Békés Megyei Népújság, 1961. április (16. évfolyam, 78-101. szám)
1961-04-06 / 80. szám
4 KÉPÚJSÁG 1961. április 6., csütörtök Az első meglepetés akkor éri az I megnyugtató módon a megoldás embert, ha késő este a városba felé halad a város csatornázási érkezik. Ahogy a vonat ablakából problémája. A távlati tervek sze- kitekint, egy fényzuhataggal el- rint 270 millió forint áll 11 sza- árasztott utat lát, de amikor gz kaszban a város rendelkezésére, állomás kijáratán kívül van, ak- | amiből majd meg lehet oldani a kor csak a feneketlen mélység hasonlítható ahhoz a sötétséghez, aminek a végén a távolban zölden csillog az OTP reklámja. Az előbbi út a Szarvasi, amely kandelábereivel a legszebb világított út, s a legsötétebb a főútvonal: a Sztálin út. 15 év és ami előtte lesz A város 15 éves távlati tervében külön fejezet foglalkozik a város fő útvonalával, de ma kilépve az állomás ajtaján, nem tarthatjuk mindenki elé ezt a tervet, így kénytelenek vagyunk sötétben bandukolni. A vigasztalás csupán annyi, hogy ebben az évben 32 méterenként elhelyezik a modern kandelábereket és akkor a Sztálin út is világos lesz. A Sztálin útról el kell mondani azt is, hogy amikor kikerült innét a kisvasút, mindenki azt várta, hogy végre, ha csak ideiglenes jelleggel is, de szélesítik. Az ellenkező híresztelésekkel szemben közölhetjük: parkosítják! Itt kell elmondani azt is, hogy a város távlati tervében — a képviselői interpellációk után — város csatornázását. Ebből körülbelül 20 millió forint szükséges ahhoz, hogy a Sztálin út alatt húzódó csatornavezeték elkészüljön. A tárgyalások most folynak, valószínűnek látszik, az itt készülő vezeték 1964—65 végére megvalósul. Addig marad az út... parkosítva. Természetes, hogy egyből nem valósítható meg az, amit évtizedekkel ezelőtt meg kellett volna már valósítani, de néhány más vidéki megyeszékhelyet ismerve úgy látjuk, hogy mi elég mostohán bántunk megyeszékhelyünkkel. Nem sok összefüggés látszik a távlati tervek és az évenkénti építkezések között. Nehéz lenne most a tervek nélkül bírálatot mondani ugyan az egész feladatkomplexumról, de a város egyszerű lakójában is felötlik, hogy vajon miért kell még négy évig várni a Sztálin út rendezésére. A városi tanács ipari és műszaki osztályán elmondták, hogy nagyfokú rendezés úgysem lesz a Sztálin úton. A mostani út marad a helyén, esetleg a 15 éves távlati tervben a pártiskolától (a volt Nádor Szálló) a József Attila utcáig kiegyenesítik az utat. A tény tény marad, lehet hogy most világos lesz a Sztálin út, de jobb egyelőre nem lesz, de mi mégis bízunk benne, hogy azért, ha lassan is, a Sztálin út egyszer még impozáns lesz és méltó lesz a főútvonal névre. (Dóczi) Május l-én nyitják meg az új járási könyvtárat Szeghalmon (Tudósítónktól) Egy régi épület átalakításával új helyiséget kapott Szeghalmon a járási könyvtár. Az épület tatarozására és átalakítására a járási tanács 30 ezer forintot biztosított és jelentős anyagi segítséget adott a községi tanács is. Az új könyvtár öt helyiségből áll, melyben az olvasók „szabad polcos” választással kölcsönözhetik a kedvükre való könyveket. A könyvtárhoz megfelelő irodahelyiség és raktár is tartozik. Felújítják a könyvtár berendezését is. Az így átépített és rendbehozott helyiséget előreláthatólag május l-én adják át rendeltetésének. A tudatlanság sosem vezet jóra, de a tudás sem, ha az önzés, az embertelenség szolgálatában áll. Mindig többet tudni és azt önzetlenül a közösség javára fordítani — ez, csakis ez lehet a tanulás és a tapasztalat- szerzés egyetlen helyes értelme. És milyen szép értelme! Első pillanatra talán közhely, de mélyen átgondolva mindennap örömet okozó felismerés az, hogy „Az egész ország tanul!” Különösen falun érezhető és látható ez, ahol a múltban tudatosan hagyták sötétségben a paraszti tömegeket uraik. Járjon az ember a dolga után pártirodán, tanácsházán, legényszálláson vagy bárhol, ahol dolgozók vannak, az íróasztalokon, a szekrényekben, a táskákban mindenféle fokú tankönyvekre lel. Az egyik község tanácsházán fontos feladat megbeszélésére hívták az aktivistákat. Miközben az előadót figyelték, a feszült csendben egyszerre csak megszólalt közülük valaki: — Engedelmet, de nem érek rá tovább. Egy emberként zúgtak a többiek: — Hogyhogy? Mi sem lopjuk az időnket. Fontos ügyről van szó. — Esti iskolára járok. Kezdődik a tanítás. Nyomban elnémult mindenki. Az egyik megyei tudományos kísérleti intézel érdemes korú kutatójának a minap csomagot hozott a postás. Munkatársai kíváncsian pillantottak feléje, miközben napvilágra bontotta tartalmát. A szakirodalom legfrissebb hazai és külföldi anyaga volt. Az egyik ifjú munkatárs kacagva kérdezte: — Kedves Laci bátyám, csak nem akar tanulni? Hiszen any- nyi a tudománya, hogy nekünk is jut bőven! — A tapasztalatomat ne cseréljétek össze munkatársaim a tudománnyal. Az utóbbi olyan mint a vitamin, sosem elég belőle, minden nap frissen kell magunkba szedni — világosította fel bölcsen ifjú társát a tudós. így van ez rendjén. Tanul az egész ország! „Iskolás” miná- lunk sok ezer felnőtt is. Huszár Rezső ÁLBA REGIA Olyan ez a film, mint egy zenemű: a szerelem halk, fájdalmas motívumaiba be-berobbannak a háború fülsüketítő crescendoi, hogy végül felejthetetlen, nosztalgikus akkorddal érjen véget. Két ember története, akiket a nagy vihar kilométerek ezreinek távolából sodor egymáshoz. Álba és dr. Hajnal életútja Székesfehérvárott, az ősi Álba Regiában találkozik, amikor a város kétszer cserél gazdát a felszabadító harcok során. S az időleges náci megszállás alatt bontakozik ki a feszült cselekmény, a két ember szerelme. (Játssza a Békéscsabai Szabadság Filmszínház.) ♦-♦-♦«.♦rí Az első szovjet katona Az óvóhely népe fokozódó riadalommal várta a fejleményeket. A kisebb gyermekek nem zajong- tak, mint máskor; az ő számukra is szokatlan volt ez a „csend”. Homályos gyermeki értelmükkel ők is felfogták, hogy készülőben van valami, és félelmükben odabújtak anyjuk mellé. A nagyobbak is elkomolyodva húzódtak az ágyaknak használt tákolmányok mélyére. Az asszonyok egy része izgatottan, fojtott hangon beszélgetett. A vallásosabbak rózsafüzért morzsolgattak, s könyörgő imákat mormoltak félhangosan. Az öregek viselkedtek a legnyu- godtabban. Közülük többen másodszor élték át a front átvonulását... Aztán hirtelen kivágódott a vasajtó. Nagy bajuszú, deres hajú, idős katona tűnt fel nyílásában, kezében szuronyos puska volt. Először megállt, tekintetét szigorúan körbejáratta az óvóhelyen, majd előre lépett és megszólalt: — Puská, puská! Jeszt puská? Senki sem válaszolt. A katona figyelve, óvatosan megindult az óvóhely túlsó vége felé. Mögötte két fiatalabb harcos lépett be. Az emberek dermedten vártak. Több gyerek elsírta magát, s még kétségbeesettebben kapaszkodott anyjához. Valahol a sarokban egy fiatal asszony sírósan egyre azt suttogta: Jézusmáriám, édes istenem... Néhányan félénken felálltak. róí, amit ott tapasztalt és amelyektől a lehetőségek szerint igyekezett távoltartania magát. Barátkozott a szovjet emberekkel. A házban ő volt az egyetlen, aki valami keveset óvatosan elmondott az igazságról, arról, amit oda- künn a németek és velük együtt a magyarok műveltek... Az öreg elég jól ismerte az orosz nyelvet. Pista tőle hallotta ezt az orosz köszönést. Jól megjegyezte és hangosan, szinte hivalkodóan kiáltva megismételte: — Drasztutye, tovaris! a szívek. A bunkerban félhomály volt, a néhány petróleumlámpa és gyertya csak sejtelmes fényt terjesztett, de lassan másfajta világosság kezdett terjedni — az emberek értelmében. Az egész jelenet néhány perc alatt játszódott le, e ez az idő még kevés volt arra, hogy minden megvilágosodjon ... De a fény már terjedt, s ezt mutatták az emberek szemét elöntő könnyek. Most először találkoztak az orosszal, s már ezen az első találkozáson is látták, hogy — ember. Durva vezényszavakat vártak, motozást, talán azon sem csodálkoznak, ha az első szovjet katonák kizavarják őket a hóba, a fagyba, a süvítő golyózáporba ... De mást kaptak. Csókot, ölelést, ami Pista közvetítésével mindenkinek szólt: az öregeknek, a csecsemőknek, az asszonyoknak. Azoknak, akik más bunkerban, a szomszéd házak alatt talán ugyanolyan szorongással várták az első szovjet katonát, mint ahogy néhány perccel ezelőtt még ők is . .. S ez az ölelés melegséget, fényt árasztott, értelmet ébresztett, a béke leheletét hozta. A percek alatt is sokatmondó elérzékenyü- lésből csak lassan ocsúdtak a ka- őnák is, a bunker lakói is. Megindultságát először a nagy viharban megechződött öreg harcos küzdötte le. Kezefejével megtörölte szemeit, Pistát a térdére ültette, kissé eltávolította magától és sebesen elkezdet beszélni. Róluk, a főszereplőkről a figyelem lassan elterelődött, mert közben beljebb léptek a fiatalabb katonák is, és kézzel-lábbal, a háború hozta keveréknyelven kisebb csoportokban megkezdődött a beszélgetés. A gyerekek előmerészkedtek az anyák szoknyái mögül, a nagyobbak körülállták a harcosokat. Azok pedig cukrot osztogattak köztük a zsebükből. Néhányan Sztáron Pista meg az öreg körül maradtunk, lestük, mit beszélnek. Keveset értettünk belőle, csak ilyen szavakat: nyemci, vojna nye harasó, zsena, klapci, kleba; vojna kaput... S ezeket sem egyszerre, csak hosszas magyarázkodások, kölcsönös mutogatások alapján. Az öreg rövidest.: bemutatkozott. Többször elismételte önmagára mutatva, hogy: ja, Borisz. Aztán Pista mutatkozott be hasonló módszerrel, niajd mi, többiek, akik körülöttük álltunk. Funka bácsi cigarettával kínálta az öreget, amit ő kitörő örömmel el is fogadott... .. . Amikor a cigaretta parazsa (Folytatás a 6. oldalon) Az öreg katona lassan a pince végére ért, s a feszültség egy cseppet sem oldódott. Komor tekintettel fürkészte a lakók arcát, •s közben be-bepillantott a fekvőhelyek közti folyosókra. Ki tudja, ő talán eleve elutasítónak, ellenségesnek érezte a légkört... Éppen fordulni akart, amikor hirtelen elébe állt Sztáron Pista és a lakók közül elsőként, bátran, csengő hangon megszólalt: — Drasztutye, tovaris!... Pista apja, aki ekkor is katona volt, két éven át Ukrajnában teljesített szolgálatot. Baloldali érzelmű, becsületes munkásember volt. Szívből utálta a háborút is, meg a németeket is. Baráti körben sokat mesélt gyűlölettel mindarAz öreg katona először megtorpant a meglepetéstől. Aztán lassan leeresztette a puskát, maga mellé, a földre, lehuppant az ágy szélére. Egy ideig csak nézte, nézte szótlanul a gyereket, aztán hirtelen érte nyúlt, megragadta, ölébe vonta és hevesen csókolgatni kezdte. Nem szólt egy szót sem, csak ölelte, csókolta, ahol érte. Szemei megnedvesedtek... De ekkor már alig volt ember az óvóhelyen, aki nem sírt... A feszültség a jelenei hatására bőven ömlő, jótékony könnyekben oldódott fel.. Künn tovább viharzott a háború, a fegyverek kerepeltek, a golyók szerte süvítettek, hullott a hó. csikorgott a fagy... Benn akkor kezdtek felmelegedni
