy univerzális marógépen végzik. — Kitűnő gép — ez Szita József első szava, amikor munkája iránt érdeklődöm. Bennem rögtön az a vélemény alakul ki, hogy az a munkás sem lehel a legrosszabb, aki a gép dicsérétével kezdi szavait. — 1956. január 1-e óta szinte megállás nélkül két műszakban dolgozunk rajta és soha nem hagyott cserben minket — folytatja aztán. Egy másik gépet is megmutat. Azzal készítik a fogaskerekedet Arról azonban nem beszél, hogy az egy régi típusú gép, amit ő alakított át. Csepregi János művezető azonban elárulja ezt a titkot is és hozzáfűzi-: — Egyszeri emberi beavatkozásra kilenc fogaskereket készítünk vele. Szita József ezért igazán megérdemli az elismerést. Ügy gondolom, nem lenne célszerű ezzel fukarkodni, hiszen az univerzális marógép sem azérí működik kifogástalanul 1956 óta, mert az minden körülmények között törvényszerű, hanem azért, mert olyan emberek kezelik és tartják karban, akik szívügyüknek tekintik a rájuk bízott gépek sorsát. Szűk a „keresztmetszet“ A következőkben a satu a fúrógéphez kerül. Katona Kálmán és Jámbor Mihály végzik éppen ezt a műveletet. Gyorsan, szorgalmasan dolgoznak. Az úgynevezett „satupofa” marását Bíró Kálmán csinálja egy olyan célgépen, amelyet Dér Ervin és Schneider István szerszámgép-lakatosokkal együtt készített. Sorban a polirozás következik ezután, amin Rácz Ernő és Kiss László brigádja dolgozik rendkívüli gondossággal. Az utolsó műveletekhez tartozik a résgittelés, szórógittelés, Cukorrépatermelők, gazdaságok! A cukorgyárak felhívják a figyelmet a száraz meleg idő miatt a tavaszi cukorrépakártevők figyelésére. Kár esetén haladéktalanul igényeljék a védekezöszert Különösen a koptatott-magos cukorrépavetések figyelése és megelőző védekezés alkalmazása fontos. Cukorgyárak (X) majd a festés. Mindezt olyan műhelyben csinálják, amely egyúttal az egyik telep munkásainak öltözője és készáru-raktár is. Singer Lászlóné, Füvesi Jánosné és Kun Ágnes gittéinek és bizony joggal nincsenek megelégedve a munkakörülményekkel. Dimák Emil sem, aki fest. Legutoljára marad a végösszeszerelés. Ennek mestere Fehér Gyula, aki egyúttal a satu és a fúrógép működését is ellenőrzi. 4P Exportra készen A két kisgép összeszerelve és lezsírozva a raktárba kerül, ott várja „útrakészen” az indulást külföldre. Hosszú az út, amíg az izzó vasból exportáru lesz. Sok fáradozást, ötletet, találékonyságot és erőfeszítést igényel vezetőktől és munkásoktól. Különösképpen nehéz ez a munka ennél a vállalatnál, amely bizony sok műszaki nehézséggel küzd. De a munkások akarata, ötletessége, a műszakiak és a vezetők segítségével sorban le- küzdi a nehézségeket. S az a 12 ezer köszörűgép és 16 ezer satu, amit a vállalatnak az idén kell előállítani, biztosan időben elindul külfödi útjára. —rb— Nincsenek Szomorú az egyedüllét. Az ember társaslény, s így nehéz elviselni, ha nincs akihez szóljon, nincs akivel megossza örömét, bánatát. Meghatványozódik ez akkor, amikor az ember elveszíti élete párját, elhagyják gyermekei, amikor idős, magatehetetlen, s magára marad. Egyedül, társtalanul, elhagyottan élni öreg korban a legszomorúbb. Amikor már elmúlt az ifjúság éltető ereje, amikor fáradt, megtört a test — úgy kellene egy kis biztatás, bátorítás, olyan jó lenne egy-két meleg baráti szó. S ha már ez is hiányzik, sivár, üres az élet, s még nehezebb elviselni. Sok-sok ilyen idős, elhagyatott öreg ember van még községeinkben, városainkban. Sokan nem kerültek még be — vagy nem is akarnak — a szociális otthonokba, ahol gondoskodást, nyugodt életet és szeretetet is kapnak. Ezek az öregek mégsem maradtak teljesen egyedül. Észre vették őket a legkisebbek, az új nemzedék legifjabb hajtásai, az úttörők. Gondolnak rájuk, egyre több városban és községben. Nagyon sok szép példát láttunk már néhány helyen. Nagyszénáegyedül son az úttörök 15 pontos vállalásának egyike, hogy a község idős lakóit meglátogatják, gondoskodnak róluk, rendbehozzák a házuktáját. Őrsönként vállalták, hogy rendszeresen látogatnak el egy-egy öreg bácsihoz, nénihez. Munkájukat dicséri Szemenyei Ádám felásott kertje, Volenter Margit kitakarított, ragyogóan rendbehozott lakása. Lévai Istvánné és Bartyik Mihály is nekik mond köszönetét a segítségért, örömet, szeretetet vittek a kedves öregeknek, segítették szebbé tenni öreg napjaikat. A kondorost úttörők vizet hordtak, súroltak, ablakot tisztítottak egy idős asszony kis otthonában. Másutt beteget ápoltak, orvosért mentek, fát vágtak. A névnapot, születésnapot is megjegyezték, s amikor eljött az ideje, virággal, ajándékkal, kedves szavakkal köszöntötték őket, mintha saját nagyanyjuk, nagyapjuk lenne. Nemes vállalás és nemes cselekedet ez a pajtások részéről. A 15 vállalás egyik legszebb pontja ez, a szívük van benne. Az idősek iránti tisztelet, megbecsülés és szeretet. Kasnyik Judit 1961-ben 940-nel emelkedik megyénkben a bölcsődei és óvodai férőhelyek száma Évről évre több dolgozó édesanya helyzetét könnyíti meg az a tény. hogy egyre emelkedik a bölcsődei és az óvodai férőhelyek száma. Ebben az évben már hatvannal több csecsemőt vihetnek bölcsődébe az édesanyák, mint tavaly és 1960-hoz viszonyítva 880-nal emelkedik az óvodai férőhelyek száma. A nyári mezőgazdasági munkák ideje alatt megkönnyül a tsz-asszonyok helyzete is. Eddig 50 nyári napközi otthon létesítésére kértek engedélyt termelőszövetkezeti községeink. A napközik ellátását a helyi tanácsok és a termelőszövetkezetek közösen biztosítják. ff jl<Ti*/T KTiAIT-É/T ÉrrÉJTiÉfTiÉmérTAfT-á^TéiT* ÉTÉT Itl ^ 1 T É^ll^lltÉ^ÉTt"' IT É~T ÉiT* Nagyvonalúan Sumek Elek, községi fagylaltkészítő és kul- túrházi dalárdista lélek - szakadva rontott a tanácsházára, egyenesen a v. b. titkár szobájába: — Vabók elvtárs! Va- bók elv... Elharapta a szót', mert úgy érezte, szentségtörés lenne olyan mélyen szántó és magasan közérdekű gondolatba csak úgy belerobbannia a hírrel. Vabók ugyanis ilyesmiket mondott: — A vasutat Sámson- szőregtől Tótkertfalváig fel kell számolni! Transzmegyei műutat fogunk építeni: viadukt, alagút, objektum és áteresz... Hát ez bizony óriási dolog, csuda felelősség. Ilyen témánál súlyos vétek megzavarni valakit. Ám Sumek emlékezetében ismét felporzott az előbb látott kinti kép, a drága, vadonatúj motor, s az ő hősi. de tehetetlen küzdelme a szesztől vadult Kacsa Tónival, a közismert tekergővel. Ezért bátortalanul bár, de ismét megkockáztatta a zavarást: — Vabók elvtárs... Inkább ne tette volna. Olyan felnyársaló tekintet volt a válasz, hogy Sumek minden lendületes bátorsága gombóccá zsugorodva gurult le nyeldeklőjén és megakadt a torkán. — Glugg, hukk... csupán ennyi bu- gyogott elő gégéjéből buta visszhangként, s ezzel Sumek részéről csend lett, de nem úgy Vabók részéről, aki széles gesztussal fennen vitázott egy sildes sapkás, magas férfiúval: — Ügy is megvalósítható az ügy, hogy a másik megyéből lehasítunk egy darabot, s ezzel kiiktatjuk a sámsonszőre- gi problémát, nem gondolja az elvtárs? A sildes daccal kapta fel a fejét: — Ez ábszolúte lehetetlen, Vabók elvtárs. Ilyesmit ne is dajkáljon a fejében. Ellenben, ha két megyét összetolnánk netán? — hajolt hozzá fenségesen. — Jó-jó, de én nem vagyok híve a vármegyék összetologatásának, ezt őszintén meg kell mondanom — replikázott a titkár. Sokkal szívesebben vállalnék felelősséget egy Duna—Tisza- közi vonalért. Ámbár országos szempontokat is tekintetbe kell venni, s ezért úgy vélem, a Minisztertanács... — A Minisztertanács? Persze, persze — bólogatott a sildes —, de nem gondolja kedves Váljék elvtárs, hogy a kérdésnek európai kihatásai is lehetnek? A magam részéről például a hálózat szub-európai részét semmiképpen sem engedném szakmánybán csinálni. Véleményem szerint az egész ügybe súlyosabb dinamikát kell vinni. — Úgy van! Az ENSZ! A következő ülésen biztosan felvetődik a kérdés! — csapott az asztalra a titkár lelkesen. A sildes komoly rábó- lintással jelezte, hogy a megoldással teljesen egyetért, majd karórájára pillantva felkiáltott: — Vabók elvtárs! Mindjárt dél! Az ég szerelmére, írassa ki gyorsan azt a fél kiló szeget a tanácsháza kerítéséhez. Új Rezső
