Békés Megyei Népújság, 1961. április (16. évfolyam, 78-101. szám)

1961-04-21 / 93. szám

4 NtPOJSÁG 1961. április 21. péntek Sándor bácsi, az öreg kürtös... FANTASZTIKUS KISREGEN}/ — Tixon BX—999 hívást sugá­roz! Endroton 8500 figyeljen! Tixon BX—999 hívást sugároz! — Itt Endroton 8500. Itt Endro­ton 8500! Dox Ten jelentkezik. —: Dox Ten, kedves barátom, Xindon Tor üdvözöl a Tixon BX- 999 állomásról. — örülök neked, Xindon Tor! Mi történt odalenn? A kötelező hívás csak 22 óra 10 perckor ese­dékes. — A BKŐ üzenetét továbbítom. Az Endroton CCS—23-as rakétá­jával azonnal indulj, és 3 óra múl­va jelentkezz állomásunkon. Kü­lönleges kísérlet irányítását bíz­ták rád, Dox Ten. — Itt Endroton 8500! Értem. Ti­zenöt perc múlva indulok. Néhány percnyi szünet követke­zett. — Dox Ten! Tudod miről van szó? — Sejtem, Xindon Tor. — A Bolygótestvéreket Kutató Összefogás, a BKÖ tudósai az ap­ró, sárga napról, a Tellus—4-ről most már véglegesen megállapí­tották. hogy majdnem azonos ko­rú és összetételű, mint az Omen és az Imen! Tudod, mit jelent ez? — Pontosan! Ha bolygói van­nak, hasonló élet alakulhatott ki rajtuk, mint a Tixonon. Mi a ter­ve a BKÖ-nek? — A részleteket nem ismerem. Három óra múlva mindent meg­tudhatsz. Várunk, Dox Ten! A szokásos lezáró jelek után megszűnt a kapcsolat a Tixon BX—999 és az űrben száguldó Endroton 8500 között. A bolygó fe­lett sötét, szinte áthatolhatatlan éjszaka volt. Néhány perc múlva piciny fény lobbant a magasság­ban: Dox Ten rakétája indult el odafenn, és gyorsan hagyta maga mögött a 10 ezer kodén magasság■ ban lebegő Endrotont, a Tixon legnagyobb űrállomását... ...így kezdődik Sass Ervin, legújabb fantasztikus kisregé­nye, az „Idegen űrhajó”, melyet az elmúlt év őszén a több me­gyei lapban megjelent „Halál­bolygó” című kisregénye után írt. Az „Idegen űrhajó” izgal­mas cselekménye 4000 eszten­dővel ezelőtt játszódik le: egy távoli csillagrendszer Tixon ne­vű bolygójáról űrhajósok ér­keznek a Földre, és itt a bibliai korban találják magukat. Az idegen űrhajósok kalandos fel­fedező útja sok meglepő és vá­ratlan fordulatban bővelkedik, mindvégig érdekfeszítő és hasz­nos olvasmány.­A fantasztikus kisregén^ köz­lését a Békés megyei Népújság kezdi meg 1961. április 23-án, a vasárnapi számban, itt mérnek ... Aki katonáéknál első kürtös volt, az nem válogat. Közben jobb kezének hosszú, csontos ujjával fejebúbjára bökte zsíros, időverte kalapját. Majd is­mét Sándor bácsi szakította félbe a csendet, hogy elmondja egyik katonaélményét. — De most már ebből elég volt — mondta, mikor a történet végé­re ért. — Javaslom, térjünk be ebbe a „patikába” — intett fejé­vel az italbolt ajtaja felé. — Mert tudjátok, mindjárt dél lesz, oszt én még nem szedtem be az ebéd előtti „inyekciót” ... Humoros szaval nyomán kaca- gási hullám vett rajtunk erőt. S mivel már jó egy órahosszája vár­tunk a pohár sörre, követtük Sán­dor bácsit a „patikába”. Az ital­bolt asztala mellett tovább foly­tattuk a beszélgetést. Még most is magunk előtt lát­juk, amint a 81 éves F. Patkós Sándor bácsi frissen szájához emeli - a söröspoharat. A keze meg sem remeg. Mégis az első hallásra szinte hihetetlennek tűnt, hogy késes borotvával egyedül borotvál­kozik. Abban már kevésbé kétel­kedtünk, hogy amikor cigányzenét hall, megmozdul a lába. A kedé­lyes viccelődés után a sivár múlt került szóba. — Nagyon jól érzem magam — nézett szúrós tekintettel szemünk­be Sándor bácsi — pedig megdol­goztam én a magamét. Nyéken, Csákiszigeten meg Feketeéren, Almássy gróf birtokán. Politizálni nem tudtam én soha, de akt se­hogy sem értettem meg: miért le­hetett egyik embernek annyi va­gyona, a mifajta szegényeknek meg egy barázdányi sem jutott... Valahogy így került sor a jeléh- re, s arra, hogy megkérdezzük Sándor bácsitól: hogy él most? — A fene látott ilyen világot... Reggel kinyitom a rádiót, szól a zene... De olyan ravaszul csinálják azok a rádiósok, hogy a szebbnél szebb nótákra megmozdul az em­ber lába... Meg aztán itt van a ru­házkodás. Én 12 éves koromig pendelybe jártam. Cipőnk vagy csizmánk? Nyolcán voltunk test­vérek, de három lábbeli is alig volt a háznál. Most látnák csak az unokámat! Ilyen mackó, olyan cipő, meg az ördög tudja mi más... Kis szünetet tartott Sándor bá­csi, de nem zavartuk meg közbe­szólásunkkal, mert láttuk arcán, sok mindent akar még mondani. Bütykös ujjaival végigsímította bajuszát, s tovább beszélt: — Hogy micsoda világ van most!? Maguk is biztosan ismerik ezt a televíziós masinát... Az vala­mi érdekes. Az onokámnak van. Mindent lehet abba látni... Meg aztán én csak nézem, hogy amikor az onokám a malomból hazajön, a rádiót szédszedi meg összerakja és szól... Szeretem én ezt a mosta­ni világot, csak az a nyavalyás Amerika ne beszélne mindig a háborúról... — Meddig szeretne élni, Sándor bácsi? — kérdeztük. — Én fiaim? Száz évnél is to­vább. Hiszen olyan jó most élni... Meg aztán kíváncsi vagyok, vajon mi lesz itt, a mi országunkban úgy 20 év múlva? 1 Az időnk lejárt. Búcsúztunk. Pedig jó lett volna még tovább beszélgetni a 81 éves F. Patkás Sándor bácsival, az egykori kür­tössel, Sarkadkeresztur köztiszte­letben álló öregével. B. I. Kerékpárcsomók Gyulán elég sok vendéglátó- egység, italbolt, régiesen nevez­ve, kocsma van. Egyes italboltok előtt, például a Kossuth téren, a Gulyás-csárda előtt stb. kerék­pármegőrző is található. De ahol nincs kerékpármegőrző, mint Máriafalván, a vasútnál, a mik- lósvárosi italboltoknál, kerék­párok ott is vannak, kerékpár- megőrzők híján a fákhoz tá­masztva. Este öt óra után az utcán támaszkodó „kerékpárcso­mókról” még az idegenek is megtalálhatják — a különben sem eldugott — italboltokat. Nem a kerékpártulajdonosok ellen akarok most szólni, sőt kerékpármegőrzőket sem kérek az italboltok elé. Azon viszont szeretném, ha elgondolkoznának a kerékpáros italozók és az ille­tékesek: helyes az alább vázolt állapot? Az autónak négy kereke van, a motorkerékpárnak kettő. Veze­tőik — helyesen — nem ihatnak egy korty szeszesitalt sem. És a kerékpárosok? Csak a közelmúltban több eset­ben találkoztam olyan kerékpá­rossal, akit csak a lendület tartott fenn közlekedési eszközén. Igaz, közben cikk-cakkban folytatta útját a Kálvin utcán, gondolom hazafelé. (Bár ki tudja. Arra is van egy italbolt.) Amikor „cikkbe” ment, akkor az italboltok előtt nem. volt baj a KRESZ-szel, csak amikor átment a „cakkba” — helyesebben mondva az utca bal­oldalára. Persze „elsőbbsége” akkor is neki volt, mindenféle járművel, sőt a gyalogosokkal szemben is. • A másik kerékpár- és ital-sze­retővel az este találkoztam a Kerecsényi utcán. Őt már a len­dület sem tartotta fenn kerék­párján, mert egy másik „erő” úgy látszik még nagyobb lehe­tett. Igaz, becsülendő volt törek­vése és az a gyorsaság amellyel egyik oldalon felszállt, majd a másik oldalon le, azután fordít­va, rendületlenül. Persze közben haladt is valamit, csak azt tiem figyeltem meg, hogy előre avagy hátra. Hát erről van szó! Nemcsak kerékpármegőrző kellene, ha­nem olyan intézmény ú, amely ezektől a kerékpárosoktól őrizné meg a közlekedést, a gya­logosokat. Persze őket is meg kell őrizni a balesetektől, leg­alább addig, míg ki nem józa­nodnak, mert azután, de csak az­után képesek arra, hogy helye­sen, szabályosan vegyenek részt a közlekedésben. Ha rám lenne bízva, jármüvet vezetni — akár autót, akár ke­rékpárt — csak józan emberek­nek engedném meg. Kollárik János Rövidesen kiadásra kerül Petik Ambrus megyefötdrajza A Magyar Néprajzi Társaság május 26—28-án Gyulán tar­tandó vándorgyűlése tiszteleté­re az Erkel Ferenc Múzeum ki­adja Petik Ambrus volt gyulai tanító 1784-ben írt megyeföld­rajzát. A kéziratot dr. Dankó Imre rendezi sajtó alá. Petik Ambrus eddig csak a kutatók által ismert, sajnálato­san kéziratban maradt munkája érdekes néprajzi adalékokat tartalmaz megyénk minden helységére vonatkozóan. Peda­gógiai jelentősége is van, mert az első magyar földrajzi mun­kák közé tartozik.- Háztáji gazdaságok! Serléshizlalik! Figyelem! Már most kössék meg a sertésszerződést az Állatforgalmi Vállalattal október, november és dec-.nber 15-iki átadásra Szerződéskötés esetén 2 mázsa szemestakarniány állami áron, kamatmentes előleg és a magas átvé­teli árak biztosítják a jövedelmet! Részletes felvilágosítást a községi felvásárlók, a járási kirendeltségek és a vállalat szerződéses osztálya ad. Békés megyei Allatforgalmi Vállalat Békéscsaba, Széchenyi u. 6. Tel.: 10—34. (x) / Egyetlen pohár sörre álltunk meg a sarkadkeresztúri italbolt előtt, hogy leöblítsük a jó étvággyal elfogyasztott sültszalonnát, meg a legjobban kedvelt „hüvelyest”, a kolbászt. Igen ám, csak éppen arra nem gondoltunk, hogy az idegen embereket Sarkad- keresztúron — talán éppen vendégszeretetből — nem engedik olyan könnyen tovább. így jártunk mi is. A tágas italboltban vi­dám hangulat uralkodott. De akadtak néhányon, akik az italbolt előtt diskuráltak, élvezve a tavaszi napsütést. A kölcsönös üdvözlés és az elmaradhatatlan kézfogás után — melyekre a sarkadkeresztú­ri emberek is sokat adnak — máris megeredt a beszélgetés. S e né­hány vidám parasztembernek köszönhetjük, hogy megismerkedtünk a 81 éves F. Patkás Sándor bácsival. kiáltott fel az egyik mellettünk álló magas parasztember, az idős bácsi felé fordulva. — Én vagyok az öcsém, meg a targoncám, meg fél mázsa dara — válaszolt rögvest a kérdezőnek, miközben elindult felénk. — F. Patkás Sándor vagyok — mutatkozott be új ismerősünk te­tetett komolysággal, katonásan. — És 81 éves — szól közbe va­laki. S máris Sándor bácsi vette át a szót. Kedves humorával tovább gerjesztette a jókedvet. — Minden megjárná, halljátok — intette hallgatásra a már tízre szaporodott embercsoportot — csak injekcióra ne kellene járni minden reggel. — Talán beteg Sándor bácsi? — kérdeztük. — De még milyen beteg va­gyok! Ha napfeljötte után nem jövök el ide, erre a sarokra, a kocsmába, akkor egész délelőtt nem lelem a helyem... — Mit szeret inni, Sándor bácsi? — kérdeztük egyszerre kelten is. — Mit, mit. Nem vagyok én finnyás! Mindent megiszok, amit Már hatan álltak bennünket kö­rül az italboltból hazafelé indin lók vagy éppen az italboltba be­térni akarók, s egymás után mondták el vicceiket, vagy éppen a 15—20 évvel ezelőtt szájról száj­ra járó humoros történetek soro­zatát. A hangulat olyan Volt, hogj jó ideig még reményt sem láttunk a pohár sör lehörpintésére. K tudja, meddig álltunk volna még a vendégszerető és derűs hangu­latú sarkadkeresztúri emberek gyűrűjében, az italbolt előtt, ha e hátunk mögött egy erélyes férfi­hang nem szakítja félbe a vidárr társalgást. — Ha megkérném, adnának eg> kis utat? S máris leléptünk a járdáról miközben egy magas, kissé haj­lott hátú, bekecses pavasztember pillantottunk meg mögöttünk Mintha valóban haragudna ránk olyan szúrós szemekkel fürkészek bennünket kicsit a szemére húzotl zsíros karimájú kalapja alól. Már szabad volt előtte a járda de még mindig nem engedte föld­re a targoncát, amin jó félzsákny: rakományt pillantottunk meg. — Maga az, Sándor bátyám?! —

Next

/
Thumbnails
Contents