Békés Megyei Népújság, 1961. április (16. évfolyam, 78-101. szám)
1961-04-30 / 101. szám
1961, április 30., vasárnap NÉPÚJ SAG 3 H földművesszövetkezetek vendéglátói munkáját tárgyalták Szarvason Pénteken Szarvason tartotta országos tanácskozását a Földművesszövetkezetek Vendéglátóipari Szakbizottsága. Az ülésen részt vett Nagy Dániel elvtárs, az Elnöki Tanács elnök- helyettese, az Országos Földművesszövetkezeti Tanács elnöke is. A megbeszélésen Lipták Sándor elvtárs, a szakbizottság titkára tartott beszámolót a földművesszövetkezetek vendéglátói munkájáról. A tanácskozáson az ország szinte minden területéről részt vettek a földművesszövetkezetek képviselői, és megbeszélték többek között a jövedelmezőség, a szakképzés és a gazdálkodás feladatait, majd határozatot hoztak a vendéglátói munka fokozott javítására. Gyom an tanácskoztak megyénk képviselői Pénteken Gyomén tartotta másodiknegyedévi ülését az ország- gyűlési képviselők megyei csoportja. A járási tanács művelődési termében rendezett tanácskozáson részt vett Keleti Ferenc elvtárs, a Pest megyei tanács v. b. elnöke, Mátyás Boldizsár elvtárs. a Pest megyei tanács tervosztályának vezetője, ott voltak a Békés megyei tanács, az MSZMP megyei bizottsága, a gyomai járási és községi tanács, a pártbizottság vezetői, a járásbeli nagyobb tsz-ek elnökei. Hunya Miklós elvtárs, a járási tanács v. b. elnöke üdvözölte a vendégeket, majd Nagy Károly elvtárs, a képviselőcsoport elnöke megnyitotta az ülést. A képviselők számos kérdést intéztek a megyei tanács jelenlevő vezetőihez. Csepregi Pál elvtárs, a megyei tanács elnök-helyettese, dr. Pusztai Ferenc elvtárs. a megyei tanács tervosztály vezetője, dr. Farkas Ernő elvtárs, a megyei egészségügyi osztály vezetője és Szabados Károly elvtárs, a megyei mezőgazdasági osztály beruházási előadója tájékoztatták napirendi sorrendben a képviselőket. A válaszadást követően megvitatták a tsz-ek idei beruházási tervét, majd a megye második ötéves tervének javaslatát, valamint az egészség- ügyi helyzetet. A tanácskozáson a képviselőkön kívül Putnoki Gyula elvtárs, az MSZMP járási bizottságának titkára, Lévai Zsig. mond elvtárs ecsegfalvi, Tóth József elvtárs dévaványai, K. Tóth András elvtárs hunyai tsz-elnö- kök, Hegedűs Boldizsár elvtárs, járási tanácselnök-helyettes és Róza Antal elvtárs, gépállomási igazgató is felszólaltak. Klaukó . Mátyás elvtárs. az MSZMP megyei bizottságának első titkára, országgyűlési képviselő, nyomatékosan felhívta a figyelmet arra, hogy nagyobb minőségi követelményeket kell állítani a termelőszövetkezeti építkezéseket végző vállalatokkal szemben. Ezért az új tsz-épületeket minőségileg átvevő szakbizottság létrehozását javasolta. Elítélte a gazdasági építmények — így például a baromfiólak — típusterveivel kapcsolatos lélektelen, sablonos bürokráciát is, amely nem veszi figyelembe a helyi követeimé, nyékét, a tsz-vezetők jószándékú javaslatait, hanem sok esetben a gyakorlatban nem megfelelő merev típustervekhez ragaszkodik. Azt is ajánlotta, hogy a nagyobb építkezéseket — például öntözőtelepeket, termálvizek hasznosítását stb. — több tsz közös összefogással valósítsa meg, a gépekkel rendelkező szövetkezetek pedig közös gépjavítót hozzanak létre. Javasolta: á képviselőcsoport járjon közbe azért, hogy egy kézben legyen az építési vasanyagok kiutalása. Szólt arról is, hogy a mezőgazdaság átszervezésének befejeztével kialakítják a tájegység szerinti gazdálkodást, s a megyében jövőre már 20 tsz arra tér át. Az illetékesek figyelmébe ajánlotta, hogy vegyék ezt tekintetbe a beruházások elosztásában. Az országgyűlési képviselők és a vendégek délután megtekintették a gyomai fürdőt, az új kenyérgyárat, majd az Endrődi Cipész Ktsz-t látogatták meg, ott beszélgettek a dolgozókkal, s az elismerés hangján szóltak a fővárosba is beillő endrődi „kis cipőgyárról”. Este Endrődön Keleti Ferenc elvtárs, Ecsegfalván Nagy Károly elvtárs képviselői beszámolót tartottak. ,^f(jédít a zászló, amit miziln/z Rekedtes, mély hangon viszonozta köszönésemet, s megkérdeztem tőle: Mi az Stibán elvtárs, talán sokat énekeltél? — Elég sokat, helyben is hagytak érte a csendőrök alaposan. — Talán álmodban? — Á nem, 1937 május elsejére virradó éjjelen. — Az régen volt. — De igaz volt. — Meséld el, szeretem a régi harcok emlékeit. — Teljen kedved. De nem 1937- tel, hanem 1934-gyel kezdem. Nálunk Mezőberényben, a magamfajta nincstelenek aktívan politizáltak a horthysta elnyomás egész ideje alatt. Persze csak úgy, ahogy tudtunk, a Szociáldemokrata Párton belül. Elveinket legfőbbképpen az utcák, a járdák kövezetére festett jelszavakkal fejeztük ki. Kockázatos volt, de csak csináltuk, ne érezzék magukat nyugalomban, biztonságban az urak egy pillanatra sem. Hadd reszkessenek a tudattól, hogy a munkáshatalmat ugyan leverték külső segítséggel, de a proletariátus és szabadság utáni vágya él. Az első világháború befejeződésének 20. évfordulóján is telefestettük a járdát azzal, hogy „Soha többé háborút!”. A főtéren csak úgy tudtunk festeni, hogy az egyik elvtárs szóval tartotta, cigarettával kínálta a rendőrt, s én addig zokniban, hogy egy csosszanás se hallatsszon, festettem. Csak virradatkor vették észre az egymást váltó rendőrök, és rettentő félelmükben, hogy elcsapják őket, szinte hajbakaptak: melyikőjük aludt el szolgálat közben? 1934. április 30-án éjjel vagy ötven helyre írtuk a járdákra: „Éljen a vörös május elseje!” „Világ proletárjai, egyesüljetek!”. A csendőrök sokáig nyomoztak a tettesek után, sorra kérdezték a festékes boltok tulajdonosait, hogy a közeli napokban kik vásároltak náluk nagyobb mennyiségű olaj- kencét, minium festéket, kisebb méretű maiokecsetet. A „tettes” én voltam Láyer Gézával és Bárd Györggyel. Soha nem tudtak volna nyomunkra akadni a csendőrök, de egy fuvaros „beköpte”, hogy április 30-án hajnal felé látott két magas és egy alacsony munkást az utcán lődörögni. A csendőrök tudták, kikről van szó, hiszen gyakran láttak bennünket hármasban. Beidéztek bennünket, de hiába ütöttek, vertek, nem vallottunk. Nem is tudtak ránk bizonyítani semmit, mert a míniu- mot és az olajkencét Békéscsabán, az ecsetet pedig Körösla- dányban vásároltuk. Ebben az ügyben, s a néhány nappal azelőtt lezajlott tüntetésért, amit az ellen rendeztünk, hogy le akarták állítani a szarvasi útépítést, 120 embert idéztek meg bírósági tárgyalásra. Minket hár- mónkat nem idéztek, nehogy ott az ellenzéki lapok tudósítóinak a fülébe kerüljön: a csendőrök elvertek bennünket anélkül, hogy valami bizonyítékuk lett volna ellenünk. Ennél merészebb lépésre határoztuk el magunkat 1937. április 30-án éjjelre. Azt, hogy a munkásdalárda tagjai betanulnak több forradalmi dalt, és szerenádot adnak a Szociáldemokrata Párt helyi vezetőinek. Már vagy 10 helyen énekeltünk, amikor Birkás György udvarán tetten értek bennünket a csendőrök. Néhányunk- nak sikerült elmenekülni, de a többieket, Pfeifer Józsefet, Pla- vecz Mihályt, Kollár Juditot, Ilonát és Zsuzsannát, szám szerint 11 dalárdistát bekísértek, s nagy bírósági tárgyalást rendeztek az ügyből, Szegeden, az „1921. évi III. te. 5. paragrafusának 1. bekezdésébe ütköző, az állam és a társadalmi rend felforgatására irányuló vétség miatt”. A feleségem Ünnepi KlSZ-taggyűlés Csorváson Április 28-án, pénteken ünnepi KlSZ-taggyűlést tartottak a csor- vásd Vörös Október Termelőszövetkezet fiataljai. Ez alkalommal Karakó Imre, a KISZ Békés megyei végrehajtó bizottságának tagja átnyújtotta a KISZ Központi Bizottságának ajándékát: 3000 Ft nek, milyen nagyszerű pillanatok nem érezte azt, amit most, ezekelőzték meg elválásunkat? ben a percekben. Egyre jobban Xind Lind arca még jobban ki- szorítja a szívét,.. „Csak nem sze- pirult. Emlékezett... Hogyne emlé- retem ezt a nagyszerű férfit?...” Választ azonban ő sem tudott adni magának, mert Dox Ten szavai újból felrázták benne a tíz év előtti pillanatokat. — Ha éjszakánként felnézünk a csillagok gyöngyszemeitől tündöklő égboltra, ugye sokszor szívünkbe hasított már a kérdés: az ott, az a szelíd, szép ragyogás talán egy másik, lakott világ fénycsóvá- ja?... Valamennyien keressük, kutatjuk a választ: van-e párja a Tixonnak a Tér milliónyi útján? Van-e hasonló mása a mi bolygónknak egy másik csillagvilágban, élnek-e valahol máshol a mi kozmikus testvéreink, hozzánk hasonló testtel, gondolatokkal és érzésekkel? Élnek-e?... Xind Lind szemében könnycsepp rezgeti. Gyönyörű érzés így lelkesedni, ilyen fenntartás nélkül, teljes szívvel beledobni magunkat a munkába, vágyaink, terveink valóra váltásába! Dox Ten csendesen folytatta: — Évszázadok, évezredek kérdésére keressük a választ... Barátaim! Úgy érzem, most nem hiába!... (Folytatjuk) pénzjutalmat és oklevelet a kong' resszusi versenyben elért III. helyezésért. Az őszi betakarítási munkákban, a silózasban, a cukorrépaszedés- ben, a kukoricatörésben és szárvágásban kitűnt fiatalok felszólalásaikban kifejtették, hogy a KISZ kongresszusi versenyben elért III. helyezést ifjúsági szervezetük életében kezdeti lépésnek tartják. Négy baromfi gondozó munkájával máris igazolja ezt. Kovács Ilona, Csicsely Ilona, Be- licza Erzsébet és Fábián Mária néhány héttel ezelőtt vállalták, hogy a csibetelepen az elhullást 6 százalék alá csökkentik. Eredményes munkájuknak köszönhető, hogy a négyhetes állományból eddig 1,5 százalékos elhullás volt. Közösen ünnepelnek Az orosházi Üj Élet Tsz dolgozói ebben az évben is közösen ünnepük meg május elsejét, a munka ünnepét. Délelőtt felvonulnak és utána elfogyasztják a tsz központjában a közös ebédet. A délutáni órákban megrendezik, a hagyományos futballmérkőzést és a lóversenyt a többi termelőszövetkezettel. A szintén hagyományos menyasszonyrablás” sem marad el, amelynek mindig sok nézője akad. A tsz központjából Orosházára hajnali 4 óráig jár az a busz, amelyet a tsz bérelt ki erre az alkalomra. is, aki akkor még kiskorú volt, a vádlottak sorában volt, s ezért a vádirat másolatát még most is őrizzük. (Ha netalán írni akarnak erről, akkor elküldöm a vádirat másolatát.) Nehéz helyzetben voltak a vádlottak, mert a csendőrök azt jelentették, hogy az Internacionálét énekeltük. Hegedűs Jánosné, aki éppen terhes volt, abban a reményben, hogy őt nem ítélik el, bizonyításként elénekelte az egyik mozgalmi dalt, amelynek a dallama azonos volt az Internacioná- léval. Még a feléhez sem ért, amikor a bíró el akarta hallgattatni, de ő végigénekelte olyan hangosan, hogy mi is jól hallottuk, akik a folyosón álldogáltunk. — Kitől tanulta ezt a felforgató kommunista dalt? — kérdezte szinte ordítva a bíró. Nekem elállt a lélegzetem, megijedtem, hogy bevallja: Stibán Ádámtól. De ehelyett azt mondta: az édesapámtól. — Hol van az apja, mi a foglalkozása? — A temetőben, öt éve halt meg — jelentette ki. Erre mi mindannyian fellélegeztünk. Jók voltak a Szociáldemokrata Párt központi vezetői által fogadott és fizetett védőügyvédek is, úgy hogy egy ideig tartó huzavona után elejtették a vádat. Ezeket mesélte el Stibán Ádám elvtárs, s aztán ígéretéhez híven hamarosan elküldte címemre az 1937. június 5-én Szegeden keltezett vádirat másolatát. A „vádlottak” jó részének a neve, Szirákl Pál, Mojzis János, Pázsit Zsig- mond, Pántya Sándor, Eibich József neve ismerősnek hangzik. A dal, amit a vádirat szó szerint idéz, ismeretlen, nemcsak nekem, hanem bizonyára az azóta felnőtt generáció többségének is. íme így hangzott: Itt van újra. május elseje A levegő dallal van tele Zengedezzük hát mi is dalunk: Mindnyájan testvérek vagyunk: Proletárok, egyesüljetek Avult már a régi rend, s beteg, Közeleg a rég várt pillanat A nép boldog lesz és szabad. Proletárok fel csatára háti így érjük el a jövő honát. Szebb jövőt, mit ábít a szivünk, Hódít a zászló, amit viszünk. Nem messze van a diadal Zsarnok, önkény, szolgaság kihal Az igazság napja felragyog, Az eszme él és győzni fog. „A dal éneklése az állam és a társadalom törvényes rendjének erőszakos felforgatására és megsemmisítésére, különösen a munkásosztály kizárólagos uralmának erőszakos úton való megteremtésére izgat” írta dr. Tarajossy kü. elnök, s külön kiemelte az „Avult már a régi rend, s beteg”, „Zsarnok, önkény, szolgaság kihal”, meg azt, hogy „Proletárok, egyesüljetek!”. „így érjük el a jövő honát” verssorokat. Tarajossy és társai akkor, félelmükben, reszkettek egy daltól, egy éjjeli szerenádtól is. Azóta vad, tehetetlen dühükben reszketnek, hogy a megénekelt „Igazság napja felragyog”-ott, s az eszme, melyet nem tudtak kiverni a munkások szívéből, végérvényesen győzött. Tizenhat év óta szabadon szárnyalnak a munkásdalok május elsejére virradó éjjelen, lobognak a fáklyák, s évről évre szaporodnak azok a népek, szerte a világon, amelyek diadalt arattak a zsarnokság, az önkény és a szolgaság felett. Kukk Imre kezeit volna, amikor ő is ott ült az 500 fiatal között... Tíz esztendővel ezelőtt látta először Dox Tent, azon az előadáson. Azóta már munkatársak is voltak, de soha előtt a roxonai középfokú egyetem egyik tanulókörének 500 hallgatója előtt tartottam előadást Sokan itt ülnek közülük a Nagj Tanács széksoraiban... Emlékez-